Vas Népe, 1999. április (44. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

1999. április 1. CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Naponta egy riasztás Új szivattyúval dolgozhatnak a körmendi tűzoltók Összesen 306 esetben kel­lett tavaly Szentgotthárd­­ra, Körmendre és a kör­nyékükre a tűzoltóknak kivonulniuk - közölte Fe­jes Károly, a körmendi tűz­oltóság parancsnoka teg­nap, a tavalyi év munkaér­tékelésén. Februárban és március­ban nagy volt a szárazság, akkor 173-szor volt tűz, amelyből összesen közel 54 millió forint kár keletkezett. Számos esetben téves jelen­tés, vaklárma volt a beérke­zett segélyhívás. Ha kiderül, hogy felnőtt volt a csínyte­vő, rendőrségi ügy, büntetés lesz belőle. Ilyenre is volt tavaly példa. Az iskolai szünidőben több a hamis ri­asztás. A hívásból beazono­sítják a lakást, és a tűzoltók vagy azonnal, vagy este be­szélnek a szülőkkel. De a legjobb ellenszer a tájékoz­tatás. Ezért fontos az isko­lai, óvodai tűzvédelmi okta­tás, de az igazgatók sokszor húzódoznak ettől, mond­ván: a magas óraszámok mi­att nehéz időt szakítani rá. Pedig a gyerekeket érdekli minden, ami a tűzoltókkal kapcsolatos, erre jó példa volt tavaly a szentgotthárdi Széchenyi iskolában tartott bemutató. „A tűzoltó drága ember” - mondta Palkó Imre me­gyei parancsnok. A tetőtől talpig korszerű védőruhába bújt tűzoltó (sisakkal, védő­csizmával) „belekerül” 600-700 ezer forintba. Szó esett az önkéntes tűzoltók működésének nehézségei­ről, a körmendi tűzoltósági épület rossz állapotáról is. Az udvaron bemutatták az új, percenként 1300 liter teljesítményű szivattyút, amely a belvízkárok ellen is használható. Az országos parancsnokság adta. Az új szivattyút is bemutatták tegnap Tavaly sok hús volt romlott (Folytatás az 1. oldalról) De akadt olyan húsbolt is, amelyben nem megfelelőkép­pen tárolták a termékeket. A fel­ügyelők olyan húsra is bukkan­tak, amelyet korábban már lefa­gyasztottak a boltosok. A vizs­gálat arra is fényt derített, hogy több üzletben a pultos túlszám­lázta az árut. A ellenőrzés elke­serítő eredményének köszönhe­tő, hogy a felügyelők az idén újra górcső alá veszik a húsbol­tokat, mondta Hódy Péter. Sok gond volt tavaly a ma­lomipari termékekkel is. Gyak­ran panaszkodtak a vásárlók, hogy a liszt csomós, a megszo­kottól eltérő színű. Ezeket a fel­tételezéseket a vizsgálatok alá­támasztották. Az ellenőrzések­kor kiderült, hogy a rizsnél fel­tüntetett A és E jelzés már nem takar jelentős minőségbeli kü­lönbséget. Előfordult, hogy ka­vics, vagy fűmag került elő a ta­­sakokból. Az idegenforgalmi főszezon­ban is serénykedtek a felügye­lők. Az ellenőrök a 181 vendég­látóhely közül mindössze hat­vanban nem találtak valamilyen kivetnivalót. Gyakori probléma volt, hogy az üzlettulajdonosok nem tudták felmutatni az áru eredetét tartalmazó bizonylatot. Akadt olyan vasi vendéglő is, ahol kódolt árlappal várták a vendégeket. A túlszámlázás me­gyénkben sem ismeretlen, de annak mértéke a fővárosi szintet még meg sem közelíti: a „leg­élelmesebb” pincér ezer forint­tal akarta megtoldani borravaló­ját. A konyhákban, raktárakban, szakosított tárolókban is akad­tak hiányosságok. Nyolc, a megyében idegen­­forgalmi szempontból frekven­tált helyen lévő panzióban is gondok akadtak. Az ellenőrzött élelmiszerbol­tok hetven százalékánál fedez­tek fel különböző hiányosságo­kat a vasi fogyasztóvédelmi fel­ügyelők. Előfordultak túlszám­lázások, de a legérdekesebb eset talán az volt, amikor a boltban saját készítésű baracklekvárt, valamint lejárt szavatosságú kolbászt kínáltak a vevőknek. A vasi piacon előforduló szoftverek többségéhez nem mellékeltek magyar nyelvű használati útmutatót, derül ki a számítógépek és azok tartozé­kaira vonatkozó ellenőrzés jegyzőkönyvéből. Visszatérő hiányosság, hogy a jótállási jegyeket sem mindig kapták kézhez a gépet vásárlók. A fogyasztóvédelmi felügye­lők vizsgálták még a cipőbolto­kat is. Több jegyzőkönyv is ké­szült amiatt, mert a lábbelire az előírt féléves szavatossági idő helyett csak három-négy hóna­pos garanciát adtak az eladók. A tavalyi esztendőben több mint hétszázezer forint értékű hamis felsőruházati cikket fog­laltak le a vasi fogyasztóvédel­mi felügyelők. GLOSSZA Elnapolva a megye Tartós bizonytalanság alakult ki a megye, vagy a se füle, se farka „megyerégió” témakörben. A bizonytalanságot kor­mányzati tényezők is gerjesztették akkor, amikor „kész tény­ként" tálalták a 7, vagy éppen 5 régiós variánsokat. Aztán rendre kiderült, hogy csak tanulmányokról volt szó... Mind­eközben a megyék tekintélye odalett, komolyságuk megkérdő­jeleződött. Nem lehet véletlen, hogy a vasi közgyűlés elnöke nemrég azt mondta: nincs három olyan megyei közgyűlési elnök e honban, aki egyetértene, azonos véleményen lenne e kérdéskörben. Abban meg végképp nem, hogy hol húzódjanak a képzeletbeli régiós határok, melyik város legyen a központ. A helyzet az elmúlt napokban úgy tűnik megváltozott. Egyes hírek szerint levették a napirendről a megyék közigaz­gatási átszervezését, így az Antall-kormány után a kevésbé lelkes Horn-, majd most az Orbán-kabinet is „lepattant" a megyék páncélfaláról. A halasztás annyit tesz, hogy 2006-ig érdemi döntés nem nagyon várható, így maradnak a kialakult választási körzetek is, s nem kerülnek veszélybe azon képvise­lői helyek, vezetői posztok, amelyek a régiós elrendezésnél fölöslegessé válnának, megszűnnének. Meglehet, e szempont is súllyal esett latba a téma elnapolásakor. kozma Külföldi befektető Sorbaállás a családi pótlékért (Folytatás az 1. oldalról) A egészségbiztosítási pénztár családi pótlékkal foglalkozó csoportjánál már az elmúlt na­pokban is megnőtt az ügyfélfor­galom, de sokan az utolsó napra halasztották a kérelem benyúj­tását. Tegnap délelőtt, ottjár­­tunkkor is tucatnyian várakoz­tak. Majsa Istvánná két gyerme­ket nevel, de már csak a kisebbik után jogosult a pótlékra. Véle­ménye szerint a jelenlegi kor­mány jobban támogatja a gyer­meket vállalókat, szerinte is he­lyes, hogy a családi pótlék ala­nyi jogon jár minden gyermeket nevelőnek. Ő korábban nem ka­pott támogatást, mivel családjá­ban az egy főre jutó jövedelem túllépte az összeghatárt. Tán­­czos Miklósné nem tartja igazsá­gosnak, hogy jövedelemtől füg­getlenül jár a családi pótlék, de ő is úgy gondolja, hogy a kormány nagyobb figyelmet fordít a gyer­mekes családokra. A támogatás­ra neki is szüksége van, hiszen három gyermeket nevel. Elsődíjas palacsinta Második lett a budapesti nem­zetközi ifjúsági gasztronómiai versenyen a szombathelyi Ke­reskedelmi és Vendéglátói Szak­képző Iskola csapata: Klópusz Ferenc és Koltai Zoltán szakács-, Horváth Gábor pincér- és Hor­váth Tamás cukrásztanuló. Pala­­csintaflambírozásért Horváth Gábor első díjat nyert, a legjobb műsor összeállításáért első díjat kapott a Klópusz-Koltai páros. A Gundel-versenyként emlege­tett vetélkedőn nyolc hazai, egy­­egy finn, svéd, német, török és szlovák csapat vett részt. ­ MEGKÉRDEZTÜK Mikor készül el az új közösségi szállás? • Krilov Információink szerint a közeljövőben új szárnnyal bővül a közösségi szállás. Az ügyben Kemenes Pétert, a Szombathelyi Határőr Igaz­gatóság sajtószóvivőjét ke­restük meg. Mikor lesz kész az új közösségi szállás, és mennyibe kerül majd? - tet­tük fel a kérdést a sajtószóvi­vőnek. - Az új közösségi szállás a volt rendőriskola szárnyának négyemeletes épülete lesz.­­ Jelen pillanatban az épület átalakításához igényeljük a szakhatóságoktól az engedé­lyeket. Ezeket reményeink szerint rövid időn belül meg­kapjuk, s utána írja ki a határ­őr igazgatóság a beruházásra a pályázatot. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az év második felében meg­kezdődhet az épület átalakí­tása. • Mekkora összegről van szó? Mennyibe kerül az épü­let átalakítása?­­ Egészen pontos adatok­kal egyelőre még nem szol­gálhatok, ám annyi bizonyos, a beruházás mértéke nem ha­ladja meg a százmillió forin­tot. • Hány ember befogadására lesz alkalmas az új közösségi­­ szállás?­­ A tervek szerint egy idő­ben maximum ötszázan él­hetnek majd a kialakítandó, igazán kulturált, az Európai Unió mércéinek tökéletesen megfelelő szálláson.­­ Mennyiben lesz más a ré­gihez képest az új közösségi­­ szállás? - Amint már az előbb em­lítettem, a kialakítandó kö­zösségi szállás lényegesen kulturáltabb lesz a jelenlegi­nél. Csak néhány példa. A há­lókörzetek a mostaninál sok­kal kisebbek lesznek, szeret­nénk vallás és nemzetiség szerint különválasztani a me­nekülteket. Újdonság továb­bá az is, hogy lesznek látoga­tóhelyiségek és lesz külön szoba, ahol a szállás lakói tár­gyalhatnak a hivatalos szer­vek képviselőivel. Természe­tesen orvosi rendelő is talál­ható majd az épületben, és a vizesblokkok is korszerűek lesznek.­ ­ VAS NÉPE 3 Most nemcsak magát, társát is meglepheti egy minőségi mobiltelefonnal. Ha kártyával együtt vásárol egy Ericsson GF768/SL* készüléket headsettel nettó 19.200" , bruttó 24.000 forintért, kap hozzá egy Alcatel MAX/SL" vagy egy Alcatel Club/SL* mobiltelefont­" előfizetéssel együtt, így ezentúl a Westel 900-nál a legfontosabb kapcsolatok még elérhetőbbek lesznek. Legyen partnere Magyarország piacvezető mobilszolgáltatójának, amelyet már több mint hatszázezren választottak. Aligha véletlenül. WESTEL 900 mintabolti Szombathely, Király u. 8. tat. 04-M/324-420, 04-30/30-9027 Hivatalos Oztatházánk: 04-30/730-4787___________________________________________________ QSM Telefon Shop­, Szombathely, Vörösmarty u. 24 • Bük. Széchenyi u. 28. • Körmend, Kossuth L. u. 5. • Kő­szeg, Unt Ferenc u. 17. • Dana István Roland, Va megye egész területén, Szombathely, Várgemerty u. 24. Rajczi Antal, Vas megye egész területén • Zégorhidi és Térés, Vasvár, Szentmihélyfelyl u. 12. • Foto Poréz, Cell­­dömölk, Kőszegi u. 14. • Mexmédia Kft., Körmend, Rákóczi út 18 • M & H Kft., Sárvár, Batthyány u. 8-10. • Erfo- VIII Kft., K­ezeg, Vérkór 33. • Ex-Tel Shop, Szombathely. Uránia Udvar • Szombathely, Walther K. u. 14. ■ A készülékek csak «Váltét 900 iMzotól kártyával huznélhűtékl “ Cuk új Wr.nl 900 iISflzitéMal. kétévit •lírztMéMl. Az ér íz CrkMOfl 0F 9éé/SL‘ készülékn­él a vélaszthkté AlcatiLSL- készlitekn ilófizitéi kértyévtl «gyűtt vonatkozik! A klizmlékvésértéshez magánazimótynak érvényű bankkértyét kitt bemutatnia. További iméntik és egyéb kidvizményti ijéntitok « üzlitikban. Információ: 248-92-10,04-30/910-10-10 vagy 184 la Willst 900 hálózaton bétál ingyannen hívható), http://www. wirtn900hu Kóruséra ázlatkozónk házhoz megy. hívja a né-30/930-3D-M­aa azómod­ rortte Keravill ofotért utam Egyet fizet, kettőt vihet! \ «r­H

Next