Vegyipari Dolgozó, 1971 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
Épült a harmadik ötéves tervben Munkavédelmi a Péti Nitrogénművek beruházásain A Péti Nitrogénműveiknél a közelmúltban befejeződött egy csaknem kétmilliárdos beruházás, és ezzel szinte egy időben elkezdődött egy hatalmas, több mint nyolcmilliárd forint értékű új műtrágyagyár létesítésének tervezése, kivitelezésének előkészítése. Szerencsés helyzet, hogy rendelkezésre áll körülbelül öt-hat év beruházási tevékenységének összes munkavédelmi tapasztalata, amiből nagyon sok felhasználható az új gyár beruházásánál. Természetesen, a tapasztalatok egy része negatívumokból, más része pozitívumokból tevődik össze, de mindkettő igen hasznos a további munkavédelmi tevékenység szempontjából. A tapasztalatok többsége műszaki jellegű, de ezenkívül sok egyéb módszerbeli, szervezeti, gazdasági stb. összetevőjű. Két követelmény Munkavédelmi szempontból A két legfontosabb követelmény a halálos és súlyos baleset nélküli lebonyolítás, valamint az új gyár biztonsága és egészséges munkafeltételeinek megteremtése nem érte el egészen a kívánt mértéket. A megtörtént baleseteknek, a halálos baleseteknek is — amelyek főként az építőipari tevékenységben jelentkeztek — egyik oka az az objektív körülmény volt, hogy az új létesítményeket a meglevő termelő gyárak közé, sokszor a kivitelezéshez lehetetlenül szűk helyen kellett építeni. A másik ok a vezetők és dolgozók szabálytalan munkavégzése, valamint a munkák nem kellő koordinálása volt. A kívánt munkakörülmények további hiányosságai pedig főleg tervezői hibákból adódtak. Igen nagy feladatot jelentett a mintegy 80—90 főnyi beruházói részlegnek a több tervező és közel 30 kivitelező vállalat munkájának olyan irányítása és koordinálása, hogy abban a munkavédelem követelményei kellő szinten érvényesüljenek. Ehhez nagy segítséget jelentett a vállalat vezetésének azon intézkedése, amellyel biztosította a vállalati biztonsági szervezet szakmai és létszámbeli növelését, így lehetőség nyílt arra, hogy a vállalat munkavédelmi osztálya már tervezési szinten bele tudott kapcsolódni a jövendő üzemek kialakításába. Ehhez járult még a technikai fejlesztés (oktatás, légzésvédő eszközök stb.) anyagi fedezetének biztosítása. A szakszervezet munkavédelmi tevékenysége, a vállalat igazgatójának hozzájárulásával és a központ egyetértésével helyileg volmegoldva. Tervezési hiányok A beruházáson a munkavédelmi szervekkel egyetértésben olyan gyakorlat alakult ki, ami, bár minden szempontból jelentős, de nagymértékben a munkavédelmi követelmények megvalósítását segítette. Ilyen volt — ha nem is hal különlegességként — a tervezés időszakában a létesítmények generál tervzsűrijének határidős, rendszeres, következetes megtartása, annak tartalmi kialakítása, az összes érdekelt szervek és hatóságok igényei alapján. A későbbiek folyamán, már az előtervezés időszakában bekapcsolódtak a munkavédelem illetékesei, hogy ne a kész terveken kelljen változtatni, módosítani, hanem az előzetesen kialakított véleményt a tervekben realizálni lehessen. A tapasztalat az volt, hogy erősen csökkentek az üzembe helyezéseket kizáró tényezők. Kivitelezéskor a közvetlen gyakorlat követelte meg egyegy munkaterület átadási módjának kialakítását — sokan ugyan csak bürokráciának tartották —, ami biztosíték volt arra, hogy a kivitelezési munkák megkezdésekor és folyamatosan is, a szükséges feltételek meglegyenek. Ez azért volt jelentős, mert eleinte ilyenekből gyakoriak voltak a balesetek, a termelőüzemeknél pedig súlyos üzemzavarokat (élőkábel-átvágás, víz- és egyéb vezetékek megszakítása stb.) okoztak, így tudtuk elérni — de még sokszor így is nagyon nehezen —, hogy az érdekeit több szerv és üzem megteremtse, illetve biztosítsa a balesetmentes munka alapvető feltételeit. , A tervezői hiányosságokból legjellemzőbbként néhányat szükséges kiemelni. Ilyenek a karbantartás feltételeinek tervezési mellőzése, a szükséges emelőberendezések tervezési hiánya, a tervezett létszámok pontatlansága, ami főleg öltöző-, fürdőkérdésben, de sokszor üzemeltetésben is okozott nehézségeket, szakszerűtlenül tervezett szellőzések, zajhatásokkal szembeni tanácstalanság, pormentes technológia jó kialakításának hiánya stb. Ezen problémák egy része az új beruházásnál is jelentkezik, és a zaj, szellőzés és portág tekintetében a kérdés megoldására, nem látjuk biztosítottnak a tervezési, műszaki és egyéb feltételeket, annak ellenére, hogy a követelményeket óvórendszabályok rögzítik. Elengedhetetlen, hogy az illetékesek radikálisan megtalálják és megvalósítsák a szükséges megoldást, ahogyan azt Kincses Gyula, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese a NIM-ben, az iparági éves értékelésen javasolta és kifejtette: „Honosítás'' A beruházások ma még nem mentesek az éles konfliktusoktól, bár nem jellemzően, de ilyenek is adódtak az elmúlt beruházásnál. Sor került kisebb-nagyobb kivitelezői munka leállítására, sőt, üzemeltetés leállítására is egy esetben, de az esetek nagy többségében az időben történt jelzésre, az üzembe helyezésig a kizáró feltételeket megvalósították. Volt döntőbírósági tárgyalás tervezési hiányosságok miatt, és volt bírósági tárgyalás is halálos baleset ügyében. Hiányosságok voltak és jelenleg is fennállnak a külföldről behozott, és a hazai új gépek, technológiák, berendezések engedélyeztetésével, úgynevezett „honosításával” kapcsolatban, annak ellenére, hogy miniszteri rendeletek előírásai a kötelezőek. A gyakorlat is azt igazolta, hogy talán a legtöbb vita és nézeteltérés a tervezések során ezek munkavédelmi „milyenségének” eldöntéséből adódott. Ugyanis a szóban forgó berendezések milyensége nagy mértékben befolyásolja és meghatározza a munkakörülményeket, és a munkavégzés biztonságát. Ehhez a kérdéshez szorosan hozzátartozik a tanrendészeti besorolások kérdése is. Ma már megvan annak a lehetősége, hogy ha a tervező saját kapacitásából nem bírja a kérdést megoldani, megfelelő intézménnyel elvégeztesse, így rendelkezésre állhat kellő időben a szóban forgó gépekről, berendezésekről hatósági szintű, komplett munkavédelmi jellemzés, úgynevezett „minősítés”. Ennek szükségességét, a rendeletek mellett, a korszerű, munkavédelem kialakítása megköveteli, de ezen túlmenően azzal az előnnyel is jár, hogy csökkenti a vitákat a tervező és a hatóságok között, de főleg azt lehet elkerülni, hogy a kész berendezéseken — az eddigi gyakorlatnak megfelelően később jelentkező és elengedhetetlen — módosításokat felesleges többletköltséggel eszközölni kelljen, amire minden beruházásnál van példa. Új gépek, új technológiák, új dolgozók Törvényeink jogosan követelik meg, hogy új munkaterületre dolgozót csak kellő technológiai, biztonsági ismeretek elsajátítása után lehet beállítani. Új üzemek beindításakor ezt a követelményt csak megközelítőleg lehet kielégíteni, és az ebből származó veszélyeket csak a vezetők szakértelme, fokozott óvatossága és figyelme küszöböli ki. A hiányos munkaerő-ellátás, a munkaerővándorlás, a biztonságos munkavégzésre való kihatásának problémái fokozottabban je-lentkeznek új technológiák, új üzemek betanításakor és beindításakor. Az ebből adódó veszélyeztetés előrejelzése, kimutatása igen nehéz, bonyolult, és még nem megoldott feladat. Ehhez hasonló kérdés a rendelkezésre álló kezelőszemélyzet kellő szakmai színvonalának biztosítása, tekintettel az új technológiák jóval magasabb színvonalú követelményeire. Szükséges ezen a téren az üzemek kezelőgárdájának előrelátóbb, szervezettebb szakmai felkészítése. Új gépek, új technológiák tervezés előtti megismerése a tervező és a beruházás szakemberein kívül a munkavédelmisektől is megkövetelte a speciális irodalmak tanulmányozását és abból a munkavédelmi ismeretek kihámozását. A sokrétű kiviteli tervek zsűrizése, a vegyipari technológiák mellett egyéb széles körű ismereteket kívántak meg, felölelve sok ipari tevékenységet, a mélyépítéstől , csatornázástól kezdve az elektromos és műszeripari kivitelezéseken stb. keresztül, egészen a légtechnikáig. Ez egy új oldala az eddigi megszokott munkavédelmi tevékenységnek. Az elméleti ismereteik megszerzése mellett sokkal hasznosabb a hasonló, már meglevő külföldi üzemekből a gyakorlati tapasztalatok megszerzése. Ilyenre is került sor két alkalommal, utóbbi a 10 000 tonnás, teljesen új rendszerű cseppfolyós ammóniatároló végleges kialakításának terveihez és jóváhagyásához szükséges ismeretek megszerzésére irányult okulni a hibákból Az új 1000 tonnás nagyberuházás technológiáinak kiválasztásánál a beruházó figyelembe vetteés alkalmazta az előző beruházás kedvezőtlen tapasztalatait és kiejtette azokat a technológiákat, amelyek várhatóan fokozottabban kihatnak a közvetlen és távolabbi környezetre (véggázok, zajhatások, szennyvizek, egyéb szennyezések stb.) Példaként a szovjet savgyár a nitrózus véggázokat metános elégetéssel majdnem teljesen megszünteti, hasonlóan a francia hármasműtrágya a fluoros-nitrózus gázokat, és a porzásokat az egész üzemen átvonuló mosórendszerben köti meg. Az új gyár elrendezése már majdnem végleges, jelenleg az üzemek építészeti tervezése folyik. Jelen rendeletek főleg csak az üzembe helyezéskor teszik kötelezővé a szakszervezet közvetlen véleményezését, ennek ellenére a régen kialakított, jól bevált gyakorlaton nem történt változtatás, megmaradtak a tervezés előtti konzultációk, generál tervzsűrik és bármilyen esetben, amikor a tervező vagy a beruházó kívánja, véleményegyeztetés. Annak ellenére, hogy bár reményünk kissé megcsappant, megvalósítható, hogy a sok tapasztalatot felhasználva, és minden illetékes hasonló közreműködésével elkerülhető legyen ilyen nagy beruházás lebonyolítása emberi életek feláldozása nélkül. Tokaji Zoltán, Péti Nitrogénművek sz. b. munkavédelmi felügyelő 4 VEGYIPARI DOLGOZÓ 100 év SZÜLETÉSNAPI GRATULÁCIÓ FŰZFŐGYÁRTELEPEN Még a nap is barátságosabban, igazi tavaszi hangulatot keltve ontotta sugarait 1971. február 9-én Fűzfő gyártelepen, amikor hat és fél ezer szervezett dolgozó nevében kis küldöttség indult el a szakszervezeti bizottságról, hogy felkeresse Urbán Józsi bácsit, vállalatunk egyik alapító tagját, születésének 100. évfordulója alkalmából. Megjelent a bensőséges ünnepségen a szakszervezeti bizottság képviselőjén kívül a nőbizottság, a KISZ-bizottság, a községi tanács és az úttörőcsapat megbízottja is. A köszöntőknek — talán az évek iránti tisztelettől — elszorul a torkuk, nem tudják Urbán Józsefet szavakkal kellő módon köszönteni, de beszél helyettük a sok virág és ajándék, amelyekkel az ünnepeltet köszöntik. 1871. február 9-én született Pozsonyliget falun. Szülei egyszerű emberek voltak. Lakatos szakmunkásként megjárta Pozsonyt, Bécset, Kínát, Oroszországot, Lengyelországot is. 1926-ban került a Nitrokémiai Ipartelepek jogelődéhez Mosonmagyaróvárra, majd az üzemmel együtt Fűzfőgyártelepre költözött. Itt dolgozott 1932-ig, amikor is végkielégítéssel nyugdíjazták. Azóta pihen, csaknem 40 éve nyugdíjas. Akkori fiatal munkatársai, akiknek mestere volt, és akik már szintén nyugdíjasok, elmondják róla, hogy munkáját szerető, kemény ember volt, és bizony nem szerette a „lógósokat”. Nézi a kezét simogató kis úttörőket, aztán összemosolyognak, ki-ki a maga módján. — Koccintunk 100. születésnapjának tiszteletére. Megissza, ránk mosolyog, és azzal búcsúzunk, hogy „jövőre is így szeretnénk köszönteni". Komáromi János stb. szervező titkár Nem történt volna meg... Egy robbanás tanulságai A BORSODI VÉGYI KOMBINÁT Monomer üzemének acetilénfejlesztő üzemrészében 1971. január 12-én a délelőtti órákban robbanás történt. Ennek során egy ember súlyosan, 23 pedig könnyebben megsérült. Az anyagi kár jelentős volt. A robbanás után szakértő bizottság vizsgálta a robbanás okát. Megállapítást nyert, hogy a fejlesztő készülék, ahol a robbanás történt, még 1970. december 31-én javítás céljából leállításra került. A javítás során a készüléket szétszerelték, és egy fontos alkatrészt az összeszerelés során elfelejtettek visszatenni. Ez egy terelő lemez volt, amelynek az a szerepe, hogy az adagolószerkezetre irányítsa a karbidot. Ennek hiányában a készülék megindítása után a karbidtárolóból a víztérre zúdult mintegy másfél tonna karbid. Hirtelen elgázosodása olyan túlnyomást hozott létre a készülékben, részben a biztonsági berendezéseken (vízzáron, részben az adagoló nyíláson keresztül), részben az adagolószerkezeten keresztül az üzem légterébe jutott, azt megtöltötte, és bekövetkezett a légtérrobbanás. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az egyik lakatos, aki a terelőlemezt a készülékből utasítás nélkül szerelte ki, mivel annak egyik tengelycsonkja elgörbült, a lakatosműhelybe vitte egyengetés céljából. Erről csoportvezetőjének, illetve művezetőjének jelentést nem tett, feltételezhetően elfeledkezett a terelőlemez visszaszereléséről. A művezető, akinek műszakjában az adagolóház és a karbidtartály visszahelyezése történt, nem ellenőrizte, hogy minden lényeges alkatrész, köztük a terelőlemez, a helyén van-e. A FENTI SZAKÉRTŐI MEGÁLLAPÍTÁS a vállalat, valamint a NIM Műszaki Fejlesztési Főosztály képviselőiből álló bizottság megállapítása volt. A vizsgálatba nem vonták be a szakszervezet képviselőjét, amire pedig rendelet van; nyilvánvaló: ez a rendelkezés elkerülte az illetékesek figyelmét. Nem történt volna meg a baleset, ha a vállalat betartja a nehézipari miniszter 3/1962 számú rendeletét, mely az acetilénfejlesztő készülékek vizsgálatáról és ellenőrzéséről intézkedik. Az idézett rendelet 3. pontja kimondja, hogy „a készülék javítását csak a kazánbiztosi osztály által e munka irányítására alkalmasnak minősített szakemberrel szabad végeztetni”. HA A VÁLLALAT BETARTJA AZ ELŐÍRÁST, tehát megfelelő szakember irányításával és ellenőrzésével végezteti ezt a munkát, akkor nem történhet meg, hogy egy dolgozó által jóhiszeműen, öntevékenyen végzett munkának ilyen következménye legyen. Egyébként semmiféle vállalati utasítás (karbantartási stb.) nem rendelkezett arra, hogy az ilyen veszélyes berendezés karbantartását hogyan kell elvégezni, holott ezt előírja a 2/1970 NIM rendelet, amely a veszélyes vegyipari berendezések karbantartásával foglalkozik. A műszaki szakértői vizsgálat tapasztalatai azt bizonyítják, hogy meglehetősen sokan dolgoztak ennek a berendezésnek a javításán; még azonos műszakban is többször váltották a dolgozókat, ami nem vall a legteljesebb szervezettségre. A fenti jogszabályok megsértése esetén sem történt volna meg a baleset, ha a javítási munkák átadása és átvétele előírásosan és megfelelő körültekintéssel történt volna. Haubert Gábor KIHABÍtilttIS INTÉZKEDÉSEK A gyógyító orvosi munkákban fontos helyet kap a csökkent munkaképességűek egészségének helyreállítása. A technikai fejlődés — néhány új vegyianyag — számos károsodást, megbetegedést, balesetet idéz elő. Ezért mindig maradnak olyanok, akik számára csökkent munkaképességük miatt megfelelő helyet kell biztosítani társadalmunkban. E feladatoknál két célt kell figyelembe venni: a jól összehangolt orvosi és társadalmi rehabilitáció és a betegség vagy baleset miatt csökkent képességűek megfelelő foglalkoztatását, gazdasági elhelyezkedését. El kell mondanunk, hogy az 1/1967. (XII. 22.) MÜM— EÜM—PM sz. együttes rendelet a rehabilitációt a korábbi humánumból egészségügyi, népgazdasági kérdéssé tette. A rehabilitáció sokszorosan összetett, bonyolult folyamat, számos személyi vonatkozással, mert minden rehabilitációs eset egy élő ember egyéni problémája, amely egyéni megoldást követel. Ahol üzemorvos működik, ott a megfelelő egészségügyi szempontok érvényesülnek, de véleményük kialakításához gyakran igénybe veszik más egészségügyi szervek segítségét is. Ezörültekintő gondossággal intézte pl. az Egyesült Vegyiművek Vállalati Bizottsága Szebelédi József dolgozójuk rehabilitálását. A tanács egészségügyi szerveivel konzultálva, megfelelő termelő tevékenységet igénylő munkahelyet létesítettek számára. Miután megtalálták azt a munkahelyet, amelyet a rehabilitálandó a megmaradt képességeivel maradéktalanul teljesíteni tud, azért azon a munkahelyen teljes értékű munkaerő. Azóta a dolgozó egészségügyi állapotában az ellenőrző orvosi vélemény szerint — ami megegyezik a rehabilitált érzetével is — rendszeres és folyamatos állapotjavulás jelentkezett. Anyagi hátrány sem éri, mert az előző munkahelyén elért átlagkereset és a jelenlegi keresete közötti különbözet, kereset kiegészítésként van részére rendszeresen folyósítva. Sajnos azonban nem minden egyes rehabilitálandó ügyét tudják a vállalati bizottságok ilyen megnyugtató módon rendezni. Sok függ az érintett dolgozó hozzáállásától is. Pl. a Chinoin Gyógyszerárugyár dolgozója, Varró Istvánné, munkaképesség csökkenése csak 40 százalékot ért el. Bár ügye nem esik a kötelező rehabilitálás alá, a vállalati bizottság lelkiismeretesen foglalkozott ügyével. Több munkalehetőséget is megjelölt számára, azonban a dolgozó úgy érezte, hogy nem képes munkát végezni. A vállalat egy évig tartó fizetés nélküli szabadságot biztosított számára, azzal a meggondolással, hogy az idő alatt egészségi állapotában komolyabb változás következik be. Azonban az így eltelt idő után sem változott a képesség csökkenése, ezért a vállalat a munkaviszonyát megszüntette. Tapasztalatunk szerint a válalati bizottságok lelkiismeretesen, nagy gondossággal foglalkoznak a rehabilitánsók ügyeinek intézésével. A szakszervezet feladata azonban távolról sem merül ki abban, hogy részt vesz a vállalati bizottság munkájában. Ellenőriznie kell a határozat érdemi végrehajtását, felvilágosítást kell nyújtania arról is, hogy a rehabilitáció nemcsak a rehabilitált érdeke, hanem a közösségé is, mert a termelésben a megfelelő munkahelyen foglalkoztatott ember a közösség érdekét is szolgálja. A rehabilitáció egyesíti az egyén és a közösség érdekét. A megfelelő felvilágosító munkával komoly eredményeket lehet elérni a megfelelő szemlélet kialakításában, ami a rehabilitáció végrehajtásában nélkülözhetetlen. Szabó Péterné