Farkas Gábor (szerk.): A Dunántúl településtörténete IV. 1867-1900 - Településtörténeti konferencia anyaga (Veszprém, 1982)
II. TELEPÜLÉS- ÉS IGAZGATÁSTÖRTÉNETI SZEKCIÓ
Még hosszabb ideig tanított Balog Dávid, 1902-től 1939-ig. Szolgálatának utolsó 13 évében ő volt az iskola igazgatója.Mint igazgatót a városi kezelésbe vétel után is a helyén hagyták.Nyilvánvalóan az 1939. évi zsidótörvény címén küldték nyugdíjba. De több ilyen nagyon hosszú szolgálati idő a rendes tanárok körében nem akadt. Ellenkezőleg, az iskola működésének első két évtizedében majdnem minden tanévben elment egy-két tanár, ha máshol jobb állást kapott. Mert az iskola tanárainak fizetése kevesebb volt mint az állami tanároké. Csak 1906-tól kezdve kaptak államsegélyként fizetéskiegészítést, mely fizetésüket az állami tanárokéval egyenlő összegűvé tette, és csak 1912-től kezdve lettek tagjai az állami nyugdíjintézetnek /ami némi újabb terhet jelentett az iskolafenntartó hitközségnek/. Addig bizonytalan jövő elé néztek a tanárok. Ezért ment el 1899-ben Kárpáti Emánuel a győri, 1910-ben pedig Markovics Dávid a pécsi kereskedelmi iskolába. Utóbb javult a helyzet, 1906-1909-ig és 1911- 1914-ig egyetlen tanár sem távozott, a tanári testületben nem volt változás. Persze 1914-től 1918-ig az első világháború idején sok tanárt, főleg óraadót behívtak katonai szolgálatra.Ennek következtében a háborús években többen tanári képesítés nélkül is tanítottak óraadóként, így polgári iskolai tanárt kereskedelmi tárgyat vállalati cégvezető stb. Egyébként azonban már a háború előtt is ügyeltek arra, hogy csak képesített tanárok oktassanak. Persze a jogi ismereteket nem tanár hanem diplomás ügyvéd tanította. 1893-tól kezdve, amint a felső osztály is megnyílt, az iskolának önképzőköre is működött, mely Deák Ferenc nevét viselte. Teljes ifjúsági vezetősége /elnök, két alelnök, jegyző, aljegyző, pénztáros, könyvtáros/ a középső és felső osztály tanulóiból került ki. Az önképzőkör évi 4-12 rendes /felolvasó/ ülést és 3-4 díszközgyűlést tartott, ami egyben iskolai ünnepélynek is számított, rendszerint ifjúsági szónokokkal. Hirdettek pályázatokat is, hol kisebb, hol nagyobb eredménnyel. Domány Ármin, mint vezetőtanár sokat panaszkodott az iskolai értesítőben,hogy a "mai ifjúságból" hiányzik a lelkesedés, és nem érdeklődnek eléggé irodalmi kérdések iránt. Az azonban - mint magyar tanárnak - úgy látszik nem jutott eszébe, hogy az előadások és pályázatok témáit jobb volna közgazdasági, gazdaságföldrajzi témákból venni, az jobban érdekelné a kereskedelmistákat. Pedig a tanárok mutattak erre példát. Egyik iskolai értesítőben Buxbaum Dezső tanár írt 25 oldalas cikket a fafeldolgozásról, másikba Baumgarten Zsigmond Románia földrajzáról. Ez utóbbi ugyan gyengébben sikerült, több történeti hibával, de a témaválasztást befolyásolhatta volna. Később persze iskolai segítőegyesület is alakult, de kevés anyagi alappal, így működése inkább formális volt. Az iskola szellemét elég jól jellemzik az iskolai ünnepélyek, melyekről az értesítők szintén beszámolnak. Igyekeztek a különböző centennáriumokat /Kossuth, Deák, később Arany, Petőfi, Jókai/ méltón megülni, de az évente ismétlődő ünnepélyek világosan bizonyítják, mennyire igyekezett az iskola egyrészt az 1848- as hagyományokat - melyeknek Kanizsán voltak helyi alapjai is -