Napló, 1961. november (Veszprém, 17. évfolyam, 258-283. szám)

1961-11-01 / 258. szám

1961. november 1. * P­O­S­T Megjegyzések a fordulóról... Sok még a bajnokjelölt a megyei I. osztályban Jó napjuk volt vasárnap NB. II.-as csapatainknak, egyik sem kapott gólt. A Pápai Textiles ez­úttal már kilencedszer őrizte meg hálóját a góltól, a Veszprémi Va­sas pedig csak másodszor. A baj­nokság érdekessége, hogy ezután kerül sor a rangadókra. A Pápai Textilesnek például az utolsó négy mérkőzése mind rangadó lesz: Cs. Dózsa, MÁV-DAC, Veszprém,­­Nagykanizsai Bányász. A V. Vasas pedig most vasárnap kezdi a rangadó sorozatot. A Pá­pai Textiles a Vasas elleni mér­kőzés kivételével otthon játssza a rangadókat, a Vasas a Gy. Dó­zsához és Nagykanizsára utazik. Most lesz igazán érdekes a baj­nokság, hétről hétre változhat az élcsoport állása! Nagy küzdelem volt a P. Tex­tiles— Sz. Cipőgyár találkozón. Az eléggé ötlettelenül játszó pá­pai csatárok nehezen törték fel az igen lelkesen és keményen vé­dekező szombathelyi védőfalat. Ezúttal is inkább a védők nyúj­tottak jó játékot, a támadósor sokat körülményeskedett. A V. Vasas is hosszú ideig csu­pán meddő fölényt harcolt ki a szívósan védekező Sz. Pamut el­len. Néhány kulcsember gyenge teljesítménye rányomta bélyegét a csapat játékára. Vereczkei két­szer is kihagyott 11-e csak fokozta a játékosok idegességét. Gólnélküli döntetlennel végző­dött a Várpalota—Keszthely ta­lálkozó. A tartalékos Várpalota többet támadott, de a fiatal csa­társor gólképtelennek bizonyult a tervszerűen védekező Keszt­hely ellen. A mutatott játék egyik csapat vezetőit sem elégítette ki, különösen a támadósorok játéka keltett csalódást. A megyei I. osztályban igen ér­dekesen alakult a bajnokság él­csoportja. Jelenleg még nyolc csapat pályázik az első helyre hiszen a vezető Ajkai SE és nyol­cadik Úrkút között csak 4 pon különbség van. A legkönnyebb helyzetben az Ajkai SE van, s a hátralevő 5 mérkőzése közt hármat a táblázat alján álló csa­patokkal játszik. Jó mérkőzést vívott az Ajka SE Nyiráddal. A találkozó az utolsó percig nyílt volt, s néha­i szerencse is közrejátszott abban hogy a nyirádiak nem egyenlítet­tek ki. A hazaiak már az első rá­marzásnál megszerezték a veze­tést, majd Major I. szöglete száll érintés nélkül a nyirádi hálóba Az erősiramú, helyenként szín­vonalas mérkőzés méltó volt két bajnokjelölthöz. A P. MÁV Petőfi folytatta si­­­kersorozatát, a tapolcai rang-­­­adóról is két ponttal tért haza. A pápaiak sorrendben a negyed­­­dik rangadót nyerték egymás­ ’ után, s igen komoly esélyesei az­­ első helynek. Ezúttal a védelem­­ volt a csapat erőssége. Tapolca , idegesen, kapkodva játszott. Eb­ben közrejátszott bizonyára az edzőváltozás is. Urhegyi János ugyanis régi sportköréhez, Nyi­ladhoz tért vissza. A V­­AKÖV 56 percig 3:0-ra vezetett, mégis elvesztette a Ha­ladás elleni helyi rangadót. Nagy része volt ebben, hogy szünet­­ után átengedték a kezdeménye­zést a Haladásnak, s inkább az er­edmény tartására törekedtek. A Haladás védelme is sokszor át­járóház volt, nem ügyeltek elég­gé a rendkívül gólerős Stolzra. A bányásztalálkozón csak az eredmény nagysága­ volt megle­petés. A zirci együttes kitűnő já­tékkal lepte meg híveit, és ellen­felét. Az ajkai védelem ezúttal csődöt mondott, a támadósor pe­dig egyenesen kiábrándítóan ját­szott. Kiss Gábor zirci edző né­­hány hetes munkája már érezteti hatását, mind erőnlét, mind tak­tika tekintetében. Szerencsésnek mondható győ­zelmet szerzett Pét a semleges pályán rendezett Peremarton el­leni találkozón. Az erősen tarta­lékos Peremarton óriási gólhely­zeteket hagyott ki, s három perc­cel a befejezés előtt kapott góllal vesztett. Pét az utolsó hetekben kitűnően szerepel: 5 mérkőzésen 9 pontot szerzett imponáló 15:3- as gólaránnyal. Verejtékes győzelmet aratott Fűzfő otthonában a sereghajtó Inota ellen. Fűzfőn is a csatársor nyújtott igen gyenge teljesít­ményt. Inota meglepően jól vé­dekezett, és néhány veszélyes helyzetet is teremtett. Sok gólt lőtt Balatonfü­red, és jól is játszott. Devecser idegen­ben nem üti meg a megyei I. osztályú szintet. Igazolások hiánya miatt 9 (!) emberrel lépett pályára a Hon­véd JA SE Úrkúton, de így is csak­ az utolsó 20 percben roppant össze a hősiesen küzdő védelem.­­ Úrkút csak esetenként játszott­­ jól, ismét sok gólhelyzetet ki­hagytak. A mérkőzések — az AKÖV—­­ Haladás kivételével, amelyen két ■ játékost kiállítottak — sportszerű­­ légkörben folytak, amihez hoz­­­­zájárult a játékvezetők jó műkö­■ dése is. Különösen Csuti és Kö­­­­rös bíráskodott kitűnően, de a többiekre sem igen lehet panasz. Döntetlen az asztalitenisz rangadó 2 4 megyei asztalitenisz bajnok­­i együttesével. A két csapat talál­­ság rangadójára már­ az első for­dulóban sor k­erült: az Ajkai Bá­nyász játszotta a V.­AKÖV kozóját nagyszámú k közönség szur­kolta végig. Mindkét együttes játékosainak teljesítményén meg­látszott az alapos felkészülés és a nagy tét igen szép, színvona­las összecsapások­at hozott. A vé­gig szoros, fej-fej melletti küzde­lemben igazságos döntetlen ered­mény született. A veszprémi De­­meny biztosan nyerte mérkőzé­seit, csupán Czéczi tudta meg­szorítani. Az ajkai együttesből Orbán nyújtott kiemelkedő telje­sítményt. Győr: Gréczi, Orbán 3—3, Sárái 2, Szabó II., Orbán—Sárái, ill. Demény 4, Csáky, Csikós, Demény —Csikós 2, Borbély—Csáki. NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztői Csaba Imre Szerkesztőség: Veszprém Irodaház félemelet 5—10. Telefon­ 12-52. Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor Kiadóhivatal: Veszprém. Szabadság tér 7. Telefon: 12-47. Veszprém megyei Nyomda Vállalat Veszprém. Köztársaság tér 1. Felelős vezető: Steltzer Ferenc Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél A Veszprém megyei Petőfi Színház műsora a kőszívű ember fiai November 1, szerda Veszprém V: 3 óra Ifjúsági előadás N 61, szerda Veszprém 7 óra I­portos bérlet November 2, zsütörtök várpalota V: 3 óra Ifjúsági előadás November 2, csütörtök Várpalota 7 óra Odri bérlet N November 0. péntek Zirc 7 óra W « » 1­07 Bajnoki táblázatok és 6-án: Gy. Dózsa—V. Vasas, Sz. Pa­mut—Pápa, Celldömölk—Várpalota, Keszthely—Balinka, Nk. Bányász- Ács, Sz. Vasas—Sotex, Sz. Cipő—Nk. Dózsa, MÁV DAC—Moson. A következő forduló,­ nov. 7-én, kedden: Honvéd—AKÖV, Pápa—Úr­kút, Nyirád—Tapolca. A. Bányász— ASE, Inota—Zirc, Pét—Fűzfő Deve­cser—Peremarton Füred—H.t­adás. Az elmaradt Pét—Devecser mérkő­­­­zés két pontját 0:0 gólaránnyal Pét javára írták. A büntetőpont levonásá­­■ tól Devecsertől eltekintettek, mivel a­­ mérkőzés elmaradása autóhibából adódott, a devecseriek késtek. A Pápai MÁV Petőfi—Nyirád 2:0-as mérkőzés eredményét megsemmisítet­­te le, óvás következtében a 2 pontot 0:0 gólaránnyal Nyirád kapta. NB. II. KELETI CSOPORT : 1. DVSC 11 1 ! 1 32:14 IS S­­. Láng­gyár 11 7 1 3 21:12 13 . I. Bp. Előre 11 6 2 3 37:19 14­­ I. Miskolc 11 5 3 3 22:10 13 1 5. Diósgyőr 11 5 3 3 18:14 13 1 6. Cegléd 11 3 5 3 17:11 11 f 7. Egyetértés 11 5 1 5 13:13 11 1 8. Borsodi B. 11 5 1 5 11:13 11 1 9. Szolnok 11 3 4 4 18:10 10 1­0. DEAC 11 4 2 5 7:11 10 1 1. Bp. Spartacus 11­ 4 3 5 12:19 10 1 7. Ganz-Mávag 11 4 2 3 14:24 10­­ 3. Kecskemét 11 3 3 5 14:22 1 1 4. Ny.­egyháza 11 2 4 5 9:17 8 1­­5. Kistest 11 2 3 6 11:28 7­­ ,6. Szeg. Építők 11 2 2 7 9:18 6 .­SB. IT. NYUGATI CSOPORT 1 1. Szombathely 11 9 1 1 28: 3 19 , 2. Szfehérvár 11 9 1 1 30: 5 19 , 3. BVSC 11 7 3 1 22: 8 17 , 4. Oroszlány 11 5 4 2 14:10 14 , 3. Budafok 11 4 4 3 14: 9 12 6. Kanesvár 11 3 6 2 12:10 12 7. Szállítók 11 4 4 3 17:13 12 8. EVTK 11 3 2 4 18:15 12 9. Budai Spart. 11 4 3 4 14:1« 11 10. Sztálinváros 11 4 2 4 25:21 m­ 11. Sopron 11 3 3 5 18:22 9 12. Traktorgyár 11 3 3 5 12:13 9 13. MTP 11 3 2 4 10:24 8 14. ZTE 11 1 3 7 10:25 5 15. Pénzügyőrök 11 2 3 9 10:30 4 16. K. Lombik 11 1 1 9 9:27 3 NB. III. ÉSZAKNYUGAT 1. Pápa 10 8 1 1 25: 2 15 2. N. Dózsa 10 7 2 1 18:12 16 3. Győri Dózsa 10 6 2 2 22:13 14 4. MÁV DAC 10 6 1 3 34:13 13 5. Veszprém 10 5 3 2 22:14 13 6. Moson 10 6 — 4 13: 9 12 7. Sz. Cipőgyár 11 4 4 3 14:13 12 8. Keszthely 10 5 1 4 19:12 11 9. Balinka 11 3 5 3 1S:21 11 10. Várpalota 1(1 3 3 4 11:14 9 11. Sz. Vasas 10 2 4 4 11:13 8 12. N. Bányász, 10 3 2 3 15:21 8 13. Sotex 10 3 1 6 8:19 7 14. Celldömölk­­it 1­3 6 12:24 5 15. Sz. Pamut 10 — 4 6 7:24 4 16. Ács 10 1 — 9 9:30 2 A következő forduló, november 5-én A MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Ajka 10 7 2 1 28:10 15 2. N­yirád 10 8 — 2 16:­­ 16 3. Ajkai Bányász 10 7 1 2 11:10 15 4. Tapolca 10 6 2 2 18:12 14 5. Pápai MÁV 10 6 1 3 18: 8 13 5. Pét 11 5 3 3 26:15 13 7. V. Haladás P. 10 6 — 4 28:13 12 8. Úrkút 11 6 — 5 39:29 12 9. Fűzfő 10 5 1 4 15:14 11 10. V. AKÖV 10 4 2 4 26:24 10 11. Zirc-Dudar 10 3 2 5 13:20 8 12. Balatopfüred 10 3 — 7 22:28 6 13. Honvéd JA SE 10 2 2 6 16:27 6 14. Peremarton 10 2 — - 8 13:25 4 15. Inota 10 í 1 8 6:31 3 16. Devecser 10 1 1 8 7:39 3 A MEGYEI IFI BAJNOKSÁG 1. V. Vasas 10 8 1 2 40:18 16 2. Ajkai Bány. 10 7 1 2 34:14 15 rét 11 6 3 2 31:15 15 4. V. AKÖV 10 6 1 3 24:21 13 5. úrkút 11 6 1 4 29:32 13 6. Tapolca 10 5 2 3 33:12 12 7. Fűzfő 10 6 1 4 25:12 12 8. Zirc Dudar 10 5 1 4 22*24 ll 9. Pápai MÁV P. 10 4 2 4 15:13 10 10. V. Haladás P. 10 4 2 4 25:24 10 11. Ajkai SE 10 4 2 4 16:22 10 1 12. Nyirád 10 4 1 5 24:19 9 13. Inota 10 3 1 6 18:36 7 14. Balatonfiired 10 2 2 6 20:78 6 15. Devecser 10 — 2 8 13:29 » ’ 16. Peremarton 10 — 1 9 10:56 i Kél iskola négriusa versenye Borszörcsökön Az egyik szép őszi dél­utánon a borszörcsöki is­kola udvarán népes gyer­mekcsoport futkározott, ug­rándozott. Kovács József fiatal tanító egyszer a fu­táshoz bemelegítő fiúknak adott hasznos tanácsot, majd a távolugró leányok ugrásait figyelte, s nyuga­lomra intette az izgatott tanulóidat. Az aprótermetű Horváth Feri elárulta a nagy készü­lődés okát: a somlévá­sár­helyieket várják. A két is­kola tanulói négytusa baj­nokságon mérik össze tu­dásukat. Két óra tájban felhar­sant, az­ egyik portás hang­ja: megérkeztek! S való­ban. Kovács Imre tanulóval az élen begördültek a som­­lóvásárhelyi iskolások ke­rékpárjai. Rövid pihenő, az esélyek latolgatása után megkezdő­dött a verseny Először a magasugrók vetélkedtek. A leányok versenyében két borszörcsöki kislány, Györ­kös Anna és Boldizsár Ella került az első helyre, mind­ketten 115 centimétert ug­rottak. A fiúknál is bor­­szörcsökiek győztek: Csip­­szer Tibor és Horváth­ Fe­renc 135 centimétert ugrot­tak át. A távolugrást a bor­szörcsöki Csóka Margit, a fiúknál a vásárhelyi Bor­bély Ferenc nyerte. Nagy izgalom, lelkes szurkolás mellett került sor a 60 méteres síkfutás­ra. Csóka Margit és Györ­kös Anna 9,9 mp-cel győ­zött, Borbély Ferenc pedig 9 mp alatt futott a célba. Utolsó számként a kis­­labda dobás szerepelt. Bol­dizsár Ella 39,10 méteres dobásával Borszörcsöknek, Jeney László 52,30 méter­rel Vásárhelynek szerzett értékes pontokat. A leányok csapatverse­nyét nagy fölénnyel a ven­déglátók nyerték, nálük 1039 pontjuk volt a vásár­helyi leányok 744 pontjával szemben. A fiúk versenyé­ben visszavágtak a vásár­helyiek: 1132 pontot sze­reztek,­­ míg a borszörcsö­­kieknek 1080 sikerült. Az egyéni győzelmet lá­nyoknál Csóka Margit 213, a fiúknál­ Borbéki Ferenc 212 ponttal, szerezte meg. Jól sikerült a két iskola barátságos sportversenye. A tanulók sportszeretetből, lelkesedésből, sportszerű magatartásból jeledve vizs­gáztak. A verseny meg­szervezéséért, lebonyolí­tásáért dicséret illeti, a két iskola tanítóit: Kovács Jó­zsefet és Kovács Imrét Váti Ferenc Jó eredmények a megyei modellező versenyen Az MHS Veszprém megyei Elnökr­­ége a múlt vasárnap rendezte meg a megyei modellező versenyt úttörő és felnőtt kategóriában. A verseny iránt — mely a veszprémi nagymezőn került lebonyolításra — nagy érdek­lődés nyilvánult meg. A Verseny szempontjából kedvező időben jó egyéni és csapat­eredmények szület­tek, s az eredmények, valamint ta­pasztalatok a megye modellezőinek további fejlődését szolgálták. Papp József tapolcai versenyző mo­dellje a 2. startnál ugyan totál időt repült, de eltűnt. Eredmények: A 1 (úttörő) kategó­riában: 1. Hosszú József Tapolca 226.8 mp, 2. Szigeti József Tapolca 16,5 mp, 3. Ardai János Várpalota 153 0 mp. Csapatban: 1. T­apolca ( Hosszú, Szi­geti, Fekete), 2. Várpalota (Ardai, Mészáros, Rajcz). A 2 kategória (felnőtt): 1. Páhfi Béla Tapolca 724.0 mp, 2. Páhi Károly Ta­polca 614­0 mp. 3. Újvári Sándor Haj­máskér 539 mp. Csapatban:­­1. Tapol­ca (Páhi T., Páhi Ts., Szőcze), 2. Haj­máskér (Újvári, Nagy, Milesán). Lakatos József Két­­órás tekebajnoksága A keszthelyi és tapolcai járási nagy­­golyós tekeverseny küzdelmei befe­jeződtek. Jól sikerült a kétfordulós bajnokság, a csapatok igen sportsze­rűen­­küzdöttek a győzelemért. A rendező járási szövetségek jó mun­kát végeztek a sportág népszerűsíté­sében, amelynek eredménye a későb­biekben is jelentkezik majd. A férficsapatok versenyét tíz induló közül a Lesencetomaji TSZ SK együt­tese nyerte 4195 fával, a második he­lyezett Tapolcai Járási Tanács 4107, és a harmadik Keszthelyi Spartacus 4092 fás eredménye előtt. A női csa­patverseny négy indulója közül a Tapolcai MÁV bizonyult legjobbnak 1092 fával. Második Ábrahámhegy TSZ SK 869, harmadik Vonyarcvashegy 854 fával. A férfiak egyéni versenyében: 1. Czakó József Tapolcai MÁV 782, 2. Csömör István L.­tomaj 747, 3. Beke Kálmán Járási Tanács 732 fával. A nők egyéni versenyében 1. Nagy Zol­­tánné MÁV TIAC 383, 2. Szakmari Boris MÁV TIAC 364, 3. Hosszú La­­josné MÁV TIAC 343 fával. Apróhirdetések ASZTALOS és segéd­munkásokat felvesz a Tatarozó Vállalat, Vesz­prém, Rákóczi tér 15. — (2635) A NEMESVÁMOSI gépállomás szakképzett traktor­vezetőket, motorsze­relőket, lakatos szak­munkásokat vesz fel. Jelentkezni le­het a gépállomáson mindennap 9 órától 12 óráig. (4138) A VESZPRÉM megyei Petőfi Színház férfi sza­bót és villanyszerelőt keres. Jelentkezni lehet nov. 3-án, pénteken. — (2641) PESTI Duna-parti társbérletemet Keszt­helyre. Balaton-mentire elcserélném. ..Balaton” jeligére a kiadóba. — (2642) SÜH FIGYELEM! Családi­házak építését, kulcs át­adásig­ hozott anyaggal vagy análkal, valamint lakáshelyreállításokat, házta­tarozásokat, to­vábbá mindennemű víz­vezeték, villanyszerelő javítási és új munkála­tokat, valamint szoba­festéseket lakosság ré­szére azonnali határidő­vel vállal a Pápai Épí­tőipari Szövetkezet. Gar­­bai Sándor u. 13. sz. H137) SEZLONOK, ágybeté­­tek 100,— Ft-tól, reka­­miék 2300,— Ft-tól.­­ Csomagolás, szállítás ár­ban benn van. Mintá­kat, árajánlatokat kül­dök. Heimlich Sándor Pápa. (2643) Értesítjük a lakos­ságot, hogy fűtés és víz­­szerelési munkákat vállalunk Keszthelyi Vas- és Fémipari KTSZ Keszthely, Rákóczi tér 20. Telefon: 82. (4919) ELADÓ egy új diófa­háló 10 000 Ft-ért. Ba­­konyszentiván, Jókai u. 3. __________________(263): PÁNCÉLSZEKRÉNY középnagyság eladó. Hévíz, Park U. 7. Végj ­ Will* IP y­­s # Pi­g * Ajka, Kossuth: MATRÓZ A RAKÉ­TÁBAN. Angol filmvígjáték. Ajkacsingervölgy: A KICSI. Bolgár film. Devecser, Szabadság: PEDRO KAPI­TÁNY. Nyugatnémet filmvígjáték. Keszthely, Petőfi: PEDRO KAPI­TÁNY. Nyugatnémet filmvígjáték. Pápa, Petőfi: MEGÖLTEK EGY LEÁNYT. Magyar film. Sümeg, Petőfi: SEILER UTCA 8. NDK bűnügyi film. Tapolca, Petőfi: KATONAZENE. Ma­­gyar film. Veszprém, Vörös Október: EGY KA­TONA MEG EGY FÉL. Olasz álm vígjáték.

Next