Napló, 1974. szeptember (Veszprém, 30. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-01 / 204. szám
Több műtrágya a mezőgazdaságnak A peremartoniak kongresszusi versenye A XI. pártkongresszus és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott versenyhez a Peremartoni Vegyipari Vállalat valamennyi brigádja csatlakozott. Csak néhányat említünk meg közülük. Legjelentősebb az NPK-üzem dolgozóinak vállalása: az éves terven felül négyezer tonna műtrágyát adnak a mezőgazdaságnak. A nitroszulfát- és cinkszulfátüzem szocialista brigádjai környezetvédelmi vállalásokat is tettek. A robbanóüzem dolgozói kommunista műszakokat szerveznek, s az ezért járó munkabért nevelőotthonok patronálására fordítják. Az üzem dolgozói felajánlásának összege hatmillió 538 ezer forint. A kongresszusi munkaverseny első félévi értékeléséből kitűnik, hogy a brigádok eddig teljesítették vállalásukat. Az NPK-üzem kétezer tonnával teljesítette túl a tervét, és jelentős eredményeket értek el az energiatakarékosságban is. A gépjavító üzem 55 ezer forint értékű anyagmegtakarítással büszkélkedhet, s a 13 szocialista brigád ISI tagja összesen 2125 óra társadalmi munkát teljesítetett. Az Asztalos János szocialista brigád a szilikoüzem részére szállítóedényeket, a műtrágyaüzem részére pedig háromszáz darab transzportelemet készített. Lehetne még sorolni a felajánlásokat és ezek teljesítését, de beszéljenek inkább a képek. (Vida András képriportja) Az anyagszállító láncos elevátor csészéi gyorsan elhasználódnak. A használhatatlan csészéket régen eldobták, s darabonként 760 forintért újat vásároltak. Az Ifjú Gárda ifjúsági szocialista brigád tagjai június óta kijavítják, felújítják az elhasználódott eszközöket. Ez a vállalatnak évente 400 ezer forint megtakarítást jelent. Az NPK-üzem kétezer tonnával teljesítette túl első féléves tervét. A vállalat szinte minden dolgozója tett valamit az új tanműhely felépítéséért. Az eredmény: az év elején még düledező garázs helyén néhány nap múlva a jól felszerelt, korszerű műhelyekben megkezdődhet a szakmunkásképzés. A vállalások teljesítésének egyik feltétele a folyamatos anyagszállítás. Ezt a célt szolgálja a nemrég elkészült új rakodótér. VÍZBÁNYÁSZOK Amikor a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat új pártbizottsági titkárának, Wildhoffer Józsefnek elmondtam, hogy miről is szeretnék írni és kiejtettem e szót: vízbányászok, nyomban helyesbített vízkiemelők. Bizonyára igaza van, de élve az újságírói szabadság lehetőségével, mégis az előbbi megfogalmazásnál maradok, hiszen akikről az alábiakban szó esik, mégiscsak bányászok, bauxitbányászoknak vallják magukat. Pontatlanságomat nézzék hát el a szakemberek.... — Meneküljünk emberek! Jön a víz! — Milyen víz? — néztek csodálkozva egymásra a vájárok a nyirádi Táncsics aknában. S érthető volt a meglepetésük, hiszen eddig bányavíznek híre-hamva sem volt, s még ivóvizet sem igen találtak. 1951-et írtunk. A szemtanú Tilger István ma is jól emlékszik azokra a májusi éjszakákra. — Senki sem készült fel a veszélyre, még szivattyúink sem voltak. Megpróbáltuk cementtel eltömni a vízbetörési réseket. Hiába, a vágatokban már csak úszni lehetett. Percenként 5 köbméter víz tört fel. Leállt a termelés, mentettük, ami menthető vol. Később a Dorogi Szénbányáktól kaptunk egy nagyteljesítményű szivattyút, s mi lakatosok, szerelők hetekig dolgoztunk, míg ezt a helyére állítottuk és beindítottuk. Ettől kezdve a víz állandó kísérője lett a bauxitbányászatnak. A gépüzem — amelynek már a felszabadulás óta dolgozója volt Tilger István — munkája új feladattal bővült: a víz elleni védekezéssel. — Úgynevezett passzív vízvédelemre rendezkedtünk be. Ez azt jelentette, hogy a szivattyúkat közvetlenül a vágatokban, a termelőhelyekre helyeztük el. S mindig csak a szükséges időpontban állítottuk munkába. Nemegyszer térdig, derékig érő vízben dolgoztunk. Ma hőskornak mondjuk, akkor ez mindennapjainkat jelentette, s nem is mertük gondolni, hogy másképpen is lehet. A víz egyre több gondot okozott a bauxitbányászatnak. A hatékonyabb védekezés, a kedvező külföldi, elsősorban szovjet tapasztalatok arra késztették a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatot, hogy más módszerekre térjenek át, az úgynevezett aktív vízvédelemre, amikoris előre víztelenítik az adott művelési területet. — Jórészt öreg, régi szakmunkásokból áll a mi gárdánk, én viszonylag fiatal vagyok közöttük Rózsa Lajos hegesztő, 1959-ben került a vállalathoz. Először bányászként dolgozott lent a föld alatt, majd két évig „hűtlenné” vált, másutt kereste boldogulását, de ismerősei, távlati tervei mégiscsak „visszatérítették” a vállalathoz. — Halimbán, a gépüzemnél dolgoztam, s amikor megalakult a vízüzem, én is idekerültem. A kutak, szivattyúk szerelése, üzemeltetése, karbantartása a mi feladatunk. „Napról szerelünk”, vagyis mi már nem megyünk föld alá, a mi küzdelmünk már nem is hasonlítható Tilger Pista bácsiékéhoz. Az „öreg” — elnézést, hogy így mondom, — ugyanis még ma is dolgozik, ő a csoportvezetőnk, őt ismerik a legjobban. A vízüzem dolgozóit — jelenlegi létszámuk 41 — nemigen ismerik a földalatti vágatokban, csak a régieket, az „öregeket”. — Azért én mégis bauxitbányásznak érzem és vallom magam. Még akkor is, ha a föld alól felszínre jövő, a vörös bauxitportól már messziről felismerhető bányászok idegenként mennek el mellettem. És még akkor is, ha nekem, illetve nekünk már nem jár az a földalatti pótlék, ami minden más üzemrész lakatosának, szerelőjének „dukál”, ami miatt bizony az átlagnál kisebb a keresetünk. A vízüzem jelenleg 22 úgynevezett fúrt kútra felügyel. Ezek 20 kilométer átmérőjű körzetben helyezkednek el s jelenleg évente mintenki 155 millió köbméter vizet emelnek a felszínre. Ha ez mind a Balatonba folyna, a magyar tenger évenként 20 centiméterrel emelkedne meg. E víz egy részét azonban — s szerencsére mind többet — ivóvízként értékesíti a vállalat a már megépült, illetve épülő nyugat és kelet-balatoni regionális vízművek segítségével. Így kap jóminőségű „bauxitvizet” a Balatonpart számos települése, de még olyan városok is, mint Ajka, Pápa, Keszthely. A vízművekkel együtt a géppark értéke megközelíti a 400 millió forintot, amely a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat teljes állóeszköz állományának csaknem egynegyede. Hihetetenül nagy felelősség hárul tehát a vízüzem kollektívájára, a vízbányászokra. Percenként 300 köbméter vizet juttatnak felszínre kútjaink. Ezek automatikusan, felügyelet nélkül dolgoznak, valamennyit egy központi diszpécserirányító teremből vezéreljük. Látszólag könnyű tehát a munkánk, de csak látszólag. Szentai Gyula 1966-tól, a megalakulás óta vezetője a vízüzemnek. „Szenes” volt, szénbányától került a bauxithoz. — Amikor elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karát, először a Budapesti Áramszolgáltató Vállalatnál, majd a Várpalotai Szénbányászati Trösztnél helyezkedtem el. A herendi bányaüzem felszámolásakor jöttem ide Nyirádra, egy teljesen új területre, új munkakörbe. Sok itt a villamosmérnöki feladat, sok és izgalmas munka várt és vár rám. És az újabbak sem hiányoznak. Néhány hónapja például a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat vízüzeme kapta meg a hazánkban található valamennyi bányában használatos búvárszivattyúk szerviz- és garanciális feladatait. Az újabb fúrt kutak telepítése is jelentős feladat, hiszen a további bauxitbányászat, az érclencsék víztelenítése megköveteli, hogy a már eddig is mintegy 80 métert süllyesztett vízszint további 35 méterrel csökkenjen. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat „vízbányászatáról” mind több szó esik nemcsak a környező településeken, hanem a különböző országos terveknél, fórumoknál, a különböző távlati tervekben is. S ez érthető, hiszen az aktív vízvédelem együttjár a távolabbi területek vízszintjének csökkenésével is. De a vállalat gondoskodik arról, hogy a közeli és távolabbi községekben mindig elegendő víz legyen, többmillió forintot bocsájt a tanácsok rendelkezésére, míg a regionális vízművek megépítésével újabb és újabb települések jutnak jó minőségű ivóvízhez. Ugyanakkor, mint központi vízbázis is szerepel a nyirádi „bauxitvíz” a távlati tervekben, mely még a bányászati tevékenység megszűnése után is biztos alapja lehet a Dunántúl megfelelő vízellátásának. Jövőt alapozó munkát végeznek, hát a nyirádi vízkiemelők, kiknek azonban minden bizonnyal jól esik, s elvárják, hogy bányásznapjon róluk is szóljanak, mert igenis bányászok e „vízbányászok”. Andrássy Antal Jó határozat — nehéz végrehajtás II. Kikkel, mivel és hogyan? Nemcsak az erőművek, de egy sor üzem és a lakosság is több, főként jobb minőségű szenet kér. Hazai szénbányászatunk ez évben 27 millió tonnát termel. Ez kevés, különösen ami a magas kalóriát illeti. Emiatt behozatalra szorulunk. 1974-A jövőbeni követelmények megyénk bányászatát is nagy feladatok elé állítják, hiszen — a kutatási eredmények szerint — Veszprém medrében található az ország szénvagyonának mintegy 6 százaléka, azaz: több milliárd ,,műrevaló”, fejtésre alkalmas készlet. Bányáink jelenleg az ország széntermelésének I0 százalékát szolgáltatják. Vannak üzemek, amelyek ismert szénvagyona *— a jelenlegi termelési szinten — 100 évre is elegendő. De a kutatás most is folyik, s mind a Várpalotai-, mind pedig a Középdunántúli Szénbányák Vállalatnál a szükséges szénmezők, a kapacitásnövelő munkahelyek feltárására, újranyitására részletes tervek állnak rendelkezésre. Az is közismert, hogy a termelékenység, műszaki színvonal, gépesítettség stb. tekintetében a megye szénbányászata szinte az első helyen áll, s emiatt az egy dolgozóra jutó termelés 45 százalékkal summázva a tapasztalatokat: a szén iránti kereslet megnőtt, s tovább fokozódik, a kutatások és feltárások eredményeként szén is „akad”. Mostmár csak az a nagy kérdés: hogyan, mivel és főleg kikkel fogjuk a tervezett mennyiséget felszínre hozni? Az első kettőre, a „hogyan”-ra és a „mivel”-re a válasz általában kézenfekvő: a műszaki fejlesztéssel, a bányák korszerűsítésével, a nagyteljesítményű gépek, berendezések alkalmazásával. A Középdunántúli Szénbányák Vállalat üzemeiben jelenleg dolgozó 15 EHOR például csak a kezdet, hiszen valamennyi elővárás gépesítését megtervezték. A legkülönbözőbb fajta biztosító berendezések, valamint önjáró páncélpajzsok, maróhengerek, gyaluk, páncélkaparók Ám amíg ezek a fantasztikusnak tűnő módszerek megvalósulnak, addig i „meg kell lovagolni” a technikát a legkorszerűbbben többek között — a hazai energiaszükséglet kielégítésére — körülbelül másfél millió tonna szenet 500 ezer tonna brikettet és 1,2 millió tonna kokszot importálunk. A jövő? 1990-ben az igények zavartalan kielégítéséhez már 50 millió tonna hazai szénre lesz szükség, magasabb az országos átlagnál. Várpalota. Ajka Padrag Dudar. Balinka bányáiban megszokott termelő eszközök már az önjáró páncélpajzs. a széngyaku a maróhenger. az F—6-os elővájó-fejtő gép. az EHOR elővájó-rakodó. a hidraulikus PLM rakodó stb. Csak a KDSZV bányáiban 35 kilométer összhosszúságú gumiszalag szolgálja a szállítást. Az összes kitermelt szén több mint 63 százalékát géppel jövesztik, s 75 százalékát géppel rakják fel. Várpalotán a gépi jövesztés és rakodás aránya 86,5 százalék, míg a gépi szállításé 94,5 százalék. S mindezt jóformán az utóbbi öt év alatt valósították meg. Vagyis amíg mások a szénbányászat létjogosultságát vitatták, addig megyénk bányászai felkészültek a jövőbeni nagyobb feladatok megoldására, ártert számítottak az igények növekedésére, a szénbányászat szerepének erősödésére, újabb és tökéletesített, továbbfejlesztett változatainak alkalmazása, a dudarihoz hasonló, egy diszpécser központból irányított szállítás megteremtése, a koncentrált fejtési, tömegtermelésre alkalmas munkahelyek kialakítása valamennyi bánya érdeke. Ebben természetesen segít a tudomány is. Az 1974. évi bányászati világkongresszus ..A bányászat fejlődésének prognózisa a 2000. esztendőre” címmel tanácskozik, s vitatja meg a legújabb, a tizenöt-húsz évvel ezelőtt még csak tudományos-fantasztikus regényekben, ma azonban már a valóságban is szereplő módszereket. Ilyen például a szén elgázosítása, a nukleáris fellazítás és kitermelés, a vegyi ,,feloldás”, a baktériumos beavatkozás, stb. berendezés is irányítást igényel, önmagától nem dolgozik. Mert hiába jók megyénk bányáinak geológiai adottságai, hiába gyárt az ipar „tudós, gondolkodó” gépeket, ha nincs aki dolgozzon vele. Vagyis: a ..kikkel”, milyen emberekkel termeljük a szenet a jövőben? — ez a kérdések kérdése. A munkáskéz biztosítása! Jelenleg a bányászat dolgozóinak átlagos életkora 40 év feletti. Utánpótlás? Vájárképzés? Ismeretes, hogy a vájáriskolák már évek óta szinte minden iparágban képeznek szakmunkásokat, csak éppen a bányászatnak nem. Ha nagy nehezen sikerül — mint például ez évben Ajkán, vagy már két éve Várpalotán — 6—8 tanulóval osztályt indítani, az már nagy eredmény. A bányászok gyermekei nem követik apjuk mesterségét, s az iskolákból alig jelentkeznek, mert egyrészt a bányák bezárásáról hangoztatott nézetekkel „sikerült’’ valósággal elriasztani nemcsak a gyerekeket de már a dolgozó szakmunkások egy részét is. Másrészt, akik jönnének, azokat a pedagógusok beszélik le, sőt — az ajkai, padragi, várpalotai munkaügyi előadók elmondták — az igazgatók a legtöbb helyen nem engedték meg, hogy a gyerekeket a pályaválasztás előtt tájékoztassák a lehetőségekről. És nemcsak szakmunkások, hanem művezetők, aknászok sincsenek elegen. A vállalatok hadakoznak a MüM illetékesei véleményével, akik szerint a tatabányai aknászképző elegendő műszakit ad. Papíron lehetséges. Csakhogy az itt végzettek jórésze elmegy a metróépítéshez, a tsz kőbányákhoz, mélyépítő vállalatokhoz, stb. csak éppen a szénbányákhoz nem. Ezért határozták el a KDSZV és Várpalota illetékesei, hogy Veszprémben bányaipari technikum levelező tagozatot indítanak, amelynek létrehozásában a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat is résztvesz. Mert például csak az Ajkai Szénbányáknál mint, egy 20 aknászi tisztség betöltetlen, a most első éveseket legkorábban csak 1980- ban bízhatják meg ezzel a feladattal. S közben néhányan nyugdíjba is mennek, akkor ki irányítja a földalatti körzeteket? A Minisztertanács idézett határozata, a végrehajtási utasítás jó, nagy szükség volt rá a szénbányászat jövőjé,az energiahelyzet megoldása érdekében. De a gondok megoldása, a határozat végrehajtása — mint kitűnik — nem könnyű. Igen nagy erőfeszítést kíván ma is, a jövőben is. S. Nagy Sándor A bányászok számítottak rá! Továbbra is a korszerűsítés! A technikát is irányítani kell! NAPLÓ — 1974. szeptember 1. vasárnap —3