Napló, 1974. február (Veszprém, 30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-01 / 26. szám
MHÚSZ éve Keszthely ma ünnepli várossá nyilvánításának 20. évfordulóját. Az elmúlt két évtizedben jelentékeny urbanizálódás bontakozott ki a Balaton-parti városban. Ma a megye, sőt az ország határain túl is számontartott üdülő- és iskolaváros. Lakóinak száma a városiasodás két évtizede alatt 7 ezerrel gyarapodott, és így ma már több mint 19 ezer állandó lakosa van Keszthelynek. A városi tanács legfőbb feladatának tekintette kezdettől fogva a lakásépítést. Eleinte inkább a magánerőből készülő lakások építését támogatták, később tanácsi beruházásban is egyre több lakás épült. A IV. ötéves terv idején például 300 lakás építését tervezte a tanács. A húsz év alatt 2 700 új lakással gyarapodott Keszthely. A lakásokon kívül művelődési ház épült, szép nagy színházteremmel. Elkészült a korszerű vendéglátóipari szakközépiskola, új székházat kapott a szakmunkásképző-intézet, megépült az agrártudományi egyetem kollégiuma. A jelenlegi ötéves tervben elkezdték az egyetemi városrész építését. Új áruházak, boltok egész sora szolgálja a lakosságot. A Vasipari és Gépjárműjavító Szövetkezet modern autószerviz műhelye az egész megyében hírnevet szerzett jó munkájával. Állandó programja volt a városi tanácsnak 1954 óta az ivóvíz ellátás javítása, a csatornázás, az út- és járdaépítés. A fejlődésre jellemző adat, hogy 1954-ben 7 kilométer hosszú szennyvízcsatornája volt a városnak, erre 240 lakás volt rákötve. Ma a 33,6 kilométer hosszú csatorna csaknem 2 ezer lakás szennyvízét szállítja el. A város idegenforgalma az utóbbi tíz évben nőtt meg ugrásszerűen. Amíg 1964- ben például 38 ezer vendég VÁROS KESZTHELY 142 ezer éjszakát töltött Keszthelyen, addig 1973-ban már 81 ezer vendég 420 ezer éjszakát töltött a kedvező természeti adottságokkal rendelkező városban. Közben megépült a modern Helikon Szálloda, korszerűsítették a városnak szinte valamennyi vendéglőjét, bisztróját, cukrászdáját, Keszthely alsó-, közép- és felsőfokú oktatási intézményeiben majdnem 6 ezer fiatal készül az életre. Az utóbbi években legerőteljesebben az agrártudományi egyetem fejlődött. Központja lett Dunántúl agrárfelsőoktatási intézményeinek. Jelentékeny eredményeket értek el az egyetem oktatói és kutatói a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében is. Két éve ünnepelték az intézmény fennállásának 175. évfordulóját, amely Európa első agrárfelsőoktatási intézménye volt. Egyedülálló történelmi és művészeti értéke a városnak a Festetics kastély. Az elmúlt években nagyarányú restaurálási és felújítási munkálatok színhelye volt. Még ebben az évben megnyitják a nagyközönség előtt újjávarázsolt termeit, kiállítják műkincseit, könyvgyűjteményét. A keszthelyi Balatoni Múzeum gazdag látnivalókat kínál már a várossá válás kezdete óta az oda látogatóknak. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem diákszállója. Négyszáz egyetemi hallgató kényelmes otthona a tanulmányi idő alatt A vásártéri lakótelep egyik részlete az új ABC áruházzal készül a kolbász a város húsüzemében. Nyári időszakban naponta 300 sertést és 30 darab szarvasmarhát dolgoznak itt fel. A megye területének nagy részét, mintegy 500- 600 üzletet látnak el hússal, szalámival, kolbásszal (Fotó: Péterfay Endre) A keszthelyi egyetem oktatói és kutatói a mezőgazdasági tudományos kutatás több fontos témájának országos irányítói. Képünkön dr. Végh György egyetemi tanár, a keszthelyi kar dékánja kísérleti berendezést állít be a kémiai laboratóriumban A munkaképes nők 73 százaléka dolgozik Keszthelyen. Legfontosabb munkahelyeik a vendéglátóipari üzemek, a KÖRTEX cérnázó üzeme és az UNIVERZÁL Ruházati Vállalat. Képünk ez utóbbi vállalatnak egyik varrodáját mutatja Mit érnek a kisegítő gazdaságok? 1 Évről évre növelik termelésüket a mezőgazdasági nagyüzemek, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. Talán emiatt van, hogy a háztáji és a kisegítő gazdaságokról ritkán esik szó a nyilvánosság előtt — mintha jelentéktelen, elhanyagolható lenne szerepük. Pedig ezek nélkül a mozgékony „segédcsapatok” nélkül jóval szegényebbek lennénk. Sőt, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy nélkülük csak hazai ellátásra futna lehetőségünkből, de exportra nem. A kisegítő gazdaságok szerepe ott kezdődik, hogy ellátják önmagukat a legkülönbözőbb termékekkel. Tehát szükségletüket nem a boltból szerzik be, így eleve lemondanak például a hús árát mérséklő állami támogatásról. (A bolti hús árát jóval az önköltség alatt állapították meg, a különbözet az államot terheli.) Nagyon jelentős ez az önellátó szerepük, de nem ez az egyedüli. Fontosabb ennél az, hogy a kisegítő gazdaságok több milliárd forint értékű termékkel segítik a közellátást. Megyénkbeli adatok a múlt évről: kisegítő gazdaságaink tavaly a többi között 12 ezer vágómarhát, 40 ezer vágósertést, 12 ezer süldőt, malacot, 5 millió tojást, 25 millió liter tejet, több mint 100 vagon zöldséget és gyümölcsöt adtak el. Pontosabban nemcsak ennyit, mert az például kimutathatatlan, amit az őstermelők a piacra kosaraznak. A listát szándékosan rövidítettük, de így is kitűnik, hogy milyen roppant jelentős a nagyüzemek növekvő árutermelése mellett is a kisegítő gazdaságok szerepe. Természetesen szó sincs róla, hogy ezek a kisegítő üzemek, háztáji gazdaságok önzetlenségből termelnének. A jó az a dologiban, hogy személyes érdekeltségük egybevág a népgazdaság szükségletével. Ha egyik napról a másikra abbahagynák mondjuk az állattartást , akkor sem lennénk hús nélkül, de az már erősen megkérdőjelezhető, hogy jutna-e exportra. Az pedig létfontosságú az ország, végeredményben valamennyiünk számára. A kisegítő gazdaságok fenntartása, árutermelése jelentős beruházást és temérdek munkát követel az érdekeltektől. Gondoljunk csak arra, hogy 15—18 hónap kell ahhoz, míg egy vágómarha „elkészül”. Tetemes pénzt hoz ugyan a házhoz, de közben másfél évig gondozni és etetni kell — mintegy 30 mázsa szemesterménnyel. És így van tulajdonképpen mindennel — az eladás, a pénz, utolsó állomás, aminek előzménye van. Az pedig a mindennapos, rendszeres munka. Egyéni és egyszersmind közhasznú érdek a kisegítő gazdaságok árutermelése. A mezőgazdaság jelenlegi helyzetéből következően még sokáig nem nélkülözhetjük, ezért nem magánügy, hogy miként alakul termelői érdekeltségük. Egyetlen példa, hogy mennyire „érzékeny” és rugalmas a kisegítő üzem: a kormány anyagiakkal ösztönzi a nagy- és a kisüzemekben egyaránt a tehéntartást, a tejtermelést. A kisegítő gazdaságok tavaly az előző évihez képest 4 millió literrel több tejet értékesítettek. Ez a mennyiség annyi, hogy a megye minden egyes lakója 10—10 literrel növelhette tej fogyasztását. A háztáji és a kisegítő gazdaságok éppen úgy „érzékenyek” a termelési biztonság alakulására, mint a nagyüzemek Nem engedhető tehát meg, hogy bárhol is közöny, vagy értelmetlen irigység visszafogja termelői kedvüket. A termelőszövetkezetek túlnyomó többsége nemcsak elismeri a háztáji árutermelés jelentőségét, de különböző módon segíti az állattartókat, s a termelt értékek szervezett eladásáról is gondoskodik. Nagyon sok múlik az ÁFÉSZ-eken, s (a tsz-ek és az ÁFÉSZ-ek közös vállalkozásán), a MÉK-en is, hogy minden felkínált értékes, minőségileg kifogástalan áru eljusson a fogyasztóhoz. Nem taktika, hanem jól felfogott közösségi érdek a kisegítő gazdaságok termelésének támogatása. Mert igenis szükség van, ma még nem pótolható módon szükség van munkájuk eredményére! . 1. Mit tennék, mint igazgató? Jó ötlettel, hasznos, komoly „játékkal” rendezte meg ez évi összejövetelét Veszprémben a városi szocialista brigádvezetők klubja. Tagjaitól „Mit tennék, ha én lennék az igazgató” címmel arra kért választ, hogyan segítenék a szocialista brigád-, valamint az újítómozgalom erősítését, az üzem- és munkaszervezés korszerűsítését, a termelés és a termelékenység, a munkásvédelem stb. fokozását. A zsűri tagjai — Angyal László a VIDEOTON veszprémi gyáregysége meg-A Szigeti József Faárugyár Béke szocialista brigádja (elismerve ezzel nemcsak az igazgatók, de általában a vezetők nem éppen irigylésre méltó munkáját) így írt: „A sors mentsen meg bennünket attól, hogy igazgatói kinevezés árnyékolja be életünket. A felelősségvállalás ezernyi gondját, baját, örömét gyakorolni igen nehéz feladat.’ S hogy ennek megkönnyítéséhez hozzájáruljanak, egy sor javaslatot adtak. Többek között, hogy a dolgozókat neveljék rá, nem mindent az igazgatótól kell várni, hanem a gondokat a maguk szintjén (brigádvezető, művezető, üzemvezető, gyáregységvezető stb.) kell megoldani. Molnár Ilona, a veszprémi posta távbeszélő központja Puskás Tivadar brigádjának vezetője javasolta: a soproni postaigazgatóság alapítson vándorserleget a szocialista A „kitől várjuk?” és a „milyen szinten?” kérdés a klubest folyamán több ízben is választ sürgetett. Sokan javasolták például, hogy fegyelemsértés esetén a brigád döntsön, ne pedig a vezetőség amely utólag fogadtatja el velük a határozatot. Mások a jutalom, prémium elosztását — mint hangoztatták — a kollektívára és nem az üzemvezetőre bíznák. Ne ő, hanem a brigád tegyen javaslatot, hiszen az tudja a legjobban: ki, s hogyan dolgozott? A javaslattevők zöme felvetette a műszaki patronábízott igazgatója, Bérei Ferenc, a városi pártbizottság titkára, Bergerános, a Bakony Művek vezérigazgatója, Csonka Dezső, a Szigeti József Faárugyár igazgatója, Demján Józsefné, a gyár szb-titkára, Kenesei György, az ÉPGÉP Középgépek Gyára igazgatója és Tóth Ferenc, a gyár szb-titkára — több mint 30 dolgozó, illetve kollektíva javaslatát bírálták el. Voltak, természetesen nem is kevesen olyanok, akik nem elégedtek meg csupán egy javaslattal, hanem ennél többre vállalkoztak, brigádokkal legeredményesebben foglalkozó osztályvezetők részére, s a kollektívák eredményei alapján ítélték oda a győztesnek. Mazolin Sándorné, a Bakony Művek dolgozója: „Én megszüntetném a szombat éjjeli műszakot és a hagyományos sajtológépeket automatákkal váltanám fel! Frick Józsefné, a veszprémi VIDEOTON dolgozója külön szaktanfolyamot hifsítana a nők részére, mert „nálunk a dolgozók 65 százaléka nő” és ezért „ötszögesítené a négyszöget is”, azaz: a politikai, tár-’rsadalmi, gazdasági, ifjúsági vezetők tanácskozásain még külön nőképviseletet is megvalósítana. Ónodi Imre, a Bakony Művek Rákóczi brigádjának nevében javasolta: lepjék meg az építőbrigádot egy saját rendeltetésű szállítóeszközzel, hogy ennek hiánya soha ne gátolja munkájukat, sók helyzetét. Munkájuk — mondották — az esetek többségében formális. Ezért a rendszeres értékelés, ellenőrzés, beszámoltatás stb. esetén a fiktív jelleg megszűnne, s a patronálási tevékenység értéke növekednék. Különösen akkor, ha a nyilvánosság előtt értékelnék és mind erkölcsileg, mind anyagilag elismernék! És ehhez hasonlóan értékeljék általában a középvezetők munkáját. Követeljék meg tőlük (hisz ezért kapják a fizetésüket), hogy felelősséggel irányítsanak, döntsenek valamennyi rájuk tartozó dologban. Ma sajnos még gyakori, hogy a népszerű feladatot vállalják, a népszerűtlennél pedig így válaszolnak: „Menjen a főnökhöz!” Pedig a jogok és kötelességek szinkronja nélkül az üzemi demokrácia nem érvényesülhet. A kollektívára figyelni kell! A javaslatok értékelésekor a zsűri tagjai kijelentették: érdemes volt a „vetélkedőt” megrendezni, mert igen sok gyakorlatilag azonnal hasznosítható, különösebb beruházást nem igénylő, a termelés fokozását, az üzemi légkör javítását segítő javaslat hangzott el. „Senki sem gátol meg bennünket abban — mondotta Bergeu János, a Bakony Művek vezérigazgatója —, hogy otthon valamennyi javaslatot mégegyszer értékeljük és megfelelően díjazzuk! S a legfontosabb, hogy meg is valósítsuk és ismét kérjük róla az emberek véleményét.” Ugyanezt a gondolatot boncolgatta Béres Ferenc, a városi pártbizottság titkára is. Rámutatott: „Egyetlen vezető sem engedheti meg magának, hogy ne figyeljen a kollektívára, annak véleményére. A mostaniak is bizonyítják, milyen nagy segítségtől fosztaná meg magát bárki is, aki a javaslatkérést elmulasztaná!” Városunkban — hangoztatta — a szocialista brigádok igen fontos politikai tényezőt jelentenek. A város arculatát a munkások határozzák meg, a szocialista brigádok, akik a 65 gazdálkodó egységben (amely évente 5 milliárd forint termelési értéket állít elő) a szocialista munkaverseny motorját képezik. S mert senki sem csalhatatlan, mennyivel jobb, megalapozottabb bármilyen döntés — és mennyivel könynyebb a végrehajtása is — ha az intézkedés előtt megkérdezték az illetékesek legalább a szocialista brigádokat, s ha a végrehajtáshoz őszintén, a tények feltárásával kérik segítségüket is. Mint ahogy tették most is. Maguk tanúsították: nem bánták meg. S. Nagy Sándor Vándorserleget az osztályvezetőnek Ki javasolja a jutalmat? NAPLÓ — 1974. február 1. péntek — 3