Napló, 1974. szeptember (Veszprém, 30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

Több műtrágya a mezőgazdaságnak A peremartoniak kongresszusi versenye A XI. pártkongresszus és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott versenyhez a Peremartoni Vegyipari Vállalat vala­mennyi brigádja csatlako­zott. Csak néhányat emlí­tünk meg közülük. Legjelen­tősebb az NPK-üzem dolgo­zóinak vállalása: az éves ter­ven felül négyezer tonna műtrágyát adnak a mezőgaz­daságnak. A nitroszulfát- és cinkszulfátüzem szocialista brigádjai környezetvédelmi vállalásokat is tettek. A rob­banóüzem dolgozói kommu­nista műszakokat szerveznek, s az ezért járó munkabért nevelőotthonok patronálására fordítják. Az üzem dolgozói felajánlásának összege hat­millió 538 ezer forint. A kongresszusi munkaver­seny első félévi értékeléséből kitűnik, hogy a brigádok ed­dig teljesítették vállalásukat. Az NPK-üzem kétezer ton­nával teljesítette túl a tervét, és jelentős eredményeket ér­tek el az energiatakarékos­ságban is. A gépjavító üzem 55 ezer forint értékű anyag­megtakarítással büszkélked­het, s a 13 szocialista brigád ISI tagja összesen 2125 óra társadalmi munkát teljesíte­tett. Az Asztalos János szo­cialista brigád a szilikoüzem részére szállítóedényeket, a műtrágyaüzem részére pedig háromszáz darab transzport­elemet készített. Lehetne még sorolni a fel­ajánlásokat és ezek teljesíté­sét, de beszéljenek inkább a képek. (Vida András képriportja) Az anyagszállító lán­cos elevátor csészéi gyorsan elhasználód­nak. A használhatat­lan csészéket régen el­dobták, s darabonként 760 forintért újat vásá­roltak. Az Ifjú Gárda ifjúsági szocialista bri­gád tagjai június óta kijavítják, felújítják az elhasználódott esz­közöket. Ez a vállalat­nak évente 400 ezer forint megtakarítást jelent. Az NPK-üzem két­ezer tonnával teljesí­tette túl első féléves tervét. A vállalat szinte minden dolgozója tett valamit az új tanműhely felépítéséért. Az eredmény: az év elején még düledező garázs helyén né­hány nap múlva a jól fel­szerelt, korszerű műhelyek­ben megkezdődhet a szak­munkásképzés. A vállalások teljesítésének egyik feltétele a folyamatos anyagszállítás. Ezt a célt szol­gálja a nemrég elkészült új ra­kodótér. VÍZBÁNYÁSZOK Amikor a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat új pártbizottsági titkárá­nak, Wildhoffer Józsefnek el­mondtam, hogy miről is szeretnék írni és kiejtettem e szót: vízbányá­szok, nyomban helyesbített­ víz­­kiemelők. Bizonyára igaza van, de élve az újságírói szabadság lehe­tőségével, mégis az előbbi megfo­galmazásnál maradok, hiszen akikről az alábiakban szó esik, mégiscsak bányászok, bauxitbá­nyászoknak vallják magukat. Pontatlanságomat nézzék hát el a szakemberek.... — Meneküljünk emberek! Jön a víz! — Milyen víz? — néztek cso­dálkozva egymásra a vájárok a nyirádi Táncsics aknában. S ért­hető vol­t a meglepetésük, hiszen eddig bányavíznek híre-hamva sem volt, s még ivóvizet sem igen találtak. 1951-et írtunk. A szem­tanú Tilger István ma is jól em­lékszik azokra a májusi éjszakák­­ra. — Senki sem készült fel a ve­szélyre, még szivattyúink sem voltak. Megpróbáltuk cementtel eltömni a vízbetörési réseket. Hi­ába, a vágatokban már csak úszni lehetett. Percenként 5 köbméter víz tört fel. Leállt a termelés, mentettük, ami menthető vol. Ké­sőbb a Dorogi Szénbányáktól kaptunk egy nagyteljesítményű szivattyút, s mi lakatosok, szere­lők hetekig dolgoztunk, míg ezt a helyére állítottuk és beindítot­tuk. Ettől kezdve a víz állandó kí­sérője lett a bauxitbányászatnak. A gépüzem — a­melynek már a felszabadulás óta dolgozója volt Tilger István — munkája új fel­adattal bővült: a víz elleni véde­kezéssel. — Úgynevezett passzív vízvé­delemre rendezkedtünk be. Ez azt jelentette, hogy a­ szivattyúkat közvetlenül a vágatokban, a ter­melőhelyekre helyeztük el. S mindig csak a szükséges időpont­ban állítottuk munkába. Nemegy­szer térdig, derékig érő vízben dolgoztunk. Ma hőskornak mond­juk, akkor ez mindennapjainkat jelentette, s nem is mertük gon­dolni, hogy másképpen is lehet. A víz egyre több gondot okozott a bauxitbányászatnak. A hatéko­nyabb védekezés, a kedvező kül­földi, elsősorban szovjet tapaszta­latok arra késztették a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatot, hogy más módszerekre térjenek át, az úgy­nevezett aktív vízvédelemre, ami­­koris előre víztelenítik az adott művelési területet. — Jórészt öreg, régi szakmun­kásokból áll a mi gárdánk, én viszonylag fiatal vagyok közöt­tük Rózsa Lajos hegesztő, 1959-ben került a vállalathoz. Először bá­nyászként dolgozott lent a föld alatt, majd két évig „hűtlenné” vált, másutt kereste boldogulását, de ismerősei, távlati tervei még­iscsak „visszatérítették” a válla­lathoz. — Halimbán, a gépüzemnél dol­goztam, s amikor megalakult a vízüzem, én is idekerültem. A kutak, szivattyúk szerelése, üze­meltetése, karbantartása a mi feladatunk. „Napról szerelünk”, vagyis mi már nem megyünk föld alá, a mi küzdelmünk már nem is hasonlítható Tilger Pista bácsiékéhoz. Az „öreg” — elné­zést, hogy így mondom, — ugyan­is még ma is dolgozik, ő a cso­portvezetőnk, őt ismerik a leg­jobban. A vízüzem dolgozóit — jelen­legi létszámuk 41 — nemigen is­merik a földalatti vágatokban, csak a régieket, az „öregeket”. — Azért én mégis bauxitbá­nyásznak érzem és vallom magam. Még akkor is, ha a föld alól fel­színre jövő, a vörös bauxitportól már messziről felismerhető bányá­szok idegenként mennek el mellet­tem. És még akkor is, ha nekem, illetve nekünk már nem jár az a földalatti pótlék, ami minden más üzemrész lakatosának, szerelőjének „dukál”, ami miatt bizony az átlag­nál kisebb a keresetünk. A vízüzem jelenleg 22 úgyneve­zett fúrt kútra felügyel. Ezek 20 kilométer átmérőjű körzetben he­lyezkednek el s jelenleg évente mintenki 155 millió köbméter vizet emelnek a felszínre. Ha ez mind a Balatonba folyna, a magyar ten­ger évenként 20 centiméterrel emelkedne meg. E víz egy részét azonban — s szerencsére mind töb­bet — ivóvízként értékesíti a vál­lalat a már megépült, illetve épülő nyugat és kelet-balatoni regionális vízművek segítségével. Így kap jó­minőségű „bauxitvizet” a Balaton­part számos települése, de még olyan városok is, mint Ajka, Pápa, Keszthely. A vízművekkel együtt a géppark értéke megközelíti a 400 millió forintot, amely a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat teljes álló­eszköz állományának csaknem egy­negyede. Hihetetenül nagy felelős­­ség hárul tehát a vízüzem kollek­tívájára, a vízbányászokra.­­ Percenként 300 köbméter vi­zet juttatnak felszínre kútjaink. Ezek automatikusan, felügyelet nél­kül dolgoznak, valamennyit egy központi diszpécserirányító terem­ből vezéreljük. Látszólag könnyű tehát a munkánk, de csak látszó­lag. Szentai Gyula 1966-tól, a megala­kulás óta vezetője a vízüzemnek. „Szenes” volt, szénbányától került a bauxithoz. — Amikor elvégeztem a Buda­pesti Műszaki Egyetem villamos­­mérnöki karát, először a Budapes­ti Áramszolgáltató Vállalatnál, majd a Várpalotai Szénbányászati Trösztnél helyezkedtem el. A he­rendi bányaüzem felszámolásakor jöttem ide Nyirádra, egy teljesen új területre, új munkakörbe. Sok itt a villamosmérnöki feladat, sok és izgalmas munka várt és vár rám. És az újabbak sem hiányoznak. Néhány hónapja például a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat vízüzeme kapta meg a hazánkban található valamennyi bányában használatos búvárszivattyúk szerviz- és garan­ciális feladatait. Az újabb fúrt ku­tak telepítése is jelentős feladat, hiszen a további bauxitbányászat, az érclencsék víztelenítése megkö­veteli, hogy a már eddig is mint­egy 80 métert süllyesztett vízszint további 35 méterrel csökkenjen. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat „vízbányászatáról” mind több szó esik nemcsak a környező telepü­léseken, hanem a különböző orszá­gos terveknél, fórumoknál, a kü­lönböző távlati tervekben is. S ez érthető, hiszen az aktív vízvéde­lem együttjár a távolabbi terüle­tek vízszintjének csökkenésével is. De a vállalat gondoskodik arról, hogy a közeli és távolabbi közsé­gekben mindig elegendő víz legyen, többmillió forintot bocsájt a taná­csok rendelkezésére, míg a regio­nális vízművek megépítésével újabb és újabb települések jutnak jó minőségű ivóvízhez. Ugyanakkor, mint központi vízbázis is szerepel a nyirádi „bauxitvíz” a távlati ter­vekben, mely még a bányászati tevékenység megszűnése után is biztos alapja lehet a Dunántúl megfelelő vízellátásának. Jövőt alapozó munkát végeznek, hát a nyi­rádi vízkiemelők, kiknek azonban minden bizonnyal jól esik, s elvár­ják, hogy bányásznapjon róluk is szóljanak, mert igenis bányászok e „vízbányászo­k”. Andrássy Antal Jó határozat — nehéz végrehajtás II. Kikkel, mivel és hogyan? Nemcsak az erőművek, de egy sor üzem és a lakosság is több, főként jobb minő­ségű szenet kér. Hazai szén­bányászatunk ez évben 27 millió tonnát termel. Ez ke­vés, különösen ami a ma­gas kalóriát illeti. Emiatt behozatalra szorulunk.­ 1974-A jövőbeni követelmények megyénk bányászatát is nagy feladatok elé állítják, hiszen — a kutatási ered­mények szerint — Veszprém medrében található az or­szág szénvagyonának mint­egy 6 százaléka, azaz: több milliárd ,,műrevaló”, fejtésre alkalmas készlet. Bányáink jelenleg az ország szénter­melésének I0 százalékát szolgáltatják. Vannak üze­mek, amelyek ismert szén­­vagyona *— a jelenlegi ter­melési szinten — 100 évre is elegendő. De a kutatás most is fo­lyik, s mind a Várpalotai-, mind pedig a Középdunán­­túli Szénbányák Vállalatnál a szükséges szénmezők, a kapacitásnövelő munkahe­lyek feltárására, újranyitá­­sára részletes tervek állnak rendelkezésre. Az is közis­mert, hogy a termelékeny­ség, műszaki színvonal, gé­pesítettség stb. tekintetében a megye szénbányászata szinte az első helyen áll, s emiatt az egy dolgozóra ju­­tó termelés 45 százalékkal summázva a tapasztalato­kat: a szén iránti kereslet megnőtt, s tovább fokozódik, a kutatások és feltárások eredményeként szén is „akad”. Most­­már csak az a nagy kérdés: hogyan, mivel és főleg kikkel fogjuk a tervezett mennyiséget fel­színre hozni? Az első kettőre, a „ho­­gyan”-ra és a „mivel”-re a válasz általában kézenfekvő: a műszaki fejlesztéssel, a bányák korszerűsítésével, a nagyteljesítményű gépek, be­rendezések alkalmazásával. A Középdunántúli Szénbá­nyák Vállalat üzemeiben je­lenleg dolgozó 15 EHOR pél­dául csak a kezdet, hiszen valamennyi elővárás gépesí­tését megtervezték. A legkü­lönbözőbb fajta biztosító be­rendezések, valamint önjáró páncélpajzsok, maróhenge­rek, gyaluk, páncélkaparók Ám amíg ezek a fantasz­tikusnak tűnő módszerek megvalósulnak, addig i „meg kell lovagolni” a technikát a legkorszerűbb­ben többek között — a ha­zai energiaszükséglet kielégí­tésére — körülbelül másfél millió tonna szenet 500 ezer tonna brikettet és 1,2 millió tonna kokszot importálunk. A jövő? 1990-ben az igé­nyek zavartalan kielégítésé­hez már 50 millió tonna ha­zai szénre lesz szükség, magasabb az országos átlag­nál. Várpalota. Ajka Pad­­rag Dudar. Balinka bányái­ban megszokott termelő esz­közök már az önjáró pán­célpajzs. a széngyaku­ a ma­róhenger. az F—6-os elővá­­jó-fejtő gép. az EHOR elő­­vájó-rakodó. a hidraulikus PLM rakodó stb. Csak a KDSZV bányáiban 35 kilo­méter összhosszúságú gumi­szalag szolgálja a szállítást. Az összes kitermelt szén több mint 63 százalékát gép­pel jövesztik, s 75 százalékát géppel rakják fel. Várpalo­tán a gépi jövesztés és rako­dás aránya 86,5 százalék, míg a gépi szállításé 94,5 százalék. S mindezt jóformán az utóbbi öt év alatt valósították meg. Vagyis amíg mások a szénbányászat létjogosultsá­gát vitatták, addig megyénk bányászai felkészültek a jövőbeni nagyobb feladatok megoldására, ártert számí­tottak az igények növekedé­sére, a szénbányászat szere­pének erősödésére, újabb és tökéletesített, to­vábbfejlesztett változatainak alkalmazása, a dudarihoz hasonló, egy diszpécser köz­pontból irányított szállítás megteremtése, a koncentrált fejtési, tömegtermelésre al­kalmas munkahelyek kiala­kítása valamennyi bánya érdeke. Ebben természetesen se­gít a tudomány is. Az 1974. évi bányászati világkong­resszus ..A bányászat fejlő­désének prognózisa a 2000. esztendőre” címmel tanács­kozik, s vitatja meg a leg­újabb, a tizenöt-húsz évvel ezelőtt még csak tudomá­nyos-fantasztikus regények­ben, ma azonban már a va­lóságban is szereplő mód­szereket. Ilyen például a szén elgázosítása, a nukleá­ris fellazítás és kitermelés, a vegyi ,,feloldás”, a bakté­riumos beavatkozás, stb. berendezés is irányítást igé­­nyel, önmagától nem dolgo­zik. Mert hiába jók me­gyénk bányáinak geológiai adottságai, hiába gyárt az ipar „tudós, gondolkodó” gépeket, ha nincs aki dol­gozzon vele. Vagyis: a ..kikkel”, mi­lyen emberekkel termel­jük a szenet a jövőben? — ez a kérdések kérdése. A mun­káskéz biztosítása! Jelenleg a bányászat dolgozóinak át­­lagos életkora 40 év feletti. Utánpótlás? Vájárképzés? Ismeretes, hogy a vájárisko­lák már é­vek óta szinte minden iparágban képeznek szakmunkásokat, csak éppen a bányászatnak nem. Ha nagy nehezen sikerül — mint például ez évben Ajkán, vagy már két éve Várpalo­tán — 6—8 tanulóval osz­tályt indítani, az már nagy eredmény. A bányászok gyermekei nem követik ap­juk mesterségét, s az isko­lákból alig jelentkeznek, mert egyrészt a bányák be­zárásáról hangoztatott néze­tekkel „sikerült’’ valóság­gal elriasztani nemcsak a gyerekeket de már a dolgo­zó szakmunkások egy részét is. Másrészt, akik jönnének, azokat a pedagógusok beszé­lik le, sőt — az ajkai, pad­ragi, várpalotai munkaügyi előadók elmondták — az igazgatók a legtöbb helyen nem engedték meg, hogy a gyerekeket a pályaválasztás előtt tájékoztassák a lehető­ségekről. És nemcsak szakmunká­sok, hanem művezetők, ak­nászok sincsenek elegen. A vállalatok hadakoznak a MüM illetékesei véleményé­vel, akik szerint a tatabá­nyai aknászképző elegendő műszakit ad. Papíron­­ le­hetséges. Csakhogy az itt végzettek jórésze elmegy a metróépítéshez, a tsz kő­bányákhoz, mélyépítő válla­­latokhoz, stb. csak éppen a szénbányákhoz nem. Ezért határozták el a KDSZV és Várpalota illetékesei, hogy Veszprémben bányaipari technikum levelező tagoza­tot indítanak, amelynek lét­rehozásában a Bakonyi Bau­xitbánya Vállalat is részt­­vesz. Mert például csak az Ajkai Szénbányáknál mint­, egy 20 aknászi tisztség be­töltetlen, a most első évese­ket legkorábban csak 1980- ban bízhatják meg ezzel a feladattal. S közben néhá­­nyan nyugdíjba is mennek, akkor ki irányítja a föld­alatti körzeteket? A Minisztertanács idézett határozata, a végrehajtási utasítás jó, nagy szükség volt rá a szénbányászat jö­­vőjé,­­az energiahelyzet megoldása érdekében. De a gondok megoldása, a hatá­rozat végrehajtása — mint kitűnik — nem könnyű. Igen nagy erőfeszítést kíván ma is, a jövőben is. S. Nagy Sándor A bányászok számítottak rá! Továbbra is a korszerűsítés! A technikát is irányítani kell! NAPLÓ — 1974. szeptember 1. vasárnap —3

Next