Farkas Gábor (szerk.): A Dunántúl településtörténete I. 1686-1768 - Településtörténeti konferencia anyaga (Veszprém, 1976)
Vadász Géza: Fejér megye népesedési problémái 1692-1726 között
nek, évi 100 renes forint jövedelmet vallva be, Zámolyon és Adonyban 1—1, Csákváron és Szentmihályon többen foglalkoznak kereskedéssel. Az 1720-as összeírás egyébként igen szűkszavú "Observationes" rovata tizenegy esetben beszél a barmok csekély számáról. Csikvár, Battyán, Vajta és Vereb esetében ezzel magyarázza, hogy legelőik elegendők a közös használatra. Adony, Perkáta, Bodajk, ladány, Polgárdi és Magyaralmás vonatkozásában megjegyzi, hogy "ob paucitatem suorum pecorum", tehát marháik csekély száma miatt a házi szükségleten kívül semmi hasznuk sem származik a legelőkről, tehát nem gondolhatnak karmaik eladására. Keresztesen és Velencén még 1720-ban is csak egy nyomásra korlátozódnak a szántók a rendelkezésre álló terület szűkössége miatt, ezért a földesúr a keresztesieknek egy másik, 155 cubulus nagyságú calcaturát ad hozzá Szent Borbála pusztán; a velenceiek számára pedig Gvárdony pusztán engedélyez második calcaturaként 99 cubulus nagyságú földet, amit házi szükségleteik kielégítésére fordítanak. A megye 45 községének határában két nyomásra osztották fel a szántókat, ezek közül tizenegyben a dűlőket nem osztották fel telkekre, hanem a lakók tetszés szerint (pro subitu et qui melius placet) használják, és gazdasági erejük szerint teszik művelhetővé a földeket. Ezek a községek a következők: Polgárdi, Csikvár, Bottyán, Sárkeresztúr, Aba, Seregélyes, Perkáta, Pentele, Pácalmás, Sóskút és Lovasberény. A 45 - két campusra osztott határu falu közül tizenkettő földesura engedélyével árendált 1-1 pusztát, ahol szántani, kaszálni szoktak és amelyet általában szőlőhegyként is használtak, vagy ott legeltetik marháikat. Ezek a következők: Ladány - Erdőbakanya puszta; Polgárdi - Somlyó; Kiskeszi - Hagykeszi; Szentmihály - Szentmihály puszta; Sárkeresztur - Szent Ágota; Kagyár Moor és Kémet Moor - Dobos; Sóskút - Barátháza; Mány - Bors; Bicske - Vasztély és Csapdi puszták; Csákvár - Boglár; Zámoly - Szent Tamás; Pákozd - Dinnyés puszta. Sukoró 1715-ben kimutatott 14 fakatura rétje 1720-ra eltűnik. Okát az összeirásból tudjuk meg: részben a tavaszi vetés számára, részben pedig legeltetésre használták fel, de legelőik még így sem elegendők arra, hogy nagyobb számú barmot tartsanak el rajta. A megye négy községében harmadik calcatura is található, ezek: Füle, Tác, Kálóz és Egres. Mind a négy esetben az történt, hogy a lakosok eddig műveit egyik calcaturájukat legeltetés számára hátrahagyták (tertia calcatura seu ugar) és szomszédos pusztai földet müveltek helyette; a táciak Föveny pusztán, az egresiek Foncsy pusztán választották ki,tetszés szerint földjeiket. Kern érdektelen, hogy miként alakult a megye területén a müveit földterület nagysága 1715 és 1720 között. Az összeirások tanúsága szerint Velence, Zámoly, Pátka és Sárkeresztur esetében változatlan maradt, 14 községben pedig csökkent, összesen 2084 cubulussal. Ezek a falvak a következők: Lovasberény, Tabajd, Gyuró, Ráckeresztur, Tárnok, Moha, Свбг, Füle, Kiskeszi, Tác, Egres, Perkáta, Rácalmás és Székesfehérvár. A többi 50 községben viszont nőtt a művelés alá fogott földterület, összesen