Vas Népe, 1988. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

AZ 1988-aS évnek a magyar gazdaság fejlődésében, a fejlődés tartalmában a változás évének kell lennie. Az objektív szükségszerűség gazdasági kényszere és a társadalom belső, termelési és elosztási viszonyaiból adódó lehetőségek , összhangjának megteremtésétől függ az, hogy bekövetkeznek-e az indokolt változások vagy sem. A döntések megszülettek: az MSZMP KB júliusi határozata nyomán az Országgyűlés elfogadta a minisztertanács munkaprogramját, jóváhagyta az adóreformot, és kialakultak az 1988. évi népgazdasági terv és állami költségvetés körvonalai. Tudnunk kell: nem vagyunk a döntések után. Az említett határozat, program ugyanis csak a legjelentősebb kapaszkodókat adja meg, csak az utat jelöli ki — és ez nem is kevés! De csak a mindennapok gazdaságirányítási, vállalati, lakossági cselekvésében, a „kis döntéseikben” derül ki valójában az: hogyan, merre, mily módon fejlődik a magyar gazdaság, társadalom. Az 1988. évi folyamatoknak a gazdaság stabilizálása szempontjából meghatározó jelentősége van. A programmal összhangban olyan gazdaságpolitikát kell megalapozni, amelyiket alapvető cél — a gazdasági szerkezet átalakításálnak meggyorsítása és a gazdasági egyensúly lényeges javítása — kombinált megvalósítását helyezi előtérbe. 1988-ban a gazdasági egyensúly javításában — a nemzetközi fizetőképességet közvetlenül fenyegető veszély kialakulásának elkerülése érdekében — az időarányosnál nagyobb előrehaladást, ehhez a konvertibilis áruforgalomban számottevő aktívumot, az állami költségvetésben, legfeljebb minimális deficitet kell elérni. Számolni kell azonban azzal, hogy a célok között rövid távon bizonyos ellentmondás isvan : előbbi a müsztabol fejlődést, a termelő szféra korszerűsítését szolgáló eszközök bővítését, valamint a gazdaságtalan termelés és export jelentősebb visszaszorítását igényli, míg az utóbbi a belső felhasználás csökkentését és az exportlehetőségek minél teljesebb kihasználását teszi szükségessé. A terv ezt az új ellentmondást azzal kívánja oldani, hogy szelektív, az egyensúlyi és szerkezet korszerűsítési célokat egymással összehangoló, és más célokat ezeknek határozottan alárendelő termelési és elosztási politikát érvényesít. Ezt a gazdasági mechanizmus reformfolyamatának határozott előrevitele, és más intézkedések kell, hogy szolgálják. A „2X2 JÓZANSÁGA” azt követeli, hogy tudjuk: ezek az ellentmondások több, mint egy évtizede útitársaink, eddig nem voltunk képesek megszabadulni tőlük. Ezen a helyzeten most változtatni akarunk! A külső egyensúly javításához szükséges hazai forrásokat a kormány nem a termelést, a műszaki fejlődést, vagyis a jövő megalapozását szolgáló eszközök terhére kívánja megteremteni, ezért a belföldi felhasználás más területein kell forrásokat felszabadítani. 1988-ban tehát a vállalatok, a gazdálkodás relatív előnyt élveznek a lakossággal szemben. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a lakosság, mint termelő kedvezményezettekre, mint fogyasztó! Gondot jelent, hogy a termelési szerkezet ilyen irányú átalakítását az ipar rugalmatlansága és nem kielégítő versenyképesége, az energia- és anyagmegtakarítási, illetve az importhelyettesítési törekvések erőtlensége, valamint az 1987. évi gyenge mezőgazdasági eredmények különösen hátráltatják. 1988-ban a termelési szerkezet változtatásának fő iránya és tartalma az lesz, hogy a kielégítő hatékonyságú konvertibilis elszámolású kivitel számottevően emelkedjék. Ebből — és csak ebből — adódhat a termelő ágazatokban, különösen pedig az iparban a termelés növekményének döntő része. Ehhez a külpiaci értékesítési lehetőségek, és az érdekeltségi feltételek adottak, az eredmény elsősorban a gazdálkodó szervezetek szerkezetváltoztatása és fejlődési készségétől és képességétől, vagyis árukínálatától és piaci munkájától függ. A rubel viszonylati kivitel — a reálisan tervezhető importnövekedéssel, valamint az egyensúlyi követelmények szerinti áruforgalmi aktívummal összhangban — alig növekedhet. A belföldi értékesítés pedig — a vállalati és lakossági vásárlóerő biztonságos szabályozását feltételezve — csak a termelőknek a kereslethez való jobb igazodása, piaci részesedésük növelése, azaz a gazdaságos importhelyettesítés erőteljes élénkülése esetén emelkedhet; utólag a pozitív szerkezetváltozás kiegészítő eleme lehet. A TERMELÉSI SZERKEZET átalakításának már 1988-ban is nagy fontosságú eleme kell legyen a gazdaságtalan tevékenységek visszaszorítása, átalakítása vagy felszámolása, az ezekhez nyújtott támogatások és kedvezmények mérséklése révén. A leggazdaságtalanabb kivitel támogatását meg kell szüntetni, emiatt az egységnyi exportra jutó támogatásnak mind az iparban, mind az élelmiszergazdaságban csökkennie kell. A gazdaságtalan termelés visszaszorításának fontos eleme, hogy az 1987. évi eredmények alapján, továbbá 1988 folyamán — az ár- és adóreform hatására valószínűleg erőteljesen növekvő számban — fizetésképtelenné váló gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatban következetesen érvényesülten a felszámolási eljárás. Az irányítás következetes magatartásának megnyilvánulása, és egyúttal kül- és belföldi megítélésének egyik lényeges eleme, hogy ténylegesen is sor kerüljön gazdálkodó szervezetek megszűnésére, beleértve néhány jelentősebb nagyvállalat felszámolását is. El kell érni, hogy a hitelezők — beleértve a bankokat is — minden fizetésképtelenségi esetben kezdeményezzék az eljárás megkezdését. Szanálásra csak rendkívül indokolt esetekben, igen szűk körben, minimális költségvetési tehervállalás mellett kerülhet sor. LÁTJUK TEHÁT, hogy a kedvezményezettség is nagyon szigorú feltételeket teremt a vállalatoknál, nem jár együtt általános pénzbőséggel. Ennek az az alapvető oka, hogy a magyar gazdaság egészében van forráshiány, amit valamilyen módon érzékeltetni kell a gazdálkodókkal szemben is. A szelektív elosztási politika jegyében a belföldi felhasználás mérséklődését differenciálni kellett, mégpedig úgy, hogy az semmiképpen ne keresztezze a gazdaság korszerűsítésére, a kibontakozás feltételeinek megteremtésére irányuló törekvéseket. Elháríthatatlanná vált a lakosság reáljövedelmeinek viszonylag jelentős csökkentése. Számolni kell azzal, hogy a lakosság erre feltehetően megtakarításainak mérséklésével is reagál (még a megtakarítást ösztönző intézkedések megtétele esetén is), és ezért a fogyasztás csak kismértékben szorítható vissza. Ellentmondás forrása az is, hogy miközben a stabilizáció a gazdaság teljesítményeinek javítását igényli, a kényszerű életszínvonalcsökkentő intézkedések elsősorban a szocialista szektor dolgozóit sújtják, ami szűkíti az ösztönzés lehetőségeit. Ezért a konvertibilis exportot erőteljesen bővítő és magas jövedelmezőséget elérő szervezeteknél számottevő bérnövekedés valósulhat meg, másutt azonban a béremelések rendkívül korlátozottak lesznek. JELENLEGI helyzetünkből adódó elmozdulásunk egyik kulcsproblémája éppen az: ezeket a feszültségeket úgy kell és csak úgy szabad enyhítenünk, hogy azok következményeként egyrészt az érintettek egyéni helyzete ne váljék lehetetlenné, másrészt viszont ugyanakkor a kényszerű, de elengedhetetlen gazdasági változások kibontakozzanak, illetőleg ne rendeződjenek vissza! Ehhez az átmeneti és tartós szociálpolitikai eszközöket ki kell alakítani, az 1988. évi intézkedések csak az út elejét jelzik. Döntés közben vagyunk! A gazdasági mechanizmus jelentős korszerűsítésének, valamint a folyamatos kormányzati irányításnak összhatásaként a gazdasági környezet kedvező hatása csak akkor bontakozhatnak ki, ha az évközi gazdaságirányítás az eddigieknél határozottabban és aktívabban •támogatja a gazdaságpolitikai célokat megalapozó, azokkal összhangban álló kezdeményezéseket, ha az irányítás összehangoltsága, egységes fellépése jelentősen javul, ha az évközi folyamatos irányítás gyakorlatában következetesen megvalósulnak az ár-, támogatás-, bér- és hitelpolitika említett elvei. Emellett — ha a gazdasági folyamatok ezt indokolttá teszik — év közben is meg kell valósítani a szükséges kiigazításokat. Ezeket a kiigazításokat a társadalom fogadóképessége, felelősségvállalása alakítja! Ez mindannyiunk felelőssége! Radnai György, az MSZMP KB munkatársa 1878- ban a „m.k. egyetem bölcsészeti kara által bölcsésztudorrá avattatott.” Az egylet és a régiségtár területén végzett tevékenysége, kötetekre rúgó irodalmi munkássága nemcsak a Savaria-kutatást lendítette fel, hanem a magyarországi régészetnek is nagy szolgálatot tett. Sikerült egy kutatókból és a „régészet ügybarátaiból” álló magot, mely távozása után is folytatta a megkezdett munkát. 1879- ben a csornai rendfőnök rendelkezésére Lippet áthelyezték Szombathelyről Keszthelyre, az ottani gimnázium igazgatójának. Egyben ő lett a keszthelyi premontrei rendház főnöke is. Itt sem tétlenkedett, tovább is élénk kapcsolatban maradt a Vasmegyei Régészeti Egylettel és újabb küldeményekkel gazdagította a régiségtár állományát. 1879 tavaszán nekilátott a keszthelyi és Keszthely-környéki népvándorláskori tervezők feltárásának. Nyolc esztendő leforgása alatt a Keszthely-városi, a dobogói, alsópáhoki és a fenéki sírmezőkön kb. 5000 sírt tárt fel, számtalan megfigyeléssel gazdagítva a tudományt és több ezer tárggyal ajándékozva meg a Nemzeti Múzeumot és a Vasmegyei Régiségtárat, több láda koponyával a Természettudományi Múzeumot. Ásatási eredményeinek közkinccsé tételére szintén nagy gondot fordított. Eredményeit, tapasztalatait két nagy összefoglaló könyvön kívül "több mint 20 különböző cikkben és tanulmányban, számtalan előadásban (köztük az Akadémián is) ismertette. Kiváló előadó is volt. „Lipp Vilmos tanár úrnak e felolvasásai nem egyedül csak tudományosak s sok tanulmány eredménye, de egyben mulattatók, kedélyesek is, mert a tanár úr jó szakács, aki tudja, hogy a csupán száraz étel nem elégíti ki az imyencz közönséget, hanem arra még egy kis pikáns mártás is szükséges.” A KESZTHELYI SÍRMEZŐK c. könyve 1884-ben, ill. ennek német változata egy évvel később meghozták neki a nemzetközi elismerést. „ ... a keszthelyi sírmezők Germániában nagy feltűnést keltettek, csaknem mindennap kapok német Doctoroctól levelet, amelyekben csaknem megesznek csupa örömből...” A leveleken kívül a honi és külföldi látogatók is egymást érték. A dobogós leletek iránt a császári múzeum is érdeklődött. Nem csoda, hiszen hasonló korú anyagnak akkoriban a magyarországi múzeumok sem voltak bővében. Népvándorláskor, temetőfeltárást pedig őelőtte még senki sem vezetett Magyarországon. Lipp ásatási módszereit különféle szemszögből, de általában negatívan ítéli meg a mai szakmai közvélemény. Ezen értékelés mégis elhamarkodott. A felkutatott adatokból világosan kiderül, hogy korát és az archaeológia akkori fejlettségét tükröző, pontos feljegyzései voltak. Naplójára is több esetben hivatkozik. Mindez eddig elkerülte a figyelmet. Az elítélő vélemények „mély megalapozottságát” tükrözi az is, hogy az ásatásaiból különféle múzeumokba jutott, igen hányatott sorsú leletanyag máig nincs megfelelően feldolgozva. Lipp tudományos dolgozatai az őskor, római kor, népvándorláskor és középkor tekintetében máig biztos kiindulópontként szolgálnak a jelen kutatás számára. Olyan alap ez, amire biztosan építhetünk. Életműve teljessé tételében megakadályozta 1888. január 3-án bekövetkezett korai halála. Mindössze 53 éves volt! Emléke előtt tiszteleg a Savaria Múzeumban 1988. január 8-án megnyíló kamarakiállítás. Kiss Gábor — Mayer László 1988. január 2. Szombat „Tükörradiál” Az autógumi javítására várva — alkalmam nyílt szemügyre venni a javítóműhely udvarán halomba dobált, lecserélt gumiköpenyek állapotát. Közvetlen közelről tapasztaltam, hogy bizony ezek egy része jó ideig „tükörradiálként” vett részt a forgalomban. Azaz sokáig használták még azután is, hogy a vécék mélysége nem érte el a kötelezően előírt egy millimétert sem. A látottakat a gumijavító szakember „uram, ez van, az emberek egyrésze ezen akar spórolni” szavai is megerősítették. Elmondta, hogy növekszik az olyan autótulajdonosok száma, akik ön- és közveszélyes módon a végsőkig — néha tükörsimára — koptatják autójuk gumijait. Ezt követően — a városban való járás-kelés közben elkezdtem nézegetni a forgalomban résztvevő autók gumijainak állapotát. Mit mondjak, alkalmi megfigyeléseim közben, mind közületi, mind magánautókon, jó néhányan láttam közúti forgalomra már régen alkalmatlan, lefutott gumiköpenyeket. Sajnos, a közúti tragédiák szívszorító figyelmeztetése, a KRESZ-re és a józan észre hivatkozás, a felvilágosító szó jó néhány autósnál hatástalan marad e vonatkozásban is. (A szigorúbb ellenőrzés, a felelősségrevonás elmaradása miatt is...) Tudom, nem olcsók az autógumik. De az emberi életek sem! —sf — Nem mindenkinek adatott meg egyformán jó természettel születni. Van ember, akia legkisebb dolognak is örülni tud, a másiknak lehozhatják a csillagos eget, abban is talál megszólni valót. Az előbbiek boldog emberek, az uitóbbiak boldogtalanok. Hogy valaki boldog vagy boldogtalan, az elsősorban a saját öröme vagy boldogtalansága, ám az, hogykörnyezetét ezzel hogyan befolyásolja, az már közügy. Közügy a családban, a munkahelyen, társaságban, barátok között, a szélesebb rokonságban. Tudom, hogy „prédikációval” nem lehet senkinek az alaptermészetét befolyásolni, de talán érdemes egy picit elgondolkodni az utóbbiaknak, azoknak a bizonyosaknak, akiknek a csillagos ég sem megfelelő. Ismerek egy édesanyát, ő mesélte szomorúan, hogy immár felnőtt fiának már csak pénzt ad karácsonyra, születésnapra, névnapra, mert hoszszú éveken át, bármit is vett, azt a fia lefitymálta, soha örömet nem mutatott, soha nem tudta eltalálni, mi az, aminek igazán örülne. Nagyon szomorúan mondta nekem ezt az az asszony, és nem is tudtam, kit is sajnáljak jobban, őt, vagy a fiát. Talán csak annyit tennék még ehhez: ha valakinek ez a szerencsétlen természet adatott, hogy nem tud igazán örülni, az legalább próbálja mutatni, mintha örülne. Nem, ez nem képmutatás, mégha annak tűnik is. Inkább figyelmesség, a másik iránt, hogy már ne is használjak ennél nagyobb szót, azt, hogy: emberség. Mert látványosan nem örülni annak, amit a másik szeretettel nyújt át, az több, mint neveletlenség. Inkább embertelenség. (sm) j0l. Tudjunk örülni mmm Szökőév (lakatos Ferenc karikatúrája)