Napló, 1963. szeptember (Veszprém, 19. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
IMI -etrtandel . „Szűrnivizsgálston“ a vegyiüzemi berendezések Radioaktív izotópokkal derítik fel a rozsdagócot A vegyiüzemek berendezéseit általában idő előtt tönkreteszi a rozsda, mert a termelt kémiai anyagok jórésze serkenti a korróziós folyamat kialakulását. A rozsdaréteg elvékonyítja a készülékek fémfalazatát, „kimarja” a csővezetékeket, s ezért, — biztonsági okokból, — rendszeres ellenőrzéseket tartanak a mérnökök. Ilyenkor mintát vesznek a készülék anyagából, — kivágnak egy-egy darabot a falazatból és a csövekből, — megállapítják, mennyit vékonyodott a fémszerkezet, majd befoltozzák a mintalemez helyén keletkezett lyukat. A veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet korróziós osztályának mérnökei dr. Bácskai Gyula kandidátus irányításával olyan módszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy a szakemberek „átlássanak” a fémeken és a szerkezetek elroncsolása nélkül állapíthassák meg a rozsdásodás mértékét. A kutatók által szerkesztett új műszer a radioaktív izotópok segítségével működik: a készülékben elhelyezett cobalt 60-as izotóp sugárzása áthatol a fémszerkezeten, s ahol nagyobb sugármennyiség jut át, ott nyilván a rozsda miatt elvékonyodott a fémanyag, szükségessé vált kicserélése. Rendkívül hamar felderíthetik így a rozsdagócokat. Talán perpetuum mobile? Két napja kelepel már egy DT—413-as a kávagyár mögött. Este is, reggel is tőle visszhangzik a táj. Hát ez még „enni” sem kér, talán perpetuum mobile — örökjáró? — Majd vasárnap délután megállunk! — szól az ember a botkormányok mögül. — Akkor lesz „felront”, ha biztosítottnak látom a tervet. — A jövő szerdára, szóval egy hét múlva végezni akarok ezzel a 118 holdas táblával. Nem is akárhogyan, hanem 26—32 centi mélyen szántam. Meg lehet mérni is. — Egyedül? — Nem, segédvezetőm is van, most ment be vacsorázni. — A gép, az bírja? — Hogyne. Jó masinák ezek. Pedig ez öreg masina már A télen selejtezni akarják. Sajnálom. — Mióta traktoros? — Tizenkét éve. Igaz, közben próbáltam máshol is. A vasútnál is, gyárban is. Ott is jól kerestem, de a szívem visszahúzott ide. — Családja? — Két fiam van. A nagyobb már 17 éves. Most szabadult. Asztalos. Motort akar, de még nem kaphat jogosítványt. — Különben kapna-e? — Már meg is van. Egy új 250-es és egy 125-ös is van a háznál. De a nagyobbra fáj a foga. — Megkapja? — Talán. De akkor magamnak kocsit veszek. — Mennyit keres? — Háromezer körül az éves átlagom. — Háza? — Van. Most költök rá vagy tízezret. Pucoltatom. — Rádió? — Az is van. Gramafon is. — Eszerint különösebb terve már nem is lehet? — Van bizony! Most kezdem a hetediket, de a nyolcadikat is akarom. Az általánost. Jutalomképpen Lipcsében jártam a nyáron. Sok mindent láttam. És azt a következtetést vontam le: tanulni kell! — Ehhez már csak egészség kell? — Az van. Az SZTK megbukna, ha mindenki annyit forgolódna ott, mint én. Mióta gépen ülök csak egy két napot hiányoztam. Megfáztam. Ez is régen volt. Többször a gépre sandít, úgy érzem „mehetnékje van”. Elköszönök. — Ha ír rólam — szól vissza — azt is írja meg, hogy jó főnökeim vannak. A világon mindent megteszek nekik. Ha itt végzek, megyek segíteni a tsz-nek. Mint a tavasszal. És Csorvási Lajos kuplungra lép, gázt ad. Felbőg a motor és az eke belehasít a föld testébe H. I. AZ ÖRVÉNYESI PETŐFI TSZ-BEN az öreg szőlőket a sűrű sorok miatt kézzel kapálják. A tavaszi 7 holdas új telepítést már gépi művelésre megfelelően ültették, s így több mint kétharmad részére csökkent a kapálási idő. Örvényesi László traktoros az új RS—09-es traktorával könnyedén végzi a gyomtalanítást. Egy segédmunkás leleplezi magát. Nálunk csak papíron van! — Fogja ezt a vésőt — szólt a brigádvezető másnap — s menjen fel az állásra. „Rabitz” függönynek kell lyukat vésni. Nagy üggyel-bajjal felkapaszkodtam. Túlságos biztonságban nem éreztem magam. Ha leesem — jutott eszembe —, engem terhel a felelősség, hiszen nem vettem részt baleset oktatáson. Persze, hogy is vehettem volna részt, ha senki sem szólt. A művezető is egyből munkába állított. Pedig a baleset oktatást minden munkahelyen kötelesek megtartani az új dolgozónak. A „rabitz” függönyt a beépített szekrény fölé teszik, majd bevakolják. Hosszadalmas, aprólékos munka. Három nap két kőműves, két segédmunkás dolgozott rajta. Sokkal olcsóbb lett volna, ha a szekrényt a mennyezetig építik be, arról nem is beszélve, hogy a három nap alatt, a két kőműves más munkát tudott volna végezni. S ez nem megvetendő, különösen akkor, ha ennyire le vannak maradva az építkezéssel. S ez az egész „szekrényügy” arra hívja fel a figyelmet, hogy jó van a tervszerűséggel is. A kőművesek tervrajzaiban nem szerepelt a „rabitz” függöny, tehát később csatolták. Az építésvezetőség szerint viszont, a részletrajzban szerepelt. Akkor azonban látni kellett volna, hogy ez a munka nem gazdaságos, és tárgyalni kellett volna a beruházókkal. Persze ez némi fáradsággal jár. Megfigyeltem azt is, hogy hányszor térnek vissza ugyanarra a munkaterületre, hányszor vésik ugyanazt a falat a kőművesek, villanyszerelők, radiátorszerelők, vízvezetékszerelők. Megfelelő munkaszervezéssel feltétlen el lehetne érni, hogy ne kelljen többször ugyanarra a területre viszszatérni. — Tóni, menjen be abba a terembe — szólt Sanyi bácsi, az egyik kőműves, akit kiszolgáltam. Talál a radiátor mögött egy zsák gipszet, hozza ide, és öntsön belőle a malterba. — Dugja vissza a radiátor mögé — szólt rám a brigádvezető —, de úgy, hogy a művezető ne vegye észre. — Gipszes malterral könnyebb dolgozni — világosított fel segédmunkás társam. Csakhogy a művezető ezt nem engedi, merthogy ez anyagpazarlás. A kőművesek szerint viszont, akik már több évtizedet eltöltöttek a munkában, az volna a pazarlás, ha nem használnának gipszet a „rabitz” föggönyhöz. Az állandó lepotyogó malter több kárt jelent, mint amennyi gipszet felhasználnak. Csakhogy a művezető nem hallgat rájuk. Pedig mennyire hasznos volna, és mennyivel gyorsabban építkeznének, ha tervezőink, technikusaink, művezetőink időnként az öreg szakmunkásokat is meghallgatnák. — S honnét veszik a gipszet? — Hát van a raktárban. S úgy látszik ezen az építkezésen ami van, azt fel lehet használni, vagy el lehet vinni. Így gondolkodhatott a 75-02-es teherkocsi vezetője is — ő „furikázik” az építkezések között —, aki miután úgy hitte, hogy senki sem látja, jó pár szál deszkát rakott fel kocsijára, s azzal kiviharzott az építkezésről. Bizonyára kellett a házkerítéshez. A lányok meglehetősen szabadszájúak. Volt közöttük olyan is, aki úgy káromkodott, hogy sok férfi is belepirult. . . Kikerül a kézből a ceruza, toll, s helyette lapátot, csákányt, kötelet markol a tenyér. Más munkát keresett — más név alatt — az újságíró, hogy közelebbről, jobban megismerje az embereket. — Miért nem nevelik meg őket — kérdeztem. — Hiszen a maguk brigádja szocialista brigád? — Csak voltunk — felelte a brigádvezető. — Nem érünk mi rá moziba járni, meg könyveket olvasni. Munka, munka. Tavaly ugyan tettünk felajánlásokat, de még annak sem volt meg a kiértékelése. Az idén pedig már nem vállaltunk semmit. Nincs értelme. Vagyis csak papírforma az egész. A vezetők sem igen törődnek vele. ■ Ezek után persze nem lehet csodálkozni, ha azt hiszik, a szocialista brigádmozgalom csupán közös mozi, meg közös könyvolvasás. A szakszervezetnek lenne dolga megmagyarázni, hogy többek között ezeknek a lányoknak a megnevelése is a szocialista brigád munkájához tartozik. Bár a Kiss Kálmán brigád a várpalotai építésvezetőség legjobb brigádja, de ha megértetnék velük a mozgalom lényegét, bizonyára a gimnázium is előbb elkészült volna. (Follttatjuk) A bányában már évek óta nem dolgoznak nők. A külszínen azonban sok olyan munka van, amit el tudnak látni. Sramek Istvánná az S. N. bányánál már 1958 óta dolgozik, mint külszíni gépkezelő. Munkáját már többszöri pénzjutalom is dicsér. (Fotó: Bertalant és Szabol) Németh János vájár a Jókai bányánál elővároson dolgozik. Tervét rendszeresen túlteljesíti. *Aftó Fekete keresztek Feketédnek a kepék a vidi határban. Aratás óta eső veri, szél cibálja az érett gabonakereszteket. A kepék megnyomódtak, öszszezsugorodtak. Lassan benövi őket a nyurgaló másodvetés. Szépséghibája ez a nagyalásonyi termelőszövetkezetnek. Kocsiról akarták csépelni a gabonát, ahelyett, hogy osztagolták volna, így balszerencsére mindig közbejött valami: legtöbbször az eső. Jó lenne mielőbb intézkedni. Addig, amíg a fekete keresztből, fekete leves nem válik m azs. Bányásznap, 1963. Műszakváltás Padragon. 3