Napló, 1968. december (Veszprém, 24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

Érdekesség a hangszerek világából Amikor az azerbajdzsáni építészeti és művészeti inté­zet kutatói legutóbb népdal­gyűjtő körútra indultak, még nem gondolták, hogy nem kottákat hoznak magukkal. Legértékesebb „zsákmányuk” egy, a művészettörténészek előtt is ismeretlen hangszer volt. A tudósok egy kis falu­ban fiatal muzsikussal talál­koztak, aki két meggyalult végű fa­verővel szokatlan hangokat csalt ki tömör töl­d hasábokból. A hangok hasonlítottak a xilofonéra. Az expedíció tagjainak elmond­ták, hoggy ezt a népi hang­szert „loktyi”-nak hívják, s ősidők óta dívik ebben a fa­luban. Honnan került elő az a fur­csa hangszer, és miért csak ebben az elv faluban talál­ható? A szakembereknek még meg kell találniuk erre a kér­désre a választ. Lehetséges, hogy az megerősíti a régi le­gendát, mely szerint a „lok­­tyi”-t egy ügyes falusi ko­vács csinálta, aki bármilyen dallamot kivert kalapácsával a vaslemezeken és aztán en­nek alapján készítette el fá­ból a különös ütőhangszert. " Nukleáris szístimulátor A szívizomzatnak meghatá­rozott ütemben elektromos impulzusokat adó szívszimu­­látorok — ismert angol nevü­kön: pacemaker-ek — sok olyan embert tartanak élet­ben, akiknek szíve egyébként már régen felmondta volna a szolgálatot. A gyufásdo­­boz nagyságú készüléket, a hozzá tartozó kis teleppel együtt, mely kb 2 évig bizto­sítja a pacemaker működé­sét, a jelenlegi gyakrlat sze­rint a bőr alá varrják be elektródjait pedig a szívhez vezetik. Hátránya, hogy te­lepcsere esetén mindig meg kell ismételni az operációt. Újabban olyan szívszimu­­látort készítettek a kutatók, amelyet a radioaktív plutó­nium—238 tart üzemben — szinte korlátlan ideig. A su­gárzásból eredő veszély kikü­szöbölésére az energiaforrást titán- és tantálötvözetből, valamint különleges mű­anyagból készített hármas burkolatban helyezték el. Ar.elv a vegyi hatásoknak éppúgy ellenáll, mint az eset­leges erős mechanikai meg­terheléseknek (pl. balesetek bekövetkezésekor). Fogorvosi panorámakép­felvevőgép A stockholmi fogorvosi fő­iskolán nemrég panorámakép felvevőgépet mutattak be. Az izotóp-kamera alig néhány centiméteres, és panoráma­képeket ad a felső és alsó áll­kapcsokról. A készülék külső energiaforrás nélkül műkö­dik. Energiaforrása a radio­aktív jód, amelyet áthatolha­tatlan alumíniumcsőbe fog­laltak. Harc a köd ellett A repülőszerencsétlenségek 14 százalékát a köd okozza, évente átlagosan 200 órán át köd borít több mint ezer nemzetközi repülő­teret. Ma, amikor percenként tíz utasszállító gép száll fel ezek valamelyikéről, kb 100 millió dollárra becsülik a többletköltséget, amelyet a le- és felszállást akadályozó kód okoz a légiforgalmi vállalatoknak. A polgári légiforgalom nagyarányú fellen­dülése, vagyis a második világháború befe­jeződése óta folynak kísérletek olyan eljá­rások és módszerek felkutatására, amelyek­kel a repülőterek felett el lehet oszlatni a ködfelhőket, vagy az őket alkotó parányi vízrészecskéket oly módon összesűríteni, hogy eső alakjában aláhulljanak. Az eddigi pró­bálkozások eredménytelennek, gyakorlatilag kivihetetlennek, vagy túlságosan költséges­nek bizonyultak. Az utóbbi időben azonban biztató kísérle­tekről érkeznek jelentések több országból is. A Szovjetunióban ultrahang rezgéshatásával próbálják a ködfelhőket esővé átalakítani Az NSZK-ban a Légköri Fizikai Intézet mér­nökei „óriás-porszívót” konstruáltak, amely elszívja a nedvességet a ködfelhőkbe. Az amerikai „esőcsináló” vállalat vegyi anya­got permetez forró sósvízzel keverve repü­lőgépről a repülőtér ködfelhőire; a vegyi anyag összetételét nem hozták nyilvánosság­ra. A New York-i Cornell Egyetem kutatói pedig „mammut-futtatót” szerkesztettek amely repül­őgép-m­odeller segítségével jut a levegőbe, ahol 100 méter magasságból kony­hasót szór a ..ködlevesbe”. ■E9 mmmMwl 1 ’ Drámai fordulat a lepra gyógyításában Egy gyógyszer, amely ször­nyű mellékhatása miatt vi­lághírre tett szert és amely családok ezreit döntötte gyászba: a thalidomid (amely a Contergan nevű gyógyszer hatóanyaga, s amely oly sok torzszülést okozott) áldást hoz most százezrek számára. 1964-ben történt, hogy egy betegnek, aki a lepra legsú­lyosabb formájában, az ú. n. lepra-reakció állapotában menthetetlennek látszott, a jeruzsálemi klinikán thalido­­midot kapott altatónak, s­­az két nap alatt csodát művelt. E szörnyű betegségben az Egészségügyi Világszervezet szerint ma még legalább 11 millió ember szenved: Euró­­pa déli országaiban tízezrek, Dél- és Közép-Amerikában százezrek, Afrikában és Ázsiában milliók. 1941 óta a betegségre van gyógyszer, a DDS, amely jelentősen eny­híti a betegek szenvedéseit, csökkenti terjedését, de az azóta újabban is felfedezett gyógyszerekkel együttesen van egy szörnyű mellékhatá­sa. az ú. n. lepra-reakció, amely ellen tartósan hatásos gyógyszert még nem találtak A jeruzsálemi klinika or­vosai Venezuelában nagysza­bású kísérleteket folytattak annak megállapítására, való­ban a thalidomid okozta-e a gyors gyógyulást a betegeken. Az ellenőrző csoporttal foly­tatott kísérlet kiértékelése után most a lepra szakorvo­sok Londonban megtartott kongresszusán megállapítot­ták, hogy a gyógyszer kiváló hatású és az egyik indiai pro­fesszor szerint „drámai javu­lást” hozott a szenvedőkre. Újszülöttek­­ alumínium-foliéban Két angol kutatóorvos olyan plasztikzsákot tart a­­legmegfelelőbbnek az újszü­löttek pólyázásához,­­ amit alumíniumfóliával bélelnek ki. Ebbe csomagolva a f­ó­­lyásbabák nem érzik meg az anyaméh és a külső levegő közötti hőmérsékletkülönbsé­get. Az egészséges gyermek könnyen elviseli ezt a kü­lönbséget, de a koraszülött, vagy a beteg gyermek szerve­zete gyengébb s ezért képte­lenek a levegő hőmérsékleté­hez alkalmazkodni. Az újszü­löttek alumínium-fóliába va­ló pólyázása esetén felényit vesztik testhőmérsékletükből, mint hagyományos pályázás­­nál. . Akvárium a lakásban Egyre jobban terjednek a lakásokban az akváriumok, egyre divatosabbá válnak. Szép díszt jelentenek a szo­bában, fokozzák a szoba meg­hittségét, „élőbbé” teszik azt, és emellett kitűnő szórakozást jelentenek, sőt számos bioló­giai ismereteket nyújtanak. Különösen az általános isko­lák felső tagozatos tanulói számára igen értékes hasz­nos szórakoztatva tanulás az akvarisztika. A legegyszerűbb akváriu­mok azok az edények, — befőttes, uborkás üvegek, ak­kumulátorüvegek —, amelyek csak alacsonyabbrendű szer­vezetek (hidrák, piócák, vízi­­rovarok, vízicsigák) megfi­gyelésére alkalmasak. Az ön­tött üvegű akváriumok már rendelkeznek az állandó ak­váriumok műszaki­­követel­ményeivel; átlátszó, síkfalú, hegy­szögletes tartályok. Elő­nyök, hogy nincsenek fém vagy gitt érintkezési felüle­tei, tehát könnyen tisztán­­tarthatók. Szívesen alkalmaz­zák szaporító elkülönítő, vagy gyógyító medencének Hátrányuk, hogy könnyen törnek, váratlanul megreped­nek, ezért mindig tegyünk alájuk nemezlapot, vagy vas­tag posztót. Ne állítsuk se huzatba se kályha mellé. Külföldön már átlátszó mű­anyagból is készülnek ilyen akváriumok. Legelterjedtebbek a vázas akváriumok; ezek sík üveg­lapokból álló, hegesztett fém­vagy műanyag keretbe fű­tott medencék. Előnyük, hogy a sima üveglapok a belső tár­gyak torzításmentes képét adják, tartósak, törési veszé­lyük kicsiny, tehát biztonsá­gosak. Ha egyik oldaluk még­is eltörik, a hibás oldal köny­­nyen kicserélhető. Helyesen méretezve a nagy víznyomást is kibírják. Nagy előnyük az is hogy mindenféle méretben készíthetők. Hátrányuk vi­szonylag magas áruk, és hogy hibás építés miatt mérgezés­sel veszélyeztethetik a hala­kat. Az akvárium beszerzése után felmerül a kérdés, hol, min, és hogyan helyezzük el. Ezt az akvárium lakói által igényelt természetes megvi­lágítás feltételei a felállítás helyének építészeti megoldá­sai, a helyiség berendezésé­hez való alkalmazkodás és az anyagi lehetőségek szabta dekoratív megoldások döntik el. A természetes megvilágítás kedvező mértékét akkor kell biztosítanunk, ha a meden­cében növényeket is televít­tettünk, és mesterséges meg­világítást nem alkalmazunk, vagy csak este, kiegészítés­képpen. A medencét felállít­hatjuk a lakásban rendelke­zésre álló­ bútorokon, vagy erre a célra tervezett speciá­lis állványokon. Alkalmi el­helyezésnek megfelelnek a régi épületek széles ablak­párkányai asztalok, alacso­nyabb szekrények, ill. fali­polcok. A Speciális akvárium elhelyezési módok a meden­ce méreteihez, és a lakás stí­lusához alkalmazkodnak. Az akváriumállványok többnyire erős szegletvasból összeállí­tott, saját lábon álló fémpol­cok. Több medence közös el­helyezésére pedig legalkal­masabbak a lépcsőzetes áll­ványok ahol két vagy három egymás feletti polcsor lépcső­­szerűen követi egymást." Csak ha megtaláltuk laká­sunkban az akvárium számá­ra legmegfelelőbb helyet, kezdjünk hozzá betelepítésé­hez. Tehergépjármű­vezető (dömperer) tan­folyamot indít vállalatunk 1968. november, december hónapban. A tanfolyam idejére (12 hét) munkabért, szállást,étkezést,­iztosítunk Felvételnél előnyben részesülnek azok, akik a tanfolyam kezdete előtt vállalatunkhoz belép­nek és ott kabitos- vagy segédmunkát végeznek. Je­lentkezés személyesen vagy ajánlott levélben FÖLDGÉP VÁLLALAT Mohácsi László, Budapest, V. (519) Vigyázó Ferenc a. S. Sorozatban gyártják a nagyothalló készülékeket. Sok ezer nagyothalló problémája oldódik meg a Medicor Művek és a SZOT kooperációja alapján. A gyár kétféle hallókészüléket szerkesztett: négy tranzisztoros dobozos ké­szüléket és annak fejlesztett változatát, melyet már elláttak hangerőszabályozóval is. Az utóbbi az erős, ártalmas zajo­kat kiszűri, viszont a halk beszédet felerősíti. Jövőre mint­­­egy négyezerhétszáz darabot juttatnak majd a nagyothal­lóknak. Képünkön: a hallókészülék szerelése. (MTI Fotó : Hadas János felv.) Veszélyes kedvenceink Az állatszeretet kellő óva­tosságot és körültekintést kí­ván, különösen ott, ahol kis­­sz­ermekek is élnek a háznál. Vannak, akik — eléggé el nem ítélhető módon — ölel­getik, csókolgatják, szájból etetik és ágyukba is befogad­ják kedvenc háziállataikat s közben nem is gondolnak sú­lyos következményekre. Harapás és karmozás Kétségtelen, hogy a ve­szettségi fertőzés a legsúlyo­sabb formája az állatoktól szerezhető bajoknak. A ku­­tyák rendszeres és kötelező védőoltása elejét veszi ugyan sok tragédiának, de még így sem árt óvatosnak lenni. Nére szabad figyelmen kívül hagy­nunk, hogy ha ritkán is, de a macska éppúgy megbeteged­het veszettségben, mint a kutya Különösen fontos ez olyan helyeken, ahol sok ró­ka is él. Az állatok harapása nem­csak a veszettség, hanem a tetanusz (vérmérgezés) lehe­tőségét is magában rejti. A leggondosabb felügyelet mel­lett tartott állat is felszedheti a föld szennyét, amely a ha­rapás nyomán a sebbe jut­hat. A karmolás sem kevésbé veszélyes, mint a harapás, különösen a macska eseté­ben Francia orvosok másfél évtizeddel ezelőtt olyan ví­rust fedeztek fel, amely a macskán ritkán vált ki kó­ros tüneteket de az emberi bőrbe jutva fájdalmas hó­lyagokat idéz elő és a hó­­nalji nyirokcsomók duzzana­tát eredményezi. Ez az ún. „macskakarmolási betegség” sokkal gyakoribb, mintsem gondolnánk. Csaknem általánosnak te­kinthető, hogy a fonálféreg­gel fertőzött kutyáktól, macs­káktól az emberek is átve­szik ezeket a petéket. Leg­könnyebben a kutyával való játék közben „szerezhetjük be’ a kellemetlen élősködő­ket, amely a kéz közvetíté­sével, a szájon keresztül jut j± bélcsatornába, ahol megte­lei­szik és szaporodik.. Sze­rencsére ritkább, viszont sok­kal veszélyesebb ..szerzemé­nyünk” lehet a galandfé­­reg, mely súlyos egészség­romlást eredményezhet. Óvakodjunk a madaraktól! Hamburgban az orvosok az 1959-es karácsonyi ünnepük előtt rejtélyes megbetegedés­re figyeltek fel mely több halálos áldozatot követelt. Később megállapították: az ünnepek előtt nagy számban importált díszmadarak — főleg papagájok — okozták a fertőzést. Valóban, a papa­gájokkal való közelebbi ba­­rátkozás néha súlyos követ­kezményekkel járhat. A be­tegség kórokozója egy vírus mely a máj, a lép és a tüdő sejtjeiben mutatható ki. A betegség a madarakon nem mutat észrevehető tüneteket. Az embereken viszont in­fl­uenzaszerű állapottal kez­dődik­ , később orrvérzéssel folytatódik, majd rendkívül súlyos lefolyású tüdőgyulla­dás alakul ki. A betegség ide­je alatt mind az ember, mind az állat erősen fertőz. A fer­tőződés úgy történik, hogy a széklettel és a vizelettel tá­vozó, majd beszáradó és el­­porladó vírusokat tartalmazó váladék a levegőbe kerül, on­nan pedig a tüdőbe Nagv könnyelműséget kö­vet el az aki állatorvosi el­lenőrzés­ nélkül egzotikus ere­detű díszmadarakat hoz be az országba (ez egyébként ti­­los is!), bár ma már tudjuk hogy ez a fertőzés nemcsak a papagáj, hanem a kanári, a galamb és bizonyos tyúkfaj­ták közvetítésével is terjed­het. A galambokról tudnunk kell azt is, hogy sok élőskö­dőnek és kórokozónak a ga­lambfészkek valóságos te­­nyészhelyei. A madarak tol­lazatukban magukkal viszik e kellemetlen és veszélyes „fészek­vendégeket” és úton­­útfélen elhullatják azokat. Még szerencse, hogy a ga­lambok általában nem tar­toznak a dél­elgetett háziked­vencek közé! Az állatokkal kapcsolatban tehát ne feledjük el, hogy minden szorosabb érintkezés káros lehet az emberre. Szük­séges, hogy ezt idejekorán minden gyermeknek az emlé­kezetébe véssük! Gyorsjárat Veszi?rég!Éi!-i’a Kol­anizsára! 15. sz. AKÖV VESZPRÉMBŐL 6:40 ÓRAI INDULÁSSAL új gyorsjáratot indít NAPONTA TAPOLCA—KESZTHELY útvonalon át NAGYKANIZSÁRA. NAGYKANIZSÁRÓL 14:45 ÓRAKOR INDUL VISSZA. Újabb gyorsjáratokat indít Veszprém- Keszthely között munkanapokon. A gyorsjárat ■* VESZPRÉMBŐL 10.20 ÓRAKOR, míg KESZTHELYRŐL 13.10 ÓRAKOR INDUL. Utazzon kényelmesen, gyorsan, ezért vegye igénybe járatainkat. 15. sz. AKÖV IGAZGATÓSÁGA (585)

Next