Középdunántúli Napló, 1957. február (1. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-01 / 27. szám
A TANÍTÓ EMLÉKEZIK TEHERREL A HÁTÁN, egyetlen bottal a kézben, elindul a hegyre a turista, hogy minél följebb érve, minél nagyobb határt lásson be, mindig új és új szépségben gyönyörködhessék. Megymegy, beleizzad, de nem érez fáradságot, csak egy pillanatig. Följebb és följebb, fel egészen a tetőfokra! A várt messzeség megszépíti a szenvedést. Valahogy így vagyunk az élettel is ... így volt Sülé Sándor tanító is. Egyszercsak... Igen, a vágy űzi, hajtja az embert, és az ember egyszercsak felér a tetőfokra. Sülé Sándor megérkezett... Vele ülök egy asztalnál, és kérlelem: nézzen vissza. Vissza a nyolcvanegy lépcsőfokra, a több mint nyolc évtizedes, küzdelmekkel terhes életre. Elbeszéléséből mindannyian tanulhatunk, különösen pedig a pedagógusok. Kérdezek hát. S ez a könnyebb. A hegytetőről letekintve, ködbe lábadnak a lenti mélyek. Süle Sándor tanítónak nem könnyű az emlékezés. Segítségül idézzünk az 1880-as iskolai jegyzőkönyvből. „ ... nincs rend a tantárgyaknak sem az összeállításában, sem az előadásában, átadatába, összevissza vannak szórva a mellékletben itt látható konspektuson, s azok előadása is szaggatott mind. Óriási munkába került ezzel a káosszal megküzdeni. Tavaly volt már erre a tanító úr figyelmeztetve, könnyű lehetett volna világosságot hozni a káoszba, rendezni a tárgyakat ésszerűen. Ehelyett megmaradt most is a maga elegybelegy, zagyva álláspontján, öszszezavarót és újat, helyest és helytelent, hamisat és igazat. Jónak veszi azt, ami már meghaladott álláspont, és rossznak azt, amin nincs semmi igazítanivaló. Így a gyerekek sohase biztosak, mi a való, a lényeg"'.'.'”"“....... S 1895-ben ide kerül Süle Sándor! Mehetett volna főiskolára, de nem ... Tanítani! Minél előbb! Ha elhanyagolt iskolába, akkor is!... Pedig ami a munkát illeti, igazán ember feletti várt rá. — A községnek 900 lakója volt. Ebből száz írástudatlan — mondja az idős tanító. — Egy teremben reggeltől estig hatvannyolcgyereket tanítottam, evangélikus iskolában. Kollégámnak az ugyancsak egy tantermes katolikus iskolában nyolcvan gyereke volt. És mégis... Szóval mégis megtanultak írni a kertaiak. Jelenleg csak 12 analfabéta van a faluban, ezek közül kettő vak, kettő nyolcvan éven felüli, a többi cigány. Nem volt könnyű ide jutni. A teher fele idős Süle vállaira nehezedett. — Egyetlen elsősöm sem volt, aki legalább írni, olvasni, számolni meg nem tanult volna. Másodikban már visszamaradhatott egyik-másik, de írni, olvasni, számolni, ha törött, ha szakadt, mindenkinek tudni kellett. ELEINTE KÉT-HÁROM ÉVENKÉNT, később is évenként csak egyszer látogatta meg a tanulmányi felügyelő. Gyűlésekre sem igen jártak „szempontokért”, ősz elején a Somló-vidéki Tanító Egyesület tagjai összejöttek valamelyik községben, itt mintatanításon „hospitáltak”. Idős Süli Sándor csupán erre emlékezik. Képessége, szorgalma hamar feltűnt a vezetőknek. Igen sok tanulója végezte el az ötödik, hatodik osztályt; ez akkor a legjobb nevelői eredmények egyike volt. Az évek végén Sülét küldték vizsgáztatni a pápai járás egyikmásik községébe. — Valamikor — emlékezik a tanító — az első világháborúban történt... Beszélgettem kint a fronton egy Zala megyei pénzügyi számvevővel. Szóba került az iskola. Meséltem. A barátom nem akarta hinni, hogy az én kezem alatt minden gyerek megtanult írni-olvasni. Éppen akkor kaptam levelet a volt tanítványaimtól. Mutattam neki. Ezt az írást nézd meg!... — De ezek polgáriba jártak, nemde? — kérdezte a levelet látva. — Polgáriba ám, de a kertaiba — mondtam neki. Ezután a „hogyan?”-ról, a módszerről kérdeztem meg Süle Sándort. — A palavesszőt én már 1900 körül elvetettem. A ceruza, a toll felelősségre nevelt. Ezenkívül könnyebb volt írni vele. A táblát ugyan örökölték a gyerekek, de csak firkálgattak, rajzolgattak rá. A tanítás minden nap egy, a tábláról olvasható mondat közös olvasásával, majd hangtani, szótani és mondattani elemzésével kezdődött. — Azt tapasztaltam — mondja a tanító, hogy ez jól szolgálta nyelvkészségfejlesztő és helyesírás-tanító törekvésemet. Süle Sándor különös szeretettel tanította számtanra a kertaiakat. A gyerekekkel mindig olyan feladatokat oldatott meg, amelyek ismeretét — a számok helyettesítésének — a való életben nél-külözhették. Beszél a földrajz, az ének, az olvasás és a többi tárgy tanításáról, és kiderül, hogy Süle Sándornak végeredményben nem volt „kedvenc” tantárgya. Mindegyiket — mint a gyerekeket is — egyformán, szívvel és lelkesedéssel tanította. Valamit még ne felejtsünk! — A politikával én sohasem törődtem — mondja a nevelő, tömören Amint kiderült, ezen nem azt értette, hogy iskolája politikamentes volt. Nem, ilyen iskola nem is lehetséges. De nem Apponyival. Tiszával, Horthyval és a többiekkel törődött, hanem a történelmet formáló néppel. SÜLE SÁNDOR SOKAT BESZÉLT arról is, hogy bár az iskola idejének nagyobb részét lekötötte, a hosszú téli estéken igen sok színdarabot taníttatott. A péntek esték még fogalommá váltak a régi Kerta életében — szabad művelődési előadásaikkal . .. Katedráját fia foglalta el 1929- ben. Azt már ő mondta el, hogy ekkor a diftéria miatt alig néhány hónapig taníthatott csak. Mégis elvégezték a tananyagot. Miért? Idős Sülé sokáig nem tudott belenyugodni, hogy el kell válni a gyerekektől. Oda édesgette őket a szobájába, s tanította őket. Ma már csendes a szoba, csendes az élet, csendes az emléke is. Olvas és olvas és olvas. Újlágot, könyvet, mindent, így szökik be szobájába a világ. Tudni róla olyan jó, mert szép az élet!... M. Z. JEGYZETEK láuitekről Jucika valamennyi barátnőjének elmesélte: „Moziban voltam tegnap este... tudjátok az Imrével. Hogy ki az az Imre? Hát a legújabb szerzeményem ... Nagyon jó pofa.“ Igen, Jucika szerző lett mostanában, méghozzá olyan, aki jó pofa fiúkat szerez. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen 19 éves, és csinos lány. Nagyobb meglepetés lenne, ha barátnőit egyszer ezzel lepné meg: „Szereztem egy kislányt... tudjátok milyen édes . .. V" * Levelet hozott számomra a posta, egyszerű kis kék borítékot. Feladója — régebbi leányismerősöm — értesített, hogy a napokban tartja esküvőjét. Meghívni ugyan nem hívott meg a lagziba, de megírta a sürgönyeimet, ha esetleg dísztáviratban akarnék számukra jókívánságokat kük ■deni ... (?) Mindig tudtam, hogy vannak nagyon figyelmes lányok, azonban a „figyelmesség" ilyen szép példáját még nem tapasztaltam. Úgy látszik, néha a lányoktól is tanulhat az emberi. Nyár este volt, gyönyörű, igazán szerelmeseknek való idő. Ott ültünk kettesben egyik padon a Puskintéren, hallgattuk a színházkert fái közül kiszűrődő zenét, és néztük a sziporkázó csillagokat. Azaz a csillagokat csak Piroska figyelte, én inkább az ő szemébe néztem. Aztán egyszercsak, hosszú hallgatás után, megszólaltam: — Szeretsz? — Mindörökké! — válaszolta ő halkan. Nem mondom, furcsa elképzelése volt ennek a lánynak az örökkévalóságról. Másnap ugyanis megint találkoztam vele véletlenül. Egy magas fiatalemberbe karolva sétált a Lenin-ligetben. * Sohasem hazudtam még annyit életemben, mint amióta a lányok áttértek a legifjabb divatú kalap viselésére. Valahány ismerős leánnyal találkozom, mostanában mindnek megdicsérem a kalapját, mert ... az neki... tetszik. Tegnap például Ilonkának mondtam, hogy milyen helyes fejrevaja van, és milyen jól áll neki. S képzeljék, elhitte Ilonka, hogy kalapjáról szóló véleményem őszinte. Hiába, jó feleség lesz belőle! * Éva nemrégen töltötte be tizennyolcadik életévét. Amióta nem láttam, bizony nagyon megszépült Olyan mint a festő rózsabimbó. Arca hamvas, mint a frissen szedett gyümölcs, alakja kecses. Megnyerő és kívánatos az egész lány a férfi ember számára. A minap papájával együtt volt, amikor találkoztunk. Édesapja akkor kedvesen hívott magukhoz. — Látogasson el egyszer mifelénk, jöjjön el hozzánk gyakrabban beszélgetni. De nehogy csak megígérje, aztán felénk sem néz. Mert ha ezt teszi, bizony megsértődöm — mondta. Megfogadtam, elmegyek ezután sokszor Évánkhoz. Elvégre ugye sohasem árt egy szép kislány szüleivel barátságban lenni?! A mozi előtt álltam, én vártam az előadás kezdetére. Váratlanul hátulról befogta valaki a szemem. Meglepődtem kissé, s már kezdtem mérges lenni a tréfán, a-akit megszólalt a szemem előtt lévő kezek tulajdonosa . — Találd ki, ki vagyok? — súgta a fülembe. Kitaláltam. Mária volt, akivel még az ősszel ismerkedtem össze. Hogyan tudtam ezt meg? Úgy, hogy karikagyűrű volt az Ujján, pedig még nem menyasszony, csak szeretne, az lenni. Jó lesz tőle óvakodnom! A babonás emberek azt tartják, hogy újév első napján, ha nő lép be először valaki lakásába, az bajt jelent a ház lakóira. Alighanem van igazság ebben az állításban. Engem is egy lány látogatott meg a szomszédból az említett napon. Száz forintot kért kölcsön. — Csak délutánig kell, s akikor máris hozom vissza — ígérte. Persze nem tarotta be a fogadalmat. Azóta sem a pénznek, sem a lánynak a színét sem láttam. Neki jól, nekem úgy látszik rosszul kezdődött az újesztendő!. ka rázsaj , KÖZÉPÁLLAMAI NAPLÓ Szerettem volna hazmenni Szerettem volna megpihenni ! Oly sok-sok év után, Szerettem volna hazamenni ! Egy nyári délután. Ha bolyongtam s vártam — Dalt hozzon a szél, Nekem minden zizegő ág Könnyezve beszélt. Akartam menni lázasan Mindig csak haza, — Nem tudtam, hogy hol dicsőül Falumnak temploma. A sok vérzés és szenvedés után Még mindig vágyódom én valahova, De nem tudom, hogy gyengülő erővel Eljutok-e végre oda. Szerettem volna visszafojtott könnyeket sírni végtelent, S anyámat nézni szótlanul, S rajzolni róla képeket. SZABÓ LÁSZLÓ TTIT hírek A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság eddig már két varrótanfolyamot, egy főző és egy cukrászati tanfolyamot indított be. A varrótanfolyamra oly nagy még ma is az érdeklődés, hogy a jövő pénteken, száz február 8-án délután 5 órakor még egy harmadikat is megnyit a TTIT az érdeklődők szám.,ára. A harmadik tanfolyamra eddig már csaknem húszan jelentkeztek s így még tíz jelentkezőt szeretettel várnak. A varrótanfolyam hallgatói a 15 hetes alapfokú tanfolyam előzése után közvetlen egy újabb 15 hetes szabászati tanfolyamon vehetnek részt. A két tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók a veszprémi szabó KTSZ női részlegének vezetőjénél, Mészáros Istvánnénál varrá- ilzati és szabászati szakvizsgát tehetnek, amellyel varrás szakmában bárhol elhelyezkedhetnek. * A varró, főző és cukrász tanfolyam után most a TTIT agrárszakosztálya a nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután 3 órai kezdettel alap- és középfokú méhész szaktanfolyamokat nyit a TTIT klubhelyiségében. Ezenkívül még baromfi tenyésztési, nyúltenyésztési és házikertek gazdaságos kihasználása címmel a gyümölcsfák ápolásáról, gondozásáról, kártevők elleni védekezésről és a gyümölcstermesztés szakszerűségéről. Továbbá kellő számú jelentkezés esetén külön tanfolyamot nyitnak a házikertek, konyhakertek gazdaságos kihasználása címmel. A baromfi- és nyúltenyésztési tanfolyamokat megyénk legjobb kisállattenyésztéssel foglalkozó szakemberei tartják. Tanfolyamok díja: 25—30 forint személyenként. A tanfolyamok sikeres elvégzése után a hallgatóknak vizsgát kell tenniük, majd a hallgatók emléklapot is kapnak. * A TTIT titkársága ugyancsak kellő számú jelentkezés esetén német, angol, francia nyelvtanfolyamokat rendez kezdők és haladók részére. A tanfolyam időtartama 4 hónap. A beiratás és tandíj a tanfolyam egész időtartamára összesen 80 forint, amely a beiratkozáskor egy összegben fizetendő. A nyelvtanfolyamokra jelentkezés február 5-ig, a szaktanfolyamokra való jelentkezés február 9-ig az Ismeretterjesztő Társulat Veszprém, Móricz Zsigmond utca 6. szám alatti irodájában naponta 9-től 18 óráig. Telefon: 12-53. 1957. február 1. A „TABANI-LEGENDA” Veszprém megyében Harminc év után szólal meg újra egyik legnépszerűbb operettzeneszerzőnk, Szirmai Albert, akinek ,,Mágnás Miska"-ja, ,,Mézeskalács"-a, „Mozikirály‘‘-a. „Éva Grófnő" -je stb. a budapesti Király Színházból indult el meghódítani a világot. A távol külföldre szakadt zeneköltő a Tabáni legenda’ dallamaiban hazaszálló gondolatait, érzéseit küldte el hozzánk a zene nyelvén, Pestre emlékezve, Budára, a romantikus régi Tabánra... A szövegírónak, Kristóf Károlynak írásait a Rádióból ismeri a közönség évtizedek óta. Régi operett szövegeit a közelmúltban a „Szép Juhászáé“ c. Huszita-operett librettójának sikerével tetézte. A librettót Kristóf küldte Amerikába Szirmai Albertnak, aki most nyáron küldte vissza új, csodálatosan zengő muzsikával megzenésítve. A „Tabáni legenda" témája Budán a Gellérthegyen jutott eszébe a szerzőnek, a híres pellengér-oszlopról, ahová a megvetett fehérszenélyeket lekötötték, de valaki megrágalmazta őket s nem tudtak a rágalom ellen védekezni. Gitár farmiról, a tabáni sorházak legendás dalosmadaráról még ma is regélnek a budai nénikért. A daljáték főszerepeit Kamilly Judit, Galambos Gabi, Dömötör Erzsi, Gerbár Tibor, Iglói György, Kanalas László, Végh József, Tapasztó János, Vajda Dezső játszása Váradi György rendezésében. A darab rövidesen megyénk több művelődési házában kerül bemutatásra. Dr. Binóczy Dezső v, a baéllenvédek gyors lába nem tudja biztosítani lovasaik életét,amikor az angol lökhajlamos repülőgépek támadják őlet az Aden-jemeni határon. Az angol tanítók ellen is kétes védelmet nyújt a jemeni harcosok bátorsága. úgylátszik, a brit oroszlán nem hullatta még el minden fogát, különben nem küldték volna az arab sivatagban élő jemeni, törzsek ellen. Valószínű persze, hogy a Jemen elleni, angol támadásoknál nemcsak presztízsről van szó. Ismeretes, hogy a jemeni kormány országának kétharmadán kőolas kutatási engedélyt adott egy amerikai petróleumtársaságnak. A próbafúrások eredménye kecsegtető. Az elvesztett petróleumvidék helyett Angliának jól jönne a Vörös-tenger partján fekvő ország kőolaja. A fegyveres ellenállás mellett Jemen diplomáciai képviselője a washingtoni kormány és az ENSZ támogatását is kérte. Jemen amerikai ügyvivője bejelentette, hogy az USA kedvezőm fogadta a Jemen kérelmét. Nem kell tehát, csodálkoznunk, ha hamarosan arról kapunk hírt, hogy az angol csapatok visszavonultak Aden területére, és tankjaik, lökhajtásos gépeik sem támadták többé Jemen csapatait. “ Az oroszlánszelidítő hatalma AMBOURGHOT, a híres oroszlánszelidítőt egyik nap megkérdezte valaki egy étteremben, mitől van olyan nagy hatalma az állatok felett. „Megmutatom nekik, hogy egyáltalán nem félek tőlük, és nem veszem le róluk a tekintetemet” — mondta Ambourgh, aztán így folytatta: „No, várjon, majd mindjárt bebizonyítom tekintetem ha- I talmát.” Ezzel merően ránézett egy idegenre a szomszéd asztalnál. Ez egy idő múlva felállt és úgy ment Ambourgh felé, mintha meg lenne babonázva. Hozzáérve, egy csattanó pofont kent le az oroszlánszelidítőnek és így szólt: „Ha még tovább is rám bámul, a másodikat is megkaphatja .. .** Ambourgh azóta állítólag nem próbálja ki embereken szemének hatalmát.