Vas Népe, 1968. március (13. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

4 „Sportszerűség mindenekelőtt” Elkészítették a kézilabda NB II csoportbeosztásait A kézilabda NB II idei küzdelmeiben két szombathe­lyi csapat is részt vesz, a Spartacus férfi és a Cipőgyár női gárdája. Tavaly október­ben Tatán, illetve Győrött zajlottak le az osztályozók. A két vasi csapat sikerrel szerepelt és kiharcolta a fel­sőbb osztályban való rész­vétel jogát. — Hétfőn este Budapesten a Magyar Kézi­l­abd­aszövet­ség székházában elkészítet­ték az egyesületi vezetők je­lenlétében az NB-s csopor­tok csoportbeosztását — ad­ja a tájékoztatást Balogh Já­nos, a Spartacus szakosztály­vezetője. A nyugati csoport­ba sorolták a szombathelyi csapatokat, létszáma 12—12. A férfiaknál és a nőknél egy­aránt erős a mezőny és ez a Cipőgyár, valamint a Spartacus vezetői számára egyaránt „feladja a leckét” Jól fel kell készülni, mert nem szeretnénk, ha később kiesési gondjaink lennének. A szakosztályvezető elmon­dotta még: " A szövetség vezetői tá­jékoztatójukban külön is hangsúlyozták a csapatok sportszerű magatartását. A legkisebb szabálytalanságo­kat is megtorolják a mérkő­zéseken a bajnokság Zökke­nőmentes lebonyolítása érde­kében. Az utolsó négy-öt for­duló mérkőzéseit pedig egy­­időben kell kezdeni, ezzel is szeretnék az esetleges gya­­núsítgatásokat elkerülni. Kö­telezővé tette a szövetség if­júsági csapatok indítását is az NB II-ben szereplő csa­patoknak.­­A bajnokság az NB-ben április 21-én indul. — foly­tatta a szakosztályvezető. — A Spartacus Szombathelyen kezd a Bp Építők ellen, a Cipőgyár női csapata Tolná­ra utazik a Vörös Lobogó­hoz. A csoportbeosztásokat az alábbiakban közöljük. NB II férfi csoport: Győri Magasépítés, Komlói Bányász, Szombathelyi Spartacus, Szé­kesfehérvári MÁV. III. ker. TTVE, Várpalotai Bányász, Pécsi Ércbányász, Tatabányai Volán. Lőrinci Fonó, Buda­pesti Építők, Pécsi Tanárkép­ző, Simontornya. NB II női csoport: Körn­pei MEIDOSZ, Tatai Cipőgyár. Bp. Kinizsi Húsos. Tolnai Vörös Lobogó, Pécsi Vörös Meteor, Pécsi Porcelán, Csornai ME­­DOSZ, Dunaújváros, Szom­bathelyi Cipőgyár, Bp. Épí­tők, Bp. Tipográfia, Zalai Kő­olaj, út Gyéra) a M­­als-pigá. A Haladás hazai bajnoki mérkőzéseire az alábbi belé­pődíjakat állapította meg: pá­holy és fenntartott hely 75.50, korzóülés 13, tag korzó 13, állóhely 10, tagálló, diák- és nyugdíjas jegy 7.50 forint. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1968. március 4-től 10-ig HÉTFŐ MÁRCIUS­­ Kossuth Rádió: 8.15 Kedvelt régi melódiák. — 9.10 Tomkai Judit riportja. — 9.25 A hét előadó­­művésze: Victoria de Los Engeles. — 10.10 Óvodások műsora. — 10.30 Népi muzsika. — 11.00 Isko­larádió. — 11.30 Bartók műveiből. — 12.15 Tánczenei koktél. — 13.00 A világgazdaság hírei. — 13.23 Vic­toria de Los Angeles. — 13.40 Jan­­csó Adrienne népdalokat énekel. — 14.00 Az aranyember. Jókai Mór regénye folytatásokban. — 14.20 Operarészletek. — 14.50 A Gerilla-együttes műsorából. — 15.15 Rádióegyetem — zene tagozat. — 16.05 Édes anyanyelvünk. — 16.10 A Gyermekrádió műsora. — 16.50 Csárdások — 17.05 A Ír Magyar Rá­dió II. zongoraversenye. — 19.35 A festmény. Hangjáték. — 20.00 Andor Éva népdalokat énekel. — 20.35 Van új a Nap alatt. — 20.55 Könnyűzene. — 21.30 A régi Met­ropolitan nagy énekesei. — 22.20 Magyar operettszerzők. — 22.50 Meditáció... egy kiegyensúlyozat­­lan kérdésről. — 23.00 Bartók-est. Petőfi Rádió. 10.00 Kamarazene. — 11.00 Tedd, ami jól esik. — 12.15 Gazdaszemmel hazánk mező­­gazdaságáról. — 12.30 Operarészle­tek. — 13.16 Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikával. — 14.08 Ruggi­ero Ricci hegedül. — 14.20 Falvak, fiatalok. — 14.30 Délutáni frissítő. — 15.11 Szerenádok — operákból. — 15.26 Dégel Károly táncdalai­ból. — 15.36 Tájnyelveink. — 15.44 Magyar szerzők fúvósművei. — 16.05 Népi muzsika. — 16.25 Vizek mélysége játszik. —16.25 Delibes, Sylvia — balettszvit. — 16.50 Pub­licisztika. — 17.00 Ötórai tea. — 18.10 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 16.30 Az egymillió fontos salátás kosár. Rádiójáték. — 19.05 Cigánydalok, katonadalok. — 19.35 Kapcsoljuk Győrt. — 21.25 Nőkről — nőknek. — 21.55 Tánc­zene. I KEDD­I MÁRCIUS 5. Kossuth Rádió: 8.22 Lehoczky Éva énekel. — 1­8.50 Hol történt? — 9.00 A Gyermekrádió műsora. — 9.40 Népi muzsika. — 10.10 Fia­talok Stúdiója. — 10.30 Beethoven: A-dúr szonáta. — 11.00 Iskolará­dió. — 11.35 Tánczene. — 12.15 Zenekari muzsika. — 13.00 A vi­lággazdaság hírei. — 13.08 Miért szép? Vörösmarty: Ábránd c. ver­séről. — 13.23 Könnyűzene. — 13.41 Kóruspódium. — 13.50 Régi beszél­getés Kálmán Imrével. — 14.15 Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.50 Járdányi Pál: Gergő nótái. - 15.15 Victoria de Los Angeles olasz áriákat énekel. — 15.40 Válaszo­­lunk hallgatóinknak. — 15.55 Föld­művesszövetkezeti együttesek ve­télkedője. — 16.25 Rádióiskola. — 17.05 A Magyar Rádió II. zongora­­versenye. — 18.10 Tallózás a vi­lágsajtóban. — 19.30 A Szabó család. — 20.00 Könnyűzenei hír­adó. — 20.30 Kinek a hasznára, kinek a kárára? — 20.45 Victoria de Los Angeles énekel. — 21.07 Nótacsokor. — 21.45 A Magyar Rádió II. zongoraversenye. — 22.20 Légy a levesben. Rádiójáték. — 23.08 Kamarazene. — 23.30 Operett­részletek. Petőfi Rádió: 10.00 Könnyűzene. — 10.45 Fehér arany, az elefánt­csont. — 11.00 Mendelssohn: Skót szimfónia. — 11.40 Kirándulás: Ötvös Lajos elbeszélése. — 12.00 Népi muzsika. — 12.20 A Falurá­dió műsora. — 12.40 Operettrész­letek. — 13.20 Schubert: g-moll vonósnégyes. — 14.08 Bojtor Imre népdalokat énekel. — 14.20 Élet­utak. — 14.30 Csajkoszkij: Olasz capriccio. — 14.45 Világirodalmi tájékoztató. — 15.00 Tánczenei koktél. — 15.45 Románcok hege­dűre. — 16.05 László Margit éne­kel. — 16.25 A sportriporter je­lentkezik. — 16.30 Muszorgszkij: Borisz monológja, a II. felvonás fináléja. — 16.48 Ifjúsági Krónika. — 17.00 Csúcsforgalom. — 18.10 Magyar nóták. — 18.34 Gazdasági Akadémia. — 18.59 A Tátrai vo­­nósnégyes játszik. — 20.30 Faimus. Epizódok Justin Zsigmond regé­nyéből. — 21.30 Victoria de Los Angeles énekel. — 21.44 Tánccye­­lódiák. SZERDA MÁRCIUS 6. Kossuth Rádió: 8.22 Prokofjev: f-moll szonáta. — 8.50 Orvosok a mikrofon előtt. — 8.55 Magyar nóták. — 9.34 Gazdasági Akadé­mia — 10.10 Puccini operáiból. — 11.00 Iskolarádió. - 11.30 A Szabó család. — 12.15 Tánczenei koktél. — 13.66 A világgazdaság hírei. — 13.08 Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.23 A Cseh Filharmonikus Zenekar felvételeiből. — 14.17 Gaz­dasági Magazin. — 14.47 Mai té­mák — mai dalok. — 15.15 Iskola­rádió — Magyar századok. — 16.00 A zenekar története. — 16.40 Az aranyember. Jókai Mór regénye folytatásokban. — 17-05 Külpoliti­kai figyelő. - 17.20 Hanglemez. — 17.25 Közvetítés a Vasas— Benfica EK mérkőzésről a Nép­stadionból. — 18.15 Könnyűzene. — 19.25 A II. félidő közvetítése — 19.40 Operettrészletek. — 20.45 Új felvételeinkből. — 21.00 Gondo­lat.* A Rádió irodalmi lapja. — 21.40 Madarász Katalin énekelt — 22.20 Musical Hungarica. IX. rész. •— 22.49 Fejezetek a közgazdaság­ gondolkodás történetéből. — 22.59 Könnyűzene. Petőfi Rádió: 10.00 Mindenki kedvére. — 11.57 A követségen. Tadeusz Rozewicz elbeszélése. — 12.15 Versenyművek. — 13.02 Köny­­nyűzenei híradó. — 13.32 Iskola­rádió. — 14.08 Kedvelt régi me­lódiák. — 14.55 Fehér Ferenc ver­sei — 15.00 Szimfonikus táncok. —­­ 15.15 Akikről beszéltek... — 15.25 Vásárhelyi Zoltán népdal­feldolgozásaiból. — A5-45. R4?z?,il_: non Juan — An. felvonás finálé- ja — 16.05 Hajdú Júla táncda­laiból. — 16.15 Dinu Lipatti Chopin­­keringőket zongorázik. — 16 3" orvosok a mikrofon előtt. — Petress Zsuzsa énekel. — 17.00 Indulók és keringők nagyzene- ioarra. — 17.20 Égből pottyant teve. Gombó Pál karcolata. — 17.25 Dél­utáni frissítő. - 18.10 Népi mu­zsika. - 18.40 Az 1930-as években történt­­. - 19.00 Két szimfó­­nia. — 20.30 Egy vidéki szer­­kesztő tragédiája. Rádiójáték. 21.02 Victoria de Los Angeles dal­, estje. — 22.06 Tánczene. tánok énekkara énekel. — 13.33 Könnyűzene. — 13.55 Törvény­könyv. — 14.10 Barokk muzsika. — 15.15 Emberi dolgokról. — 16.15 Szervánszky Endre: Fuvolatrió. — 16.39 Az aranyember. Jókai Mór regénye folytatásokban. — 17.15 Külváros Varsó — Wo­la. — 17.50 Új Bartók felvételeinkből. — 17.57 Mikrofórum. — 18.12 Slágerről — slágerre. —­ 19.30 Rossini: A se­villai borbély. Kétfelvonásos ope­ra. — 22.20 Verbunkosok, népda­lok. — 23.05 A XX. század zené­jéből. Petőfi Rádió: 10.00 Hófehérke és a hét óriás. Zenés játék. — 11.43 Arcok m­unka közben. — 11.53 Nép­dalgyűjtő úton Bartók Béla nyo­mában. — 12.12 Román művészek operafelvételeiből. — 13.00 A Gyer­­mekrá­dó műsora. — 13.10 Muzsi­káló fiatalok. — 13.32 Pályaválasz­tás. — 14.08 Csárdások. — 14.16 Gisella May énekel.— 14.25 Ván­dorút. Gara Gábor versciklusa. — 14.35 Benjamino Gigli énekel. — 14.50 Egy pedagógus naplójá­ból. — 17.00 Csak fiataloknak. — 15.45 Most olvastuk. Orosz László jegyzete. — 15.50 A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 16.05 Mo­zart műveiből. — 16.20 Kisembe­rek a pálya mentén. — 16.30 Köny­­nyűzene. — 17.15 Reform és gya­­korlat. — 17.25 Délutáni frissítő. — 18.10 Hangverseny a stúdió­ban. — 18.40 Miről ír a Társadal­­mi Szemle legújabb száma? — 18.50 Debussy-művek. — 19.30 Népi muzsika. — 20.30 Könnyűzene in­nen-onnan. — 21.00 Húszas stúdió. — 22.00 Operettrészletek. — 22.20 Victora de Los Angeles énekel. — 22.47 A dzsessz kedvelőinek. — 11.20 Válaszolunk hallgatóink­nak. — 11.35 Könnyűzene — 12.15 Hónapról hónapra. — 12.30 Balett­zene. — 13.20 Tánczene. — 14.08 Feleki Kamill énekel. — 14.17 Fú­vóspolkák. — 14.25 Turisták öt­perce. — 14.30 Mai témák, mai dalok. — 14.39 Hangszerszólók. — 14.54 Csoóri Sándor versei. — 15.00 La­ema Baker negyedórája. — 15.15 Fenntartott hely. — 15.34 Lily Pons énekel. — 15.55 Nők napja van. — 16.05 Népi muzsika. — 16.22 Magánvélemény — közügyek­ben. —■ 16.32 Orosz muzsika. — 16.55 Beszéljük meg. — 17.00 Öt­órai tea. — 18.10 Operettrészletek. — 18.40 Láttuk, hallottuk. — 19.00 Híres művészek felvételeiből. — 19.29 Filmsztárok énekelnek. — 20.29 Népi muzsika. — 20.59 Az ex­­ügynök története Bonn­ból. SZOMBAT MÁRCIUS 9. Kossuth Rádió: 8.22 Lányok, asz­­szonyok. — 8.42 Könnyűzene. — 8.54 Rimszkij-Korszakov: Két ver­senymű fúvószenekarra. — 9.15 Orvosi tanácsok a védőoltásról. — 9.20 Népek zenéjéből. — 10.10 Aki eladta a feleségét. Regényismerte­tés. — 10.30 A régi Metropolitan nagy énekesei. — 10.56 Új leme­zeinkből. — 12.15 Operettrészletek. — 13.00 A világgazdaság hírei. — 13.08 Népi muzsika. — 13.55 Olva­sónaplómból. Illyés Gyula írása. — 14.10 Kóruspódium. — 13.20 Né­hány perc tudomány. — 14.25 Hol­nap közvetítjük. — 14.45 Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.10 Csak fiataloknak. — 15.55 Hétvége. — 16.35 Közvetítés bajnoki labdarúgó­­mérkőzésekről. — 16.45 A Hétvége c. műsor folytatása.. — 17.29 A Rádió lemezalbuma. — 19.30 Csár­dások. — 19.38 Warrenné mester­sége. Színmű két részben. — 22.25 Táncoljunk. Petőfi Rádió: 10.00 A hét köny­­nyű- és tánczenei műsoraiból. — 12.00 Zenekari muzsika. — 13.22 Tudósítás az ENSZ-ből. — 13.32 Legrand: Cherbourgi esernyők — részletek. — 14.08 Pityer­ harcko­csizó hihetetlen, ám többnyire hő­sies kalandjai. Soós Zoltán elbe­szélő költeményei. — 14.38 Szabó Miklós népdalokat énekel. — 14.55 Victoria de Los Angeles énekel. 15.25 Orvosi tanácsok a védőol­tásról. — 15.30 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 15.50 Fúvósindulók. — 16.05 Hanglemez­­gyűjtők húsz perce. — 16.25 Robot­gép volt a polgármester. Rádió­játék. — 17.00 Sidney Bechet szaxofonozik. — 17.15 Külföldi tu­dósoké a szó. — 17.30 Népi mu­zsika. — 18.05 „Mire a mama visszajön’*. Rádiójáték. — 19.01 Operettrészletek. — 19.35 Vlado Perlemuter zongoraestje. — 21.20 Mesterek — mesterművek. — 21.35 Liszt-kórusok. — 21.45 Könnyűze­ne, tánczene baráti rádiók műso­rából. — 22.28 Mozart: A-dúr he­gedűverseny. ) VASÁRNAP : MÁRCIUS 1®. Kossuth Rádió: 7.30 Falusi élet­képek. .— 7.58 Hallgatóink figyel-8.35 Édes anyanyelvünk. — 8.40 Az író is csak ember. — 9.18 Vasárnap délelőtt. — 11.05 A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekarának Prokofjev ma­tinéja. — 12.10 Csapó György jegyzete. — 12.55 A magyar köl­tészet századai. — 13.10 Jó ebéd­hez szól a nóta. — 13.55 Rádió­lexikon. — 14.25 Pillangókisasz­szony. Részletek Puccini operájá­ból. — 15.25 Szórakoztató zene. — 16.05 Mérkőzések percről percre. — 17.05 Visszhang. — 17.35 Nép­szerű táncdalénekesek műsora. — 17.57 Tündöklő Jeromos. Tamási Áron mese­játékának rádióválto­­zata. — 19.16 Magyar nóták. — 19.30 Kapcsoljuk Lipcsét. — 21.45 Vico Torriani énekel. — 22.20 Jo­hann Strauss operettekből. — 23.20 Kamarazene. Petőfi Rádió: 7.30 Az unitárius egyház félórája. — 8.00 Mit hal­lunk a jövő héten. — 8.30 Opera­kalauz. — 9.30 Színes népi muzsi­ka. — 10.00 Lermontov verseiből. — 10.20 Liszt-zongoraművek. — 10.46 Fábián Gyula riportja. — 11.06 Vasárnapi koktél. — 13.00 A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel. — 13.10 Alice Csoda­országban. Mesejáték. — 14.00 Tás­karádió. — 14.55 Mérkőzések perc­ről percre. — Talált tárgy. — 16.20 Massanet. Manón. Négyfel­­vonásos opera. — 17.34 Magányo­sok klubja. — 17.44 Az operaköz­vetítés folytatása. — 19.30 Tánc­zene. — 20.10 Kalózkisasszony. Vígjáték. — 21.08 Népdalcsokor. — 21.45 Találja ki, hol járunk. —• 22.00 Kamarazene. CSÜTÖRTÖK 1 MÁRCIUS 7. Kossuth Rádió: 8.22 Operettrész­letek. — 9.20 Zongoraművek. — 3­0.10 Tánczene. — 10.30 Először magyarul: Asszony a homokban. — 11.00 Schubert: in. szimfónia. — 12.15 Ádám Jenő: Dankó Pista dalai. — 13.00 A világgazdaság hí­rei. — 13.08 A Jugoszláv parti- I A Boros Ferenc teke-emlékverseny után Fiatalon, 43 éves korában hunyt el 1953-ban Boros Fe­renc, a szombathelyi Cipőgyár dolgozója, a hazai nagygolyós teke egyik alapító tagja. Mint aktív versenyző szép sikere­ket ért el nemcsak megyei, de országos viszonylatban is. 1951-ben Budapesten magyar bajnokságot nyert, számos fő­városi válogatott versenyzőt megelőzve. A sportolás mel­lett részt vállalt a szakosztá­lyi munkából is, sokáig an­nak elnöke volt. A Cipőgyár elnökségének kezdeményezését örömmel fo­gadták a tekesport hívei, amikor kupát alapított volt versenyzőjének emlékére. 1955-től kezdve eddig 14 al­kalommal mérték össze ezy­­­­két a megye legjobb tekézői és a verseny mindig szezon­nyitó jelleggel is bírt. Rövid visszapillantás, kik voltak Eddig a kupavédők: Bálint József (Cipőgyár) 813 fa, Bo­ros Zoltán (Cipőgyár) 857, Tóth István (Cipőgyár) 964, Szép Gyula (Cipőgyár) 910, Horváth Lajos (Sárvár) 876, Horváth Jenő (Haladás) 876, Szép Gyula (Cipőgyár) 917, ifj. Pikl Ernő (Vörös Meteor) 871, Szép Gyula (SZSE) 871, Nagy Imre (SZSE) 899, Szép Gyula (SZSE) 880, Nagy Imre (SZSE) 855, Móricz József (SZSE) 841, Szépfalvi László (SZSE) 905 fa. Legérdekesebb volt az 1957. évi emlékverseny. Ezen Tóth István, a Cipő­gyár tekézője 964 fával új világcsúcsot dobott, sajnos az eredményt hitelesíteni nem lehetett, mert azt nem iker­pályán érte el. Dicséretet érdemel a Teke Szövetség elnöksége és a Ci­pőgyár tekeszakosztálya, hogy zökkenőmentesen bonyolítot­­ták le a háromnapos versenyt. A kupa — egy évre — meg­érdemelten került Szépfalvi Lászlóhoz, az SZSE tekézőjé­­hez. A magyar válogatott tag­ja végig egyenletes formában dobott és Szép Gyula, vala­mint Szabó Lajos ezúttal csak megközelíteni tudták. A pár FENTEK­­ MÁRCIUS 8. Kossuth Rádió: 8.22 Népdalok, népi táncok. — 9.00 Tökéletes nyu­galom biztosítva. — 9.20 Yolanda Marculescu énekel. — 10.10 Óvo­­dások műsora. — 10.30 Édes anya­nyelvünk. - 10.35 Hegedűs a ház­tetőn. Részletek Jerry Back zenés játékából. — 10.59 Lottónyeremé­­nyek. — 11.00 Iskolarádió. — 11.30 Schumann: d-moll trió. — 12.15 Tánczenei koktél. — 13.00 A világ­­gazdaság hírei. — 13.08 Vita a korszerű me­zőgazdaságról. — 13.23 Beethoven: IX. szimfónia. — 13.55 Zentai Anna magyar nótákat énekel. — 14.08 Fúvós hangszer­­szólók. — 14.30 A Gyermekrádió műsora napköziseknek. — 15.15 Üzenetek. - 15.55 Francia kórus­muzsika. — 16.08 Asszonyarcok. — 17.05 Külpolitikai figyelő. — 17.15 Victoria de Los Angeles énekel — 17.40 Nyitott Stúdió. — 18.00 Új Zenei Újság. — 18.40 Gyurko­­vics Mária és Sárdy János éne­kel. — 19.30 A Magyar Rádió II. zongoraversenye. — 20.45 Amíg az a gong. — 22.20 Álomtündér. Könnyűzene. - 23.00 Operarészle­tek. Petőfi Rádió. 10.00 De Falla: Rövid élet- Kétfelvonásos opera. Dr. Pruoberger esf\ ponttal vezet Félidejéhez érkezett a megyei felnőtt egyéni sakkbajnokság. A legutóbbi két fordulóban is küz­delmes játszmákat folytattak egy­mással a versenyzők. A hatodik forduló után már csak dr. Prug­­berger, Nowinszky és Pálmai ve­retlen. 1. forduló: Varga—Varasdy 1:0,­­ Kavetz—Séllei 1:0, Jelencsics— Molnár 1:0, Horváth—Nowinszky függő. Ferenczey—Pálmai 0.5—0.5, Markó—dr. Prugberger 0.5—0.5, Gócza—Takács 1:0. VI. forduló: Varasdy—Takács 1:0, dr. Prug­berger—Gócza 1:0,­­ Pálmai— Markó elmaradt. Nowinszky-Fe­­renczey 1:0, Molnár—Horváth 0:1, Séllei—Jelencsics 0,5—0,5, Varga— Kavetz 1:0. A bajnokság állása a VT- for­duló után: 1. dr. Prugberger 5,5 pont, 2—4. Gócza, Nowinszky és Varasdy (4.5—4.5), 5—6. Pálmai és Varga (3.5—3.5), 7. Jelencsics (3), 8—9. Ferenczey és Kavetz (2.5—2.5), 10. Horváth (2), 11. Mól­­nár (1,5), 12—13. Markó és Séllei (1—1), 14. Takács (0,5). SAKK! MÁRCIUS 5. KEDD 9.00 Iskola-tv. Olvasás (ált. isk. 4. oszt.) — 9.55 Történelem (ált. isk. 5. oszt.). — 11.05 Kémia (ált. isk. 5. oszt.). — 14.30 Olvasás (ism.). — 15.25 Történelem (ism.). — 16.10 Kémia (ism.). — 17.58 Hírek. — 18.05 Nyílt tárgyalás. —. 18.55 Esti mese. — 19.05 Verdi: Simone Boccanegra. Opera 3 fel­­vonásban. — 19.30 Tv-híradó. — 20.40 Ráckeve műemlékei. — 21.45 Tv-híradó, 2. kiadás. MÁRCIUS­­. SZERDA 17.48 Hírek. — 17.55 Vasas— Benfica. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: A Magyar Hirdető mű­sora. — 19.50 Esti mese. — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 A mester. Ma­­gyarul beszélő lengyel tv-film. — 21.35 A régi magyar muzsikáról. — 22.00 Tv-híradó, 2. kiadás. MÁRCIUS 7. CSÜTÖRTÖK 8.10 Iskola-tv. Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.). — 9.00 Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). — 13.40 Magyar irodalom (ism.). — 14.30 Élővilág (ism.). — 14.50 Menekülés a bör­­tönbe. Tv-játék (ism.). — 17.58 Hírek. — 18.05 Pályaválasztási ta­nácsadó. — 18.25 La, la, la... — 18.40 Telesport. — 19.00 Falusi dolgokról. Időszerű agrárpolitikai műsor. — 19.20 Esti mese. — 19.30 Kapcsoljuk. . . — 20.00 Tv­híradó. — 20.20 Halló, fiúk! Halló, lányok! — 21.20 Parabola. — 21.40 Párbeszéd a tangóval. Monodráma. — 22.10 Tv-híradó, 2. kiadás. MÁRCIUS 8. PÉNTEK 8.05 Ikola-tv. Matematika (ált. isk. 8. oszt.). — 8.25 Angol nyelv (középisk. III—IV. oszt.). — 9.00 Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). — 9.25 A Televízió politikai tan­folyama. — 9.55 Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). — 11.05 Élő­világ (ált. isk. 6. oszt.). — 13.35 Matematika (ism.). — 14.30 Orosz nyelv (ism.). — 15.25 Magyar iro­dalom (ism.). — 16.10 Élővilág (ism.). — 17.25 Pedagógusok fó­­ruma. A meghódított óceán. — 17.58 Hírek. - 18.05 A Magyar Hirdető műsora. — 18.10 Bemutat­juk a Nehru-díj­as­okat. — 18.30 Tudósok városa Szibériában. — 18.55 A világ térképe előtt. Ak­tuális külpolitikai műsor. — 19.05 Nőnapi köszöntő. — 19.35 Esti me­se. — 19.45 Szilveszteri randevú (ism.). — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 Az élet szép, zenéked magyaráz­zam? Heltay-est (ism.). — 21.50 Tv-híradó, 2. kiadás. — 22.10 A Magyar Rádió zongorahangver­­senye. MÁRCIUS 9. SZOMBAT 8.58 A mester. Magyarul beszélő lengyel tv-film (ism.). — 10.15 A születő folyó (ism.). — 10.40 Párbeszéd a tangóval (ism.). — 11.10 La, la, la... Sheila énekel (ism.). — 11.25 Ráckeve műemlé­kei. Kisfilm. — 16.20 Vigyázz! Su­gárveszély! Kis­film. — 16.30 Kor­dában. Szovjet kisfilm. — 16.50 A Magyar Hirdető műsora. — 17.00 Eltűnt egy fehér folt. — 17.20 Kör­­kép. Kultúrpolitikai műsor. — 18.25 Móra Ferenc: Kincskereső kisköd­­mön. Ifjúsági tv-filmsorozat. — 18.45 A Tv jelenti. — 19.30 Cica­vízió. — 19.40 Mindennapok mű­vészete. — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. Nyugatnémet filmso­rozat. (6.) — 21.20 Don Juan: Balettfilm. — 22.20 Tv-híradó, 2. kiadás. — 22.40 Modell kereste­tik. Mikro-musical. MÁRCIUS 10. VASÁRNAP 7.55 Felsőfokú matematika. —■ 8.35 Orosz nyelv (középisk. HI— IV. oszt.). — 9.00 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (ism.). — 10.00 Hétmérföldes kamera (ism.). — 10.15 Móra Ferenc: Kincske­reső kisködmön. Tv-filmsorozat. — 10.35 Kukkantó. — 11.20 Uni­verzál 007. . . Küzdő rádióépítők műsora. — 11.50 A Föld vonzó­erején kívül. Kisfilm. — 15.53 Ifjú műkorcsolyázók. Közvetítés Moszkvából. — 14.55 Videoton— Diósgyőr bajnoki labdarúgó-mér­kőzés. — 16.50 Százéves a Gyapjú­­mosó. Magyar kisfilm. — 17.05 Délutáni előadás. Napjaink hőse. Olasz film. — 18.30 Szendredélyek. Román kisfilm. — 18.45 Isten malmai. Dokumentumfilm. — 19.15 Copperfield Dávid. Angol filmso­rozat. X. rész. — 19.40 Esti mese. — 19.50 Sporthírek. — 20.00 Tv­­híradó. — 20.20 Gálaest Cannes­­ból. Az Euróvízió műsora, felvé­telről. — 21.20 A kravaszdi leány­zó és az IBUSZ-vendégek. Tv­­játék. (16 éven felülieknek.) —­ 22.20 Tv-híradó, 2. kiadás. VAS NÉPE 1968. március 1. Péntek

Next