Napló, 1974. február (Veszprém, 30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-01 / 26. szám

MHÚSZ éve K­eszthely ma ünnepli várossá nyilvá­nításának 20. évfordulóját. Az el­múlt két évtizedben jelentékeny ur­­banizálódás bontakozott ki a Balaton-par­­ti városban. Ma a megye, sőt az ország határain túl is számontartott üdülő- és iskolaváros. Lakóinak száma a városiasodás két év­tizede alatt 7 ezerrel gyarapodott, és így ma már több mint 19 ezer állandó lakosa van Keszthelynek. A városi tanács leg­főbb feladatának tekintette kezdettől fog­va a lakásépítést. Eleinte inkább a magán­erőből készülő lakások építését támogat­ták, később tanácsi beruházásban is egy­re több lakás épült. A IV. ötéves terv idején például 300 lakás építését tervezte a tanács. A húsz év alatt 2 700 új lakással gyarapodott Keszthely. A lakásokon kí­vül művelődési ház épült, szép nagy szín­házteremmel. Elkészült a korszerű ven­déglátóipari szakközépiskola, új székházat kapott a szakmunkásképző-intézet, meg­épült az agrártudományi egyetem kol­légiuma. A jelenlegi ötéves tervben elkezdték az egyete­mi városrész építését. Új áruházak, boltok egész sora szolgálja a lakosságot. A Vasipari és Gépjárműjavító Szövetkezet modern autó­szerviz műhelye az egész megyében hírnevet szerzett jó munkájával. Állandó programja volt a városi tanácsnak 1954 óta az ivóvíz ellátás javítása, a csatornázás, az út- és jár­daépítés. A fejlődésre jel­lemző adat, hogy 1954-ben 7 kilométer hosszú szenny­vízcsatornája volt a város­nak, erre 240 lakás volt rá­kötve. Ma a 33,6 kilométer hosszú csatorna csaknem 2 ezer lakás szennyvízét szál­lítja el. A város idegenforgalma az utóbbi tíz évben nőtt meg ugrásszerűen. Amíg 1964- ben például 38 ezer vendég VÁROS KESZTHELY 142 ezer éjszakát töltött Keszthelyen, addig 1973-ban már 81 ezer vendég 420 ezer éjszakát töltött a ked­vező természeti adottságok­kal rendelkező városban. Közben megépült a modern Helikon Szálloda, korszerű­sítették a városnak szinte valamennyi vendéglőjét, bisztróját, cukrászdáját, Keszthely alsó-, közép- és felsőfokú oktatási intézmé­nyeiben majdnem 6 ezer fi­atal készül az életre. Az utóbbi években legerőtelje­sebben az agrártudományi egyetem fejlődött. Központja lett Dunántúl agrárfelsőok­tatási intézményeinek. Je­lentékeny eredményeket ér­tek el az egyetem oktatói és kutatói a szocialista mező­­gazdaság fejlesztésében is. Két éve ünnepelték az in­tézmény fennállásának 175. évfordulóját, amely Európa első agrárfelsőoktatási in­tézménye volt. Egyedülálló történelmi és művészeti értéke a városnak a Festetics kastély. Az elmúlt években nagyarányú restau­rálási és felújítási munkála­tok színhelye volt. Még eb­ben az évben megnyitják a nagyközönség előtt újjáva­rázsolt termeit, kiállítják műkincseit, könyvgyűjtemé­nyét. A keszthelyi Balatoni Múzeum gazdag látnivalókat kínál már a várossá válás kezdete óta az oda látoga­tóknak. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem diákszállója. Négyszáz egyetemi hallgató kényelmes otthona a tanulmányi idő alatt A vásártéri lakótelep egyik részlete az új ABC áruházzal készül a kolbász a város húsüzemében. Nyári időszakban naponta 300 sertést és 30 darab szarvasmarhát dolgoznak itt fel. A megye területének nagy részét, mintegy 500- 600 üzletet látnak el hússal, szalámival, kolbásszal (Fotó: Péterfay Endre) A keszthelyi egyetem oktatói és kutatói a mezőgazdasági tudományos kutatás több fon­tos témájának országos irányítói. Képünkön dr. Végh György egyetemi tanár, a keszthelyi kar dékánja kísérleti berendezést állít be a kémiai laboratóriumban A munkaképes nők 73 százaléka dolgozik Keszthelyen. Legfontosabb munkahelyeik a vendéglátóipari üzemek, a KÖRTEX cérnázó üzeme és az UNIVERZÁL Ruházati Vállalat. Képünk ez utóbbi vállalatnak egyik varrodáját mutatja Mit érnek a kisegítő gazdaságok? 1 É­vről évre növelik termelésüket a me­zőgazdasági nagyüzemek, a terme­lőszövetkezetek és az állami gaz­daságok. Talán emiatt van, hogy a háztáji és a kisegítő gazdaságokról ritkán esik szó a nyilvánosság előtt — mintha jelentékte­len, elhanyagolható lenne szerepük. Pedig ezek nélkül a mozgékony „segédcsapatok” nélkül jóval szegényebbek lennénk. Sőt, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy nélkü­lük csak hazai ellátásra futna lehetősé­günkből, de exportra nem. A kisegítő gazdaságok szerepe ott kez­dődik, hogy­ ellátják önmagukat a legkü­lönbözőbb termékekkel. Tehát szükségle­tüket nem a boltból szerzik be, így eleve lemondanak például a hús árát mérséklő állami támogatásról. (A bolti hús árát jó­val az önköltség alatt állapították meg, a különbözet az államot terheli.) Nagyon je­lentős ez az önellátó szerepük, de nem ez az egyedüli. Fontosabb ennél az, hogy a kisegítő gazdaságok több milliárd forint ér­tékű termékkel segítik a közellátást. Megyénkbeli adatok a múlt évről: kise­gítő gazdaságaink tavaly a többi között 12 ezer vágómarhát, 40 ezer vágósertést, 12 ezer süldőt, malacot, 5 millió tojást, 25 millió liter tejet, több mint 100 vagon zöld­séget és gyümölcsöt adtak el. Pontosabban nemcsak ennyit, mert az például kimutatha­tatlan, amit az őstermelők a piacra kosa­raznak. A listát szándékosan rövidítettük, de így is kitűnik, hogy milyen roppant jelen­tős a nagyüzemek növekvő árutermelése mellett is a kisegítő gazdaságok szerepe. Természetesen szó sincs róla, hogy ezek a kisegítő üzemek, háztáji gazdaságok ön­zetlenségből termelnének. A jó az a dologi­ban, hogy személyes érdekeltségük egybe­vág a népgazdaság szükségletével. Ha egyik napról a másikra abbahagynák mond­juk az állattartást , akkor sem lennénk hús nélkül, de az már erősen megkérdő­jelezhető, hogy jutna-e exportra. Az pe­dig létfontosságú az ország, végeredmény­ben valamennyiünk számára. A kisegítő gazdaságok fenntartása, áru­termelése jelentős beruházást és temérdek munkát követel az érdekeltektől. Gondol­junk csak arra, hogy 15—18 hónap kell ahhoz, míg egy vágómarha „elkészül”. Te­temes pénzt hoz ugyan a házhoz, de közben másfél évig gondozni és etetni kell — mintegy 30 mázsa szemesterménnyel. És így van tulajdonképpen mindennel — az el­adás, a pénz, utolsó állomás, aminek előz­ménye van. Az pedig a mindennapos, rend­szeres munka. Egyéni és egyszersmind közhasznú érdek a kisegítő gazdaságok árutermelése. A me­zőgazdaság jelenlegi helyzetéből követke­zően még sokáig nem nélkülözhetjük, ezért nem magánügy, hogy miként alakul terme­lői érdekeltségük. Egyetlen példa, hogy mennyire „érzékeny” és rugalmas a kise­gítő üzem: a kormány anyagiakkal ösz­tönzi a nagy- és a kisüzemekben egyaránt a tehéntartást, a tejtermelést. A kisegítő gazdaságok tavaly az előző évihez képest 4 millió literrel több tejet értékesítettek. Ez a mennyiség annyi, hogy a megye min­den egyes lakója 10—10 literrel növelhet­te tej fogyasztását. A háztáji és a kisegítő gazdaságok éppen úgy „érzékenyek” a terme­lési biztonság alakulására, mint a nagyüzemek Nem engedhető tehát meg, hogy bárhol is közöny, vagy értelmetlen irigység visszafogja termelői kedvüket. A termelőszövetkezetek túlnyomó többsége nemcsak elismeri a háztáji árutermelés je­lentőségét, de különböző módon segíti az állattartókat, s a termelt értékek szerve­zett eladásáról is gondoskodik. Nagyon sok múlik az ÁFÉSZ-eken, s (a tsz-ek és az ÁFÉSZ-ek közös vállalkozásán), a MÉK-en is, hogy minden felkínált értékes, minő­ségileg kifogástalan áru eljusson a fo­gyasztóhoz. Nem taktika, hanem jól felfogott közös­ségi érdek a kisegítő gazdaságok termelé­sének támogatása. Mert igen­is szükség van, ma még nem pótolható módon szükség van munkájuk eredményére!­ ­. 1. Mit tennék, mint igazgató? Jó ötlettel,­ hasznos, ko­moly „játékkal” rendezte meg ez évi összejövetelét Veszprémben a városi szoci­alista brigádvezetők klubja. Tagjaitól „Mit tennék, ha én lennék az igazgató”­­ cím­mel arra kért választ, ho­gyan segítenék a szocialista brigád-, valamint az újító­mozgalom erősítését,­­ az üzem- és munkaszervezés korszerűsítését, a termelés és a termelékenység, a mun­kásvédelem stb. fokozását. A zsűri tagjai — Angyal László a VIDEOTON veszprémi gyáregysége meg-A Szigeti József Faáru­gyár Béke szocialista bri­gádja (elismerve ezzel nem­csak az igazgatók, de általá­ban a vezetők nem éppen irigylésre méltó munkáját) így írt: „A sors mentsen meg bennünket attól, hogy igazgatói kinevezés árnyé­kolja be életünket. A fele­lősségvállalás ezernyi gond­ját, baját, örömét gyakorol­ni igen nehéz feladat.’ S hogy ennek megkönnyítésé­hez hozzájáruljanak, egy sor javaslatot adtak. Többek kö­zött, hogy­ a dolgozókat ne­veljék rá, nem mindent az igazgatótól kell várni, ha­nem a gondokat a maguk szintjén (brigádvezető, mű­vezető, üzemvezető, gyár­­egységvezető stb.) kell meg­oldani. Molnár Ilona, a veszprémi posta távbeszélő központja Puskás Tivadar brigádjának vezetője javasolta: a sopro­ni postaigazgatóság alapítson vándorserleget a szocialista A „kitől várjuk?” és a „milyen szinten?” kérdés a klubest folyamán több íz­ben is választ sürgetett. So­kan javasolták például, hogy fegyelemsértés esetén a bri­gád döntsön, ne pedig a ve­zetőség amely utólag fogad­tatja el velük a határozatot. Mások a jutalom, prémium elosztását — mint hangoz­tatták — a kollektívára és nem az üzemvezetőre bíz­nák. Ne ő, hanem a brigád tegyen javaslatot, hiszen az tudja a legjobban: ki, s ho­gyan dolgozott? A javaslattevők zöme fel­vetette a műszaki patroná­bízott igazgatója, Bérei Fe­renc, a városi pártbizottság titkára, Berger­ános, a Ba­kony Művek vezérigazgatója, Csonka Dezső, a Szigeti Jó­zsef Faárugyár igazgatója, Demján Józsefné, a gyár szb-titkára, Kenesei György, az ÉPGÉP Középgépek Gyá­ra igazgatója és Tóth Fe­renc, a gyár szb-titkára — több mint 30 dolgozó, illetve kollektíva javaslatát bírál­ták el. Voltak, természete­sen nem is kevesen olyanok, akik nem elégedtek meg csu­pán egy javaslattal, hanem ennél többre vállalkoztak, brigádokkal legeredménye­sebben foglalkozó osztályve­zetők részére, s a kollektí­vák eredményei alapján ítélték oda a győztesnek. Mazolin Sándorné, a Bakony Művek dolgozója: „Én meg­szüntetném a szombat éjjeli műszakot és a hagyományos sajtológépeket automatákkal váltanám fel! Frick Józsefné, a veszprémi VIDEOTON dolgozója külön szaktanfo­lyamot h­ifsítana a nők részé­re, mert „nálunk a dolgozók 65 százaléka nő” és ezért „ötszögesítené a négyszö­get is”, azaz: a politikai, tár-’r­sadalmi, gazdasági, ifjúsági vezetők tanácskozásain még külön nőképviseletet is meg­valósítana. Ónodi Imre, a Bakony Művek Rákóczi bri­gádjának nevében javasolta: lepjék meg az építőbrigádot egy saját rendeltetésű szállí­tóeszközzel, hogy ennek hiá­nya soha ne gátolja munká­jukat, sók helyzetét. Munkájuk — mondották — az esetek többségében formális. Ezért a rendszeres értékelés, ellen­őrzés, beszámoltatás stb. ese­tén a fiktív jelleg megszűn­ne, s a patronálási tevékeny­ség értéke növekednék. Kü­lönösen akkor, ha a nyilvá­nosság előtt értékelnék és mind erkölcsileg, mind anyagilag elismernék! És eh­hez hasonlóan értékeljék ál­talában a középvezetők munkáját. Követeljék meg tőlük (hisz ezért kapják a fizetésüket), hogy felelősség­gel­ irányítsanak, döntsenek valamennyi rájuk tartozó dologban. Ma sajnos még gyakori, hogy a népszerű fel­adatot vállalják, a népszerűt­lennél pedig így válaszol­nak: „Menjen a főnökhöz!” Pedig a jogok és kötelessé­gek szinkronja nélkül az üzemi demokrácia nem ér­vényesülhet. A kollektívára figyelni kell! A javaslatok értékelésekor a zsűri tagjai kijelentették: érdemes volt a „vetélkedőt” megrendezni, mert igen sok gyakorlatilag azonnal hasz­nosítható, különösebb beru­házást nem igénylő, a ter­melés fokozását, az üzemi légkör javítását segítő ja­vaslat hangzott el. „Senki sem gátol meg bennünket abban — mondotta Bergeu János, a Bakony Művek ve­zérigazgatója —, hogy ott­hon valamennyi javaslatot mégegyszer értékeljük és megfelelően díjazzuk! S a legfontosabb, hogy meg is valósítsuk és ismét kérjük róla az emberek vélemé­nyét.” Ugyanezt a gondolatot boncolgatta Béres Ferenc, a városi pártbizottság titkára is. Rámutatott: „Egyetlen vezető sem engedheti meg magának, hogy ne figyeljen a kollektívára, annak véle­ményére. A mostaniak is bi­zonyítják, milyen nagy se­gítségtől fosztaná meg ma­gát bárki is, aki a javaslat­kérést elmulasztaná!” Váro­sunkban — hangoztatta — a szocialista brigádok igen fontos politikai tényezőt je­lentenek. A város arculatát a munkások határozzák meg, a szocialista brigádok, akik a 65 gazdálkodó egységben (amely évente 5 milliárd fo­rint termelési értéket állít elő) a szocialista munkaver­­seny motorját képezik. S mert senki sem csalha­tatlan, mennyivel jobb, meg­alapozottabb bármilyen dön­tés — és mennyivel köny­­nyebb a végrehajtása is — ha az intézkedés előtt meg­kérdezték az illetékesek le­galább a szocialista brigá­dokat, s ha a végrehajtás­hoz őszintén, a tények fel­tárásával kérik segítségüket is. Mint ahogy tették most is. Maguk tanúsították: nem bánták meg. S. Nagy Sándor Vándorserleget az osztályvezetőnek Ki javasolja a jutalmat? NAPLÓ — 1974. február 1. péntek — 3

Next