Vas Népe, 1984. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-01 / 257. szám
Élen járók a munkaversenyben Egymást segítik a Járműjavító brigádjai Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére 1983 őszén szocialista munkaverseny indult, majd ez az idén kiegészült a XIII.pártkongresszus tiszteletére tett vállalásokkal. A munkaverseny-Tnozgakomihoz a MÁV szombathelyi Járműjavító Üzem valamennyi szocialistabrigádja csatlakozott. A verseny kezdeti szakaszában az ország járműjavító üzemei között az első helyet a szombatihelyiek érdemeltékki. A második időszakban, azidei év első felében is teljesítették vállalásaikat éspótvállalásaikat a dolgozók. Aharmadik időszak következik. Nézzük meg, jelenleg hol tartanak a szocialistabrigádok vállalásaik teljesítésében. Hárombrigádvezetőt kerestünk meg. Szakács László, a dízelosztály Kun Béla szocialistabrigádjának vezetője. — Szeptemberben 110 százalékos teljesítményt értünk el. A mi brigádunk a dízelmozdonyok alváz-javítását végzi. Az osztály négy dízelmozdony javítását vállalta terven felül, ebből a mi brigádunk a teljes alváz-javítást. — Az osztály valamennyi brigádja tett vállalást, de ők neo értek el ilyen szép eredményt. Mi segíti a brigádot eredményeihez? — Elengedhetetlennek tartom a brigádtagok között lévő jóbaráti, emberikapcsolatokat, a szakmai hozzáértést. Két éve vezetem csak a brigádot, bár a kollektívát csoportvezetőként korábban is ismertem. Tizenheten vagyunk, régi jó kollektíva a miénk, jól ismerjük egymás gondjait, örömeit. Nekem, mint brigádivezetőnek a teljesítmény elérése érdekében, tudnom kell azt is a brigád tagokról, hogy kire mit lehet rábízni és azt milyen színvonalon fogja teljesíteni. Csak úgy érhető el jó eredmény, ha mindenki a tudásának, képességeinek legmegfelelőbb munkátkapja. — Milyennek tartja a brigád kapcsolatát az osztály vezetésével és az osztályon dolgozó többi szocialista brigáddal? — Nagyon jónak. Nagy segítség valamennyi szocialista brigádnak, hogy minden elvégzendő feladat célját, menetét és jelentőségét megvitatják velünk. Ezeken a megbeszéléseken mód van még arra is, hogy mindkét oldalról véleményt nyilvánítsunk az ütemezés módjáról, a várható nehézségekről. Az osztály többi szocialista brigádjával is jó a kapcsolat, munkánkban egymásra vagyunk utalva, de munkaidőn túl is gyakran veszünk részt közösen kulturális programokon, s együtt megyünk például a szocialista brigádklub foglalkozásaira. — Gyakran hallani a termelési lemaradás okaként az anyaghiányról, az alkatrész-ellátás hiányosságairól. Önöknél is előfordul ez? — Valóban vannak gondjaink, de helyi gyártással magunk oldjuk meg problémáinkat, felújítással, vagy teljesen új alkatrészek gyártásával. Igen fontosnak tartjuk az anyag- és energiatakarékosságot, nemcsak azért, mert vállalásainkban is szerepel, hanem mert úgy véljük, népgazdasági szinten is jelentős megtakarítást eredményezhet, ha valamennyi munkahelyen komolyan veszik ezt. ★ Másik beszélgető partnerünk a kocsijavító osztályon dolgozik. Varga József, a Jókai Mór szocialista brigád vezetője. Abrigád teljesítménye szeptemberben 109,1 százalék volt. " Brigádunk a teherkocsi félvizsga javítását végzi, és bár teljesítményünket darabszámban lehet mérni, munkánk során a takarékosságot majdnem fontosabbnak ítéljük. Ez bizonyos fokig szükséges is, hiszen az alkatrészhiány a mi területünkön is jobban éreztetné a hatását, ha nem tudnánk ezt saját erőből pótolni. Szeptemberben a 20 munkanap alatt 105 teherkocsi fővizsgáját végeztnk el, októberben 123-at szeretnénk visszaadni a forgalomnak. Az elmúlt hónapokban szinte alig állt rendelkezésünkre új alkatrész, ezért a saját magunk által javított, vagy gyártott alkatrészeiket építettük be a teherkocsikba. — Hogy ítéli meg a brigád hozzáállását a versenymozgalomhoz? — Brigádunk 1972-ben alakult, 16 főből áll. Az átlagéletkor 35 év körül van, legutóbb is két leszerelt fiatallal erősödtünk. Jól öszszehangolódott munkatársi gárda a miénk. Amikor beneveztünk a versenybe, nem határoztuk el, hogy minden módon az elsők közé törekszünk. De mindig kötelességünknek éreztük,hogy tervünket a feltételekhez mérten a legjobb minőségben teljesítsük.te A megmunkáló osztályon vagyunk. Itt dolgozik a Hámán Kató szocialista briigád. Teljesítményünk az elmúlt hónapokban 109,7 százalék volt. Gergye Imre brigádvezető tájékoztat munkájukról: „ A mi brigádunk ,háttéripari”, mi kiszolgálunk más egységeket. Alkatrészeket gyártunk a kocsiosztálynak és a dózelosztálynak. A termelésintézőség által meghatározott terv szerint végezzük gyártási tevékenységünket. Általában 5 napon belül kell a cserejavító részére biztosítanunk az alkatrészeiket, de gyakran rövidebb idő alatt is elkészítjük, akár többlet idő ráfordítással is. Nekünk is az a célunk, hogy a kocsik minél előbb a forgalom rendelkezésére álljanak. A vezető szerényen elhallgatta brigádja eddigi eredményeit. 1963-ban alakultak, azóta szinte változatlan a brigád összetétele. Megalakulásuktól kezdve szinte mindig osztályelsők voltak. Háromszor értek el bronz, háromszor ezüst és háromszor arany fokozatot a szocialista brigádversenyekben. Birtokukban van a MÁV Kiváló Szocialista Brigádja cím is. Ebben az évben aranykoszorús szocialista brigád lettek. Az összeszokott jó munka, a kollektív szellem a záloga a sok szép eredménynek. S a finis még csak most kezdődött... Sátori Vilnosné Fotó: Marton István Szeptemberben a Kun Béla nevét viselő szocialista brigádé lett a pálma. Itt szerelés közben látjuk néhányukat. Közép-Vietnam Da Hangban a 400 dolgozót foglalkoztatólétesítményt a műhelyek nagysága szerint nálunk inkább üzemrésznek vagy ktsz-nek hívnánk. Lam Cong Bi gépészmérnök, igazgatóhelyettes ismertet meg bennünket a gyárral, miközben a hosszú tárgyalóasztal mellett ülve szemügyre vesszük a vitrinben kiállított termékeket. Meglep a sokszínűség. Teherautó-dugattyúktól alumíniumfedőkig olcsó tömegcikkekig mindent látni. Ez a sokoldalúság előny is, meg hátrány is. Előny, mert sok mindenhez ért a gyártó kollektíva, gyorsan követhetné a piac igényeit — ha ez szempont lenne. Hátrány, mert a széles gyártmányskála miatt naponta gépet, technológiát kell váltani. A vállalat még egyelőre szigorúan központi irányítás alatt áll, tervutasítások szabják meg a munkát. A központ, Hanoi viszont messze van. Amíg a levelek, utasítások megjárják a kilométerben is kétezret kitevő hosszú utat, sokszor már késő. Ez persze nemcsak Da Nang-i, hanem országos probléma is. Az 1980—81-ben kezdett óvatos, reformjellegű útkeresés a gazdaságirányításban ezt az általános gondot is elűzheti. Ha jobban engednék őket a saját lábukra állni — ahogy Lam Cong Bi mondja —, napok alatt letörhetnék a maszekok, zugiműhelyek által kézbentartott Da Nang-ti alkatrészpiac magas, spekulatív árait, a rossz minőségű termékek kínálatát. A gyár, élve a tömegtermelés, a gépesítés, a viszonylag nagyobb szériák előnnyeivel, olcsóbban és jobb minőségben gyárthatná az 50 köbcentiméteres Honda kismotorok igen keresett dugattyúit, más alkatrészeit. De minthogy köti őket a tervfegyelem, a központhoz való szoros viszony, egyelőre tehetetlenek. Körbejárjuk az üzemet, belül is a már említett katonás, szokatlan rend. A gépek ugyan sokfélék, az amerikai, tajvani forgácsolómasinák mellett szovjet, lengyel, bolgár gépeket is látni. Hátul félig nyitott csarnok, földbe süllyesztett öntőformákkal. Épp most folyatják beléjük az olvadt alumíniumot, amit egy nagy kályhához hasonló alkotmányban hevítenek. Két munkás cipeli hosszú rúdon az öntőedényt, gumiszandálos lábuk hihetetlen ügyességgel, óvatossággal keresi az utat a földben izzó sistergő öntvények között. A gyár, mint megtudjuk, kiemelt létesítmény, az országban a legjobbak közé tartozik, így több-kevesebb rendszerességgel egyenesen Hanoiból kapják az alapanyagot, a Szovjetunió álltal szállított nyersalumínium tömböket. Ezekből itt alkatrészeket öntenek, majd szerszámgépeken munkálják meg őket. A gyár kapacitás-kihasználtsága mintegy 70 százalékos, ami az 50 százalékot alig hogy elérő országos átlaghoz viszonyítva magas. A városban gyakori áramszünetek többsége őket nem kényszeríti leállásra, ha mégis, akkor gázolajat kapnak a népi bizottságtól (tanácstól), s bekapcsolják saját dízel-áramfejlesztőiket. Bölcsőde, tiszta óvoda, egyszerű orvosi rendelő — ezek a szociális létesítmények méltán keltenek föltűnést egy közép-vietnami gyárban, hiszen ma még rendkívülinek számítanak. Mint ahogy a gyári kantin is az, ahol a dolgozók naponta egyszer enni kapnak, és a városi áraknál lényegesen olcsóbban lehet cigarettát, hordós sört, kenyeret kapni. A gyár kollektívája jó munkával, rendszeres tervteljesítéssel hálálja meg ezeket a kivételes munkakörülményeket. óvodások ebédje a Da Nang gyárban. 1984. november 1. Csütörtök Negédes üdítők Emlékszem, gyermekkoromban a kátrány ízű, Úgynevezett üdítőknél egyebet nem nagyon lehetett vásárolni. Mára a választék elfogadható, a minőség azonban — hogy is mondjam — nem mindig felsőfokú kalkulussal minősíthető. Remélem, napi dobogásom nem úgy értelmeztetik, hogy „ezeknek már semmi sem jó”. Ezeknek sok minden jó, az üdítők egy része is. Zömük azonban az én meóm szerint negédesnek találtatik. Tudom, tudom. A jelzőm nem pontosan fedi a jelentéstartalmat. Átvitt értelemben azonban jellemző. Vagyis a manapság vásárolható üdítők zöme nekem túl édes, negédes. Nem üdít, hanem összetapasztja a számat. És nemcsak a különböző kivontatokból előállítottak azok, hanem az eredeti gyümölcslevek is. Bizonyosra veszem: a gyártók betartják a gyártási normákat. Azt viszont nem értem, hogy mindennapjaink instabilitása közepette miért éppen az üdítők édesség normáinak kel az állandóságot képviselniök. Azt sem értem, kinek kell e túlzott édesítés. A hájban, a zsírban „gazdag felnőtteknek, vagy az őket kifogástalanul utánzó gyerekeknek? Vajon, miért nem akarnak kedvükbe járni a fogyókúrázó nőknek, akik a gyerekekkel együtt a legnagyobb fogyasztók? Miért ne lehetne nagyobb mennyiségben előállítani olyan üdítőket, melyeket a sajnálatosan szaporodó cukorbetegek is különösebb pluszkiadás nélkül vásárolhatnának. Sőt! A csökkentett cukoradagolással — botcsinálta közgazda gondolkodásom szerint — talán bekövetkezhetne az újabb magyar csoda. Le lehetne szállítani valaminek az árát! (gál) Az erdő ajándéka Az erdő sok-sok ajándéka között a gomba az egyik leghasznosabb. Sokan kerekednek fel hétvégeken, hogy gombaszedést szenvedélyüknek hódoljanak. Az erdei séta amúgy is egészséges, hátha még a találók, nem találók izgalmával párosul! Folytathatjuk azzal, hogy a gombaételek nagyszerű gasztronómiai élmény forrásai... Népgazdasági méretekben nem elhanyagolható az a húsmennyiség, amelyet a gombával helyettesítünk, de még nagyobb lehetne a hús megtakarítása, ha kellő gombaismerettel rendelkeznénk, ha a gombákban gazdag vidékeken nagyobb jelentőséget tulajdonítanának a felvásárlásnak, esetleg szárítót létesítenének, ha a gombatermő tájakról időben és megbízható információkat kapna a gombaszedő városi ember is, ha nemcsak a nagyobb piacokon, hanem — adott időben — a favorizált gombalelőhelyek környékén is lenne hivatalos gombaszakértő, tanácsadó. Ez a sok „ha” azért vetődött fel bennem, mert ez az ősz az őrségi erdőkben rekordtermést hozott, de ennek a termésnek csak kis része került az emberek kosarába. Egyrészt azért, mert az őrségi emberek zöme csak a vargányát, nyálkcát, galambicát, fenyőalját szedi fel. Ha válogathat — pedig legtöbbször válogathat — a vargánya és a galambica között, a galambicát otthagyja. Az egyébként ehető, és hozzáértő elkészítéssel nagyon ízletes őzlábgombát, érdes nyelű vörös- és barnatinórút, császárgombát, kenyér- és keserűgombát, a szarvasgombát, a zöld és lila pereszkét, pöfeteggombát, és sok ehető réten, gyümölcsösben termő gombát fel sem szed... A városi emberek nagyobb része pedig még annyira sem gyakorlott gombaismerő, mint az őrségi, és a — túlzás nélkül állíthatom — mázsaszám díszlő fenyőalját (rizikót) sem meri felszedni... Úgy tudom, hogy az MMIK-ban, a TIT-ben, de lehet, hogy más helyeken is gyakran hirdetnek különféle tanfolyamokat, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az ehető és mérgező gombákkal... Ha már megajándékozott bennünket a természet ezekkel a csodálatos ízű növényekkel, akkor tanuljuk meg ezeket méltón megbecsülni. Ahogy az ajándékot illik!. Közlekedési vetélkedő — Rum! — Kisüsti! Netán konyak? (Lakatos Ferenc karikatúrája)