Vas Népe, 1988. november (33. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
---------------------------------------------------------------------—-----■ Életünk műhelyei Szombathelyi Képtár Heves viták előzték meg a szombathelyi Képtár létrejöttét. Egyesek óvodát, mások lakásokat szerettek volna látni helyette. Olyan létesítményeket, amelyek ugyancsak fontosak és a jelent gazdagítják. A Képtár a jövőhöz szól. A jövőjéről pedig nem mondhat le egyetlen értelmesen gondolkodó társadalom sem. Az a nemzet, amely ma meg kíván kapaszkodni Európában, nem mondhat le a kultúra építéséről. Tragikus példák figyelmeztetnek arra, mivé válhat egy olyan közösség, amelyet megfosztanak szellemi javaitól... Természetesen nincs szó arról, hogy a Képtár tökéletes mű lenne. Nem. Akadnak hibái, hiányosságai, mint minden hasonló intézménynek. Annyiban mégis sajátos a helyzete, hogy egyfajta modellként tűnik fel. A modellség magában hordozza az útkeresés, az egyediség, a tévedhetőség fokozott kockázatát. A Szombathelyi Képtár a maga nemében páratlan hazánkban. Új szemléletmódot, gyakorlatot kíván, követel. A hagyományos múzeumi tevékenység itt már nem elég.Nem is több, inkább más kell. A másság viszont, mint tudjuk, felfokozza az érdeklődést, a kíváncsiságot. Ezzel magyarázhatók talán az intézmény státusza körüli csatározások, az ellentmondásos szakmai vélemények, a néha túl gyorsnak tűnő sietség. Az intézmény gárdája azonban összeforrott, felkészült, munkájához ragaszkodó. Ez a legfőbb garancia arra, hogy a helyke-Cs. Kovács László: Derkovitsra emlékezve. resés,a feladatok megoldása jó irányú legyen. A Képtár rövid, négy éves fennnállása alatt is jelentősen tágította szellemi horizontunkat. Derkovits és Dési Huber életművének bemutatása, a Szocialista Művészek Csoportjának tárgyi és dokumentatív teljességre törekvő gyűjtése nem kis jelentőségű. Ezen kívül egyre több kortárs művészi alkotás is látható a termekben. Nem feledkeznek meg a megyei művészet dokumentálásáról sem. Kassánként a tudományos kutatás bázisa is kialakul, ez már megint a lehetséges jövőt villantja fel. Az adattár, a könyvtár, a restaurátor műhely közművelődési célokat is szolgál. Tagadhatatlanul a kiállítások tették ismertté az intézményt, megalapozva és terjesztve jó hírét. Néhány név, amely önmagáért beszél: Goldman, Kondor, Vasarely — nehezen túlszárnyalható mérce. Mégis „megfejelhető”. Gondoljunk csak a nagy feltűnést keltett Thyssen- Bornemisza gyűjtemény bemutatására. Európai rangú eseményként értékelte rövnd a szakmai, mind a szélesebb, művészetpártolóközvélemény. Az is volt. Szombathelyen eredetiben látni Dürert, Picassót, vagy Van Gogh-ot — ki mert erre gondolni akárcsak néhány éve is?! A Képtár azonban nem ülhet babérjain, tovább kell lépnie. Arra persze nem képes, hogy mindig világszínvonalat produkáljon. Arra igen, hogy állandó jelleggel mutassa fel az értékest, a hazai alkotógárda színe-javát. Ezidáig hatvan kiállítást rendeztek a falak között, 300 ezer ember látta a műveket. Köztük nagyon sok helybéli, megyei. Hiszen ez a palota elsősorban az itt élőkért van, nem kis részt a vasi emberek pénzéből valósult meg. Szólni kell a Képtár Baráti Köréről, amely segíti az intézmény munkáját, r£szt vesz a gyűjtésben, a közművelődési munka megszervezésében. Erre a jövőben is nagy szükség lesz. A jövőben, amely már körvonalazódik. Valószínűleg marad a mostani gyűjtési koncepció, a kiállítási program viszont fokozatosan nemzetközivé alakul át. Emellett nagyobb teret kap majd a hazai művészet bemutatása is. Javítani szükséges a feldolgozást csakúgy, mint a kutatást és a publikációs munkát. Új elemként számolni leheta Soros-alapítvány támogatásával. A Képtár híre terjed. Ennek nyomán lassan kibontakoznak a nemzetközi kapcsolatok. Négy év, négy eredményes év. Túlzás nélkül mondhatjuk el, hogy a szombathelyi Képtárat magáénak érzi a megye, az ország. A kezdeti idegenkedés és tartózkodás feloldódott, e kulturális beruházás célszerűsége nyilvánvalóvá vált. Ma, amikor csak szűkösen futja a művészetek pártolására, főleg a kultúra új szentélyeinek emelésére — méltán lehetünk büszkék képtárunkra. Igen, Képtárunkra, mert a miénk, a műveltségre törekvő emberé. Azoké is, akik még nem lépték át a küszöböt. Kozma Fotó: Kiss Teodóra Hencze Tamás: Vörös jel, 1988. november 5. Szombat Thyssen-Bornemisza (balról) az intézmény vezetőjével, Salamon Nándorral. Berényi Gábor technikus keretez a műhelyben. llas Kodpe /