Vas Népe, 2016. december (61. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

2016. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Már feltűzték a bokrétát LÁTVÁNYOS Az elmúlt húsz év legnagyobb beruházása a sportkomplexum (Folytatás az 1. oldalról.) A 9 ezer fős, UEFA IV-es be­sorolású, teljesen fedett lelá­tóval rendelkező futballpályát és mellette - egyebek között - a multifunkcionális sport­csarnokot a tervek szerint jö­vő nyáron adják majd át. Nagy volt az érdeklődés az épülő Haladás Sportkomple­xum területén, ahol látványo­san halad a beruházás. A bok­rétaünnepen dr. Hende Csa­ba, Szombathely országgyű­lési képviselője úgy fogalma­zott, mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy letettük a létesítmény alapkövét, most pedig már valóságosan ma­­gaslik körülöttünk az az épü­let, amely a város egyik leg­­ 2017 nyarára elkészülő létesítmény Szombathely tulajdona lesz majd patinásabbja lesz hamarosan.­­ Nemsokára százéves lesz a Haladás VSE, amely immá­ron méltó körülmények kö­zött, a 21. század követelmé­nyeinek megfelelő ott­honban folytathatja munkáját - jelentette be dr. Hende Csaba, majd hozzátette: a most megvalósuló be­ruházás olyan összetett sportkomplexum, amely a Haladás vala­mennyi szakosztályának he­lyet ad majd. A képviselő em­lékeztetett: a beruházás kor­mányzati forrásból valósul meg. - Ajándék a városunk­nak, és fontos hangsúlyozni, hogy a létesítmény Szombat­hely tulajdona lesz majd - hangsúlyozta a képviselő. Dr. Puskás Tivadar, Szom­bathely polgármestere örömét fejezte ki, hogy 2017 nyarára várhatóan elkészül a klub Ro­­honci úti új otthona. Szavai szerint az ajándékot Szombat­hely és a szombathelyi embe­rek megszolgálták, hiszen számos sikert értek el a sport területén is, de a foglalkozta­tottságban és a gazdasági tel­jesítmény tekintetében is az élen járnak. Homlok Zsolt, a HVSE elnöke beszédében el­mondta, hogy nagyon jó ütemben halad az épít­kezés. - Bízom benne, hogy lehet tartani a ha­táridőket, és a tél ke­gyes lesz mind az épí­tőkhöz, mind a beru­házókhoz, hogy elké­szülhessen a nagy mű, és jövő ősszel megtör­ténhessen az átadás - mondta az elnök, aki reményét fejezte ki, hogy minden Haladás­szurkoló, -sportoló és -edző számára ünnep lesz az a nap, amikor elfoglalhatják helyü­ket a sportkomplexumban. -Bízom benne, hogy azok az eredmények, amelyek itt szü­letnek majd, méltón fogják szolgálni a város, valamint a Haladás hírnevét - zárta gon­dolatait Homlok Zsolt. A bokrétaünnepen részt vett Ki­rály Gábor, a Haladás legen­dás, a válogatottságtól nem­rég visszavonult kapusa is, aki szerint nagyon szép 100. születésnapi ajándékot kap ezzel az épülettel a Haladás. - Itt Magyarországon, Szom­bathelyen ez minőségi válto­zást jelent majd, hiszen egy ilyen stadionban játszani tel­jesen más érzés lesz, szeren­csére én ezt már megtapasz­talhattam külföldön - mondta el a játékos. Dr. Tóth Ernő, dr. Puskás Tivadar és dr. Hende Csaba az ünnepségen feltűzendő szalagokkal A hónapok óta zajló építkezés elérte a legmagasabb pontját Szakácskönyv az egész családnak Gyors döntések Szombathely (tk) - Ünnepi alkalomhoz érkezett a Pan­non Lapok Társasága sza­kácskönyveinek története. Tegnap adtuk át a szerzők­nek a Vas Népe szerkesz­tőségében a sorozat hu­szadik, jubileumi kötetét. A Családi ételek könyve annyiban különbözik a koráb­bi 19 kiadványtól, hogy en­nek megjelenését nem előzte meg receptpályázat. Ennek anyagát ugyanis gondos válo­gatással a korábbi kötetek legnépszerűbb receptjeiből gyűjtötték össze a szerkesz­tők, így aztán egy kötetben kapott helyet a család vala­mennyi étkezése a reggelitől a többfogásos ebéden és a desszerteken át egészen a va­csoráig. A főételek mellett ínycsiklandó kalácsok, salá­ták, pohárkrémek kelletik ma­gukat. Az átfogóan használ­ható szakácskönyv szerkezete is eltér az elődeinél megszo­kottól: ezúttal minden egyes ételhez fotó kapcsolódik, öt­leteket adva az étvágygerjesz­tő, akár ünnepi tálaláshoz. A kötetben szereplő 28 va­si szerzőt tegnap délutánra hívtuk össze szerkesztősé­günkbe, hogy átadjuk tiszte­letpéldányaikat. Meghívásun­kat tizenegyen tudták elfo­gadni, és valójában inkább ők kényeztették szerkesztősé­günk dolgozóit. Karácsonyvá­ró hangulattól indíttatva mé­zeskalács, csokis-kókuszos torta, karácsonyi fenyőfácska sütemény került az asztalra. A legfrissebb kötetet böngészve a háziasszonyok izgatottan keresgélték, melyik ételük ke­rült be az ünnepi váloga­tásba. Ezúttal sem maradt el a tapasztalatok, konyhai for­télyok és ünnepi tervek meg­vitatása. Nagy Imréné, Laki Károlyné, Tömböly Dénesné, Czédlics István­ná, Bársonyné Dankovics Mária, Bolla Lászlóné, Szárnyas Ferenc, Horváth Gézáné, Fendrik Ernőné, Horváth Béláné, Tátrainé Kul­csár Irén a Vas Népe szerkesztőségében 's Hirdetés VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Már az idősebbek is elkezdhetik Szombathely (tat)­­ A minap egy 62 éves helyi lakossal szemben intézkedtek a szom­bathelyi járőrök. A férfi elő­zetes szóváltást követően bán­talmazott egy másik, szintén helyi férfit. A randalírozó G. Ferencet a rendőrök előállí­tották és kihallgatták. Vele szemben garázdaság megala­pozott gyanúja miatt indult eljárás. Rekordszámú vendég a fürdőben Sárvár (tat)­­ Már az ősszel rekordot döntött a sárvári ön­­kormányzati tulajdonú fürdő. Máhr Tivadar alpolgármester szerint a gyógyfürdőben ok­tóber végéig 680 ezer látogató fordult meg. - A számokat te­kintve minden okunk megvan arra, hogy erre az évre ven­dégrekordot várjunk - mond­ta az alpolgármester. Kiváló tanulók kerestetnek Körkép (tat) - A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben a tanévben is meghir­dette a Szakma Kiváló Tanu­lója versenyt, amelyen azok a különböző szakirányokban ta­nuló, szakmai vizsga előtt ál­ló, végzős nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, akik iskolai rendszerben folytatják tanulmányaikat. A jelentkezés a http://www.szakmasztar.hu/ honlapon keresztül elektroni­kusan történik. A versenyre való jelentkezés és a jelentke­zési lapok beérkezési határi­deje december 16. további képek, információk racity Vas Népe Online Ülésezett a gazdasági és városstratégiai bizottság Szombathely (szmk)­­A városi közgyűlés gaz­dasági és városstraté­giai bizottsága szerdai ülésének fő témája az útfelújítási programter­vezet volt. A testület ismét foglal­kozott az egykori városi ta­nács Kőszegi utca épületé­nek megvételével mint le­hetőséggel. Erre a Szóvá Zrt.-nek elővásárlási joga van, ám dr. Puskás Tivadar polgármester szerint az in­gatlanra nincs szüksége az önkormányzatnak. A balol­dali bizottsági tagok sze­rint érdemes lenne meg­fontolni az adásvételt. A bizottság tagjainak többsé­ge sem támogatta, hogy a Szóvá éljen az elővásárlási lehetőségével. Nagy vitát nem generált az önkormányzat útfelújí­tási programtervezete sem. A képviselők elfogadták, hogy egy-egy útfelújítás nemcsak egy választóke­rület, hanem az egész vá­ros érdeke. Egyetértettek azzal is, hogy a peremke­rületekben az útfelújítá­soknál számításba veszik a csapadékvíz-elvezető ár­kok lefedését és a villany­­vezetékek közműcsatorná­ba helyezését.

Next