Napló, 1961. július (Veszprém, 17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-01 / 153. szám

39*1 mas­s Több figyelmet a szocialista brigádmozgalomnak az Ajkai Üveggyárban Az Ajkai Üveggyárban az el­múlt évben bontakozott ki a szo­cialista brigádmozgalom. Először két brigád készítette el a vállalás tervezetét, majd követte példáju­kat még tíz. Jelentették is a fel­sőbb szerveknek, hogy ma már 12 brigád ennyi és ennyi létszám­mal vesz részt e nemes verseny­ben. A szerződések is elkészültek, amelyek magukba foglalták, hogy mit vállal a brigád a tervteljesítés, a termelékeny­ség növelése, a sele­it csökken­tése érdekében. Hogyan növeli szakmai, politikai felkészültségét, stb. Rögzítettek olyan dolgokat is, amelyeknek az elősegítése, megvalósítása a válla­latvezetőség feladata. Kint jár­tunkkor éppen arra voltunk ki­váncsiak, hogy vajon hogyan ala­kult ez a nemes verseny, milyen következményei lettek? A portán belül van egy ver­senytábla. Arra lenne hivatva, hogy az összesített versenyered­ményekről tájékoztasson. Most más híján egy plakát díszeleg rajta. Ezt a kedvezőtlen benyo­mást némileg enyhíti azután amit az üzemrészekben tapasztaltunk. Naprakészen felírják a brigá­dok elért százalékos eredmé­nyét és selejtjét. Ez jó módszer, de nem ártana, ha az egyik üzemrészben elért ered­ményekről a másik üzemrész dol­gozói is tájékozódhatnának. A hutában rekkenő a hőség, a sok ventillátor ellenére is. A ke­mencenyílások szinte perzselik a fúvókat. Nem csoda, hisz a hő­mérő higanyszála az 50 Celsius fok fölé emelkedett. Itt találjuk Stadler Vilmost, az egyik szocia­lista címért küzdő brigád veze­tőjét. Arról érdeklődünk tőle, hogy állnak a feltételek teljesíté­sével. — Amit vállaltunk, igyekszünk teljesíteni — a táblára mutat. — Valóban, 106 százalék áll a neve mel­lett, és ez a műhely legmaga­sabb eredménye. — Egy új ember betanítását vállaltuk, kettőt tanítottunk be. A politikai foglalkozásokon, amit rendeztek a számunkra, részt vet­tünk. A szakmai továbbképzésen is. Várjuk majd az értékelést. Marek József elvtárs­, a másik brigád vezetője már nem nyilat­kozik ilyen kedvezően. — Őszintén megmondom, nem tudom, hogy leszünk. Idő kell hoz­zá, amíg kialakul. — Azután ki­derül, a normarendezésre gondol. Az új normákkal ugyanis irreá­lissá váltak a verseny-felajánlás­ban foglalt számok, de azok mó­dosítására úgy látszik, még senki nem gondolt. Így tehát nem tudják, hogy valójában mi is lesz az értékelés alapja. Azután Horváth Zoltán korong­csiszoló brigádját kerestük fel. Ők voltak a kezdeményezők, és már el is nyerték — az üveggyár­ban elsőkként — a szocialista bri­gád címet. — Tovább folytatjuk a versenyt. A tavasszal, amikor elnyertük a címet, elkészült az újabb vállalás, de még azóta sincs legépelve, úgy látszik, nincs rá idő. Mi teljesítet­tük a szerződés pontjait, de a vál­lalat nem. Arról is szó volt ugya­nis, hogy tapasztalatcserére me­gyünk két alkalommal más válla­lathoz. Az egy év alatt nem került rá sor egyszer sem. A tavasz óta még az oklevelet sem kaptuk meg — panaszolja. — Az oktatáson részt vettek? —­­Vállaltuk annak idején, mi­vel a brigádtagok közül négyen nem rendelkeztek szakmával, hogy azt megszerzik. El is jártak a tanfolyamra, de az a lemorzso­lódás miatt abbamaradt. Utoljára már alig voltak . A szakmai patronálunk is rit­kán keresett fel bennünket, hosz­­szú időn keresztül nem is láttuk. Érdektelenné válik így az ember, hát látja, hogy nem­igen törődnek vele — fejezi be. Azután a szakszervezeti irodá­ban beszélgettünk a szocialista brigádmozgalomról. Latolgattuk azt, hogy vajon lesz-e a tizenegy brigád közül, amelyiknek oda le­het ítélni a megtisztelő címet. Közeleg ugyanis az az időpont, amikor értékelni kell egy egész évi munkájukat. Teljesítették-e minden részletében az ígéreteket? Megkaptak-e minden segítséget hozzá? Úgy foglalkoztak-e a szo­cialista címért versenyző brigá­dokkal, ahogy kellett volna? Saj­nos ezekre a kérdésekre nemmel kell válaszolni Amilyen ambícióval a szerve­zés történt, úgy kellett volna a későbbiek során is törődni ezzel a versenyformával. Belenyugodtak abba például, hogy a szakmai tan­folyam lemorzsolódjon. — Lehet, hogy az előadók felkészültsége nem volt kielégítő? — A normák szigorításával is új helyzet ala­kult ki. Módosítani kellett volna kö­zös megbeszélés alapján a vál­lalásokat. Az is elmaradt. A szakmai patronálás kevés kivé­teltől eltekintve — nem volt meg­felelő. Ezek azok a hibák, ame­lyekre már időközben fel kellett volna figyelniük a vezetőknek, és elsősorban az üzemi bizottságnak. Vannak azonban hibák, amelyek teljes egészében az egyes brigád­tagokon múltak. Legnagyobb ezek között az érdektelenség, ami meg­mutatkozott a szakmai tovább­képzésben, vagy legutóbb, amikor az irodalmi színpad éppen a szo­cialista címért küzdő brigádoknak adott volna ajándékműsort. Igen, adott volna, de csak ketten jelen­tek meg. A szocialista brigád cím elnye­rése nem könnyű dolog. Bizony csak harccal érhető el. Ebben a harcban elsősorban a brigádtagoknak kell teljesíteniük, amit vál­laltak. De ők csak úgy teljesíthetik vál­lalásaikat, ha ahhoz a gyár ve­zetősége, mozgalmi szervei is megadják a szükséges segítséget. Az üveggyárban pedig az utóbbi is hiányzik. Változtatni kell ezen! Bodó János Áll még a májusfa... Kedves dunántúli szokás, hogy a munka ünnepére­­feldíszített májusfát állítanak a fiatalok. Ta­polcán a Sztálin téren állítottak. Még most is ott van. Igen, július­ban is ott áll... — Olyan csúnya már, és május végén szokták kidönteni, miért hagyták meg? — Nem lehet kidönteni... — Az igaz, hogy jó magas, de ha felállították, biztosan le is tud­ják dönteni — mondjuk. — A májusfa-döntési ünnepély m­eg is volt annak rendje, módja szerint, május végén... — Na, de a májusfa mégis ott áll. — Hát persze, hogy ott áll. Nagy botrány is lenne abból, ha jeldöntenénk. Nem látták, hogy madárfészek van rajta? Odaköl­­töztek a galambok!... (sz­e) Lánc, lánc, ♦ motorlánc... : A háromhónapos tanfolyam el- 2 végzésével sikerült megszerez-­­ nem a gépjárművezetői igazol- ♦ ványt, vagy ahogy köznapi nyel- ♦ ven mondják: a „jogsit”. A gomb ♦ megvan, jöhet tehát a kabát. Ed-­­­dig még nem jött, de abban a sze- ♦ rencsés helyzetben vagyok mégis, ♦ hogy gyakran vehetek igénybe ♦ egy jókarban levő 125-ös Csepelt.­­ Sajnos, a lánc már annyira elcsi- $ szolódott, mint maga ez a téma. 2 De mégis, mikor lesz végre meg- X oldás, hol lehet láncot kapni? X Hiába van minden igyekezet? Ho- 2 rá forduljunk könyörgésünkkel? 2 Ha gyártanak, miért nincs, ha­­ nem gyártanak, miért van ez így? 2 Vagy talán minden elhasználódott ♦ lánc után új motort kéne venni? ♦ Tudj’ isten, az talán egy kicsit ♦ sok lenne. 2 Nna tessék, mire ezeket leírtam,­­ közük velem, hogy elszakadt a $ Mac. 1Töreky) «4 Ülök a hévízi kispadon s gyönyörködöm a tündérrózsás tó, a virágos park szép pa­norámájában. Mellettem vidám munkások és parasztok, öregek és fiatalok, egészsé­gesek és betegek igyekeznek a látványos kabinsor felé. Arcukról elégedettség, öröm sugárzik. Valaki mellém telepszik. Nem ügyelek rá, csak amikor megszólít. — Pár fillérrel könnyítsen az életemen — súgja félénk, remegő hangon. Ránézek. Öreg, árkoltarcú embert lá­tok, lehet vagy 70 éves. Ruhája tiszta, arca borotvált, kérges kezén látszik, hogy dolgos ember volt életében. Láthatóan za­vart, szégyenli magát. Már nyúlok a zse­bembe, hogy egy csillogó forinttal meg­­ajándékozzam, amikor kezem megmere­­vül. Az öreg kézfején egy tetovált, régi magyar címert látok, alatta két szám: 1914—1918. De ismerős lett egyszerre ez az ember! — Ej, ej, Géza bácsi — korholom. — Hogy jutott ide? — Meghökken. Az a kis pír, ami az arcát színesítette, egy pillanat alatt kiszökken ereiből, s olyan lesz, mint a viasz. — Ha... honnét ismer a fiatalúr? — kérdi zavartan. — Hévízről. Egy vállalatnál dolgoztunk tíz évvel ezelőtt. Közös szobánk volt a konyha felett. — Emlékszik? Arcába visszatér a szín, s a felismerés örömének szikrája vibrál a szemében. Fé­lénken, bátortalanul, de nyújtja már a ke­zét, s egyre jobban belemelegszik a be­szédbe. — De jó lenne, ha megfordulna az idő — mondja egy, földről felvett cigarettavé­get szívogatva. — Jó volna fiatalabbnak lenni. Ilyen idős fejjel nem kellek már senkinek. — És a család. Géza bácsi Legyint a kezével, s nagyot sercint ma­ga elé. Ily röviden, tömören fejezi ki a véleményét azokról, akikről — jól emlék­szem — mindig a legnagyobb szeretettel beszélt. Hogy gyűjtögette, kuporgatta a pénzt éveken át, egy időben még a do­hányzásról is leszokott. Munkája mellett mellékmunkákat is vállalt, hogy többet tudjon hazaadni. Sokszor láttam izzadt, szénporos testtel, vagy csomagokkal meg­terhelt tragacsot tolva, utcát söprögetve, kertészetben gyomlálgatva. Felesége, nagy darab, lánya, kövér asszony, minden heti­fizetéskor megjelent, s az utolsó fillért is kiforgatta Géza bácsi zsebéből. S az öreg boldog volt, hogy adhatott. Fiai, lányai sohasem látogatták meg. Akkor látta őket, amikor nagyritkán ha­zament, hogy szabadságát, szabadnapját otthoni fészkében tölthesse. Akkor nem tudtam, ma már tudom, miért volt köny­­nyes visszatértekor mindig Géza bácsi szeme. S most ülünk a padon, tíz év után, a régi emlékeket bogozgatva. Az öreg arca egy tanulmány: olyan, mint a májusi ég­bolt. Egyszer derült, másszor borult. Ami­kor a munkáról beszél, elragadja a hév, órákig mesélne arról, hogy hol, mennyit dolgozott, ha pedig jelenlegi életére tere­lődik a szó, zárkózottá, szűkszavúvá vá­lik. Azt, hogy koldul, erősen szégyenli. — Egy helyen bíztatnak munkával, megpróbálom, talán felvesznek — mondja a rezgő falevelek játékát figyelve ... Ed­dig bárhol akartam elhelyezkedni, sehol­­sem vettek fel. Kiolvastam a szemükből, mit akar ez a vén trotyll?! Úgy fanyalod­tam rá a kéregetésre — mentegetődzik. 2 — Miért nem kéri magát szociális ott-­­­honba, Géza bácsi? ♦ — Szociális otthonba? — Hát olyan is ♦ van? — És ott mit kell dolgozni? 2 — Semmit, ha nem akar. — Eltartja az ♦ állam. X Hitetlenül csóválja a fejét, látni rajta, ♦ nem hiszi, amit mondok. x — Élete végéig eltartják, Géza bácsi. — X Gondoskodnak ma nálunk az öregekről.­­ Ruhát, ételt kap, megbecsülik. Jobban, X mint valamikor saját otthonában, ahon­ X­nét öregségére kitagadták. X Az öreg nem szól, a járókelőket nézi. 2 Idős, harcsabajuszú öregember lépked el 2 mellettünk, két gyermek táncol az orda- X fán. Unokái: Az egyik kislány, a másik X kisfiú. 2 — Csokit vegyél, papika — nyűgöskö- 2 dik a kisfiú. 2 —Fagyit kérek, ópapa — hízeleg a kis- ♦ lány. ■ Az egyik öreg mosolyog, a másik sír.­­ Pedig mindketten mosolyoghatnának.­­ Csend ül közénk, egy-két madár füt­­­t­­yent csak le ránk a susogó lombok kö­­­ zül. Az ég vakítóan tiszta, mindössze egy 2 apró felhőcske lebeg felettünk, mintha­­ gúnyolódni akarna. A tóban, mint herin- X gek, úgy összeszorultak az emberek. Zúg- 2 nak, zajonganak, vígságuk foszlányait a X padra ülteti a szél. J Géza bácsi feláll, botjára támaszkodik. X kopott zsebkendőjével megtörli izzadt 2 homlokát, aztán megszólal: — Gondolkodom azon, amit mondott... 2 A viszontlátásra. 2 Botjára nehezedik, s apró, döcögő lép­ *­tekkel elballag a kórház­épületek irányá­­­­ba. Amíg az utat rövidíti, nem néz se 2 jobbra, se balra, s messze elkerüli a kis- 2 padokat. Mintha félne, tartana valami-­­ től... kósa andrás . NAPLÓ Is patronálók segítségével elkészült a baromfiér Az ajkai termelőszövetkezete­kben az elmúlt évben még ide­genkedtek a baromfitenyésztéstől. Igaz, általában a növénytermesz­tést tartották a legfontosabb üzemágnak. A három termelőszövet­kezet egyesülése után megváltozott ez a vélemény. Az állatte­nyésztésre is mind nagyobb gondot fordítanak, és elhatározták, hogy kialakítják a nagyüzemi baromfitenyésztést is. Ezzel baromfi törzsállományt akarnak létesíteni. Az első baromfiólat a patronáló Jókai-bánya szakemberei készítették el a termelőszövetkezetnek. A törzsállományt a napokban várják. Segít a gép A Balatonanyai Állami Gazdaság tangazdaság szőlőiben Holder­­gép végzi a szulfoiolos bordórlével való permetezést. (Fotó: Péterfay Endre) *

Next