Napló, 1974. július (Veszprém, 30. évfolyam, 152-176. szám)

1974-07-02 / 152. szám

Építik: a DRV dolgozói Határidő: 1979 április Beépítésre váró vízvezetékcsövek a község főutcáján Főkajár is jó ivóvizet kap A Balaton északi partjának községei közismerten híjján vannak a jó ivóvíznek. Ezen segítenek most a Dél-dunántúli Regionális Vízmű Vállalat I- es építésvezetőségének dolgozói, akik a 14 kilométer hosszú vízvezetékrendszert épí­tik, A Balatonakarattyától egy ággal Bala­­tonf­okai árnak is juttatnak jó ivóvizet. A munkát ez év január 22-én kezdték meg. A csövek lefektetéséhez szükséges árok­rendszer elkészítéséhez mintegy 14—15 ezer köbméter földet mozgattak meg, 80 százalé­kát gépek segítségével, míg a többit, a kö­ves, erősebb talaj miatt kézi erővel. Ugyan­ennyi földet temetnek majd vissza, ha el­készülnek a vezetékkel. Az építésvezetőség három brigádja most Balatonfőkajáron dolgozik. Feladatuk „nem leányálom”, hiszen egyes területeken a föld­szint felett 20 centiméter magasan áll a talajvíz. Ám itt is meg kell ásni a vezeték helyét, lefektetni, szigetelni a csöveket. Ez­alatt állandóan dolgoznak a szivattyúk. A vízvezetékhálózat elkészítésének határ­ideje: 1975 április vége. A brigádok úgy igyekszenek, hogy a munka zömét, mint­egy 80 százalékát még ez évben elvégezzék. Tudják, hogy nagy felfordulást okoztak a községben, de a végig felárkolt utcák, bár­mennyire nehezítik is a közlekedést, a jövőt, a jó ivóvizet ígérik. Ezért kérik a lakossá­got, megértő türelmükkel segítsék a brigá­dok munkáját, hiszen saját gondjuk meg­oldásáról van szó. A község területén mintegy 15—16 átfúrást kell végezni az utak alatt Kecskés Gábor brigádjának. Képünkön: az út alatti átvezetéshez hegesztik a fémcsöveket (Fotó: Péterfay Endre) A Kiss János vezette brigád két tagja a Rákóczi utcában a kész csővezeték nyomáspróbáját tartja Sziklás, kemény a talaj, itt nem boldogul a gép. Bertalan Ferenc szocialista brigádjának tagjai csákányt, lapátot fognak, mert itt is meg kell építeni a vezetéket Eszmecsere a munkahelyi demokráciáról Közvetve, közvetlenül Vigyázzunk, véletlenül se kerüljön a címben lévő két szó közé — a vessző helyett — egy harmadik. Nem köz­vetve vagy közvetlenül, ha­nem közvetve és közvetlenül egyaránt élnie, léteznie kell a munkahelyi demokráciá­nak. Azonos tartalom más­­más formái, megjelenítői csu­pán. Nincsenek alá- és fölé­rendelt viszonyban. Egyfor­mán fontosak. Egyformán fejlesztésre szorulnak. A bizalom kötelez Ismerős mondat. Sűrűn hallani. Főként a különböző testületek tagjainak megvá­lasztásakor. Az üzemi, a munkahelyi demokrácia köz­vetett érvényesítését ugyanis a dolgozók testületekre bíz­zák. Például a pártbizottság­ra. A vállalati szakszervezeti tanácsra, bizottságra. Az al­sóbb szintű párt- és KISZ vezetőségekre, szakszervezeti műhelybizottságokra. S egyebek között a vállalati felügyelő bizottságra, hiszen annak is vannak munkás tagjai. Akiket, sok más, tisztséget kapott társukkal együtt, kötelez a bizalom. Kérdés, mire kötelezi őket? Természetesen arra, hogy ismerjék a testület elé ke­rülő ügyeket, mondják el véleményüket, s persze, azo­­két szintén, akik megválasz­tották őket. Legyenek kriti­kusok, igényesek, kezdemé­nyezők, ne gépiesen bóloga­tok ... Néhány hegyibeszéd Lassítsuk csak gondolata­ink szárnyait, nehogy a fel­hők közé ragadjanak ben­nünket. Maradjunk a földön. Elvben helytállóak azok a követelmények, melyeket fentebb sorolni kezdtünk. A gyakorlatban azonban a köz­vetett demokrácia fórumai­nak ténykedése a munkahe­lyek egy részén azért for­mális, azért keveset érő, mert semmi más, pusztán — ahogy ezt az üzemi szóhasz­nálat csúfolja — néhány he­gyibeszéd hangzik el. A ve­zetők, a szakterület illeté­kesei számadatok és szak­mai kifejezések tömegét zú­dítják a hallgatóságra. Igye­keznek „tudományosak” len­ni, de legjobb esetben is annyi marad meg a résztve­vők többségének fejében, hogy „kellene”, sok minden kellene. Hogyan, mi módon? Erről nem esett szó, erről nem kérték a testület tagjai­nak véleményét. Holott ott kezdődött volna a kollektív munka, a demokrácia köz­vetett fórumának hasznossá­ga. Esetleges, rendezetlen an­nak gyakorlata, hogy mit ér­demes, mit kell e fórumok elé terjeszteni. A jelenleginél világosabb — állami és szakszervezeti — utasítások­ra, irányelvekre van szük­ség. Azért, hogy ne néhány vezető elhatározásától függ­jön, megvitatnak-e valamit a testületekkel, vagy „rö­vid úton” döntenek, s a kö­zösségnek nem marad más, mint a tudomásulvétel. Mert ez hálátlan szerep. Mi több, jogtalan is. Tökéletesen igaz Az írás viszont megmarad — tartja a közhiedelem. De öreg hiba, hogy sokszor az írás sem ér sokat. Könnyű ez is, „elrepül”. Hiszen — áttérve a munkahelyi de­mokrácia közvetlen formái­ra — jegyzőkönyv, emlékez­tető, összefoglaló készül a termelési tanácskozásról, az üzemi munkásgyűlésről, a brigádértekezletről, a bri­gádvezetők helyi,­s ágazati tanácskozásáról, az ifjúsági parlamentről, a törzsgárda összejöveteléről, a műszaki konferenciáról, a párt- és szakszervezeti­ KISZ taggyű­lésről ... Azaz tekintélyes a fórumok száma. Nem ke­vésbé az ott elhangzó észre­Napjainkban — mind a dolgozók szemléletét, mind társadalmi viszonyainkat te­kintve — eljutottunk addig, hogy a közvetett és a köz­vetlen fórumoknak érdemi szerepet, hatáskört, ha úgy tetszik, jogkört szánunk. A formalitások helyett. For­mailag ugyanis élnek a ter­melési tanácskozások. Rend­szeresen megtartják azokat stb. Ám mi múlik a dolgo­zóknak ezen az összejövete­lén? Döntenek a kiváló cím­re javasoltakról. Kész Vajon ma már elég ez? Hiszen az emberek politikai, műveltségi, s persze szakmai szintje is, jóval fölötte áll az egykorinak. Igényük van tehát a többre. Arra például, hogy — akár a termelési ta­nácskozások új jellegű le­bonyolítása, akár más for­ma keretében — érdemben mondhassanak véleményt közvetlen munkahelyi veze­tőjükről, a gazdasági munka egészéről és részeiről, a bá­násmódról ... A Munkaügyi Miniszté­rium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa tavaly végzett, széleskörű együttes vizsgálata egyebek között megállapította, hogy a dol­gozók nagy többsége nem a munkahelyi demokratizmus ugyanis a lenini útmutatás." „A megvitatás — közös, a felelősség — egyszemélyi”, vételeké, javaslatoké, bírá­latoké. Csak éppen... „ ... azt szeretnénk, hogy hatékonyabban működjön demokráciánk, és ne úgy, ahogy ma még sok helyen előfordul; a dolgozók el­mondják ugyan véleményü­ket, a vezetők meg is köszö­nik azt, de minden marad a régiben” — állapította meg Kádár János 1974. március 28-án, a nyíregyházi pártak­tíván. Azaz: csak a szó meg az írás nem elég. Arra is szükség van, hogy a kötelező cselekvés módjait kimunkál­juk. A vezetők személyes fe­lelősségének érvényesítését a dolgozók közvetlen tapaszta­latainak hasznosításában, új fórumai után áhítozik, hanem a meglévők hatásos működtetését kívánja. A tö­meges vélemény jó jelző­­rendszer! Kifejezi az igénye­ket csakúgy, mint a lehető­ségeket. Azt, hogy a for­mák, értekezletek, tanácsko­zások gyarapítása helyett érdemi feladatokat kell rá­bízni a meglévőkre. Esetleg úgy, hogy — sok más mel­lett — a brigádvezetői érte­kezletek előzetes véleményt nyilvánítanak az üzemi ve­zetők bizonyos körében a kinevezéshez. Esetleg úgy, hogy az üzemi szakszerve­zeti bizottságokba ne csak a megválasztottak legyenek ott, hanem az adott terület szocialista brigádjainak kép­viselői szintén. „Merész” elképzelések ezek? Csak azok vélik an­nak, akik nem érzékelik eléggé­­a dolgozók megerő­södött öntudatát, növekvő tulajdonosi szemléletét. Hol­ott a demokrácia, benne az üzemi, munkahelyi demok­rácia is, tükrözője a meg­változott társadalmi körül­ményeknek, a társadalmi fejlődésnek. S ma már tud­juk, elengedhetetlen, hogy világosan — formájában és tartalmában — tükrözze ezt. Mészáros Ottó A szó elrepül... Formalitások helyett Házépítés — sikla után Napsütötte domboldal. A távolban látni lehet Inota impozáns sziluettjét. Felka­nyarodunk a műútról a félig­­kész emeletes házak jövendő­beli utcácskájába. Hallgatom Wilhelm Elek magyarázatát. Várpalotán a városszéli dom­bocska jövőjéről mesél. S képzeletemben már én is látom a fiatal utca zöldellő előkertjeit, a játszadozó gye­rekeket, a kandelláberek nyújtott árnyékát. Egyelőre azonban célszerű a lábam alá nézni. Murva- és homokhe­gyeken bukdácsolunk át, vé­gül egy félig kész otthon előtt egy malteros ládára telep­szünk le. A „háziaknak” aligha lehet szemükre vet­ni, amiért nem lelkesednek a látogatókért — hisz dolgoz­nak. — Sokfelől hallottunk már ilyen kezdeményezésekről. Beszélgetünk magunk között róla eleget. Aztán, amikor a Várpalotai Szénbányák KISZ- bizottsága tárgyalt az illeté­kesekkel a múlt év elején — hogy létre tudjuk hozni a lakásépítő szövetkezetét. 28 fiatal vájár jelentkezett — kezdi a beszélgetést Szatmári Balázs, aki robbantómester, az S 2-ben. — Hogy a KISZ vezetői mennyit talpaltak, tárgyaltak, nem tudom. De szerintem ők is csak a célt nézték, nem a nehézségeket, hisz akkor ta­lán elkezdeni sem merte volna az ember — teszi hoz­zá Benke Károly vájár. Bent, a félig kész ebédlőben kialszik a gumikábel végén lógó stecklámpa. Együtt sé­tálunk a központi biztosító szekrényig. Szatmári Balázs kicseréli a kiégett biztosíté­kot. — Hát ez van még egyelő­re a kandelláberek helyén — mondja. Újra letelepszünk egy betoncsőre. Rápaskol al­kalmi ülőkéjére és így foly­tatja: — Ezek pedig a jövő köz­művesítés tartozékai. A vil­lányi vizet és a csatornázást mi csináljuk meg, így kap­tuk meg a telkeket négy­szögölenként 15 forintért a városi tanácstól. — Mennyivel lehetett be­szállni és honnét jött össze az indulótőke? — A 28 tag legtöbbje fia­tal, többgyermekes. Tízezer kellett az induláshoz, és a vállalat adott 20 ezer forint kamatmentes kölcsönt egy évre. — Fiataloknak néha eny­­nyit is nehéz összerakni. — Ez igaz is, de mindany­­nyian csaknem fél évig együtt jártunk bontani régi épületeket, és az épülő há­zak anyagának a fele innét van... Szatmári Balázs felesége is leteszi a malterkeverőt. Leül közénk­ a betongyűrűkre. Már négyen mesélnek fel­váltva a csupasz téglafalak tövében. — Sok a baj, a gond. A födém betonelemekből rossz tárolás miatt 1500 összetö­rött... Nem kis pénz volt. — Késtek az anyagszállí­tások is néha. — Több mint egy éve már itt „víkendezünk” nyakig malterban — sikla után ... Mielőtt közbeszólhatnék, Szatmári Balázs megszólal. — Nehogy azt higgye, hogy panaszkodunk! Magunknak csináljuk és nem kis segít­séggel. Jobban járunk mi is, az állam is, hogy 28 csa­láddal kevesebb jár sürgetni a lakáshivatalt, a fogadóna­pokon. Az is elég energiába kerül. A csákány és a lapát nekünk, bányászoknak a föld fölött sem idegen. A lebukó nap az épülő há­zak árnyékából lassan to­ronyháznak illőt rajzol.. Búcsúzunk, kiérünk az „összefogás utcájából”. Ma­gamban kereszteltem el így. Wilhelm Elek, a KISZ-titkár, aki szintén itt épít, a házsor mögé mutat. — A jó példa az, amit má­sok is követnek. Mögöttünk, a domb másik részén, már megtörtént az ünnepélyes ka­pavágás. Újabb 28 vájár kö­veti a „lignit lakásszövetke­zet” példáját. Egy év múlva ugyanilyen házak állnak majd ott is. Bányászok épí­tenek­­ maguknak. Sikla után, éppen csak lemosva magukról a fekete szénport. Varga György Ifjú szakmunkások fogadása a Bakony Művekben (Tudósítónktól.) Szombaton 66 fiatal, kezdő szakmunkást köszöntöttek a veszprémi Bakony Művek­ben. Először Takáts László, a KISZ-bizottság ifjúsági fe­lelőse üdvözölte a munkára jelentkező fiatalokat és a veszprémi 306-os Szakmun­kásképző Intézet igazgatóját, majd a vállalat vezérigazga­tósága nevében Pagett Olivér üzemgazdasági főosztályveze­tő ismertette a feladatokat és a lehetőségeiket. Hangsúlyoz­ta többek között, hogy min­den fiatal szakmunkás részé­re megfelelő munkakört és szakmai továbbképzési lehe­tőséget tud biztosítani a vál­lalat. Ezt igazolja az is, hogy 1971-től több mint húsz szá­zalékkal emelkedett a szak­munkások bére. Az ifjú szak­munkások helyzetére a jövő­ben is megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak a válla­lat vezetői. Márkus Károly szerszám­­készítő, a szakszervezeti­ bi­zottság tagja, több fontos ten­nivalóra hívta fel a fiatalok figyelmét. Javasolta, hogy a most kezdő szakmunkások is­merkedjenek meg a vállalati kollektív szerződéssel, az if­júsági törvényre épülő vezér­­igazgatói utasítással és a törzsgárda-szabályzattal. Megemlítette, hogy a jelenle­gi törzsgárda-szabályzat ér­telmében elismerik az ipari tanulók utolsó két évét is, így hároméves munkaviszony után a fiatalok ötéves törzs­­gárdatagságra jogosultak. A 15 kitűnő és jeles osztályzat­tal végzett fiatalnak a válla­lati KISZ-bizottság könyvju­talmat, a szakszervezeti bi­zottság pedig emléklapot adott át. Kitüntették Steigler András szakoktatót; több év­tizedes munkájáért megkap­ta a „Kiváló dolgozó” címet. Befejezésül a vállalat ifjú­sági kubtjában találkozót ren­deztek az idős és fiatal szak­munkások részére. (B. J.) NAPLÓ — 1974. július 2. kedd —3

Next