Vas Népe, 1993. május (38. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

Közmeghallgatáson hangzott el: Kőszegnek álom a kórház Egészen biztos, hogy mindenütt vannak már „klasszikus” témái a közmeghallgatásoknak. Olyanok, amelyekre újra és újra visszatérnek a településen élők. Kőszeg esetében már közmeghallgatás előtt „borítékolható”, hogy a város üresen álló ingatlanai, a nem létező kórház ügye, a Latex csődjéből eredő munkanélküliség, és a városban élő munkanélküliek közmunkára történő alkalmazása biztosan szóba kerül, így volt ez csütörtökön este is. Nem tudom, nem számolom, hányadszor hallottam ugyanazt a kérdést: tesz-e valamit a város azért, hogy a Latex-nél újra vár­ható komoly létszámleépítés ne következzék be, ne legyen még több munkanélküli a városban? A válasz is többször elhangzott már a polgármester, Básthy Ta­más szájából: a Latex akár be is zárhatja a kapuit, ez a vállalat belügye, annak „csak” követ­kezményei tartoznak a városra. Vagyis a szociális ügyek rónak rá feladatot, s az, hogy tegyen meg mindent azért: teremtődje­nek új munkahelyek a városban. A közmeghallgatások egy másik „örökzöldje” Kőszegen a nem létező kórház ügye. Ez az 1990-es választások politikai előcsatározásaiban is elég nagy hangsúlyt kapott, hiszen régi — tegyük hozzá: jogos — óhaja az itt élőknek, hogy működjön újra kórház a városban. Erre történ­tek is próbálkozások. A Bat­thyány Társaság szándéknyilat­kozatban kötelezte magát a kór­ház megépítésére. Ez azonban kútba esett. Az ügy végkifejletét ezen a közmeghallgatáson a vá­ros főorvosától hallottuk. — Úgy tudom, a Batthyány Társaság csődbe jutott, három és fél milliárddal bukott — mondta dr. Pusztai Szilveszter. Ezután a szakember azt ecsetel­te, miért hiú remény, távoli álom egyelőre a város számára a kórház. Már a megépítése is na­gyon sokba kerül, és ha már áll az épület, fel is van szerelve a szükséges műszerekkel, azután a fenntartása okozhat gondokat egy olyan városnak, mint Kő­szeg, ahol jelentős a költségve­tési hiány. (Hiszen egy kórházi ágy fenntartása 200-250 ezer forintba kerül.) Mivel az egész­ségügyi kormányzatnak sem rö­vid, sem hosszú távú elképzelé­sében nem szerepel egy kórház létesítése Kőszegen, csak alap­ítványból, magánerős kezdemé­nyezéssel lehetne létrehozni azt. Létesült is alapítvány a kórhá­zért, de elenyésző összeg folyt be a számlájára. Egy polgár felvetette: mi len­ne, ha nem új kórházat építene a város, hanem egykor a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa birtokába átkerült üdülőt, amely 1930-31-ben Kőszeg támogatá­sával honvédtiszti üdülőnek épült, a város — annak okán, hogy a polgárok zöme szakszer­vezeti tag — visszakövetelné? A jószándékú, de naiv felvetés­re dr. Bariska István alpolgár­mester válaszolt: A jelenlegi törvények az ingatlanok kezelő­it részesítik előnyben, emiatt a város sok mindentől elesett an­nak ellenére, hogy a vitatható ingatlanügyekben perben áll Kőszeg. Mindent összevéve jelenleg ad acta tehető a kórház létesíté­se. Egy felvetésre reagálva a fő­orvos elmondta még, hogy a kórházi alapítványra befolyt összegből nem lehet az SZTK-t fejleszteni, kevés arra az a pénz. Az egész kórházügyben megol­dásként javasolta: vásároljon újabb mentőkocsit a város, így még nagyobb biztonsággal, gyorsan elérhető lesz sürgős esetekben a szombathelyi kór­ház. A városban évek óta üresen álló ingatlanokkal kapcsolato­san elhangzott: az egyre romo­sabb kálházat — amely fele­részben a városé, másik fele az Ingatlanbanké — eddig nem si­került értékesíteni. A Balog iskola viszont vár­hatóan gazdára talál. Egy oszt­rák vállalkozó lát benne fantázi­át. Az ugyancsak eléggé lerob­bant állapotban lévő épület felújításakor szigorú műem­lékvédelmi szempontokat is fi­gyelembe kell vennie. Nem egy, több polgár is fel­vetette: nem ártana egy nagyta­karítás a városban, a polgármes­teri hivatal szervezzen nagyta­karítási akciót, mert szégyellni­­valóan szemetes Kőszeg és környéke. Ezt megerősítette a városgondnok és a megbízott jegyző is, akik a napokban vé­gigjárták a várost. Nem először és bizonyára nem utoljára, valaki fölvetette: miért nem alkalmazzák köz­munkára a munkanélkülieket a városban? Básthy Tamás válaszában kesernyés humorral jegyezte meg: próbálkoztak, de ered­ménytelenül. A munkára felszó­lítottak között volt olyan, aki öngyilkossággal fenyegetőzött, ha őt a város képviselő-testülete közmunkára kötelezi. Kőszeg rendjéhez kapcsoló­dott egy másik gond: az állattar­tás a lakótelepen. — Még a város tanácsa alko­tott egy állattartási rendeletet, az van érvényben most is, de senki nem gondoskodik annak betartatásáról — hangzott el a közmeghallgatáson, miután többször szóba került, hogy a kutyák „potyadékát” a gazdák nem takarítják el, az utcák, terek tele vannak kutyagumival. A homokozók borzalmas állapot­ban vannak. Ezt a tisztifőorvos is megerősítette, majd hozzá­fűzte: a patkányok is eléggé el­szaporodtak Kőszegen. Odáig jutott a város, hogy a rusnya állatok már fényes nap­pal is futkároznak például a mo­zi környékén és a lakótelepen. Patkányirtást kellene végezni Kőszeg egész területén. A közmeghallgatáson, ame­lyen egyes felszólalásokból már érezhető volt a választási elő­­csatározások szele, s az is, hogy a helyi televízió közvetítése mi­att igyekeztek többen jól szere­pelni. (némethy) (Folytatás az 1. oldalról) Újdonság volt, hogy az MSZOSZ — és talán még ennyi volt a politika — érdekvédelmi sátrat állított fel a szombathelyi Szabadidő-központban, ahol in­formációs irodát nyitott. Itt min­den érdeklődő — és szép szám­mal voltak — választ kaphatott foglalkoztatás­politikai, a TB választásokkal kapcsolatos és a privatizációt érintő kérdéseire. Ezzel azonban teljesen kimerült a nap azon része, amely nem a szórakozásé volt. Még dr. Vágó János, az MSZOSZ országos ügyvivője is, aki délután pár szóban méltatta a nap jelentősé­gét, őrizkedett attól, hogy ko­molyabb politikai fejtegetésbe bocsátkozzék. S tán éppen ezért érezte ma- Politikamentes ünnep gát jól Szombathelyen az a mintegy ötezer, és a vidéki vá­rosokban is a több ezer ember, aki arra szánta ezt a napot, hogy kellemesen töltse el. Ehhez csak adalék volt a sör és virsli, és más ilyenkor szoká­sos kellékek. BMX verseny, szabadtéri előadások, táncbe­mutató, zenekarok fellépése és disco után mindenki elégedet­ten, és pár similabdával és lég­gömbbel gazdagabban térhetett haza. A hangulat új, a kellékek a régiek voltak. A körhinták talán már abban az időben is szolgál­tak, amikor a nagy vezér képe alatt vonultak a mosolygó dol­gozók és fiatalok. Hiába, az esz­mék rövidebb életűek, mint a tárgyak. S talán így is van ez jól, mondt 1993. május 3. Hétfő Göncz Árpád a Magyar Vöröskeresztnél (Folytatás az 1. oldalról) Elmondták, hogy az „Emberi méltóságot mindenkinek!” vi­lágnapi jelszó jegyében a fővá­rosban és vidéken gazdag prog­ramsorozatot szerveznek. Az egyik legégetőbb feladata a Vö­röskeresztnek a menekültek tá­mogatása, segítése. A szegé­nyekről, a bajbajutottakról való gondoskodás is a humanitárius szervezetekre, köztük a vö­röskeresztre hárul. Ezért he­lyeznek el a postahivatalokban segélycsekkeket, amelyeken fe­ladhatók a pénzbeni adomá­nyok a rászoruló embertársain­kért. Országos akciót is szervez­nek „Az egészséges falvakért” címmel. A falusi lakosság rom­ló egészségi állapotán szeretné­nek javítani, a környezeti ártal­makat próbálják csökkenteni. Szeretnék megnyerni az ügynek a helyi önkormányzatokat és az egészségügyi dolgozókat is. Kérdésekre válaszolva az ENSZ budapesti menekültügyi képviselője kiemelte, hogy jól ismerik a világon a Magyaror­szágra menekültek magas szá­mát. Már eddig is sok segítséget adtak, például kilencmillió dol­lárt kapott a magyar kormány a jugoszláviai háborús menekül­tek befogadására. Az idén még ötmillió dollár segítség várható. Az egyik genfi képviselő hang­súlyozta, hogy a támogatás, a segítség nem csak a Vöröske­reszt feladata, bár nemzetközi­leg sok akciót szerveztek a baj­bajutottak megsegítésére. Az sem mellékes, hogy igen sok á­­rucikket vettek magyar cégek­től, összesen hétmillió svájci frank értékben. Az igaz, hogy az Európai Közösség már nemigen kíván segíteni, de további akci­ókat szerveznek a gondok eny­hítésére. A tájékoztatón lejátszották azt a harminc másodperces ze­nei szignált, amely a rádióban és a tévében lesz hallható a Vörös­­kereszt közérdekű felhívásai előtt. A megyei világnapi ese­ményekről a héten tájékoztatjuk olvasóinkat. lendvai Mennyibe kerül a siker? Tavaly, eladdig ritkán látott sikeres évet zárt a hazai külkereskedelem. Az idén, úgy mondják, másként lesz. Ezt maga a külkereskedelmi miniszter mondta, és ő biz­tosan tudja. Én hiszek neki. Tavaly is hittem, most is hi­szek, a logika ezt kívánja. Az első negyedévi deficit halla­tán mégis mindenki sopánkodik. Nem kellene attól még annyira odalenni. Ismert klasszikusunk, Rejtő Jenő már régen megírta: „Az élet olyan, mint a lavina: egyszer fent, máskor lent.” Tartsuk magunkat ehhez. Különben is, ha annyit látok az idei hiányból, mint amennyit a tava­lyi többletből láttam, akkor igazán még beszélni sem ér­demes az egészről. Már valamivel hosszabb töprengésre késztetett a miniszter úr okfejtése arról, hogy az idei si­ker elmaradása milyen okokra vezethető vissza. Azt mondta többek között, szerinte az sem hatott előnyösen, hogy a cégek egyharmadát — amelyek részesei voltak a múlt évi sikernek—azóta csőd vagy felszámolási eljárás alá vonták. Nocsak. Ahogy emlékszem, a miniszter úrtól többször is megkérdezték már, hogy valójában mennyi­be kerül nekünk az export. Mennyiből állítjuk elő azt, amit később valamennyiért eladunk? A miniszter úr er­re eddig még sohasem válaszolt, csak mosolygott sejtel­mesen. Lehet hogy azért, mert naivnak érezte a kérdést, de lehet, hogy csak azért volt jókedvű, mert pontosan még ő sem tudta. Elképzelhető, hogy valóban senki sem számolt utána annak, mennyire jó üzlet nekünk ez a nagy üzlet? Nem sürgetésként mondom, de most már itt volna az ideje. Ugyanis, ha egy év sikereibe a résztvevők több mint egyharmada belerokkant, legalábbis meg kellene saccolni, hogy milyen hatása lesz annak a vállalatokra, ha a csőd és felszámolás előtt még a siker is elmarad. B.B. O­O­O Elhagyott műláb Feledékenyek az emberek. Amit lehet, elveszítenek. Ezt tudtuk meg a szombathelyi vasútállomáson. „Piros csíkos reklámtáska, benne irattartó, személyi igazolvánnyal. Bar­na kézitáska, útlevéllel.—P­éntárca, tartalma 1450 forint és 1 dollár.” Ehhez hasonló bejegyzések sokaságát olvashat­tuk a nyilvántartásban. Ha személyazonosságra utaló ada­tot is találnak, a tulajdonost levélben értesítik elhagyott tár­gyainak megtalálásár­ól. Nem egyszerű felkutatni a vonaton maradt fogprotézis tulajdonosát. Pedig valahol valakinek biztosan hiányzik. Nehezen érthető az is, amikor egy műlá­bat veszítenek el. Nehéz percei lehettek annak a kéménysep­rőnek is, aki az aznapi bevételéről feledkezett meg. Informá­cióink szerint rengeteg időbe telt, amíg az aprópénzt leltárba vették. Az elhagyott könyvekből könyvtárat lehetne nyitni, ha az olvasnivalóért nem jönnének oly gyakran vissza a tulajdonosok. Úgy tűnik, a diákok szívesen szabadulnak meg — hacsak átmeneti időre is­—a tankönyveiktől, füze­teiktől, néha az iskolatáskától is. Az utazás alatt zenét hall­gató tanuló a magnókazettát felejti ott. A videomagnók el­terjedésével párhuzamosan sokasodott a gazdátlan videokazetták száma. Esős időben biztosan lehet találni az állomásra beérkezett szerelvényen néhány esernyőt. Előfor­dult már olyan eset is, hogy utastárs talált egyet, de úgy gon­dolta, neki arra még délelőtt szüksége lehet, ezért csak dél­után adta le. A katonák—mindegy, hogy haza vagy vissza utaznak—néhány üveg sör után hagyják el csomagjukat, sőt néha még a szabadságos levelüket is. Kámán Zoltán o­o­p Clinton dilemmája (Lakatos Ferenc karikatúrája) Vas Népe 3

Next