Napló, 1966. január (Veszprém, 22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
tm. JMlt NAPLÓ Veszprém városrendezése és a pénztárca Minden jelentősebb városrendezés nagy gond. Hosszú időt, fáradságos előkészítést igényel a szakemberektől a célszerűségi, esztétikai és időbeli szempontok, lehetőségek egyeztetése miatt. De határt szab az elképzeléseknek az ország gazdasági teherbíró képessége is. Erőinket, anyagi javainkat be kell osztanunk. Mindenképpen kötelező tehát a realitások józan mérlegelése. S ez utóbbi megállapítás mögött sajnos sokszor megbúvik a kényelem, a halogató, taktikázó óvatosság is. Veszprém város az utóbbi években olyan fejlődésen ment keresztül, amelyre méltán büszke nemcsak a város, de az egész megye lakossága. Lakások, közintézmények, iskolák, óvodák, áruház, modern autóbuszállomás épült, hogy csak a legjelentősebbeket említsem, s kialakulóban van végre egy modern városközpont. Mindez természetesen átfogó, megalapozott városrendezési, fejlesztési terv alapján történik. Ám sok a bíráló megjegyzés is. Mind többen mondják, hogy a nemrég átadott új autóbusz pályaudvar nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A várakozó csarnok télen és esőben teljesen célszerűtlen, nem véd sem embert, sem kocsit az időjárás viszontagságaitól. Elhangzott már néhány elmarasztaló észrevétel a most épülő szállodáról is, főként annak alacsony szintszámát illetően. Hiszen azon az erős, sziklás talajon mindenképpen a magas, többemeletes építkezés a gazdaságosabb. Lehet, hogy ezek az észrevételek naivak. Nem hozzáértően és esetleg csak egyoldalúan nézik a dolgokat. De a közvélemény hangjai ezek. S a közvéleményt meg kell hallgatni. Már csak azért is, mert saját városunkról van szó, saját utcáinkról, tereinkről. A 8-as országút a város rendezési pontja. Erre terv kiinduló épült, ezen alapszik a közlekedésmentes városközpont, a főtér megváltozott arculata, s az egész város esztétikai képe. 1963-ban a Minisztertanács úgy határozott, hogy az új gyorsforgalmi utat, amely Budapest és Graz között bonyolítja le a nemzetközi forgalmat, lábakra állítva, viadukt beiktatásával Veszprém délnyugati részén vezetik keresztül. Ennek megfelelően készítették a résztervezéseket, sőt kezdték el az építkezéseket is. A terv alapja, a 8-as műút áthelyezése, gazdasági okok miatt néhány esztendőt késik. Addig is ideiglenes megoldást kell keresni a városon keresztül vivő országúti forgalom rendezésére. Az erre vonatkozó elképzelések azonban kétségeket támasztottak: nem borul-e föl a 8-as útra épült városrendezési terv, nem épülnek-e ismét célszerűtlen, gazdaságtalan, vagy éppen felesleges létesítmények? A kétségek tisztázása végett szerkesztőségünk ankétot hívott egybe a legilletékesebbek részvételével. A felegye, a város vezetőin kíül eljöttek a tervezők is teák a legnagyobb részt tolatták a város rendezésben. A beszélgetés tapasztalatai újra meggyőztek bennünket: a város fejlesztésével foglalkozó műszaki és gazdasági szakemberek között nincs teljes egyetértés a részkérdésekben és elképzeléseik is különbözők. De nézzük közelebbről ezeket az elképzeléseket. Az első szerint, amely talán hivatalosnak is nevezhető, a városrendezési terv jó, megalapozott és attól nem kíván senki eltérni. Mivel azonban az új 8-as utat a KPM csak múlva építheti néhány évvel, az országúti forgalmat addig a Kossuth Lajos utcán bonyolítják le, miután azt felújították, s egy kanyart „kiiktattak” belőle, mintegy 10—12 millió forintos költséggel. A KPM semmiféle más útvonalat nem hajlandó elfogadni, vagy építeni. A Kossuth Lajos utcát mindenképpen helyre kell hozni, így hát egy csapásra két légy is üthető. Ez a terv viszont, mint ezt az ankét több mérnöke is meghiúsítja a elmondotta, járműmentes városközpont kialakítását, még ha csak ideiglenesen is. (Ez az ideiglenesség — néhányak véleménye szerint — 1980-ig is eltarthat.) A Kossuth Lajos utcában kap helyet az új szolgáltató kombinát, az árusház mellett egy újabb bútor és csemege áruház, ’■ GELKA székház, közelben az új piac, s az autóbuszállomás. Mindenképpen biztosítani kell tehát a zavartalan gyalogos közlekedést. Egy gyorsforgalmi nemzetközi úttal ezt a kereskedelmi gócpontot keresztül vágni nagy felelősség, hiszen könnyen emberéletet követelhet. Arról nem is beszélve, hogy ez esetben továbbra is itt kell majd behozni az Ausztriából a Balatonra tartó forgalmat, ami újabb dugót képezhet. S hogy ez az ideiglenes álvezetés mennyire csak félmegoldás, bizonyítja az is, hogy a Jankovics Lajos Művelődési Ház körüli szanálások — amelyekben éppen az ankét ideje alatt egyezett meg a megyei tanács a KPM- mel — újabb esztétikai és meglehetősen költséges bonyodalmakhoz vezetnek. A Bajcsy-Zsilinszky út 2. számú házat a tervek szerint kettéfűrészelik (!), s az udvarban meglevő, de lebontásra nem kerülő düledező kunyhókat tűzfallal takarnák el. Ez a terv több szakember, illetékes — ezek között ott van a városi tanács is — ellenvetésével találkozik. Mégis ezt hajtják végre, mert a pénztárca, mint azt már nemegyszer mondták, a megyei tanácsnál van! Más javaslat szerint meg kell építeni az új 3-as út első szakaszát a Füredi útig, onnét pedig a Bajcsy- Zsilinszky utcán kell levezetni a forgalmat. Igaz, hogy ez lényegesen többe kerül, de olyan ráfordításokkal lyeket a szaporodik, amijövőben mindenképpen el kell végezni. A szálloda előtt és közeljövőben utat kell építeni. És az épülő szolgáltató kombinát miatt egyébként is szanálni kell a Bajcsy-Zsillinszky út egyik oldalát. A költségtöbblet tehát mindenképp jelentkezik a városrendezésnél. Ezen az úton ugyanakkor zavarmentesebben bonyolítható majd le a balatoni forgalom is. A javaslat tehát feltélenül ésszerű. És csak a jószándék vezette, nem a „gáncsoskodás”, „maximáló álmodozás”, mert ezek a mérnökök, tervezők már bebizonyították, hogy tudásuk javát adják a megyének, városnak. Olyan egyetemi diákszállóval dicsekedhetünk, amelyért tervezőjét Ybl-díjjal tüntették ki, olyan tízemeletes toronyházzal, áruházzal, amelyre az egész ország felfigyelt. Ezek önmagukért beszélnek. Még az Építésügyi Minisztérium is vitába szállt a KPM-mel, jót és segíteni akaró mérnökeinek véleményére támaszkodva — a mi érdekeinkért. El kell végre vetni azt a szemléletet, hogy „az én zsebemben a pénztárca, én mondom meg, hogyan, mint lesz.” Nem. A pénztárca mindannyiunké, s ha kevés van benne, hát várni kell, míg annyira nem telik, hogy azt építsünk belőle, ami gazdaságos és célszerű. Legyünk már túl a pénz mindenáron való elköltésén, merthogy „jövőre úgyis elvesz.” Nem, többé nem veszhet el! Újjászülető gazdasági mechanizmusunkhoz, reméljük, ez is hozzátartozik. (andrássy) Vezetőfülkét készítettek a Csóti Gépállomás dolgozói az MTZ típusú szovjet traktorhoz. Hasonló vezetőfülkét készít budapesti KTSZ 12 ezer forintért, de a csótiaké csak 6 ezer forint. (Fotó : Szabó Ferenc) Fürdővízzel a gyereket is...? Szükséges rossz — tartják sokhelyütt az adminisztrációról. Pedig a gazdálkodás elválaszthatatlan az ésszerű, könnyen áttekinthető nyilvántartástól. bürokrácia nem azonos az adminisztrációval. Az egyik termelőszövetkezetben a bürokrácia elleni nagy haragjukban elvetették a szükséges adminisztrációt is. Rá is fizettek. Az említett tsz-nek egyebek mellett két baromfiipari vállalattal van üzleti kapcsolata. Az egyik naposcsibéket szállít a tsz-nek, a másik az árucsirkét vásárolja fel és értékesíti. A közelmúltban két alkalommal is jól megjárta a tsz. Összekeverték a fenti vállalatok értesítéseit, és amikor két napon át fűtötték a naposcsibék „házait”, hogy felkészülten fogadhassák a kis jövevényeket — meg is érkezett ugyan a baromfiipari vállalat autója, de nem naposcsibével, hanem a már felhizlalt árucsirkéket kívánta elszállítani. Hiábavalóvá vált a kétnapos fűtés. December 28-án ugyanebbe a tsz-be 1500 darab naposcsibe érkezett Veszprémből. Igen ám, de fogadásáról megfeledkeztek. A bürokráciának nevezett adminisztráció visszaütött. A szállítmányt nem vehette át a tsz, súlyos százasokba került ez. Az év utolsó napján, tehát tegnap, újra meg kellett ismételni a szállítást. Most már a tsz várta a csibéket. A bürokrácia ellen valóban hadakozni kell, kerékkötője, fékezője az ésszerű gazdálkodásnak, de nem szabad a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Nemcsak létjogosultsága van a könnyen áttekinthető ügyintézésnek, nyilvántartásnak, de nélküle egyszerűen elképzelhetetlen egy üzem, egy vállalat gazdálkodása. Szándékosan nem írtuk meg, hogy melyik termelőszövetkezetről van szó. Jórészükben nincs kellő becsülete az adminisztrációnak! Ezért azt tartjuk, nem különleges, egyedülálló esetről van szó. (t.) 9 A mezőgazdaság termelékenysége és az új árak Ezekben a napokban új lapokat kezd forgatni a mezőgazdaság. Sok vélemény, érv, ellenérv hangzik el az új mezőgazdasági árrendszerről. Ami a legjellemzőbb: minden vita alkalmából azt látja az ember, hogy ott a papír az asztalon, ceruza a kézben és folyik nagy számítgatás. Ez természetes, egészséges dolog. Mit hoz a konyhára az új árrendszer? Mit érdemes azután termelni és miből mennyit? Milyen hatással lesz ez a parasztság életszínvonalára? Egyszerűbben: mennyit nő egy-egy munkaegység értéke? Sok okos gondolat,teremtő ötlet születik. Mindenki érzi, hogy a szükségessé vált intézkedések mozgásba hozzák a mezőgazdaságot. Az új árak megközelítik a megtermelt áruk értékét. Érdemes tehát dolgozni, pengő forintok teremnek az izzadság árán. Hanem van egy veszély: mintha olyan hangulat lenne, hogy az így szerzett többletbevétel egy csapásra megoldott minden olyan problémát, amelyek eddig mezőgazdasági üzemeinket nyomták. Pedig erről szó sincs. Akik figyelmesen olvasták a kormányrendeletet, vagy az azóta megjelent tájékoztatókat, azok előtt világos, hogy a többletbevétel egy részét az amortizációs alap képzésére kell fordítani. Ez így természetes, hiszen nagyüzemi mezőgazdaság jövőjéről van szó, ahogy a a közgazdászok mondják, a bővített újratermelésről, amelyhez bázisokat kell teremteni. A mód most az legyen: ezzel az új konstrukcióval emeljék magasabbra a mezőgazdasági termelés hozamait, így a parasztság életszínvonalát, s teremtsünk több társadalmi értéket Nem a meleg vizet találom fel, de így van. Mindenféle áremelés akkor ér valamit, ha többet termelnek a gazdaságok egységnyi területen. Kézenfekvő a példa: tavaly kisebb volt a burgonya felvásárlási ára, mint az idén, a szövetkezetek mégis jobban jártak, mert sokkal több termett egy holdon, mint most. Vagy az sem mindegy, hogy hány kiló takarmányból állítanak elő egy kiló húst, viszont az sem közömbös, hány mázsa abrakot termelnek egy holdon. Számítanunk kell egy tényezőre: A hús felvásárlási és fogyasztási árának emelésével alaposan növekedni fog a takarmány piaci ára is. Márpedig azok a közös gazdaságok, — mint eddig jónéhányan Veszprém megyében, — az alföldi, vagy a Fejér megyei piacon akarják felvásárolni a hiányzó takarmányt, nagyon rosszan járnak. Viszont „tiszta nyereség” a megtermelt többlet-takarmányon hizlalt sertés, vagy marha. Azok a helyi intézkedések, amelyek mostanában történtek, a termelés biztonságosabbá tétele, a termelékenység fokozása érdekében, most járnak igazi haszonnal. A Tapolcai Járási Tanács gazdasági számításokat végzett Nemesgulácsom és Gyulakeszin. Mindkét helyen komoly beruházásokkal megszüntették a termelésgátló víznyomásos területeket A két gazdaságban több száz hold rétről csapolták le a vizet. Nyilvánvaló: 1966-ban több szénájuk terem, mert egy kaszálással többet tudnak betakarítani. „Évente 640 forint többletjövedelmet jelent holdanként a gazdaságoknak” — írják jelentésükben a tapolcaiak. — Az igazság az, hogy ennél sokkal többet jelent, ha az új árakkal számolnak. A gyakorlatban minden olyan intézkedés, amely a termelékenységet növeli, az eredeti elképzeléseknek legalább a kétszeresét hozza, hiszen nemcsak az áremelkedés forint értéke, de a húzóerő jelentősége döntően befolyásolhatja a terméseredményeket. 1959 után kialakult egy helyzet a termelőszövetkezetekben. Két év múltával már világos volt, hogy melyek az életképesek, melyek a kevésbé azok. Kialakult „a vezér termelőszövetkezetek” és kialakult a gyengék csoportja. A jól startolt gazdaságok nagy része ma is a legjobbak közé tartozik, s ha nem is nagy mennyiségben, de évenként növekedett a számuk. A gyengékkel más a helyzet. Ha az évenkénti „névsort” végignézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy egy-két gazdaság kivételével „nem volt bérelt hely” a gyengék között. Állandóan változott a helyzetük, miközben számuk szép lassan növekedett. Ez azt bizonyítja, hogy csak azok tudtak lépést tartani a fejlődéssel, amelyek saját erejükre, a termelékenység évenkénti fokozásával megteremtett energiájukra támaszkodtak. A többieket — a gyenge kategóriákba tartozókra gondolok — ingyen kapott pénzzel ki lehetett pumpálni a stagnálásból, hogy azután egy-két év múlva visszaessenek régi helyükre. Legyünk őszinték: a 3004-es rendeletek, amelyek szükségszerűen jöttek létre, és évekig jól szolgálták a termelőszövetkezeti mozgalom érdekeit, a végén már nagyobb részt azoknak a gazdaságoknak jelentették a legtöbb hasznot, amelyek elég okosak, s elég erősek voltak ahhoz, hogy a lehetőségeket a maguk javára fordítsák. A nyirádi termelőszövetkezet példája bizonyítja legjobban, hogy az állami támogatásból létrehozott beruházások, az állami pénzből kifizetett munkabérek végül is nem előre mozdították, hanem a kényelmes helyzet állapotába rögzítették, s olyan állapotot teremtettek, amelyből még most is nehéznek látszik a kiút. Mert mindenféle társadalmi áldozatvállalás csak akkor ér valamit, ha annak hatása elsősorban a termelésben mutatkozik meg, így van ez a mostani új árrendszerrel is. A mezőgazdaságban soha ilyen lehetőségek nem voltak, mint amelyek most kezdődnek. Ezek a lehetőségek azonban óva intenek: csak akkor teremtenek gazdasági értéket, ha hozzáadjuk az emberi szorgalmat, a dolgozó parasztok, valamennyi szakember és pártmunkás eddig soha nem látott energiáját. Kiss Máté