Vas Népe, 1981. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
Iskolaavatások a megyében , (Folytatás az 1. oldalról) nem csak a pedagógusok feladata, a család felelőssége, a lakóhelyé, a tömegkommunikációs eszközöké is. Befejezésül sikerekben gazdag éveket kívánt a szónok az új iskola nevelőinek, a szülőknek: — Neveljék emberi méltóságra a gyerekeket, váljék tanítványaikból, gyerekeikből kötelességet, fegyelmet, figyelmességet ismerő ember! Az új iskola igazgatója, Milkó István örömünnepnek nevezte az első tanévnyitót. A lakóházak, tömbök között meghúzódó iskola közel van a tanulók lakóhelyéhez. — Jelképes is ez a közelség. Bízunk benne, hogy a pedagógusok és a szülők közeli kapcsolatban maradnak, hiszen közös a feladatunk, a felelősségünk is — szólt az igazgató és megköszönte a segítséget, amit sok száz szülőtől abeköltözéskor kapott az iskola. A 16 tantermes általános iskolában 210 elsős kezdte meg a tanulást. Nyolcszáz diák és negyvenhét pedagógus számára szólalt meg hétfőn a csengő a Váci Mihály úti iskolában. (Budai) tanácsi építőipari dolgozók munkájáról. Köszönetet mondott azoknak a helyi lakosoknak is — szülőknek és gyerekeknek —, akik önkéntes társadalmi munkával segítették az iskolaépítést. Ha elmennek majd az iskola előtt, mindig jogos büszkeséggel gondolhatnak arra, hogy ők is hozzájárultak felépítéséhez — mondotta a többi között, majd az iskola pedagógusait arra kérte, kövessenek el minden tőlük telhetőt, hogy a szép, új épületben minél teljesebben érvényesülhessen szocialista közoktatásunk minden törekvése. Ezután Szanyi József iskolaigazgató mondott köszönetet az építőknek az új iskoláért, s egyúttal ígéretet tett arra, hogy az új feltételek közt még eredményesebb oktató-nevelő munkát végeznek. Az avatóünnepség befejező aktusaként Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvények és népfrontkitüntetések átadására került sor. (Lőrincz) Avatóünnepség Csákánydoroszlón Csákánydoroszlón öt falu — Csákánydoroszló, Ivánc, Felsőmarác, Hegyhátszentmárton és Kemestaródfa — gyerekei számára avattak igazán korszerű nyolctantermes általános iskolát vasárnap délután Csákánydoroszlón. Ez a mostani avatóünnep tulajdonképpen folytatása volt az 1978. szeptember 3-án megtartott iskolaavatásnak, akkor az első ütemben csak az elkészült négy új tantermet avathatták, most viszont az egész iskolakomplexumot. A komplexum kifejezést nem véletlen használjuk, hiszen nem csupán tantermekről van szó, az új iskola tágas előadóteremmel, könyvtárral, szép úttörőszobával, szertárakkal és egyéb helyiségekkel is kiegészült. A kommunális célú költségekkel együtt tízmillió forintba került. A vasárnap délután megtartott avatóünnepségen Szakosíts László, a községi közös tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük több járási és megyei vezetőt. Köszöntőjében utalt arra, hogy Csákánydoroszló — alsófokú központi szerepköréhezhíven — ebben az ötéves tervben is tovább fejlődik. Az új iskola mellett hat célcsoportos lakás, vízmű és sportöltöző építése, a napköziotthon teljes rekonstrukciója, valamint egy 400 adagos konyha kialakítása szerepel a tervben. Ezt követően Nagy Imre, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott avatóbeszédet. Méltatta annak jelentőségét, hogy az új iskolával Csákánydoroszlón is tovább javulnak az oktató-nevelő munka alapvető feltételei, majd részletesen vázolta az új tanévben az itteni pedagógusokra is váró legfontosabb feladatokat. Külön kiemelte az iskola és a szülői ház kapcsolatai erősítésének, tartalmasabbá tételének szükségességét. A szónok elismerően szólt az iskolát megtervező Czeiner Gáborné és munkatársai, valamint az iskolát felépítő . .. SPJOMF9RC« kultúrház, a tanyaközpontból falu lett. Ezekben az időkben új tanyák,, létesítéséről vagy a meglevők támogatásáról nem illett beszélni. A HATVANAS ÉVEKBEN kiderült: nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Azt, hogy a magányos település a nagyüzemi gazdálkodás nehezítője — továbbra sem tagadta senki. Kiderült viszont, hogy ez a betyár nemcsak elvesz, de ad is: szőlőt, gyümölcsöt, zöldséget, kapirgáló tyúkokat, hízott libákat, évszázados hagyományok szerint legeltetett állatokat. Sőt, munkára fogja a nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan földeket is. Nem véletlen, hogy a tehetősebb egyéni gazdálkodókat évente 60—80 ezer forintnyi jövedelemhez juttatja. A tanyák, miután gazdasági eredményeikkel igazolták létüket, nyilvánvalóvá tették, hogy belátható időn belül települési formaként sem szűnnek meg. Amíg néhányan a lerombolással fenyegetődzőket csitítják, addig mások attól félnek, hogy a jelentős tanácsi segítséggel — útépítéssel, villamosítással — állandósul a tanyavilág. Szerintük a modern televízióval, mosógéppel ellátott lakást nehezebb elhagyi, mint a petróleumlámpást. Amit mondanak, igaz, mégsem hihető, hogy a reális vágyak valóraválása a régi településviszonyok konzerválását jelentené. Az ember nyugtalan lény: ha egy célt elért, újabbakat tűz maga elé. Az igények kielégítése is újabb igényeket szül — főleg a tanyai fiatalokban. Az ő többségük (otthoni körülményeiktől függetlenül) vágyik egy közeli falusba vagy városba. Már csak azért is, mert minden fejlődés ellenére napjainkban a tanyákra nem a modern életvitel a jellemző. A villamosítás, az útépítés csak az egymáshoz közeli épületeknél kifizetődő. Ezért kellene egyre több tanyaközpont. Ide elérhetne a villamosvezeték, ide érkezhetnének a mozgó élelmiszerboltok, itt lehetne gyermekfelügyeletet kialakítani, itt állnának még a távolsági autóbuszok, és ami nem utolsó szempont, itt lehetne közösségben élni. Öt éve országos felmérés készült a tanyaépületekről, lakói foglalkozási szerkezetéről, jövedelemforrásáról, életkörülményeiről. Az adatok összegezését egy rendelet követte. Ezen túl a tartósan fennmaradó tanyás területekre korlátozott számú építési engedély adható. A körzet életképességét a helyi tanácsok hivatottak eldönteni. A megyékben — Szabolcs-Szatmár kivételével —mégsem tülekedtek építési engedélyekért. Úgy vélték, nem jó, ha az emberek pénzüket tanyai házra költik, mert ezzel egy későbbi kulturáltabb otthontól fosztják meg magukat. HOGY MI LESZ a tanyák sorsa? A gazdasági számítások és társadalmi mérlegelések döntik el, ezután is, hogy a fennmaradás és a megszűnés között mire érdemes szavazni. De napjainkban mégsem a szórványtelepülések, hanem az ottani emberek sorsa az izgalmasabb. A fiatalok vagy középkorúak jól, vagy rosszul, de megélnek. És az idősek? Az Alföldön a már említett társadalmi kezdeményezésben bővítették a szociális otthonokat, napközit létesítettek a tanyasi öregeknek vagy felújították házaikat. Mindez azonban csak csepp a tengerben. Az ország tanyáin több idős, magatehetetlen ember él, mint amennyi élvezheti a társadalom segítségét. Ezért ha nem is mondunk nemet a tanyákra, a mindenkori erőhöz mérten támogatni kell a faluba költözésüket. Nem a mai tanyai öregek gondjainak megoldásáért — ezzel nagyrészt elkéstünk. Viszont még sokat tehetünk a középkorúakért, a tizenöt—húsz év múlva segítséget igénylőkért. Mindnek ellenére ne romboljuk le erőszakkal a magányos házakat. Lakóik elhelyezéséről, új házhelyekről úgysem tudnánk gondoskodni. Ám az elhagyott épületekhez jöhet a buldózer, a parlagon maradt földek beolvadhatnak a helyi tsz-ek, állami gazdaságok tábláiba. A megszűnő tanyát sirathatjuk. De újból benépesíteni már nem érdemes. H. K. 1981. szeptember 1. Kedd Gencsapátiban Két község ünnepe, eseménye volt az iskolaavatás vasárnap délután Gencsapátiban: a helyiek és Perenyelakói örültek együtt. Gencsapátiban nyolctantermes iskola készült el, ezt évek óta várták szülők, gyerekek és pedagógusok. Rujsz Lászlóné országgyűlési képviselő iskolaavató beszédében felidézte a közoktatás gencsapáti múltját is: a század elején két tanterem „elég volt” az elemi ismeretek átadásához. Ma 350 gyerek korszerű oktatásáról, kényelmes elhelyezéséről tudnak gondoskodni Gencsapátiban. A 25 millió forintért elkészült iskola nyolc tanteremmel, négy kiegészítő szobával, orvosi rendelővel, 400 adagos konyhával fogadja a tanulókat. A napközibe 120 gyereket tudtak felvenni. Szükség van a régi iskolaépületre is, az alsó tagozatos osztályok ott tanulnak. Czupi László iskolaigazgató a tanév kezdetén külön köszöntötte az elsősöket. 52 hatéves gyerek kezdi meg a tanulást. Ebben az évben a gyermekotthon lakói elsőtől ötödikig együtttanulnak a gencsi és a perenyei gyerekekkel. (Budai) Honismeret, óh! Kevés kivételtől eltekintve falvainkban ma már szépen kötött és gondosan összeállított tanulmány őrzi az adott település és környék történetét, mindennemű nevezetességét. Ez a falukrónika. A tanító, vagy a népművelő irányításával lelkes fiatalok végezték (s végzik tovább folyamatosan) a gyűjtést. És ez külön értéke az egésznek. Ez az öntevékeny szorgalom. Mindezeket tudva és tapasztalva hat duplán furcsán az a hír (legutóbb tanácsülésen esett szó róla), hogy az olyan gazdag történelmi hagyományokat őrző városban, mint Kőszeg, elsikkad és a jelentéktelenségig degradálódik a honismereti mozgalom. Tévedés lenne persze most arra gondolni, hogy hiányzik itt a fent említettekhez hasonló krónika, feldolgozás, tanulmány. Ellenkezőleg. Tudományos értékű munkák egész sora készült el korábban ugyanúgy, mint a közelmúltban. Ám ezeket szinte kivétel nélkül szakemberek, hivatott kutatók írták. Az úgynevezett amatőrök, spontán érdeklődők — főként fiatalok, diákok, akik kedvük szerint vizsgálódhatnának a város múltjában, műemléki értékeiben, követhetnék nyomon és dolgozhatnák fel itt élt nevezetes személyek életútját stb. — hiányoznak. Mint ahogyan — felmérések és lépten-nyomon szerzett tapasztalatok igazolják — híján van az itteni emberek egy figyelemre méltó rétege mindazoknak a tudnivalóknak, amelyek — uram bocsá’ — megkövetelhetők lennének azoktól, akik az idegenek által annyiszor megcsodált és irigyelt falak között élnek. Működött valaha egy Múzeumbarátok Köre is Kőszegen. Nem nagy létszámmal, igaz, de hallatott magáról, voltak rendszeres összejövetelei, programja és betöltött egyfajta fontos funkciót, amely — ismételten mondom — ebben a városban megkívántatik. Egyszerre csak eltűnt, nyoma veszett, ki tudja mi okból. Nincs azóta se, aki megújítsa, életre hívja megint, minthogy nincs, aki a diákok, munkásfiatalok érdeklődését is ráirányítsa a helytörténeti értékekre, érdekességekre. Most megint előtérbe kerül országosan is, mint pedagógiai probléma a történelemnek az oktatása (lásd csak a Népszabadság vasárnapi számának kerekasztalbeszélgetését). Belátjuk végre, hogy nem mellékes, mégpedig számos szempontot figyelembe véve nem, hogy mit és mennyit tud a mai fiatal hazája történelméből. Új tanév indul Kőszegen is. Ezért is időszerű, hogy éppen most szólunk az említett jelenségről. Számba kell venni — elsősorban talán a pedagógusoknak — a tennivalóikat. (lakatos) •SSi SSSS wSat ■gj* *ef Láthatatlan kezek Talán Kőmíves Kelemen is elcsodálkozott volna, ha hírül kapja, hogy nemcsak az ő idejében dolgoztak a láthatatlan kezek, hanem a késő utókor is tartogat még meglepetéseket. Úgy tűnik a lépcsőházak, liftek, utcai villanylámpák rongálóinak köréből álló díszes paletta új színnel bővült: megjelentek a kiskertek terméseinek tudatos kártevői. No nem a kolorádó bogarakra, a lisztharmatra gondolok. Ezek ellen van védőszer. Azokról a láthatatlan személyekről van szó akik — szórakozásból? kárörömből? — kihúzzák a földiből a burgonyabokrokat, leszedik a félig érett gyümölcsöt a fákról, gömbölyűdő káposztafejeket bontanak szét leveleikre, beletapossák az élni vágyó palántát a földbe. Természetesen tanúk nélkül. A kézzel fogható nyomokat a helyszínen hagyják, melyeket a kiskertbe érkező tulajdonos szomorúan vesz tudomásul. Kára forintokban alig mérhető, s először nem is figyel fel rá. Sőt. A véletlenre fogná a látottakat, ha többször nem ismétlődne, s ha Szombathely más-más részein levő kiskertek tulajdonosaitól nem hallana hasonló panaszokat. Anyagi érdekek nem fűződnek a pusztításhoz, hisz mindenleszaggatott, agyontaposott gyümölcs ott maradt, „csupán” a napi nyolc óra után egy kis kerti munkával megtetézett emberi fáradság veszett kárba. Javaslom a kárvallottaknak, miként a balladabeli kőművesek dugják össze a fejüket, és tanakodjanak. Mikért lehetne lefülelni a „tettest”, aki ugyan eléggé láthatatlan, de nem megfoghatatlan. — odaír — Későnjövők (Illusztráció a tankönyvellátáshoz.) (Lakatos Ferenc karikatúrája) mumi 3