Vas Népe, 1987. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-28 / 254. szám

Novák Dezső győzelmet vár Asztalitenisztől úszásig is Debrecen a Haladás vendége Sportágak, események, tudósítások ASZTALITENISZ Női NB I B-csoport: Sa­­baria—Pécsi Spartcus 13:12. — Szombathely. A győzel­mek megoszlása Körmen­­­dyné 4, Gombkötő 3, Hor­váth 2, Kulcsárné 2, Né­meth 2, illetve Soós 4, Eszé­­rnyi 4, Tóth 2, Pálmai 1, Horváth 1. Rendkívül kiéle­zett küzdelemben a csapat bennmaradásához feltétlen szükséges két pontot sike­rült megszerezniük a saba­­riásoknak. Férfi NB III. Kehrling csoport: Sabaria—Tapolcai Bauxitbányász 10:6. Ta­polca, Szarka—Pék—Gás­pár G. 3-3 és Molnár 1 győ­zelmével szerezték meg a két bajnoki pontot a szom­bathelyiek. ATLÉTIKA ORSZÁGOS CSÚCSOK AZ ÉVZÁRÓ VERSENYEN Az idei utolsó versenyzé­si lehetőséggel jól éltek a dobóatléták. A számtalan egyéni csúcs mellett Török Attila és Horváth Zsolt há­rom országos csúcsot ért el. A felnőtt kalapácsvetést Gécsek nyerte Vida előtt, az ifjúságiaknál Rédei alig maradt el a 70 métertől, 69,66 m-t dobott. Felnőtt szerrel a 15 éves Török At­tila új országos csúcsot do­bott, eredménye 49,12 m. Móricz Attila 5 kg-os szer­rel 64,02 méterrel győzött, ugyanitt Horváth Zsolt 48,34 méteres eredménnyel re­mek új országos csúcsot do­bott a 13 évesek korosztá­lyában. Horváth Zsolt 4 kg­­ás kalapáccsal is jobb ered­ményt ért el a fennálló or­szágos csúcsnál. Az új csúcs 55,86 m, amit klubtársa, Mórocz Attila tartott. Felnőtt diszkoszvetésben Németh László győzött 58,60-nal. Fábián Zoltán az ifjúsági súlylökésben 6 kg­­os szerrel 16,66-ot lökött, ez az idei legjobb magyar eredmény. A leány serdülő diszkosz­vetést és súlylökést Divós Katalin nyerte 37,84, illetve 11,78 méteres eredménnyel. DIÁKSPORT Ismét összemérték tudásu­kat a hagyományos sport­­találkozó keretében a szom­bathelyi Derkovits iskola és a grazi sportiskola tanulói. Atlétikában és fiú kézilab­dában rendeztek versenye­ket, amelyekből a szombat­helyiek kerültek ki győzte­sen. A Diákolimpia városi döntője általános iskolai le­ány kézilabdában, Szom­bathely, Orlay szakközépis­kola pályája. A végered­mény: 1. Derkovits iskola, 2. Bolyai, 3. Zrínyi, 4. To­rony. KOSÁRLABDA Tanárképző—Latex Pa­mut 99:68 (50:24). — Szom­bathely, MNK női mérkőzés, vezette: Maricz, Mélykúti. Tanárképző: Fonnainé (10), Szalainé (5), Simon (20), Kratocwill (29), Szá­vai (29), csere: Kolesánsz­­kyné (6), Joó. Pamut: Kovács I. (21), Rákucz (2), Landauer (2), Németh (17), Mészáros (14), csere: Deák (2), Hollósi (6), Kovács II. (4), Farkas, Ru­­ma. Az erősen meggyengült Pamut a második félidőben már jól helytállt a tartalé­kos főiskolásokkal szem­ben. LABDARÚGÁS A Vas Megyei Labda­rúgó Szövetség játékvezetői bizottsága játékvezetői tan­folyamot indít 1987. no­vember 2-től. Jelentkezni lehet írásban, vagy szemé­lyesen, a Markusovszky ut­ca 6. szám alatt. RÖPLABDA Spartacus Styl—Keszthelyi Petőfi 3:0 (15:4, 15:9,15:12). — Keszthely, NB II-es férfi bajnoki mérkőzés, vezette: Bors, Varga. Styl: Döbrentei, Bodovits, Tarlócz, Molnár Cs., Mol­nár A., Laki, csere: Mucsi, Horváth, Stéger. A szombathelyi csapat magabiztosan játszott és sorrendben hatodik győzel­mét aratta. SZABADIDŐSPORT Száz általános iskolai ta­nuló vett részt a szombati répcelaki sportdélutánon, melyet a helyi karate klub szervezett. Légpuska lövé­szetben Bognár Szilárd, Bognár Gábor és Rosta Já­nos nyerte a különböző korcsoportokban a versenyt. A futóversenyben Németh Krisztián, Varga Balázs és Németh Brigitta volt a leg­gyorsabb. TOBORZÓ A szombathelyi Control­ SE kick-,box és kungt-fu tanfola­mot indít kezdők részére, jelentkezni az aláb­bi helyszíneken és időpon­tokban lehet november vé­géig­ Gyermek kick-box (6—14 éves korig): Kanizsai Do­rottya Gimnázium, kedd 17.00—19.00, pénteken 16.00 —17.00. Felnőtt kick-box (14 év fölött): Savaria szakkö­zépiskola, kedd 18.00—19.30, Kanizsai Dorottya Gimná­zium csütörtök 18.30—20.00, Joskar-Ota iskola kedd, csü­törtök 18.00—19.30. Kung­­fu, Óvónői szakközépiskola, hétfő 18.00—19.30. ÚSZÁS A Vízmű SC felmérő ver­senye 6—12 éves gyermekek részére, Szombathely, Fedett Uszoda. Megyei csúcsot úsz­tak, delfin korosztály, 200 m fiú gyors: Rosta György 2:39,58. 200 m fiú mell: Zal­ka András 3:08,68. 400 m leány gyors: Máthé Hajnal­ka 5:48,92. 200 m leány mell: Zakar Kata 3:27,94. Úttörő korosztály: 100 m fiú mell: Zalka András 1:27,29. A Vízmű SC ifjúsági úszói a Zala Kupa nemzetközi úszó versenyen szerepeltek Zalaegerszegen. Dobogós he­lyezettjeik, 100 m fiú pillan­gó ... 2. Birkás László 1:08,0. 400 m fiú gyors: ... 2. Bir­kás András 4:51,8. 200 m leány vegyes: ... 3. Fa Kin­ga 2:42,2. 4x100 m férfi gyorsváltó: ... 3. Vízmű SC (Birkás, Barta, Bánfi, Var­ga) 4:16,1. 4x100 m női ve­gyesváltó: 1. Vízmű SC (Meggyes, Fa, Bánóczy, Kán­tor) 5:01,7. A pontversenyben a szom­bathelyiek a hetedik helyen végeztek a zalaegerszegi, a jugoszláv és a nagykanizsai csapat mögött. A bajnokság kezdetekor csak kevesen gondolták,­­hogy a Haladás labdarúgó­­csapata tíz fordulón keresz­tül megtartja veretlensé­gét az NB I.-ben. Persze,­­minden nagy sorozat meg­szakad egyszer. Szombaton a bajnok MTK-VM ottho­nában, a Hungária körúton szenvedte el ebben a baj­nokságban első vereségét a Haladás. Ma a Rohonci úti pályán a Debrecen lesz a vendége. Az a Debrecen, amelyik a hét végén oda­haza 2:1-re legyőzte a Va­sast. Kedden délelőtt tartotta a mérkőzés előtti utolsó ed­zését a szombathelyi csa­pat. A másfélórás program­­ban a bemelegítés után elő­ször gyorsasági gyakorlatok szerepeltek, majd Nováik Dezső edző és Fodor Sán­dor pályaedző irányításá­val taktikai elemeket suly­kolt a csapat. A szurkolók egy része előtt még mindig érthetetlen, hogyan kap­hatott ki ettől az MTK-tól a Haladás. — Az első kapott gól sok­kolta a csapatot — mondta Novák Dezső, — s az ezt követő rövidzárlat megpe­csételte sorsunkat. Kulcs­embereink gyengébb napot fogtak ki. Vörös Csaba pél­dául a már említett gólnál rosszul helyezkedett, de hal­ványabban játszott Görög és Nagy is. — Mit vár a Debrecen el­leni mérkőzéstől? — Mindenképpen győzel­met. Eddig csak háromszor győzött a csapat, viszont túl sok a döntetlenünk. Úgy érzem, a hazai közönségnek adósak vagyunk a győzel­mekkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyűnek ígérkezik ez a találkozó, én bízom a győzelemben. — Az összeállítás? — Kutasi — Vörös I., Vö­rös Cs., Bognár, Görög — Nagy J., Illés, Baranyai, Elekes — Schaffer, Schrö­ter. A debreceni csapatban várhatóan Mező és Turtócz­­ky nem fog játszani, mind­­­kettenn a sérültek. A mérkőzés a Rohonci­iútó pályán 13.30-kor kezdő­dik Lazin játékvezető sípje­lére. A 12. forduló további mérkőzései: Vác—II. Dózsa 13.30, Kaposvár—MTK-VM 13.30, Békéscsaba—Siófok 13.30, Vasas—Bp. Honvéd 16.00, Rába ETO—Pécs 16.00, Videoton—Zalaegerszeg 16.00, Ferencváros—Tatabá­nya 18.00. A bajnokság állása: 1. V. Dózsa 11 7 3 1 26- 8 17 2. Rába ETO 11 6 3 2 18-13 15 3. PMSC 11 5 4 2 13- 6 14 4. Tatab. 11 5 3 3 29-14 13 5. Haladás 11 3 7 1 15-10 13 6. Honvéd 11 5 3 3 13-12 13 7. Vasas 11 4 4 3 17-16 12 8. Siófok 11 4 3 4 14-15 11 9. Vác 11 2 6 3 13-10 10 10. ZTE 11 4 2 5 13-14 10 11. Debrecen 11 3 4 4 13-20 10 12. FTC 11 2 5 4 13-15 9 13. B.­Csaba 11 2 5 4 8-19 9 14. MTK-VM 11 3 2 6 15-28 8 15. Videoton 11 1 5 5 9-16 7 16. Kaposvár 11 1 3 7 12-25 5 6 kánydoroszló— Püspökmolnári 1:2, Haladás II.—Pécöl 5:1. Ve­zet a Celldömölk 24, második a Körmend 21 (59-10), harmadik a Rábatótfalu 21 (51-21) ponttal. — pothári A bajnokság állása 1. K.alja 13 10 2 1 36-12 22 2. Celldöm. 13 9 3 1 48-15 21 3. Körmend 13 7 6­­ 34- 5 20 4. Uraiújf. 13 8 3 2 35-12 19 5. Rábatótf. 13 6 3 4 33-17 15 6. P.molnári 13 5 5 3 29-19 15 7. Vassurány 13 6 2 5 30-22 14 8. S. vasas 13 5 3 5 25-14 13 9. Kőszegh. 13 6 1 6 23-22 13 10. Sp.­Styl 13 5 2 6 23-33 12 11. Csákányd. 13 3 3 7 22-35 9 12. Csepreg 13 4 1 8 15-34 9 13. Kőrism. 13 4 1 8 12-38 9 14. Egyházasr. 13 2 4 7 15-25 8 15. Pécöl 13 3 1 9 18-47 7 16. Vasvár 13 1­­ 12 7-55 2 Völler nem játszik a Népstadionban A DP­A hírügynökség római jelentése szerint az NSZK labdarúgó-válogatottjának szakvezetője, Franz Beckenbauer nem számíthat a november 18-án, a Népstadionban Ma­gyarország ellen sorra kerülő barátságos találkozón Rudi Völlerre. Beckenbauer az elmúlt hétvégén azért utazott el az olasz fővárosba, hogy szemrevételezze az AS Romát erősítő Völlert. Hiábavaló volt ez az utazás, mert a rómaiak csa­tára combizomhúzódás miatt nem vállalta a játékot, majd közölte Beckenbauerrel: a magyarok ellen se vegye figye­lembe. Völler egyszersmind megnyugtatta a kapitányt, be­jelentve: az NSZK válogatottjának december 8. és 18. kö­zött esedékes dél-amerikai túráján vállalja majd a játékot. Völler balszerencsés egyéniség, combizomsérülése két év után újult ki. Akkor a Bayern Münchennel játszott baj­noki mérkőzésen — Völler még a Bundesligában futballo­zott — Klaus Augenthaler a szokottnál is jóval keményeb­ben terítette le. Völlert műteni kellett, de a jelek szerint sérülése még „visszaköszön”. Anyakönyvi hírek Szombathely Születés: Molnár József és Szecsődi Valéria leánya Andrea, Müller Lajos és Szilvágyi Ibo­lya Mária fia Krisztián, Hausz­­ner Sándor József és Jákfalvi Szidónia leánya Mária Szidónia, Windisch Tamás és Szabó Már­ta leánya Eszter, Gáspár József és Tar Katalin leánya Szandra, Sümeg József Tibor és Kiss Bernadett fia Roland Bence, Eötvös Lajos és Tóth Mária Ilo­na fia Csaba Béla, Molnár Ist­ván és Vörös Anikó leánya Martina, Németh László és Hol­­dosi Beáta leánya Tímea, Kul­csár Ágoston és Cserhalmi Ilo­na leánya Tímea, Szabó Tamás és Hódosi Ilona leánya Ilona, Horváth Ödön András és Kéri Irén leánya Zsuzsanna, Kovács Ferenc Tamás és Tóth Gyöngyi leánya Ramóna, Janzsó István Imre és Bejczy Margit Katalin leánya Eszter Katalin, Wektler Sándor és Németh Valéria Etel­ka fia Sándor, Závár István Jó­zsef és Koroknál Bernadett Er­zsébet leánya Kinga, Németh András és Steiner Mária leánya Annamária, Pénzes István és Abonyi Judit leánya Tímea, To­kaji-Nagy Sándor Miklós és Zarka Szilvia leánya Júlia Er­zsébet, Szalai János és Bücskei Erika leánya Agnes, Molnár Ta­más és Pálfalvi Kinga fia Dá­niel, Horváth János és Rózsa Edit fia Tamás János, Arany Tamás és őri Imelda Mária fia Tamás, Szabó József és Szabi­­rova Ravilja Nurmuhamitovna leánya Lejla, Joó József és Nagy Judit Anna fia Roland József, Gorlibkötő László és Sti­­eber Hilda leánya Adrienn, Hor­váth Gyula és Horváth Margit leánya Brigitta Andrea, Béres Sándor és Insperger Anikó Zsu­zsanna fia Sándor, Takács Gá­bor és Hajdú Mária Valéria fia Gábor, Kiss István és dr. Nik­­lai Erzsébet fia Péter, Kurucz József és Illés Klára Ilona fia József, Hatos Ferenc és Horváth Erika leánya Éva, Farkas Lász­ló és Tamássy Éva Jolán leá­nya Boglárka, Dávid László és Balaton Erzsébet leánya Szabi­na, Nagy Imre és Gorabor Má­ria Magdolna leánya Veronika, Váradi Attila és Szarka Ildikó fia Kornél, Krancz József és Hábetler Mária Anna fia Balázs Beke István és Némedi Andrea Lilla fia Dániel István, Teveli Károly és Kulcs Erzsébet fia Károly, Móricz János és Gomb­kötő Márta fia Péter, Szegner Zsolt és Danes Henriette leá­nya Orsolya, Horváth Jenő és Oláh Teréz leánya Ibolya, Vo­gel Aurél Ervin és Csécs Mar­git Katalin leánya Margit. Házasság: vitályos Csaba és Derger Zsuzsanna Mária, Simon Tibor József és Kacsics Zsuzsan­na, Mesics Zsolt, és Náray Aliz Viktória, Katona Imre Zsigmond és Schneider Marianna, Czéber Lajos és Gróf Rita, Kovács At­tila és Fodor Ágnes, Szalacsy János Sándor és De Rivo Tí­mea, Németh Antal és Pödör Katalin, Szabó Tibor András és Kis-Pál Anita Ágota, Kovács József és Kenesei Gabriella. Halálozás: Borza Jenő, Foki Tibor Ernőné sz. Szabó Márta, Kelemen Péter, Pusztai Károly, Havasi Ignácné sz. Takács Má­ria, Zaránd József, Mosonyi Fe­­rencné sz. Farkas Angella, Do­ma Györgyné sz. Dénes Margit, Mikos Alajos, Körhöcz Ferenc, Kovács Antalné sz. Sziber Mar­git, Brenner Péter László, Már­­czi Lajos, Schunder Rudolf, Foltényi Lídia Erzsébet, Czirák Ferencné sz. Nahodil Anna Éva, Iszak Endre, Máté László La­­josné sz. Tánczos Irén, No­­vinszky Lászlóné sz. Ribár Ir­ma, Szabó Imre, Pál Istvánná sz. Török Lenke, Chylinska An­na, Márton Anna, Dosztál Adolfné sz. Szaksz Julianna, Tóth Jánosné sz. Máté Katalin, Gorsics János, Rumi József, Perger Lászlóné sz. Horváth Erzsébet, Kovács Mária. vas NEPE A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban történt Győzött a Vasvár A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokság 13. fordulójának legnagyobb meglepetése: az ed­dig pontnélküli Vasvár megsze­rezte első két pontját. Meglepe­tés volt Csepregen is, ahol az élcsoportban szereplő Körmend gólnélküli döntetlent játszott. (A Körmendnek az ősszel már a harmadik gólnélküli döntet­lenje!) Szombathelyen nyert a listavezető Kemenesalja, annak ellenére, hogy a Spartacus-Styl az első félidőben vezetett és 1 :1-es állásnál 11-est is kiha­gyott a helyi csapat. Kemenesaljai Tsz—Spartacus- Styl 2:1 (0:1). — Szombathely, 200 néző, jv: Illés. — Góllövő: Kóbor 2, illetve Horváth Zs. — Kemenesalja: Horváth J. — KÁ­ROLY, Zámbó, Kovács, Imidé­­liusz — HORVÁTH B. (Dénes). NÉMETH D., Górácz — Németh Zs., KÓBOR, Tőke (Molnár T.). Edző: Németh József. — Spar­tacus-Styl: Süle — HORVÁTH ZS., Gelesnek, dr. Kövesdi, Csa­ba (Merse) — Barczi, Ma­­ráczi, Varga — Czigola (Döbör I.), Tóth, BAZSO. Edző: Hor­váth József. Celldömölki Vasutas MSE—Kö­­zlsmenti SE 6:0 (4:0). — Celldö­­mölk, 600 néző, jv: Papp. — Góllövő: Balhási (II-esből), Dohány, Gelesits, Németh I., Sziffer, Kovács. — CVMSE: Né­meth II. — Mészáros, Szomor­­kovics, Varga Zs., BALHASI — Roznánszki (Varga I.), NÉMETH I. , Dohány — Kovács, Sziffer, GELESITS. Edző: Haraszti Ist­ván. — Kőrismenti: NÉMETH J. — Horváth A., Szalai, Roz­m­án, Szele A. — Nagy, Bárdos­, Király — Németh A. (Szele L.), Gorbács, Szár. Edző: Pa­dos Károly. Csepregi MEDOSZ—Körmendi Dózsa MTE 0:0. — Csepreg, 300 néző, jv: Bárki. — Csepreg: Goda — Molnár, EDOCS, KÓ­BOR, Poór J. — Szűcs, Király, Tóth (Sárdy) — Horváth F., NÉMETH T., Haizler. Edző: Ki­rály Árpád. — Körmend: Nagy S. — Gaál, Kovács G., Soós, Tischler — Takács, Pándorfalvi, Szabó J. — Nagy Z. Bogár, Szabó Gy. (Horváth A.). Edző: Papp István. Uralújfalui MEDOSZ—Vassu­­rányi Tsz 3:1 (1:1). — Uralúj­­falu, 300 néző, jv: Szabó G. — Góllövő: Herczeg G. 2. Kiss, illetve Csutak. — Uralújfalu: Vörös — STARICS, Horváth I., MÓRICZ, PAPP — Szabó G., Szabó P., JÁMBOR — HER­CZEG G., MESTERHÁZI, KISS. Edző: Lengyel Antal. — Vassu­­rány: Kiss P. — Varga L., Var­ga Z., KULLAI, DOMITER — Polgár, Reczetár, Szabó — Ge­rencsér (Kiss A.), Csutak, Hor­váth (Németh). Edző: Kullai László. Csákánydoroszlói KSK—Püs­pökmolnári KSK 2:2 (1:1). — Csákánydoroszló, 150 néző, jv: Bokányi. — Góllövő: Balogh 2, illetve Korándi, Lakner. — Csá­­kánydoroszló: Németh L. — TAKÁCS L. (Büki), Takács J— Semenek, Császár — Németh J., CSIZMAZIA, Horváth L. — BALOGH, Babits (Tóth), FÜ­­LÖP. Mb. edző: Babits Ferenc. — Püspökmolnári: Zsolnai — MOLNÁR, KÖRHÖCZ, MITTER­­STILLER, Déri — HERÉNYI, KOVÁCS I., LAKNER — Ko­rándi (Horváth R.), Odor, Ko­máromi (Pintér). Edző: Mitter­­stiller Csaba. Sárvári Vasas—Pécöli KSK 2:1 (1:0). — Sárvár, 300 néző, jv: Kerecsényi. — Góllövő: Soós, Seller, illetve Magyar. — S. Va­sas: Varga — Györke, Trittrem­­mel, Horváth J., Németh Cs. — Horváth L., Steller, Rácz — Né­meth L., Babics (Monostori), Soós (Liszta). Edző: Baksay Gábor. Vasvári Helyiipari SK—Egy­­házasrádócs SE 2:0 (2:0). — Vasvár, 150 néző, jv: Schaffer. — Góllövő: Vincze 2. — Vasvár: Farkas — Koroknál, Sejber, Szűcs, Varga (Pálla) — Sárközi, Németh Gy., Szijj (Fülöp), VINCZE — Catomio, Kántor. Edző: Sipos Sándor. Rábatótfalui SE—Kőszeghegy­aljai Tsz 3:1 (1:1). — Rábatót­­falu, 200 néző, jv: Molnár F. — Góllövő: Merkli 2, Oreovecz. — Rábatótfalu: Szakács — Hor­váth, Németh, KOCZAN, Don­­csecz — MERKLI, Bartakovics, Szalai — Tar, Saidl (Takács), OREOVECZ. Edző: Mesics Jó­zsef. Az ifjúsági bajnokság ered­ményei: Uraiújfalu—Vassurány 3:1, Rábatótfalu—Kőszeghegy­­alja 7:0, Sárvári Vasas—Pécöl 4:1, Spartacus-Styl—Kemenesal­ja 5:1, Vasvár—Egyházasrádóc 4:3, Celldömölk—Kőrismenti 4:1, Csepreg—Körmend 0:5, Csá- Tanácskozás Kecskeméten Kedden Kecskeméten megkezdődött 19 megye és a főváros tanácselnök­helyetteseinek, valamint az ifjúsági és sportosztá­lyok vezetőinek munka­­értekezlete. A tanácsko­zás első napján Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke tartott elő­adást időszerű ifjúsági és sportfeladatokról. Rum és Vidéke T­akarékszövetkezet értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a RUM, VÉP, IKERVÁR, TANAKAJD, SÁRVÁR, SORKIFALUDI egységeiben az októberi takarékossági hónap alkalmával betételhelyező ügyfe­leit a megnövekedett kamatokon felül AJÁNDÉKBAN RÉSZESÍTI. Kamaton felül évi 3%-os mértékben egyszeri prémiumot számol el a tartósan lekötött betétek után. A 3 évre lekötött betétek kamatösszege 12,5%. A TAKARÉKBETÉT NEM ADÓZIK, CSAK A KAMATA, ÉS TOVÁBBRA IS TITKOSAK. (23 093) 1987. október 28. Szerda

Next