Napló, 1973. október (Veszprém, 29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-30 / 254. szám
6 — NAPLÓ — 1973. október 30. kedd A Magyar Rádió és a televíziók mai műsora . Mai tévéajánlatunk: 21:30: a TV zenei klubja Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából. A téma a kamarazene, amely jellegzetesen a polgári korszak terméke; az egyházi zene egyeduralmát szüntette meg, s a nagy kórusokra és orgonára írt művek mellé, mint „szobazene”, voltaképpen otthoni zene csatlakozott. Érdekessége, hogy a négy vagy maximum nyolc zenész mindegyikének külön — bár egybeötvözött — szólójátéka van, s senki sem játszik azonos zenét, mint a zenekaroknál, ahol sokszor három-négy hegedű is ugyanazt a hangjegysort játssza, a műsor kérdése, amit Mihály András zeneszerzőnek tesz fel a műsorvezető, Antal Imre, hogy vajon népszerű-e a kamarazene? Kiderül, hogy az emberek többsége naponta több óra kamarazenét hallgat, s sokuk nem is tud erről. Arról van ugyanis szó, hogy a ma hallható legtöbb zenei forma — felépítését tekintve — kamarazene-technikával készül! Ennek bizonyítására hallhatunk az adásban cigányzenét és beatet, dixilendet és klaszszikus vonósnégyest, amelyek igazolják az állítást. Már Schubert korában gazdagodott a műfaj néhány olyan hangszerrel, amelyek nem szerepeltek ebben a formában. A zongorát — az egyik ilyen hangszert — Ránki György szólaltatja meg, a cimbalmot pedig Fábián Márta. A műsorban fellép a Kodály-vonósnégyes, Berki László és cigányzenekara, a Tomsits dixilend-együttes és a Gemini beat-együttes. Végül hallhatjuk a Moszkvai Filharmonikusok vonósnégyesét, akik egy hónappal ezelőtt megnyerték a Weiner Leó emlékére kiírt Budapesti zenei versenyt. KOSSUTH RADIO 8,20: Sámson és Delila Részletek Saint- Saens operájából 9,00: Harsan a kürtszó A Gyermikrádió műsora 9,35: Könnyűzene Moszkvából 10,05: Iskolarádió 10,30: Brahms: Fiszmoll szonáta 11,00: Raab Gábor dalaiból 11,07: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek • 13,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12,35: Melódiakoktél 14,00: Dávid Gyula— Raics István: Égő szavakkal — kantáta 14,00: A kétszer árva kis Gergő: Rádiójáték (ism.) 14,51: Éneklő ifjúság 15,10: Rádióiskola A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.05: Iskolatévé: Matematika (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00: Énekeljünk együtt! Egyszer egy királyfi 9.05: Környezetismeret (Alt. isk. 3. oszt.) 11.55: Matematika (Alt. isk. 7. oszt.) 17.48: Hírek 17.55: Magyarország—NSZK asztalitenisz EurópaLiga-mérkőzés. Közvetítés Miskolcról. 18.35: Reklámműsor 18.40: Játék a betűkkel 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 20.00: FÓRUM. Témája: a nemzetközi élet, a külpolitika Kb. 21.30: A Tv Zenei Klubja. Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából 22.20: Tv-Híradó — 2. kiadás 22.30: TELESPORT: Magyarország—NSZK Asztalitenisz Európa-Ligamérkőzés. Közvetítés Miskolcról, felvételről 2. MŰSOR: 20.00: A forradalmak kora és Magyarország. VI. rész: .. .és piros zászlókkal (ism.) 20.35: Tv-Híradó — 1. kiadás (ism.) 21.05: Viktor Sodomna minikoncertje. Intervíziós átvétel a Csehszlovák Televízió műsorából 21.25: Reklámműsor (SZÍNES) 21.30: RENDEZTE: ZSURZS ÉVA. (SZÍNES) Világló éjszaka. Tv-film (ism.) 16,00: A világgazdaság hírei 16,05: Kazacsay Tibor: Pro memoria 16,25: Két országgyűlés között. Riport 16,45: Jacobi Viktor— Martos Ferenc: Sybill — a II. felvonás fináléja 17,05: Fiatalok Stúdiója 17,25: Csárdások 17,35: Egy asztal mellett Beszélgetés (ism.) 18,03: Mozart: C-dúr szimfónia K 338. 13,30: A Szabó-család (Ism. holnap K. 11,30) 19,00: Esti Krónika 19,25: Közvetítés a Magyarország— NSZK asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről 19,40: Puccini: A köpeny. Egyfelvonásos opera 20,33: Kürthy Éva és Madaras Gábor népdalokat énekel 21,03: Kilátó. A Rádió Kulturális Vághiradója 22,15: Sporthírek 22,20: Tíz perc külpolitika 22,30: Kamarazene 0,10: Bálint János cimbalmozik PETŐFI RADIO 8,05: Nótacsokor 10,00: A zene hullámhosszán 9,03: Balettzenék 12,00: Bolgár népdalok és néptáncok 12,24: Hallgassuk együtt! (ism.) 13,03: Törvénykönyv 13,20: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának Bartók-felvételeiből 14,00: Kettőtől hatig — 18,10: Közvetítés a Magyarország— NSZK asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről 18,30: Grieg, Gordonka —zongora szonáta POZSONYI TV 17,05: Esti találkozó 19,00: Tv-híradó 19,30: A prágai tréfacsinálók. Csehszlovák-szovjet film 20,00: Maria Anna. Lengyel filmsorozat 21,05: Tv-híradó 21,25: Musica viva 22,05: Parabola Dubniky ZÁGRÁBI TV 17,15: Magyar nyelvű tv-napló 17,45: Távcső 18,30: Harminc nap a tudományban 19,10: Tánczenei hangverseny 20,00: Esti Krónika II. kiadás 20,20: Jelentés a Magyarország— NSZK asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről 20,25: A tánczenei hangverseny folytatása 21,15: Verbunkosok, népdalok 22,00: Barokk muzsika 23,15: A csárdáskirálynő 18,10: Iskolarádió. Középfokú francia társalgás. 4. lecke 18,25: Magnósok, figyelem! 19,10: Zsebrádiószínház. Kalóz. Hangjáték 19,33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő) 21,25: Operaáriák 22,00: Don Harris együttese játszik 22,20: Kamarazene 19,15: Népi muzsika 21,15: Seriff New Yorkban. Filmsorozat 22,40: Csajkovszkij: Hangverseny zongorára és zenekarra b-mollban. Felvétel a dubrovniki nyári játékokból GRAZI TV 18,30: Állatok paradicsoma 19,00: Osztrák képek: Dél-tiroli aktualitások 19,30: Tv-híradó 20,06: Sporthírek 21,05: Udo Jürgens show-műsora 22.00: Tv-híradó URH RÁDIÓ Felvételre keresünk liftkezelőket főállásba, azonnali belépéssel. Jelentkezés a veszprémi ingatlankezelő Vállalat Munkaügyi Osztályán, Bajcsy-Zs. u. 48. szám alatt. Telefon: 121-60. A Bábolnai ÁG szépalmai ménese mezőgazdasági dolgozókat vesz fel állandó munkára. Szolgálati lakást biztosítunk. Péti Nitrogénművek építési munkáira azonnal felveszünk ács-állv., vasbetonszerelő, épület- és szerkezeti lakatos, csőszerelő szakmunkásokat, felépítményes bet. munkásokat. Jelentkezés: 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, Péti Nitrogénművek főép. munkaügyi csoportjánál._______ A mencshelyi „Balatonfelvidék” Mg. Tsz szőlészeti főágazatának vezetésére mérnöki képesítéssel rendelkező szakembert keres. (Termesztés, telepítés, oltványkészítés irányítására.). öt év vezetési gyakorlat és utolsó két munkahely megjelölése szükséges. Fizetés: 12/1971. MÉM. sz. rendelet, ill. TÖT. irányelvek alapján, közös megegyezéssel. ^jelentkezés: a termelőszövetkezet elnökénél, írásban._____________ Veszprémi FÜSZÉRT szakképzett kereskedőket felvesz. Jelentkezés: munkaügyem________A Megyei Temetkezési Vállalat központjába Veszprém, közgazdasági érettségivel rendelkező könyvelőt vesz fel. Fizetés: megállapodás szerint. Állást keres? Itt talált A mencshelyi „Balatonfelvidék” Mg. Tsz állattenyésztési főágazatának (szarvasmarha, baromfi) vezetésére mérnöki képesítéssel rendelkező szakembert keres, főállattenyésztői státusba, öt év vezetési gyakorlat, és utolsó két munkahely megjelölése szükséges. Fizetés: 12 1971. MVM. sz. rendelet, illetve TOT irányelvek alapján, közös megegyezéssel. jelentkezés a termelőszövetkezet elnökénél, írásban. VIDEOTON Veszprémi Gyáregysége felvesz 18 éven felüli női és férfi dolgozókat betanított munkára és asztalosokat. Jelentkezés a gyáregység személyzeti osztályán. Városi Tanács VB Városgazdálkodási üzem gépjármű szerelőket keres felvételre. Jelentkezés: VTVB, Városgazdálkodási Üzem, Gépműhely, Veszprém, Mártírok u. 13. 6 órától 14 óráig. A KPM Közúti Igazgatóság gyakorlott gépkocsivezetőket, kazánfűtőt és segédmunkást felvesz. Jelentkezni: a KPM veszprém külsős géptelepén lehet. villanyszerelőipari Vállalat 4. sz. Szerelőipari Üzeme ajkai, péti és veszprémi munkahelyeire felvesz villanyszerelő, betanított munkás, lakatos, hegesztő és segédmunkásokat. jelentkezés: a Veszprémi Házgyár munkahely VÍV kirendeltségénél. Színház Október 30. kedd: Veszprém OKISZ labor du. 5 óra és 8 óra MŰSOROS DIVATBEMUTATÓ Október 31. szerda Keszthely „Vajda” ifj. b. du. fél 4 óra Október 31. szerda Keszthely „Helikon” ifj. bérlet este 7 óra VALAHOL EGY SZIGET Apró hirdetéseirT INGATLAN Balatonfüreden 479 négyszögöl * szőlőstelek, hétvégi házzal megosztva is, eladó. Balatonra gyönyörű rálátás. Érdeklődni: Pulai Ferenc Balatonfüred, Jókai u. 2/a. Házrész 3 és félszoba, 2 konyha eladó. Másfélszoba konyha beköltözhető. Fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: 17 óra után, Veszprém, Bem u. 4.____________ Eladó Kádártán kertes félkomfortos családi ház azonnal beköltözhető. Petőfi^____Veszprém, Arany J. u. 6. házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Veszprém, Szóvádi u. 22. Venczel József. Győr—Ménfőcsanak, Királyszék úton házhely eladó. Győr, Felszabadulás U. 67 /A. 1. 4. Nagytevelen a Kossuth Lajos utca 38. szám alatti ház kerttel, olcsón eladó. Érdeklődni lehet: minden nap. Id. Soós Lajosnál, Nagytevel, Kossuth utca 49. szám alatt. Ajka, Kinizsi u. 69. szám alatt 170 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni ugyanott. Eladó 418 négyszögöl telek Monoszlón, szép fekvésű helyen a Balatonhoz 6 km-re. Az épület rajza és az alapja is kész. Az megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Monoszló, Hegyi út 28. egész nap. ________ Eladó kétszobás családi ház nagy mellékhelyiségekkel, azonnal beköltözhetően. Sümeg, Jókai u. 5. Tapolca, Balaton u. 5. számú ház" azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ady E. u. 18. Fenyővári. Eladó Szentgyörgyhegy diskai hegy részén 660 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: özv. Nemes Sándorné Tapolca, Kossuth L. u. 43. Badacsonyörsön 160 négyszögöl szőlő sürgősen eladó, Balatonhoz közel. Érdeklődni: Cseh, Badacsonyörs 35. Veszprém, Sallai Imre u. 15/a. sz. alatt 200 négyszögöles, és 180 négyszögöles területek eladók. _______ Hajmáskéren, Kossuth u. 38. sz. alatt 3 szobás, telkes, családi ház eladó. Érdeklődni : a helyszínen, pápán, a Húsiparral szemben, négyhelyiséges ház eladó. 40 000,— Ft kp. •+ 20 000,— Ft részlet. Cím: Keszler László Székesfehérvár, Varjú u. 30._______ Kettőszobás családi ház eladó 1200 négyszögöl kerttel. pénzesgyőr, Kőris u. 24. szautner. LAKAS Veszprém, Dózsavárosban üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: Veszprém, Papvásár u. 10.________________ Veszprémben, Hóvirág telepi társasházban háromszobás lakás eladó. Beköltözhető jeligére a kiadóba. Veszprém, Szabadság tér 15. Másfélszobás központifűtéses OTP vagy szövetkezeti lakást vennék II. emeletig Veszprémben, Tapolcán, vagy Keszthelyen 70 000 Ft kp. + átvállalás. ..December” jeligére az ajzkai hirdetőbe. AUTO-MOTOR Balatonfüreden eladó Fiat Diesel 1400-as teljesen kifogástalan karban, 1975. decemberig műszaki vizsgázott. Érdeklődni: Pulai, Jókai u. 2/a. Zsiguli újszerű állapotban eladó. Megtekinthető Fejes, Veszprém, AFT, Partizán u. 70._____________ Kitűnő állapotban lévő GAZ 69-es eladó. Keszthely, Gagarin u. 56. III/5. Tűzoltó laktanya mellett szerelőaknás garázs eladó, vagy kiadó. Veszprém, Előd utca 16._____________________ Skoda , 100 eladó. Balatonfüred, Petőfi u. 8. Telefon: 40-128._______________ CX-es Wartburg igényesnek eladó. Veszprém, Zrínyi u. 19. Monostory._____ Berendezett kis hétvégi házamat beleadnám Trabant vételárába, 40 000 kmig. Kovács Anna, Nagyesztergár, tsz. Keveset használt felnőttíróasztal eladó. Veszprém, Kodály u. 28. Bándi._____ Parkettázást vállalok, anyaggal, vagy anélkül, közületeknek is. Tarczal asztalos, 8400 Ajka, Ady E. u. 43. Mekalor olajkályha eladó. Veszprém, Stromfeld A. u. 8. Vm. em. 46. Rózsák! A világ legszebb újdonságai, díszcserjék, örökzöldek,virághagymák. Vidéki megrendeléseket postán szállítjuk. Kérje díjmentes, színes nagyárjegyzékünket. Szálkai díszfaiskola, Budapest, VI., Népköztársaság u. 8._______ Újszerű ,pézsma, perzsaláb bunda- megbízásból eladó. Kocsis Viktorné szűcsmester, Kossuth u. 7._____ Sezlonok, ágybetétek 900,— Ft-tól. Előszobafalak, autókárpitozás. Mintát küldök. Szállítás díjtalan. Gellér (Heimlich) kárpitos Pápa, Áruházzal szemben.________ Egy gumikerekű laposkocsi 2—3 tonnáig eladó. Érdeklődés : Pápa, Beloiannisz u. 11. (Celli út) Lőrincz Lajos._________________ Sezlonok, ágybetétek 900,— Ft-tól, heverők, garnitúrák, matracok készítése és javítása. Autókárpitozás: Polyák kárpitos, Ugod,_______ Középszíni, kombinált szekrény, egy db heverő eladó. Veszprém, Cserhát 2 épület 5. lépcső, Major. Gáztűzhely palackkal együtt eladó. Veszprém, Felszabadulás út 5. ép. 8. lépcső. 7. emelet 21. ajtó. Nagyszemű, bőtermésű málnatövek kaphatók. Pécr, 9533 Nemesszalók. Német cserépkályha — egy télen használt — eladó. Veszprém, Arany J. u. 19. RÓMAI és régi magyar fémpénzeket keresek megvételre. Szép példányokért magas árat fizetek. Dr. Óvári, Veszprém, Stadion u. 26/B. I. em. Magyar bélyeggyűjtemény, külön blokkok 1967—72-ig postatisztán évjáratonként is eladó, a katalógusár60 %-áért. „Ajándék” jeligére az ajkai hirdetőbe._________ Vendéglátó iparban, vagy mezőgazdasági területen elhelyezkedne munkavédelmi előadó. ..Sportoktató” jeligére a pápai hirdetőbe. 36 éves gépkocsivezető megismerkedne házasság céljából 30—40 éves korig, komoly gondolkodású nővel házasság céljából. Leveleket: ,,Kékmadár” jeligére a kiadóba Veszprém, Szabadság tér 15. RENDKÍVÜLI AJANIAI! Kedvezményes társasutazások „ősztől-tavaszig" Válasszon programjainkból! VÁROSNÉZÉS MOSZKVÁBAN 6 nap. Utazás repülőgéppel. IDŐPONTOK: január és február hóban RÉSZVÉTELI DÍJ: 1 970,-Ft VÁROSNÉZÉS LENINGRÁDBAN 6 nap. Utazás repülőgéppel. IDŐPONTOK: január és február hóban RÉSZVÉTELI DÍJ: 2 280,-Ft VÁROSNÉZÉS NAGYVÁRADON és KOLOZSVÁRON 4 nap. Utazás autóbusszal. IDŐPONTOK: januártól márciusig RÉSZVÉTELI DÍJ: 1 230,-Ft HÉTVÉGE VARSÓBAN 3 nap. Utazás repülőgéppel. IDŐPONTOK: január, február, március hóban részvételi díj: 1450,-Ft VAROSLÁTOGATÁS PRÁGÁBAN 5 nap. Utazás vonattal. IDŐPONTOK: decemberig RÉSZVÉTELI DÍJ: 1 250,-Ft TÉLI KIRÁNDULÁS A CSEH-TATRARA 5 nap. Utazás vonattal. IDŐPONTOK: december közepéig. RÉSZVÉTELI DU: 1 400,-Ft A napok számában az oda-, visszautazás is benne van! FELVILÁGOSÍTÁS, JELENTKEZÉS AZ IBUSZ IRODÁKBAN! VÁRJUK ÖNT! (696) NAPLÓ az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Postacím: Napló Szerkesztőség Veszprém, Irodaház 8201 Veszprém Telefonszámaink: Szerkesztőség: Alközpont (ugyanitt hirdetésfelvétel is!): 13—250, 13—251, 13—252 Főszerkesztő, titkárság, panaszügyek: 11—255 Főszerkesztő-helyettes, gépírók, információfelvétel: 12—649 Sportrovat: 11—244 Esti szerkesztés: 12—254 Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor igazgató Telefonszáma: 11—245 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest VII., József nádor tér 1. sz.) Előfizetési díj 20 forint Veszprém megyei Nyomda Vállalat Felelős vezető: Steltzer Ferenc Igazgató Készült SUBURBAN ofszet rotációs gépen Index: 25 661 Pályázati felhívás A DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat Keszthely —Hévíz önálló Egység Igazgatósága az alább felsorolt, nyáron üzemelő szabadkasszás egységeibe keres üzletvezetőt, illetve üzletvezető-helyettest. Badacsony Hableány Étterem Eszpresszó Badacsony, bazársor Kisfaludy-ház Étterem Hévíz Rózsakert eszpresszó OKISZ- büfé Bányász büfé Bányász büfé II. Pettyes bisztró Keszthely Agrártudományi Egyetem büfé Agrártudományi Egyetem Kollégium büfé , Mezőgazdasági Technikum büfé Halászcsárda Vadaskerti csárda Jelentkezhetnek — személyesen vagy írásban — mindazok, akik vendéglátóipari szakképesítéssel és hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkeznek. További részletes felvilágosítást az önálló egység igazgatósága ad. . A pályázatokat írásban 1973. november 1-ig kérjük a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat Keszthely—Hévíz önálló Egység Igazgatóságához eljuttatni. (720) 8361 Keszthely, Kossuth Lajos utca 35.