Vas Népe, 1967. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-01 / 127. szám

ISZ ny ári mikulás Az egyik tsz-ben, jobban mondva a faluban nagy „csodajárást” rendeztek az általános iskolás gyerekek. Tanítás után hazafelé, az országúton olyan látványban volt részük, ami megállásra késztette őket. Mi ez ? Nyári mikulás? A nyári mikulás traktoron ült szabályos kék munkásoverallban, fején svájci sapkával. Vezette a gépet. Arcán mikulásálarchoz hasonló valami volt. Becsületére a gyerekseregnek, senki nem ijedt meg tőle. Látszatra gumiból készül az álarc és azt a célt szolgálja, hogy vegyszerezés alkalmával a szájat és orrot megvédje a mérgező portól. A tenyérnyi nagyságú munkásvédelmi eszköz nemcsak, hogy csúnya — ez igazán nem szempont —, de kényelmetlen is. Viselőjén hamarosan fuldoklási tünetek jelennének meg — ha mindig viselné. Lefényképezzük. Ijesztő. De nem azért nem hordják, hanem mert kényelmetlen. Arra alkalmas ez a gumiálarc, hogy a munkavédelmi felelős a névsorban vonalat húzzon a nevek mellé, „munkavédelmi felszereléssel ellátva". A BNV egyik legjobban sikerült kiállítása a munkavédelmi eszközök bemutatója volt. Örömmel láttuk a különböző védőruhákat és védőálarcokat, melyek a közönség érdeklődését is megnyerték E gumiálarcról nem mondhatjuk ugyanezt. — Ko — már lehet, hogy mondani* valóan többek egyet nem értésével találkozik, mégis úgy tartom, szólni kell ezekről a dolgokról. A szocialista brigád mozgalómról van szó, pontosabban arról, ahogyan újabban néhány helyen ezt értelmezik. E mozgalomnak szinte beláthatatlan a jövője, mind a termelésben, mind az ember jellemének, gondolkodásának formálásában. Azt is mondhatnánk, a jövő mozgalma ez, amiből már nekünk is előlegezett az idő. Szocialista emberek, szocialista brigád tagjának lenni , napjainkban nem könnyű dolog. Az kétségtelen, hogy nem várhatunk tőlük valami emberfelettit, nem kívánhatjuk, hogy spártai hősök legyenek.. . Nyilvánvaló, hogy a szocialista brigádokban is előfordul több-kevesebb súrlódás, emberi gyengeség, s valljuk csak be, még bűnök is. Hogy e jelenségeiket — a bűnök kivételével — hogyan ítélik meg ezek a közösségek, milyen következtetéseket vonunk le belőlük a brigád egészére nézve, azt sok körülmény befolyásolhatja. Nem lehet egyetérteni azzal a gyakorlattal, ami mostanában széles körben terjed, hogy az úgynevezett hármas jelszót, szocialista módon élni, dolgozni és tanulni, a brigádnaplóra és a kollektív formaságokra korlátozzák. A napló nem vezetése, a kollektív színházlátogatásból való kimaradás, vagy a tervbe vett szépirodalmi könyvek el nem olvasása esetenként, nagyobb súllyal esik latba, mint a terv nem teljesítése. A terv nem teljesítésének lehetnek objektív magyarázatai, a vállalati munkarendből, a piaci lehetőségekből, az anyagellátásból és egyebekből eredőben. Az is előfordult, hogy a tervvel semmi baj nem volt. De elmaradtak a tervezett kollektív rendezvények, s elmaradt a cím is. A brigádok, így a szocialista brigádok is nem annyira a személyi barátság, mint a termelés szükségszerűsége alapján jönnek létre. Megesik, hogy a brigádtag barátai más műhelyben, esetenként más üzemben dolgoznak. S bár példamutató családi és társaséletet élhetnek ezek az emberek, ha nem a brigádjukkal mennek moziba, kirándulni, vagy társadalmi munkára, életük, teljesítményük nem számít az értékeléskor. Vagy itt van példának okáért a kulturális érdeklődés köre. Nem hiszem, hogy szocialista vonásnak nevezhetnénk annak tervben való megjelölését, hogy kinek, milyen irányú legyen a kulturális érdeklődése. S ha teszem azt valaki hetenként kétszer megy moziba, de évente csak egy könyvet olvas el, vagy fordítva, miért minősül szocialista cselekedetnek a közül az, amelyik a vállalásban szerepel? Tény, hogy egy 30 tagú brigád ugyanennyi irányú igényét nem lehet szerződésbe foglalni, s nem lehet akkora naplót írni, amelybe a 30 család minden kollektív megmozdulása, amelyet barátaival, brigádon kívüliekkel is eltöltött, benne szerepelne. S amíg nemegyszer gazdag, változatos életünk uniformizálására törekszünk, nagyon is fontos dolgok fölött elsiklünk. Olyasmik fölött, hogy szocialista brigádtagok is elég gyakran követnek el például a kereskedelemben súlycsonkítást, vagy más módon károsítják meg a vevőt. Hogy szocialista brisádokban dolgozó ifik szüleikkel szemben a minimális tiszteletet sem tartják kötelezőnek, hogy gyakran egész fizetésüket ,,felélik”, hogy egészen fiatal embereik tucatjai dolgoznak az általános iskola csupán négyhat osztályának birtokában, miközben a szocialista szerződés egyéb pontjait, nevezetesen a kollektív rendezvények látogatását, rendszeresen teljesítik. De elég ritkán vagyunk tanúi annak, hogy szocialista brigádok mértéktelenül költekező férjeiket, vagy feleségeket vonnának felelősségre, mielőtt a családi katasztrófák bekövetkeznek. Tudom, ezzel szemben a példák sokaságát állíthatnánk, amelyek az önként vállalt áldozatos munkáról, az önfeláldozó barátságról, a jó értelemben vett kollektív életről tanúskodnak. Most azonban nem ezekről akartam szólni. Inkább azokról a jelenségekről amelyek a mozgalom fékjévé válhatnak, s amelyek az utóbbi időben elgondolkoztatóan elszaporodtak. Bár a szocialista brigádmozgalom immár 10 esztendeje a gyárak és bányák munkásainak köréből, spontán, indult el. Kétség nem férhet hozzá, hogy ezt a társadalmilag és a termelés szempontjából nagyon jelentős mozgalmat a párt, és tömegszervezeteknek fel kell karolniuk, irányítaniuk, formálniuk, segíteniük kell. S minden ilyen , „irányítás” magában hordja a sablon veszélyét is. Sőt, azt a veszélyt is, hogy azokat is a mozgalomhoz tartozónak akarjuk tudni, akik helyzetük, gondolkodásuk szerint még nem érettek erre. A szocialista ember jellemző vonásairól szinte valamennyien sok mindent tudnánk mondani. És talán nem akadna köztünk egy sem, aki például a látszateredményekre törekvést e tulajdonságok közé sorolná. A gyakorlatban mégis ilyesmi történik. Ezért én még becsülniis tudom azokat a vasmunkásokat, akik bár tudták, hogy a tervbe vett könyvek könyvtárból való elvitele, elolvasás nélkül is elég lenne a cím megszerzéséhez, inkább nem vették ki a könyveket. Lehet, hogy esztendő vagy kettő múltán majd önként mennék érte. S a cím, akkor talán nagyobb emberi értékeket takar már. Szanati Anna A forma ne váljék a tartalom fékjévé! Libák a vetésben A kemeneskápolnai termelőszövetkezet vezetősége nyolc napon belül három alkalommal büntette meg az egyik — egyébként tsz-ben dolgozó — asszonyt, mert felügyelet nélkül hagyta a libáit, s azok kárt tettek a közös vetésekben. Egy-egy büntetés ötven forint Amennyiben a megbüntetett a kiszabott összeget be nem fizeti — szólt a kiküldött papír — a legközelebbi munkaegységelőleg fizetésekor ezt levonják. Nem lehet vitás, aki szántszándékkal kárt okoz, azt meg kell fizettetni, sőt megérdemli a büntetést is. A szóban forgó aszszony azonban — társaival együtt — azért neveli a libákat, mert kellő agitáció után elvállalták, hogy háztáji gazdaságukban szerződéses alapon foglalkoznak ezzel a népgazdaságnak fontos, az egyénnek hasznos munkával. Nehéz lenne most már eldönteni, valóban kérték-e — idejében kérték-e — a szövetkezet vezetőit, adja nekik oda azt a faluvégi vizes, zsombékos területet, amit ők hajlandók lennéneka saját költségükön tekeríttetni, hogy ott tarthassák a libákat. Az azonban tény hogy ezt a megoldást a szövetkezet vezetői kérés nélkül is felajánlhatták volna. A háztáji gazdaságokban rejlő lehetőségek jobb kihasználását mindenesetre sokkal inkább segítették volna már eddig is, ha ezt teszik, mint a nyolc nap alatt kiadott három büntetéssel. Amikor ugyanis a kapások ápolásáról van szó, mindenki természetesnek veszi, hogy aki csak teheti, megy a mezőre s mielőbb elvégzi a munkát. Alighanem furcsán néznének a vezetők a falu asszonyaira, ha éppen a kapálás idején jelentenék be, amit pedig most a vezetőség ajánl az asszonyoknak, hogy aki libát tart, legeltesse. Húsz-harminc- ötven libát nem lehet az udvarban felnevelni, ez tény. De az is tény, hogy amikor ott van a kézenfekvő megoldás, szót kell érteni egymással, s ez a szót értés nem a büntetések egymás utáni kiküldéseiben válhat valóra. 1967. június 1. Csütörtök Az idő képzeletbeli nagy rostáját négyen ültük körül: Dugmanits István, a kemenesaljai — több mint hatezer holdas — tsz főmezőgazdásza, Horváth Ferenc állattenyésztő gazdász, Horváth Endre főkönyvelő s jómagam. Témánk, tennivalók az új gazdasági irányítással kapcsolatosan a termelőszövetkezetben. — Az első s véleményem szerint a legfontosabb — mondja a főmezőgazdász —, hogy eddigi vezetési módszereinkből kirostáljunk minden olyan dolgot, ami elavult, vagyis az egész gazdálkodási tevékenységünket megtisztítva a visszahúzó erőktől az eddiginél sokkal jövedelmezőbbé és eredményesebbé tegyük. — Nos, akkor mit rakjunk a rostára? — néztem az országos hírű tsz szakvezetőire, akik szinte egyszerre és határozottan így válaszoltak: — Mindent. — Merész elhatározás, de vigyük egy kicsit közelebb ezt az akaratot a gyakorlati élethez. A kérdés nem érte váratlanul beszélgető partnereimet, s a főagronómus már kezdte is aprópénzre váltani az előbbi tömör megfogalmazását: — A növénytermelés vonaláról ki kell rostálni az úgynevezett holdra történő tervezést. Az rendben van, hogy továbbra is felülről határozzák meg, mennyi gabonát kell adnunk, de abba már nem lehet beleszólás, hogy az évi ennyi, vagy annyi vagon terményt hány hold földön termeljük. Ez a mi dolgunk, s nyilván mindent elkövetünk majd azért, hogy a termésátlagok az eddiginél gyorsabban emelkedjenek és a kívánt gabonát minél kevesebb területről állítsuk elő. — Ez megváltoztatja a gazdaság egész vetésszerkezetét. — De meg ám — bólogat Dugmanits István, majd így folytatja meg az évi műtrágya felhasználásunkat is, mert az eddigi 140—160 vagon helyett jövőre már legalább 270 vagon az igényünk. — Nekem az a véleményem — szól közbe Horváth Ferenc, az állattenyésztés vezetője —, hogy először is a gazdálkodás profilját kell meghatározni minden tsz-ben. Vagyis, hogy itt, vasi viszonylatban a szarvasmarha-tenyésztéshez sertést, baromfit, vagy mi mást akarunk kapcsolni. — Hogy döntöttek? — Nálunk a szarvasmarhatenyésztéshez a baromfit szeretnénk. De úgy, hogy az utóbbi nagysága, fejlesztése mindig az abraktakarmánykészlettől függ. Ha lesz elég tenyésztési, hizlalási alapunk szarvasmarhából a megtermelt abraktakarmányt elsősorban ezekkel a jószágokkal értékesítjük majd. — De nézzük tovább a növénytermelést — veszi vissza a szót a főmezőgazdász, s mondandója a következőkben summázható: Azon munkálkodnak, hogy a gabona-betakarítást már ebben az évben száz százalékra gépesítsék. Vagyis a hat kombájnt, amivel rendelkeznek, megfelelő szállítási, magtisztítói, raktározási gépcsoporttal lássák el, beleértve a szalmabálázót is. A gabona-betakarítás után nyomban úgy csoportosítani az erőgépeket (jelenleg 48 erőgéppel rendelkeznek), hogy augusztus végéig a szerves trágyázást is elvégezzék. Ki kell rostálni a fejekből azt a maradi felfogást, hogy „kézzel is lehet kaszálni”. A széna-betakarítást is teljesen gépesíteni kell, s az elavult módszereknek még akkora teret sem szabad engedni, mint jelenleg. (Pedig itt a szálastakarmánynak már csak tíz százalékát vágják kézzel és résziben.) A vetésszerkezetet a kukorica javára kell megválatoztatni. Ez a törekvés már elindult. Ebben az évben az előző esztendők 6-7 százaléka helyett a szántóterület tíz százalékán termelnek kukoricát, de el akarnak menni a 15 százalékig. Az új gazdasági irányítás nem tűrheti a most már nagyjából nagyüzemi módon megtermelt termények elavult betakarítási módját. Ma már nemcsak a gabona, a széna, hanem a cukorrépa, a burgonya és a kukorica betakarítása is száz százalékos gépesítést igényel. — Álljunk meg egy percre — szóltam közbe. — Hiszen már az eddig felsoroltak is óriási pénzt, beruházásokat igényelnek. — Pedig a felsorolást még korántsem fejeztük be — mondja azállattenyésztő. A főkönyvelő így érvel: — Tavaly 13 millió forint körül mozgott az áruértékesítésünk. Az idén szeretnénk túlhaladni a húszat, vagyis pontosan 24 milliót terveztünk. Pénzünk van, s lesz. A gépesítést, a termelés korszerűsítését illetőleg nem rugaszkodtunk el a földtől. De új gépek, korszerű termelési eszközök beruházása nélkül jelentősen többet és olcsóbban termelni — kitéve az időjárás szeszélyeinek is — nem lehet. De a beszélgetés során még csak ezután kerül említésre az istálló gépesítése. (Jelenleg 1250 darab szarvasmarhával rendelkeznek, de csak egy százas istállóban van gépi fejes. Az épületek nagy része elavult, örvendetes, hogy egy istállóba ebben az évben a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár kísérletképpen beépít egy teljes gépi felszerelést. Ugyancsak idén építenek egy teljesen gépesített istállót, ahol 12—14 ember helyett is már csak 5-6-ra lesz szükség. A 240 férőhelyes korszerű itatásos borjúnevelő már működik.) És a termelés? A jel jellegi tehenenkénti évi 2800 literes tejtermelést háromezer liter fölé emelik egy év alatt. Évente 450 hízómarhát értékesítenek. A törekvés az, hogy legalább 90 Rosta százalékban exportra, ami közel félmillió forint tiszta hasznot jelent. (Hízómarhánként plusz ezer forint export felárat fizetnek.) A tehenészetet egy majorba a tejfeldolgozóhoz kell összehozni. Ide kitűnő bekötőutat kell építeni. A tej minőségén (hogy ipari feldolgozásra alkalmasabb legyen) is van javítani való, ami újabb felárat, több jövedelmet jelent. A tsz jelenleg egy hatezres baromfi, úgynevezett G—33-as szülőpár-hibrid törzstyúk-állománnyal rendelkezik. Társként szerepel a kemenesmagasi tszszel, a földszövvel és a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalattal közösen egy keltető állomás vállalkozásban. A tsz hatalmas (40 embert foglalkoztató), saját javítóműhellyel rendelkezik, ahonnan szintén ki kell „rostálni” a régit, s helyükbe modern célgépeket állítani. A műhely nemcsak a gazdaság gépeit javítja, hanem a környező községek lakóinak igényeit is ki kell elégítenie úgy, hogy ha van kapacitás, kisebb gyártmányok előállítására is képes legyen. A tsz építőbrigádja — amely jelenleg 12 szakemberből és 14 segédmunkásból áll —, most éppen egy 80 vagonos magtárt és egy 10 vagonos gépesített kombájnszerűt épít, de sokkal többre lesz képes, ha élükre egy kitűnő vezető kerül, s munkájuk egyrészét gépesítik. (Például szállítószalaggal és betonkeverővel látják el őket.) Ami a további segéd-, illetve melléküzemágat illeti, számolva a 235 holdas gyümölcsös teljes termőre fordulásával, a 80 holdas kertészet esetleges bő terméshozamával, a visszamaradt termények félkész vagy egész feldolgozását kell lehetővé tenni. Tehát szükség van savanyító-, aszaló-berendezésekre és pálinkafőzőre is. Hogy mindezeken kívül még mi minden sok okos dolog jár a Kemenesaljai Úttörő Tsz vezetőinek a fejében, azt néha kéz lenne egy újságcikkben megírni, de jó hírükhöz, eddigi eredményes gazdálkodásukhoz híven az bizonyos, hogy nem állnak felkészületlenül az új gazdaságirányítás bevezetésének küszöbén. A beszélgetés végén a főkönyvelő még megjegyezte: —Alapos tanulmányozással felmérést végeztem a múlt évi szállításokkal kapcsolatosan, s kimutattam, hogy a két és fél milliós értékű szállításnak 40 százaléka üres járat volt, tehát jobb szervezéssel, irányítással, ellenőrzéssel és a munkához való becsületesebb hozzáállással több mint egymilliót takaríthatnánk meg. Ebből az a tanulság, hogy a fejekből is van mit „kirostálni”. Remélhető, hogy, a kemenesaljai — négy község népét egybefogó — nagy közösségben ezt is elvégzik, s jó példájukon okulva, hasonló erjedés, készülés, „rostálás” folyik megyénk valamennyi termelőszövetkezetében. Dávid József VAS NÉPE Körmére nézik az elnöknek Sőt, nemcsak az elnöknek, hanem a könyvelőnek s min-den más vezetőnek. Felfigyel- e nek az apróbb szabálytalansá-gokra is, szóvá teszik azokat. Ha úgy érzik, hogy nincs, vagy nem várható foganatra, akkor oda fordulnak, ahonnan segítséget kapnak. Ez történt * az elmúlt hetekben is, amikor a bejelentés alapján két tsz-ben vizsgálatot folytattak a népi ellenőrök. A bejelentésben * foglaltak valódisága mindkét esetben igazolódott s folyamat- • ban van a fegyelmi felelősség- • revonás. A tömördi tsz engedélyt ka- pott, hogy saját erdejéből ki- ■ termeljen 12 köbméter fát. "■ Ezt — szabálytalanul — két ] köbméterrel „túlteljesítették",, amit még a könyvelésben sem szerepeltettek. Kétségtelen, fe- * lelős ezért az elnök és a fő- ‘ könyvelő s vállalniuk is kell a következményeit. A hozzai tsz-ben — ugyan-' csak bejelentésre — folytatott vizsgálat hasonló hibákra derített fényt. Növendékmar-hát vásároltak 31 ezer forintért s ezek súlyát majd öt mázsával „javították” az állat- bevételi bizonylaton. Fiktív mérlegelési jegyzőkönyvet állitottak ki, s ezt nyújtották be hiteligénylésre. Ezzel a4 bankot is félrevezették. An-nak sem tulajdonítottak jelentőséget, hogy közgyűlési hatá-rozat nélkül adtak el bontás-,ra szánt épületet magánsze- 3mélynek. A tagok és a népieőellenőrök viszont ezt sem hagyták szó nélkül. Felelősségre vonást kezdeményeztek a tsz három vezetőjével szemsben. Látszólag egyik sem jelen 3 fős eset. Nem jut anyagi • csődbe a tsz akkor sem, ha a tagok szemet hunynak ea szabálytalanságokon. Mégis 3 szóvá tették, vizsgálatot kérh ettek, mert így kívánja a rend, a fegyelmezettség. Ez ugyanis a nemcsak a tagságra, a veze- 3 tőkre is érvényes követelmény. •• Betartását ezért kérik szám számon, s néznek a körmére az elnöknek és minden más vezetőnek. •• .................... 3 D. M. Maria Sklodowska-Curie emlékbizottság Varsóban kedden ülést tartott a Maria Sklodowska-Curie születésének 100. évfordulója megünneplésére alakult emlékbizottság. Az ülésen elsőnek Józef Cyrankiewicz, a Minisztertanács elnöke, az emlékbizottság díszelnöke mondott beszédet. Henryk Jablonski felsőoktatásügyi miniszter, az emlékbizottság elnöke bejelentette, hogy Maria Sklodowska-Curie születésének 100. évfordulója alkalmából októberben háromnapos nemzetközi tudományos szimpóziumot rendeznek, melyen részt vesznek a világ vezető atomtudósai.