Vas Népe, 1984. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-01 / 78. szám
Galambos Tamás tárlata Celldömölkön Van úgy, hogy a mese is ijesztő tud lenni. Az autók lenn kavargó, hangyányi tömege felett ott a keresztrefeszített, gázálarcos ember — emberiség?! Szmog. Az egyforma házakból kidobált szemétteleppé válik — színes szitakötő fedi át a képet. Lakótelep. A hamburgi kirakatokban áruvá kopik a női báj, s ha Flórát mesziről nézzük csupán akt — közelről látni, az őt átszövő finom folyondároktól—, hogy a természet lánya. Élő, színes fa — aztán kiderül, hogy valamennyi ága-lombja egyegy sáska. Történelem, 1848. Történelem, a magyar múlt széttördelve, montázsszerűen összerakva, relikviákból. És restaurátorok, akik Marx képét valamennyien saját hasonlatosságukra, saját érdekeik szerint próbálják átalakítani. Hangyacsapat egy óriáson! Galambos Tamás festőművész tárlata meghökkentő és megdöbbentő. Harsány színvilág, neoprimitív stílus, ugyanakkor mélyreható gondolatok. Valaki azt mondta, hogy minden képében ott a tragédia. A művésznek, — akinek tárlatát Lakatos István költő nyitotta meg a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központban — Hincz Gyula és Barcsay Jenő voltak a mesterei. Eddig 46 egyéni kiállítása volt idehaza és külföldön, képei megtalálhatók Európa, Mexikó, Venezuela, Argentína, Kanada, az USA és Japán számos gyűjteményében. Most 17 képét, köztük egy nagyméretű gobelinjét a celli közönség láthatja. Sikere van itt is. Talán azért, mert játékosan komoly dolgokra int, de meghagyja nézőinek a gondolkodás örömét. (szakály) Fotó: Benkő Szmog Restaurátorok, 1848. „1983. február 7. Vasárnap. Hajnalbankeltem, hogy a korai busszal menjek a városba ... tíz órára ígérkeztem városnéző találkozóra a Turista Szálló elé. Azt sem tudtam, hogyan jutok oda. Az éjszakás nővérkével együtt fagyoskodtunk a megállóban, de hiába vártunk, a busz nem jött. Mondtam, induljunk el gyalog, majd a következő falunál fölszállunk, ott már másik busz is jöhet. El is indultunk. Látjuk a buszmegállóban is sokan várnak. Mi mentünk tovább. Végül beértünk a városba, de még mindig nem sikerült buszt elcsípni. Ott aztán megtudtuk, hogy a rádió bemondta: a síkos út miatt a buszok nem közlekednek, így csak örültem, hogy mégis nekivágtam az útnak és bár némi késéssel, de ideértem a Turista Szállóhoz. Már csak egyedül engem várt a kedves, képzett eszperantista idegenvezető. ... Mikor elárultam, hogy gyalog jöttem Bogátról, el sem akarták hinni. Miután elbeszélgettünk egy kicsit, és valamennyit pihentem egy ú4 padon, az idegenvezető elkísért engem az emlékműhöz ... Innen aztán keresztülmentünk a Város nagy részén ... Ebédkor itthon voltam, pompásan pihentem.” Kiterjedt baráti körének, rokonainak az első hónapokban naplószerű, színes beszámolókat készített a 81 éves Márta néni. Ez a több kilométeres gyaloglásról szóló beszámoló az ő esetében nem különleges. Reggelente futva, sétálva tölt egy órát a kastélyt övező gyönyörű parkban. Testsúlya ötven kiló körül van. Szellemileg teljesen friss, eleven, sokszínű egyéniség. ★ — Édesapám gazdatiszt volt Metternich Sándor egyik uradalmában. Háromezer holdat kezelt. Szigorú, következetes, köztiszteletben álló ember volt. Az édesanyám nagy feministaként élt mellette, minden nőkongresszusra kiutazott. Tízen voltunk testvérek, abból hét leány. Édesapám halála, 1925 óta magyar—német gyors- és gépíróként dolgoztam különféle munkahelyeken még nyugdíj után is. Vidéken szerettem lenni, ott, ahol járhattam az erdőt. Most is reggelente fütyörészek a madaraknak, azok meg visszafütyülnek. A családtagjaim, a barátaim mind mondták: „Puszi néni — mert csaik így hívnak — ne tessék szociális otthonba menni! Ott mindenféle népség van, meg zsúfoltság. Borzalmas hely az! Csak jobb otthon!” Óbudán laktam egy sétszázéves házban. Régen megérett a bontásra. A falai vizesek, repedezettek, fűteni szinte lehetetlen benne. Elmentem a tanácsra, kértem, legalább a fűtési szezonra helyezzenek el szociális otthonba. 1981 őszi hónapjainak valamelyikében indítottam el az elhelyezést, decemberben el is intéződött. Akkor Visegrádra kaptam a „behívót”, úgynevezett fogó ágyat utaltak ki(tehát csak a téli hónapokra laktam volna szociális otthonban), de közben átszervezték a visegrádi otthont. Itt volt hely, idekerültem Bogátra. Még az otthonom helyett is jobb itt. Független vagyok, nem maradok senki nyakán sem. Alkalmazkodni kell, ez senkinek sem könnyű, de ebből is sportot csinálok. Karaktereket gyűjtök. Az itt lakók nagyon érdekesek, csak az szomorú, hogy többnyire a rosszat, a csúnyát veszik észre. Elkeseredettek, örökké a betegségeiket hajtogatják. Nincs annyi intelligenciájuk, hogy megértsék: jobb jónak lenni. Az olyat kellene sokszorosítani, mint Rózsika! A bölcs, a jóság sugárzik belőle. Gyártja a bohócokat. Készített már vagy kétszázat, adja fűnek-fának, özvegyen hozzáment egy vak emberhez. Szeretetben, boldogságban éltek, közösen vezettek egy trafikot. A férje elhunyt, így került ide. Rózsikából sugárzik a harmónia, az, ami sok emberből hiányzik. Van a szobánkban egy mocskos szájú rágalmazó, ő még ebbe a csupaszív emberbe is belekötött! Hála az égnek én mindenütt jól érzem magamat, az én napom sohasem nyugszik le haraggal. Csak sajnos elrohan felettem az idő. Nagyon szeretek gépelni, esténként meg is engedték, hogy gépeljek, nagy hobbym az eszperantó is. Bicsérdista vagyok. (A bicsérdizmus a nyers növényekkel és főzelékekkel való táplálkozás világszerte elterjedt mozgalmának magyarországi változata. A mozgalom vezetője Bicsérdi Béla volt — írja a Révai lexikon. A szer.) Glatz Oszkár festőművész egyik jeles tanítványától hallottam először a természetes táplálkozásról. Fiatalon gyomorbántalmaim voltak, kapóra jött, hogy kipróbáljam. Itt ezt nehéz megvalósítani, rengeteg húst kapunk, de sajtot, kenyeret, almát mindig találok. Már sokat gondolkoztam azon, mi kell az élethez. Azt hiszem humor, remény és jóindulat. Sokak szerint belőlem egyik sem hiányzik. (Folytatjuk) Némethy Mária : Kihelyezett ülés Kétvölgyön Határvédelem, közlekedési helyzet Kétvölgyön tartotta kihelyezett ülését legutóbb a megyei tanács Nemzetiségi Bizottsága. A szlovén nemzetiségi községek lakossága és a Határőrség együttműködéséről, a határvédelemről, valamint a közlekedési helyzetről hallhattak beszámolót a meghívottak. A bizottság elnökének, dr. Buzdor Attilának megnyitó szavai után Joó Gábor őrnagy, a zalaegerszegi kerületparancsnokság képviselője szólt az együttműködésről. Beszédében kiemelte: hosszú évek óta zavartalan a szlovén nemzetiségű községek, valamint a határőrség kapcsolata. A lakosság támogatja, segíti a határőrök munkáját, az utóbbiak pedig tevékenyen részt vesznek a falvak közéletében. Társadalmi munkákat vállalnak, támogatják az idős, rászoruló embereket, s ha szükséges, besegítenek a mezőgazdasági munkákba. A határőrök jó kapcsolatokat építettek ki a környék fiataljaival is. Közösen szerveznek sportrendezvényeket, előadásokat tartanak az úttörőknek, honvédelmi nevelőmunkát fejtenek ki. Számíthat a lakosság a határőrökre nehéz helyzetben — elemi csapás, tűz elhárítása, hóakadályok felszámolása — esetén is. Az előadó köszönetét fejezte ki az önkéntes határőrök odaadó munkájáért és elismeréssel szólt a tanácsi és gazdasági szervek tevékenységéről. Hangsúlyozta: a jövőben is meg kívánják őrizni a jó kapcsolatokat, egyes területeken tovább mélyítve az együttműködést. A hozzászólók egyöntetű elismeréssel beszéltek a határőrség munkájáról, nélkülözhetetlen segítségnyújtásukról. Konkolics Vendel, az apátistvánfalvai közös községi tanács elnöke meleg szavakkal szólt a határőrökről — ahogy mondta — „a mi katonáinkról”. — Legyen szó útépítésről, az idősek megsegítéséről, rendezvények lebonyolításáról, társadalmi munkaakciókról, ők mindenhol ott vannak — jelentette ki. A Nemzetiségi Bizottság az együttműködéssel és a határvédelemmel foglalkozó jelentés után tájékoztatót hallgatott meg a nemzetiségi községek közlekedési viszonyairól és a középtávú tervidőszakban várható minőségi fejlesztésekről (e témára később részletesen visszatérünk). Ezt követően az elmúlt időszak eseményeit vitatták meg, s rövid sétát tettek a gyönyörű környezeben elterülő Kétvölgyön. — kor Vendégünk volt: Joó Katalin Szombathely néhány iskolájában — a héten — Joó Katalin írónővel, a Csillag alatt született, a Boldogtalan nyár, a Kulcs a madzagon szerzőjével, a Kisdobos főszerkesztő-helyettesével találkozhattak a gyerekek. A kívülállás kínja Sebestyén György kisregénye „Sokáig észre sem vettem, hogy más vagyok, mint a többiek. Először bőröm sápadtságát kezdtem röstellni, s ahogy tudtam, próbáltam eltakarni. Hogy vörös a szemem, először az iskolában tűnt föl. Volt, aki kinevetett, mások rendszeresen pofoztak, mert fölfedezték, hogy az ujjuk nyoma sokáig megmarad a képemen.” Sebestyén György Albino című kisregénye (inkább mondhatnánk: novellája) nagy nyeresége az osztrák irodalomnak. A budapesti származású, immár negyedszázada a mai osztrák középnemzedékhez tartozó szerző művét a stájer Styria Kiadó jelentette meg (160 lapon, 198 schillingért kapható), s a neves grazi vállalat ezzel háziszerzővé ütötte Sebestyént. A bécsi Modern Művészetek Múzeumában rendezett felolvasóest nagy érdeklődést váltott ki, ott voltak az író barátai és szerzőtársai sorában több könyvének illusztrátora Gottfried Kampf (Úten Burgenland tájain) is. A kisregény az eleve kirekesztésre, kívülállásra ítélt ember kínjait, vívódását ábrázolja megrendítő erővel. Peter Kampits egyetemi tanár az est bevezetőjében elemezve a könyvet rámutatott arra, ami Sebestyén hősét megkülönbözteti Camus elidegenedett hőseitől. A bécsi siker és a Styria Verlag vállalkozása ismét ráirányította az osztrák irodalomkritika figyelmét a magyar irodalmi indíttatású, szerző, a Pannónia című német nyelvű osztrák—magyar irodalmi magazin főszerkesztője munkásságára. A képen Elisabeth Orth és Sebestyén György a felolvasóesten. (A Keine Zeitungból — Bertalan) 1984. április 1. Vasárnap