Vas Népe, 2010. március (55. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

2010. MÁRCIUS 1. HÉTFŐ Kijutott a katasztrófákból ÉRTÉKELÉS Hó, víz, szél is sújtotta tavaly a megyét - 262 balesethez kellett műszaki segítség Megyei körkép - A me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság frissen elké­szült értékelése szerint 2009-ben sem unatkoz­tak a katasztrófavédők. Ellenőriztek, szakmai tá­mogatást nyújtottak. A megye tűzvédelméért a három hivatásos önkormány­zati tűzoltóságon túl öt város­ban működő köztestületi tűz­oltóság a felelős. Az öt tűzol­tóság 60 település lakóinak védelmét látja el. Ezekkel az egységekkel együtt még így sem biztos, hogy negyedórán belül bárhova odaérnek. Je­lenleg 33 településre 15 perc­nél jóval hosszabb vonulási idővel jutnak csak el a tűzol­tók. Ezek a fehér foltok első­sorban az Őrségben találha­tók. Ha ott sikerülne létrehoz­ni (például Őriszentpéteren) egy köztestületi tűzoltóságot, nagyban javulna a helyzet, közel húsz település válna biztonságosabbá - olvasható az értékelésben. A Vas Megyei Katasztrófa­­védelmi Igazgatóság konkrét adatokkal is szolgált az elmúlt évről: összesen 1673 jelzés érkezett a megyei tűzoltósá­gokhoz. Tűzhöz 546, műszaki mentéshez 865 alkalommal vonultak a tűzoltók. Téves jel­zés 240-szer futott be a köz­pontba, s 22 hívás minősült vaklármának. A korábban ki­alakult trend tovább folytató­dott, vagyis a műszaki menté­sek száma tavaly is meghalad­ta a tűzesetekét. Tüzek során hárman haltak meg a megyé­ben, tízen sérültek meg. Mű­szaki mentés során 24 halott, 234 sérült volt. A legmaga­sabb, vagyis ötös riasztási fo­kozat elrendelésére tavaly nem került sor, négyes foko­zatot két esetben, hármas fo­kozatot pedig kilenc esetben rendeltek el. Szabadban 246- szor, épületben 361-szer ke­letkezett tűz. A tűzoltók 262 közúti balesetnél segítettek, 150-szer vonultak vízkár, s 66-szor vihar miatt. Száznegyvenhat faki­­dőléshez, 25 életmen­téshez, 19 gázszivár­gáshoz és 31 állatbal­esethez riasztották a tűzoltókat. Tavaly januárban a megye déli részét sújtó áramszünet miatt veszély­helyzet-központot hoztak lét­re a katasztrófavédők. Részt vettek a helyzet felmérésé­ben, kezelésében, illetve az utómunkálatokban is. Az áramszolgáltatás hiánya kö­zel 30 települést érintett. A szakemberek kijelölték az ideiglenes befogadóhelyeket, intézkedtek az áramszünet miatt fellépő vízhiány meg­szüntetéséről, aggre­gátorokat biztosítot­tak, ismertették a vis maior igénylés sza­bályait az érintett te­lepüléseken, segítet­tek a kitelepítésben is. A természeti ka­tasztrófákból nyárra is jutott, június 24-e és 28-a között a megye északnyugati, nyugati részén rövid idő alatt rekordmennyiségű csapadék hullott, a víz több települést is elöntött, a Rábán nagy árhul­lám vonult le. Az árvíz, illetve a hely­i vízkárok miatt 22 lakó­házból 75 embert telepítettek ki. A védekezés és helyreállí­tás során a településeken az igazgatóság 42 ezer homok­zsákot, 1300 fáklyát, 70 csiz­más védőnadrágot, 200 pár gumicsizmát, 200 esőkabátot, 200 ásólapátot és 160 kilo­gramm klórmeszet osztott szét. Tudniuk kell, mi a teendő, ha fakidőléshez, életmentéshez, gázszivárgáshoz hívják őket T­íz Műszaki mentés Téves jelzés Vaklárma Összesen Vas megye A 2009-es évben a katasztrófavédelmi igazgatóság adatai szerint 1673 különféle jelzés futott be a megyében levő tűzoltóságokhoz 3­0 Li_ 26 HATÓSÁGKÉNT IS KÖZREMŰKÖDTEK A megyei katasztrófavé­dők a közutakon is meg­jelentek, a főbb szállítási útvonalakon ellenőriztek. Összesen 216, a veszé­lyes áruk szállítására (ADR) vonatkozó jelölt, és 2252 jelölés nélküli tehergépjárművet állított­­ak meg. Az ADR szerint jelölt gépjárművek közül 146 belföldi, 58 uniós és 12 harmadik országbeli volt. A belföldi fuvarozók­nál súlyosabb szabályta­lanságokat 35 alkalom­mal tapasztaltak. 2009- ben a megyében össze­sen 45 millió forint bírságot szabtak ki. Télűzés dobpergéssel Kiállítás, hegyaljai borkóstolás, fánkevőverseny a pincesornál Cák (ser) - Az egykori kis­­bírók dobja segítségével hírül adatott: a fenntartók forrásokat keresnek a pincesor felújítására. Dobverő híján egy patinás fakanállal adott nyomatékot bejelentésének dr. Nagy Zol­tán, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. A Biszey Béla vezette Kőszeg­hegy­alj­a Idegenforgalmi Egyesület és az önkormány­zat közös télűző rendezvényé­nek vendége nem üres kézzel érkezett: egy olyan néprajzi értékű tárgyat adott vissza jogos tulajdonosainak, ame­lyet az édesapja elhunyt ba­rátjától „örökölt”. A falu egy­kori kisbíróinak „munkaesz­köze”, egy dob került vissza az önkormányzathoz. Pon­­tyos György polgármester azt ígérte, méltó örökösei lesznek az ajándéknak. Mint ahogy igyekeznek megőrizni, ápolni a település nevezetességeit, a műemlék jellegű pincesor építményeit. Dr. Nagy Zol­tánnal összefogva épp azon munkálkodnak, hogy pályá­zati források segítségével megújíthassák a népi építé­szet gyöngyszemeit, a boro­nafalú, egysejtű, zsúptetős pincéket. Mellettük pedig szeretnének felépíteni egy olyan közösségi házat, amely helyet adhat a különféle turis­tacsalogató rendezvények­nek. Majthényi László, a me­gyei közgyűlés alelnöke is ar­ról beszélt, hogy a falu az emblematikus pincéknek kö­szönheti a hírnevét. Itt gyűltek össze tegnap sokan, hogy megkóstolják a helyi borokat, s megtekintsék a kultúrházbe­­li kiállítást, amely bemutatja, mi mindennel foglalkoznak a téli napokon a szőlősgazdák s más helyiek. Az eseményt ze­nés műsor és fánkevőverseny is színesítette. A tárgyak arról is regélnek, mivel ütik agyon az időt a gazdák télen Ki látta a két februári balesetet? Körkép (van)­­ A Szombat­­helyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osz­tálya kéri azoknak a jelentke­zését, akik február 11-én (csü­törtökön) délelőtt 9 óra 40 perc körül látták, amikor egy piros színű kamion Szombat­hely külterületén, a 86-os főút Rumi út és Körmendi út kö­zötti szakaszán az árokba haj­tott. Szintén egy baleset körül­ményeinek tisztázása érdeké­ben kérik annak a világos szí­nű Renault személygépkocsi vezetőjének a jelentkezését, amely február 19-én (pénte­ken) 13 óra 20 perc körül Fel­sőcsatár felől Narda irányába elhaladt egy szemből érkező zöld színű Nissan gépkocsi mellett. Továbbá kérik azok­nak a szemtanúknak a jelent­kezését is, akik látták a Nissan felborulását. A 107-es vagy a 94/521-037-es, illetve a 06- 30-9869-257-es telefonszá­mokon várják a szemtanúk je­lentkezését. KRÓNIKA Futópálya, játszótér és új parkolóhelyek Második szakaszban a 170 milliós beruházás Szombathely (fe)­­ Elő­ször akadálymentesítet­tek és fűtést korszerűsí­tettek a Bolyai János Gya­korló Általános Iskola és Gimnáziumban, most pe­dig az udvart újítják fel pályázati pénzből. A Nyugat-dunántúli Ope­ratív Program keretében si­kerrel pályázott támogatásra a Bolyai János Gyakorló Álta­lános Iskola és Gimnázium. A két szakaszból álló projekt 2009-ben és 2010-ben valósul meg százhetvenmillió forint­ból. Tavaly az iskola teljes akadálymentesítését végezték el, továbbá energiatakarékos­sági és fűtéskorszerűsítési munkálatok zajlottak az intéz­ményben. A felújítás kivitele­zésének második szakasza a napokban kezdődött. Az isko­la udvarán néhány fát vágtak ki az új futópályához, de a munkálatok befejeztével pó­tolják őket.­­ Tavasszal kezdődnek a látványos munkák. Felújítjuk az iskolaudvaron azt a részt, ahol az ünnepélyeket szoktuk tartani. Ez a tér új burkolatot kap, és egy lelátó is épülni fog a diákoknak - mondta el dr. Lenner Tibor, az iskola igaz­gatója. - A tervek szerint par­kolóhelyeket is kialakítunk az udvaron, melyek a Bolyai Já­nos utcából lesznek megköze­líthetők. A napközisek egy új, az európai uniós szabványok­nak megfelelő játszóteret is kapnak. Egy futópályát is ki­alakítunk az udvaron, mely­nek a csapadékvíz-elvezetési és villamosítási munkálatai miatt kellett kivágni néhány fát - nyilatkozta lapunknak dr. Lenner Tibor. A tervek szerint a munkála­tok szeptemberre fejeződnek be. Néhány fát kivágtak az iskola udvarán, de pótolni fogják őket VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Választási rendezvények Kondorja (VN) - V. Németh Zsolt, a Fidesz-KDNP or­szággyűlési képviselője és je­löltje kedden 18 órától képvi­selői beszámolót tart a műve­lődési házban. Körkép- Básthy Tamás, a Fi­desz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje fórumot tart ma 17 órától Kőszegpatyon a faluházban, 18.30-tól Gyön­gyösfaluban az önkormány­zat klubhelyiségében, vala­mint kedden 17 órától Puszta­­csán a polgármesteri hivatal­ban, és 18.30-tól Lukács­házán a művelődési házban. Jogi segítség a szolgálattól Körmend (VN)­­ A Vas Me­gyei Igazságügyi Hivatal ki­helyezett ügyfélfogadást tart a polgármesteri hivatalban ked­den 10-12 óráig. Jogi segít­ségnyújtó szolgálat várja a rá­szorulókat. Csábította a tolvajt a be nem zárt ajtó Gyöngyösfalu (VN)­­ Nem volt bezárva a faluban az egyik családi ház ajtaja, így a besur­ranó tolvajnak könnyű prédát kínáltak a tulajdonosok. Az ismeretlen elkövető a ház elő­szobájáig jutott el minden akadály nélkül, ahol talált egy mobiltelefont, amit aztán nem volt rest magához venni. A lo­pással úgy kilencezer forint kárt okozott. 0­71 IBS­ 1111 Vendég! Menyhárt Péter, Zene Silent Band roncoSok|LOBIGOS,omba,h. 38km. március . Jegyek kaphatók ügyfélszolgálati irodáinkban: Szombathely, Fő tér 3-5., tel.: 94/528-288 Celldömölk, Kossuth u. 15., tel./fax: 95/422-817 Körmend, Szabadság tér 5., tel./fax: 94/410-630 , Kőszeg, Fő tér 4., tel./fax: 94/362-760 fll­­ Szentgotthárd, Hunyadi u. 3., tel./fax: 94/380-849 , Sárvár, Árpád u. 7-9., tel./fax: 95/324-777 Ajánlatunk február 13-tól a készlet erejéig érvényes! A jegyeket Hűségkártyával rendelkező előfizetőink 2500 Ft-os ÁRON vásárolhatják meg!

Next