Vas Népe, 1990. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
Hazánk vendége lesz Károly herceg Károly walesi herceg, a brit trón várományosa, akinek családi élete, a szépséges Diana és a gyermekek mindennapjai a pletykalapok kedvelt témája, május első felében Magyarországgal ismerkedik. Nyilvános ■megjelenése, az előadás, amit a Közgazdaságtudományi Egyetemen tart, a hivatalos megbeszélések, sőt, a színházlátogatás bizonyára módot ad arra, hogy ne csak olvasmányaink alapján alakítsunk képet egy igazi királyfiról. MDF-SZDSZ közös közlemény A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megállapodott abban, hogy az Országgyűlés elnöke — amely tisztség a pártközi megállapodások értelmében a Magyar Demokrata Fórumot illetné — Göncz Árpád, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, az írószövetség elnöke legyen, míg ennek következtében az Országgyűlés első alelnöke Szabad György, az MDF Országos Elnökségének tagja lesz. Budapest, 1990. május 1. Dr. Antall József, az MDF elnöke Kiss János, az SZDSZ elnöke Pénteken Genscher-Sevardnadze találkozó Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere pénteken, egy nappal a Németország eresítéséről folytatandó úgynevezett 2+4-es tárgyalások előtt Bonnban találkozik szovjet hivatali kolégájával, Eduard Sevardnadzéval. A nyugatnémet miniszter hétfőn délelőtt a Deutschlandfunk rádióállomás műsorában bejelentette, hogy hosszabb véleménycserét irányoztak elő. Közlése szerint a nap folyamán szintén összejön James Baker amerikai külügyminiszterrel, és a többi külföldi kollégával is, aki már pénteken Bonnba érkezik. Németország egyesítésének külső vonatkozásairól most először kezdődnek miniszteri szintű tanácskozások a két német állam, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország képviselőinek részvételével. Moszkvai május 1. Betiltják a gyűléseket? A Gorbacsov- és pártellenes május 1-jei Vörös téri tüntetés várhatóan tovább erősíti a demokratizálással szemben álló konzervatív erőket, s nem kizárt, hogy magát Mihail Gorbacsovot is méginkább az ő irányukba tereli. Ezt a moszkvai vezetéshez közel álló szovjet elemző közölte az MTI-nek nyilatkozva. Megítélése szerint az esemény túllépte a demokrácia kereteit, s inkább egy csőcselék tüntetésére, sem mint demokratikus megmozdulásra emlékeztetett. A szovjet vezetők és személy szerint Gorbacsov elleni tüntetésben mintegy húszezren vettek részt. A Moszkvai Választók Egyesülése szervezte megmozdulás közvetlenül a szakszervezetek által rendezett, mintegy hetvenezres tömeget megmozgató május 1-jei felvonulást követte a Vörös téren. Mihail Gorbacsov és a szovjet vezetés többi tagja — a szovjet illetékes közlése szerint — nyilvánvalóan a provokatív tüntetés miatt hagyta el a Mauzóleum mellvédjét, bár a május 1- jei felvonulás ekkor már gyakorlatilag végéhez ért. Moszkvában kedden az esti órákban egyébként olyan — hivatalosan egyelőre meg nem erősített — híresztelések kaptak lábra, amelyek szerint a szovjet fővárosban azonnali hatálylyal betiltottak mindenféle nyilvános gyűlés és tömegrendezvényt. 2 Lapzártakor érkezett Kevesebb részeget kellett a kijózanítóba szállítani május 1-jén, mint a korábbi éveikben. Rendkívüli események azért történtek a megyében. 04 Mentők Bük fürdőre egy 74 éves osztrák férfi rosszullétéhez hívták a mentőket, akik már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Vasváron egy porszívót javító férfi fejébe fúródott egy vasdarab. A mentők a szombathelyi kórház idegsebészetére szállították Felsőcsatáron egy 36 éves férfi pálinka helyett tévedésből másfél deci benzint ivott. A mentők az intenzív osztályra szállították. 07 Rendőrség Tegnap hajnalban G. A. csepregi lakos Trabantját Szombathely és Söpte között az árokba rántotta, hogy ne ütközzön az áthaladó szarvasokkal. A gépkocsivezető és utasa könnyű sérüléseket szenvedett, az autóban jelentős anyagi kár keletkezett. Ugyancsak tegnap hajnalban Kovács Lajos szarvaskendi lakos Lada gépkocsijával Vasvár és Gersekarát között egy útkanyarban kisodródott és egy farakásnak ütközött. A kocsiban ülők közül egy súlyosan, három könnyebben sérült meg. Tegnap Szombathely külterületén a Pásztor utcában 30 tyúkot, a Bogát utcában öt nyulat loptak el. Tegnap Szombathelyen, a Kun Béla utca környékén több Trabantot törtek fel és alkatrészeket loptak el. • • * Szabályos útlevélvizsgálat után — nem várva meg a vámellenőrzést — Röszkénél, valósággal betört az országba a KDF 42—47 rendszámú lengyel gépkocsi tulajdonosa, két autót megrongálva maga előtt. Körözik. * * * A hét végén ötven képviselőtől még nem kapta meg a köztársaság ideiglenes elnöke megbízó leveleiket. Az új Országgyűlés ma nyíló alakuló ülésére a pártok több vendéget hívtak, köztük Habsburg Ottót is. Tánc-világnap Amióta annyira elszakadtunk a tánctól, hogy legfeljebb csak a beszédhez gesztikulálunk gyakrabban a kezünkkel, azóta csak a profik kiváltsága maradt a zenével kísért, valamely ritmust követő harmonikus testmozgás. Évente kétszerhárom tömegesen táncra perdülünk: ki-ki a maga módján. Pedig, ha rövid a szavad, toldd meg tánclépéssel! — fogalmazhatnánk át a közmondást. A tánc: harmónia, s egyben segítség a táncosnak, hogy megtalálja belső harmóniáját. Talán segítenek ezek a világnapok, a tánc világnapjai, hogy egyre többen viszszataláljunk a tánchoz. Talán segít, hogy harmonikusabban, gazdagabb szókinccsel értsünk szót egymással. Nézzék csak a képeket! A tánc világnapján a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ mozgásművészeti együttesei egzi délutáni és egy esti műsorral is felvillantották a tánc kínálta gazdagságot. Az lesz majd a tánc igazi ünnepe, amikor nem lesz különbség a színpad és a nézőtér között. Amikor tizek a lelkes fiatalok táncról kérnek minket, a nézőket. Mert ők már profik. Kicsiben vagy nagyban, de profik. Fotó: K. Z. Román nehézvíz Indiának A Ceausescu-kormány Indiának adta el a Norvégiától atomreaktorai számára kapott nehézvizet, amely atomfegyver előállítására is felhasználható — jelentette hétfőn a The New York Times. A lap értesülése szerint a román kormány a közelmúltban közölte Norvégiával, hogy az előző rendszer 1986-ban továbbadott Indiának 12,5 tonna nehézvizet, amelyet saját, békés célú atomreaktorai számára rendelt. Bukaresti MALÉV-iroda___________ Szándékos gyújtogatás volt Szándékos gyújtogatás történt a MALÉV bukaresti irodájánál — állapította meg az ügyészségi vizsgálat, amelynek eredményét hétfőn ismertették a román fővárosban. Március 24-én este tűz keletkezett a légitársaság irodájában, aminek következtében leégett az irodahelyiség egy része, bútorok és távközlési berendezések semmisültek meg. A MALÉV irodája Bukarest központjában van. A gyújtogatás előtti napokban fenyegető üzeneteket is kapott. A vizsgálat ezekkel eddig nem foglalkozott. A gyújtogtás közvetlenül a marosvásárhelyi véres eseményeket követően, a magyarellenes hangulatkeltés időszakában történt. Újra itthon a polgármester Harmincnégy évi távollét után kedden hazaérkezett az Egyesült Államokból Kővágó József, Budapest egykori polgármestere, a Kisgazdapárt 1956-os főtitkára. A politikus a Független Kisgazdapárt meghívására vesz részt az Országgyűlés május 2-án kezdődő ülésszakán. Kővágó József 1944-ben a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kis János altábornagy által vezetett katonai ellenállás egyik szervezője volt. 1945. decemberében Budapest polgármesterévé választották. 1947-ig töltötte be ezt a posztot, amikor a Kisgazdapárt vezetőinek letartóztatása és emigrációba kényszerítése elleni tiltakozásul lemondott tisztségéről. 1950- ben kémkedés vádjával életfogytiglanra ítélték, 1956-ban szabadult. A forradalom alatt ismét Budapest polgármesterévé, majd a Kisgazdapárt főtitkárává választották. November 30-án Ausztriába, innen az Egyesült Államokba menekült, ahol azóta él. A Szombathelyi Állami Tangazdaság VERSENYTÁRGYALÁS ÚTJÁN BÉRBE ADJA A LOVASISKOLA FOGADÓÉPÜLETÉBEN LÉVŐ NAPPALI BÁRJÁT. A versenytárgyalást 1990. május 15-én 10 órakor tartják a Lovasiskola fogadóépületében (SZOMBATHELY, KÖZÉPHEGYI ÚT). A NAPPALI BÁR MEGTEKINTHETŐ ÉS A VERSENYTÁRGYALÁS FELTÉTELEIRŐL RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁST ADUNK 1990. MÁJUS 8-ÁN, 10—12 ÓRA KÖZÖTT. ELŐZETES ÉRDEKLŐDÉS: TELEFON 13-461, ÉS 14-538 SZÁMON. (10 577) Moldva új lobogója A román zászlóval azonos, kék-sárga-piros sávos lobogója lesz a jövőben Szovjet-Moldvának — erről döntött nagy többséggel a múlt héten a szovjet köztársaság parlamentje. A moldvai Legfelsőbb Tanács, a parlament határozatáról a Komszomolszkaja Pravda moszkvai lap számolt be vasárnapi számában. Ugyanakkor nem kapta meg a szükséges többséget a parlamentben az a javaslat, hogy a köztársaság törvényhozását, a Legfelsőbb Tanácsot nevezzék el „Nemzeti Tanácsnak”. A testület ezt a nevet viselte 1940 előtt, amikor a terület még Romániához tartozott. A köztársaság lakóinak háromnegyed része román anyanyelvű. A moldvai nacionalizmus újjászületésével a köztársaságban egyre többen követelik a Szovjetunióból való kiválást és a terület újbóli egyesítését Romániával. Drágulnak a nemzetközi vonatjegyek A Magyar Államvasutak tájékoztatása szerint május 1-jétől emelkedik a Nyugat-Európába váltott menetjegyekára, a MÁV vonalain 20 százalékos, a külföldi vasutak vonalain változó, 5—10 százalékos díjemelés lép életbe. A díjváltozás előtt, 1990. április 30-ig elővételben megváltott, régi áron kiadott menetjegyek, érvényességük lejártáig használhatók fel Az NDK, a csehszlovák, a szovjet, a román, valamint a bolgár célállomásokra kiadott jegyek ára változatlan marad. AGPOKEP - STIHL ÉRTESÍTJÜK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT, HOGY STIHL márkaüzletünket megnyitottuk. Címünk: SZOMBATHELY, VÉPI u. 1/a. (VÉPI—ZANATI U. SAROK.) TEL.: 26 080. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8—16 óra. Forgalmazunk: MOTORFŰRÉSZEKET, ALKATRÉSZEKET, VÁGÓESZKÖZÖKET ÉS CHESTERTON TÖMÍTÉS- ÉS FELÚJÍTÁS-TECHNOLÓGIAI SEGÉDANYAGOKAT, (10 575) 1990. május 2. Szerda