Vas Népe, 1979. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
Billass Béla Tábortűz mellett, vörös őrségen Tábortűz mellett, régen, nem régen, Szatmár megyében, Sáros megyében, sokszor feküdtem vörös őrségen Páston elnyúlva. Fejem a nyergen, kezem a puskán, Hanem a szemem a csillagos égen. Fegyvert pucoltunk, sebet kötöztünk, Üszkös haragon szikkadt a könnyünk Sok jó elvtársunk nem ült már köztünk Vörös őrségen. Mégis dúdolva, mese és nóta Nyájas anekdóta járta közöttünk. Éltét elszánta. Holnap meghalhat. Uszítani őt már nem kell szavallal. Életről szépet örül ha hallhat Tábortűz mellett. „Hát miért vérzünk, ha nem a szépért? Meséli Balázs Béla. Hűvös a harmat.’' Hercegő rejtem, el ne felejtsem, Vérben és szennyben, sírva is sejtsem. Emberről álmunk el sohse ejtsem Vörös őrségen. Ígéret kincsét, emberszív báját, Élet édességét szívemben rejtsem. Miért harcolnánk, ha ez nem volna? Bár elrabolva, bár elhantolva? Hogyha mesém nem igazat szólna Tábortűz mellett? Lehetne szépség bárhol is sejlik. Énekembe vágyam mágnese vonja. Regős, mit adsz te holnap csatára? Tápláló hitet kenyereszsákba, Robbanó álmot a pattontásba, Vörös őrségen. Hogy szerethessed, amiért csatázol. Nem ingyen indulunk, pajtás, halálba. Tábortűz mellett most is mint régen Dalálhatok még vörös őrségen. Mi szépet látok, mesélem szépen. Kobzosnak dolga. Fejem a nyergen, kezem a puskán, Hanem a szemem a csillagos égen. (1940) 8 VNZSNÉPE A sziget közepén áll egy sárga, kopott varjúfészek, hideg és rozsdás udvarház, amelyet még manapság is Kastélynak neveznek, mert egykor benne lakott egy öregember, mikor hercegek voltak Magyarországon. Kastély nevét árván viseli az udvarház, mint koldus a medáliát, a herceg egykori termeiben korom lepi be a falakat, a szél búj ósdit játszik, az ablakok és ajtók rég elkívánkoznak ebből a világból, az udvart benövi a gaz, az erkélyt megette a rozsda, éjjelente senki sem hallgatja a fülemilét, amely tavaszonként az elhagyott rom körül építi fészkét. .. Csendes, gondterhelt, bajjal, mindennapi élettel álmodó, szegény emberek _ -hallgatják a „kastélyban” a nagy fák melankolikus zúgását, az esti szél ajtó-dörömbözését, a kályháik korgását, az öklendező kísértet lépteit, aki a rozsdás csigalépcsőn felszuszog, és benéz az ablakon.. A szomorgók, maguknak élők, elbújt érzésűek, a lemondók háza volt évekig az udvarház, az lakott benne, akinek máshol nem volt helye, magányos helyein vándorlók, visszhangos, szomorú szobákban a maguk bánatával foglalatoskodók,lábujjhegyen járt a méla csend, mint egy kolostor körül. Ezen a tavaszon kinyílt a pókhálós ablak az udvarházon, meghökkent a kapu, varjúkárogástól életunt kémény felfigyelt, a szomorkásba belevénült nagy fák kibámultak odvas kérgükből, a vijjogó vércse riadtan menekült, mintha anyavarjú üldözné a fészekrablás után, még tán a romfal is nagyot nézett, pedig sok mindent látott ezer esztendő alatt; nyulakat, rózsákat, harcos apácáikat, mogorva szerzeteseket, tilosban járó szerelmeseket .. . Víg gyermekcsapat özönlötte el az udvarház környékét. Mindennap vígabb, bátrabb, hangosabb gyermekek nőttek ki itt a fűből, a tavaszi eső nyomán, mint a réteken a virágok, a fákon a csodálatos gyöngédségű levelek, a lehelet-üdeségű orgonák. Valamely varázslat történt itt; a mesés könyv megelevenedett; a kacsalábon forgó vár, amely a rege kék és zöld ködében állott a szegény gyermekek képzeletében, megadott; a farkasszakállú hídőr, aki fegyverével a szigetet őrizte, végleg befordult őrházikójába; apartokról és messzeségeikből látott szoknyás, nagy fák, fénylő kertek felett borongó, vén házaik, visszhangot, hajókürtöt, városi lármátgurgulázva elnyelő romok, a mesékbe kanyargó árnyékos sétautjak, a fehérlovacskás omnibuszok, hanyagul ásító pázsitok, fehér lócák és székek, megindultak . . . szárnyaikat kiterjesztve repültek a vén fák, futott az unatkozó amgólpatrik, bakkecske módjára szökdécseltek a padok, döcögve jöttek a vén romok, gyíkgyorsan siklottak a gyalogutak a pesti szegény gyermekek felé. Agyermek álmodott valamely kedveset éjszaka, amely után kinyújtotta a kezét. A lelenc, az árva, a pinkelakó szegény, az iskola porában elhervadt, külváros füstjében elsápadt gyermek álmában a tündérkertben járt, és reggelre megtalálta a kertet, nem osont az tova, mire felébredt. A leányocskák körbe állnak, és úgy énekelnek, mintha a virágok énekelnének a kertben. A fiúk szétszaladnak, mint a tavaszi esővíz. A szegénygyermekek hangja megtölti a szigetet, mint a május szele színnel és illattal a világot. Ezerhangú madársereg, ezerszemű pázsit, ezerkedvű élet fakadt a szigeten a régi varjú-károgásos, búskomoly andalgássú, titokban lépegetőtavasz helyett. A denevér, amely tavaly már koradélután bátran elindult nesztelen útjára a rovaladékokból, bevárja a sötétséget. A margitszigeti betegség: a melankólia, amely híven eljön a nedves szigetre, az idén csak messziről oldalog, mint egy megvert kutya. A szerzetesi csend, a lemondásos alkonyat, a keserűségbe és megvetésbe vonult magányosság elhallgatnak gonosz tücsökdalaikkal a régi, udvarházban, amidőn a pázsiton egy sereg kisleány cikázik és csicsereg, mintha már megjöttek volna a fecskék. Pajkos, rongyos kisfiúk egy délután méhkast hoztak kis kézikocsin az életunt szigetre, és hangoshajrával felborították a vidáman zümmögő kast. Krúdy Gyula Szegény gyerekek a Szigeten Entzbruder Dezső első találkozása a munkásmozgalommal Kultúrtörténeti kutatásaim során akadtam néhány olyan adatra, melyek érthetőbbé teszik és megvilágosítják Entzbruder Dezső életútjának azt a szakaszát, mely a proletárdiktatúra idején hozta meg gyümölcseit. A róla írt tartalmas életrajz és a különböző prózai és verses, hosszabb vagy rövidebb lélegzetű meleg megemlékezések, a munkásmozgalommal és a munkásmozgalmi eszmékkel való találkozását, mind a hadifogság idejére teszik, s ott keresik. Az, hogy gyermekkorában, „szabad idejében a község nincstelen mezítlábasaival barátkozott legszívesebben és a tanulásban segítette őket”, vagy már tanító korában „mindig a szegény gyermekeket pártolta”, természetesen nem jelenti egyúttal a munkásmozgalommal való találkozást is. Annak ellenére, hogy a fogékony gyermeklélek, vagy tökéletesedésre törekvő, kereső és kutató ifjúi szellem megőrzi a korán és mélyen beléje szóródott hatásokat. Entzbruder Dezső pápai diákoskodásának utolsó évében találkozott közvetlen közelről és mélyreható hatásokat is kapva a munkásmozgalommal, mint a Perutz szövőgyári alkalmazottak önképzőkörének karnagya! Erről azok a műsorok beszélnek, melyek az akkor megjelent pápai helyi lapokban olvashatók, teljes részletességgel. Bizony nem volt ez kis dolog és nem is elhanyagolható tényező a fiatal tanítójelölt életében. Utolsó éves volt ekkor Pápán. És az ottani tanítóképzőben, megszűnéséig meglevő, tartós szokás volt az, hogy a zeneileg kitűnően képzett tanítójelöltek, kiléphettek az intézet szigorú belső rendjéből és a városiban, a sok-sok különböző fajtájú egyesületben és körben szerepet vállalhattak, szerepelhettek, kisebb zenekari vagy énekkari együtteseket irányíthattak. Ezzel már jó előre felkészülhettek későbbi hivatásukra, hogy falusi tanítóként vagy kántorokként, népük ének és zenekultúrájának ápolói és fejlesztői legyenek. Jó előgyakorlat volt ez. Találkozás azzal a sokszínű, sokrétegű világgal, melynek emberi társadalom a neve. Entzbruder Dezső tehát Pápán, természetesen tanárkari engedéllyel, az emberi társadalomnak azzal a rétegével találkozott — mondhatjuk napról napra, hiszen a darabokat be is kellett tanítani, nem csupán az egyes estélyeken vezényelni , amelyet munkásságnak nevezünk és ismerünk. Ezek a szövőgyári munkások befogadták és elfogadták a fiatal tanítójelöltet. Befogadták maguk közé, mert úgy érezték, hogy közülük való. A Perutz szövőgyár 1900- ban települt Pápára. Legfőbb irányítói és gazdái idegenek, németek és csehek. Magyarul sem tudtak. Itt tanultak meg, annyit, amennyire éppen szükségük volt, hogy a magyar munkásokkal úgy-ahogy megértessék magukat. A tisztviselői karnak is csak kisebb része volt ekkor még magyar, — a század elején. Az első évtized végén, már több mint félezer munkást foglalkoztatott a gyár. A Perutz gyári Alkalmazottak önképző köre 1907-től működött a városban. Célja, mint a más hozzá hasonló egyesületeké, önképzőköröké : a hasznos társalkodás előmozdítása, az erkölcsnemesítés, a szakértelem fejlesztése, a kör tagjai művelődésének előmozdítása, öszszejöveteleit, előadásait, műsoros ünnepélyeit általában novembertől márciusig rendezte, rendszeresen kéthetenként. Ha nagyobb művészestélyt rendeztek, akkor rendszerint az egyik kisebb estély elmaradt. Az Önképzőkör vezetősége talán az előző évi iskolai ünnepélyeken való szereplése alapján ismerte meg és kérte ki Entzbrudert az iskolától. Tény, hogy az 1912. március 15-én tartott iskolai ünnepély alkalmával, Magyar nyitányt játszottak, két zongorán: Bozi István, Herpay Balázs, Eigl Maxenc és Entzbruder Dezső. Összes október 6-án pedig Révfy: Rendületlenül c. művét énekelte az iskola válogatott dalárdája Entzbruder vezetésével, s 3. számként Nizsnyay G.: A mohácsi koldus c. történeti románcát énekelte Horn József, zongorán kísérte Entzbruder D. IV. c. tanítójelölt. A Perutz szövőgyár önképzőkörének karnagyaként, 1912. november 9-én mutatkozott be, a szövőgyári önképzőkör kellemes estjén, a Schwartz-sörödében. Az est nyitányaként, az egyesület vegyeskara énekelte összhangzatosan a Himnuszt, Entzbruder Dezső tanítójelölt vezetésével. Ez volt egyúttal a nyitó estély. A következő év december 8-án megtartott estélyen, első számként népdalokat énekelt az énekkar, Entzbruder vezetésével. Az új évben, 1913. január 5-én, már a hónap elején megtartotta a Perutz önképzőköre, a volt Jókai-kör helyiségében estjét. Ezen két alkalommal olvassuk Entzbruder Dezső nevét. A Hunyadi indulót vezényelte és a kuplékat éneklő Molnár Nándort kísérte zongorán.. Február végén, 23-án nagy művészestélyt rendezett az önképzőkör, a Griff szálló nagytermében. Ezen első számként az önképzőkör vegyeskara a Kossuth indulót énekelte precíz előadásban, Entzbruder Dezső ügyes zongorakísérete és vezényletével. Így ír a kritika. • Ezt megelőzően, február 1-én a tanítóképző, előkelő közönség előtt rendezett díszhangversenyén aratott nagy sikert Entzbruder. Először Horn József énekét kísérte zongorán, majd a válogatott énekkart vezette. Érdemes a kritikákat megismerni. Az egyik: Horn J. hatalmas basszusát már többször élveztük. Szólószámát , Az órát, A gránátosokat énekelte, s ízlésesen, művésziesen adta elő — Entzbruder Dezső, mint zongorakísérő, s mint egy ráadásul adott népdal szerzője is megérdemli elismerésünket, nehéz feladatot oldott meg szépen az énekkar, melyet ezúttal Entzbruder vezényelt. Lányi: Egy gondolat bánt engemet Petőfi versére írt rapszódiájának előadásával. A másik:... a közönség nem nyugodott, míg két ráadást nem kapott tőle, először társának Entzbruder Dezső IV. év. tanító jelöltnek, aki egyúttal az ének diszkréten simuló zongorakiséretét is ellátta egy kiválóan sikerült műdalát énekelvén; ... az énekkar valósággal brillírozott ennek a rendkívüli nehéz és a legkülönfélébb hangulatok változatos skáláját kifejezésre juttató énekszámnak az előadásával. Elmúlhatott-e nyom nélkül, az a minimálisan fél éves közösségi együttmunikálkodás a Perutz szövőgyár munkásaival Entzbruder Dezső életéből? Valószínűleg nem. A fiatal gyári karnagy lelke is fogékony talajú volt. Éppen 1913. tavaszán Pápára is eljutott az általános munkássztrájk hulláma. Hozzá is készülődtek a munkások, megfelelő áldozatkészséggel. A karhatalom is, már eleve azzal, hogy kirendelték őket a Tapolcafőről Pápára vezető vízvezeték őrzésére, mert azt híresztelték, hogy a munkások ezt fogják megtámadni és szétrombolni! A hatásokat nem kerülhette ki semmilyen irányból. S ezek csak szaporodhattak amikor mint fiatal tanító otthon, Sárváron Rousseaut, Heinét, Goethét, Schillert, de főképpen Adyt s a Nyugatot olvasta. Ezeknek olvastán nem halhattak el nyomtalanul a Pápán szellemét ingerlő magvak sem. Nádasdy Lajos Balogh József Jövendölés Tettenérik a tavaszt a szelek amint a tél kivégzésén mesterkedik aztán őt segítik trónra míg felnő a nyár Így jövendölte egy próféta-napsugár Czinder Antal rajza 1979. március 21. Szerda