Napló, 1974. november (Veszprém, 30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-09 / 262. szám
SPORT Szombat-vasárnapi előzetes Úttörő olimpia cselgáncsban E héten, is érdekes, gazdag program várja a sportkedvelőket a labdarúgó pályákon és a termekben. A kosárlabda NB II-ben ma délután kettős mérkőzést játszanak a veszprémi egyetemi tornacsarnokban. Előbb a NIKE FÁK, majd a BVTC fogadja az Olajbányászt, illetve az egykor, jónevű volt NB I-es Oroszlányt. Peremartonban a „Négy megye — négy évszak” téli versenyének veszprémi járási döntőjét bonyolítják le asztaliteniszben és sakkban. Vasárnap délután a TV-ben a bolgár— magyar válogatott labdarúgó mérkőzést láthatjuk. Péten NB III-as megyei rangadó lesz. Veszprémben a Vasutas-pályán kettős megyei I. osztályú találkozót rendeznek. Folytatás Budapesten Mint ismeretes, megyei ifjúsági ökölvívó válogatottunk gyenge hazai rajt után, idegenben harcolta ki a továbbjutást a megyék közötti tornán. A II. fordulóban fiataljaink Budapest I. csapatával kerültek szembe. Az első mérkőzés vasárnap lesz a fővárosban, majd a tervek szerint a visszavágó két hét múlva Keszthelyen. Mindkét csapatban találunk tehetséges válogatottjelölt boxolókat. Ezen a találkozón a fővárosiak az esélyesebbek. Száznál több induló Első ízben rendezik meg megyénkben az úttörő olimpia cselgáncs versenyszámát. A vetélkedőre több mint száz fiatalt neveztek. Nem titok, a megyei döntőn a legjobb ajkai és veszprémi fiatalok csapnak össze. A két szakosztálynál az utóbbi években nagyon szépen fellendült és fejlődött ez a sportág. Az ajkaiak és a veszprémiek is nagy lelkesedéssel készültek. Mindkét táborban bizakodó a hangulat. Domonkos László a veszprémiek, Fazekas Tamás az ajkaiak edzője eredményes, jó szereplést vár tehetséges, lelkes fiataljaitól. Aki vasárnap délelőtt ellátogat az egyetemi tornacsarnokba, minden bizonynyal izgalmas, szép csatározásnak lesz majd szemtanúja. Osztályozok Tatán A hét végén két megyei bajnokcsapatunk is Tatán vendégszerepel a magasabb osztályba jutásért kiírt osztályozón. Ezúttal a V. Volán sakkozói ülnek asztalhoz, a Bauxit férfi kézilabdázói lépnek pályára. Sajnos, női megyei bajnokunknak nem sikerült az NB II-be jutás. Reméljük, hogy az újabb nekirugaszkodás több sikert hoz a tapolcai és a veszprémi együttes számára. Nem lesz könnyű dolguk, a sakkozók és a kézilabdázók is erős mezőnybe kerültek, képzett, jól felkészült megyei bajnokokkal találják magukat szemben. És, mindkét sportágban csak a csoportgyőztes jut az OB, illetve az NB II-be. A holnapi megyei döntőn résztvevő ajkai fiatal cselgáncsozók egy csoportja. Felső sorban balról jobbra: Kanczler, Kravják, Nagy, Simon, Horváth, Kálmán, Sárközi. Alsó sorban: Varga, Farsang, Sári, Rideg, Nagy II., Ipsics (Horváth Péter felvétele) A hétvégi sportműsor SZOMBATON Kosárlabda. NB II. Veszprém, egyetemi tornacsarnok. Fűzfő— Olajbányász, 16. BVTC—Oroszlány, 17,20. Sakk. Osztályozó az OB II-be jutásért. Veszprémi Volán—Siklós, Tata, 14. Labdarúgás. Megyei felnőtt és ifj. A. Videoton—Ajkai Bányász, Ajka, 13, jv. Vas m. Serdülő bajnokság. P. Textiles—Pét, Pápa, 14, L. Németh. VASÁRNAP Asztalitenisz. NB III. DAC— BVTC, Dorog, 10. Kézilabda. Osztályozó a férfi NB II-be jutásért Tatán. Bauxit —Környe, 9,10. Kazincbarcika— Bauxit, 15. November 7 Kupa, Keszthely, Ligeti-pálya, 9. Cselgáncs. A X. téli úttörő olimpia negyed döntője, Veszprém, egyetemi tornacsarnok, 10. Kosárlabda. NB II. P. Postás —Péti MTE, Pécs, 10. NB III. Nők. K. Haladás—ZTE Sí, Keszthely, 30. Sz. Tanárképző— Pét Szhely, 13. Férfiak. K. Haladás—ZTE, Keszthely, 11,20. Sz. Tanárképző—Pót II, Szhely, 14.30. ökölvívás. Budapest I.—Veszprém megye ifjúsági válogatottak mérkőzése, Bpest, Jégszínház. 10. Röplabda NB II. Nők. Sz. Volán—BVTC, Szivár, 11. Férfiak, 7. Építők—BVTC, Zalaegerszeg, 11. Sakk. Osztályozó az OB I-be jutásért. Ikladi Vasas—V. Volán, Tata, 9. Telesport. Bulgária—Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzés közvetítése Várnából, 13.50. Sporthírek, 22.15. Rádió közvetítés. Kossuth adó, 14. A vasárnap sportja. Petőfi adó, 18.05. Sporthírek. Kossuth adó, 19.10. 22.10. „Négy megye — négy évszak” téli versenyének (asztalitenisz, sakk) veszprémi járási döntője, Peremarton, 9. Labdarúgás. (Valamennyi osztályban a hivatalos kezdés 13 óra). NB II. Bp. Spartacus— Várpalota, Bpest. dr. Demeter (Soós, Alföldi). NB II. PMTE— BVTC, Pót, Marton, pj. Fejér m. P. Textiles—Sabaria, Pápa, Félix (Molnár, Farkas). NIKE FÁK—Esztergom, Fűzfő, Kőrös, pl. Győr m. Alumínium—Bábolna, Ajka, Pécsi (Grubits, Kosik) S. Textilres—Bauxit, Sopron, Hontvári (Héder, Bakon). NB-s tartalék és ifjúsági. Bauxit— Alumínium, Tapolca, Fehér (Nagy Z., Lékai). Ifj. Lékai. PMTE—Soproni T., Pétfürdő, Máté (Tóth, Lontai). Ifj. Tóth. V. Bányász—MÁV DAC, Várpalota, Ekker (Holecz, Farkas). Ifj. Holecz. BVTC—Fűzfő. Veszprémi, stadion, jv. Vas m. Ifi. jv. Vas m. Ifjúsági. Sabaria—Pápai T. , Szhely, 9.30, jv. Vas m. Labdarúgás. Megyei felnőtt és ifi. MÁV TIAC—Meresztev, Tapolca, Czipp (Csóbor, Bódis). PSC—Üveggyár, Peremarton, Farkas II. (Farkas S., Titz). IGYSC—Zirc Dudar, Inota, Major (Nyul, Miszori). V. Vasutas —Pápai Vasas, Veszprém, Vasutas pálya, 11. Tölgyesi (László, Szabó). V. Volán—Schönherz SE, Veszprém, Vasutas pálya: Györke (Hubai, Patai). K. Haladás —Berhida, Keszthely, Kurucz (Tobak, Varga). BSE—Sármellék, Balatonalmádi, Horváth (Grósz, Vajda). Kézilabda osztályozó Negyedik az Ajkai VT Nem kísérte siker a megyei női kézilabda bajnokunk tatai osztályozóját az NB II-be jutásért. Az ajkai lányok az első két találkozón szoros küzdelmet vívtak, majd amikor végleg megpecsételődött sorsuk, kedvüket szegve súlyos vereséggel hagyták el a pályát. Végeredményben csak egy pontot gyűjtöttek, s ezzel csoportjukban a negyedik helyen végeztek. Hódmezővásárhely —Ajkai VT 15:12 (7:3). Tata, V: Bodó, Márki. Nagy lehetőséget szalasztott el az ajkai gárda. Gyengébb kezdés után alaposan följavultak, de a hajrában döntetlen állásnál, amikor éppen megfordíthatták volna az állást, súlyos védelmi hibákból potyagólokat kaptak. Videoton: Molnár, Pad, Obermayer 6, Tóth, Pék 4, Némethi, Szil, Velladics, Johannidesz, Seidl, 1. Haris 1, Vizi. Edző: Tóth Pál. Ajkai VTK Kinizsi Húsos 13:13 (6:3). Tata. V: Tekauer, Schali. Végig a Videoton vezetett, biztosnak látszó győzelmet engedett ki a kezéből. A hajrában érthetetlenül kapkodtak, idegeskedtek. Ld.: Obermayer 5, Péli 2. Pécsi Porcelán—Ajkai VT 24:9 (12:4). V: Márki, Schali. Döntő fölényben játszott a még versenyben lévő Pécs. Ld.: Seidl, Obermayer, Pék 2—2. A csoport többi eredménye: Pécs—Kinizsi 10:6, Hódmezővásárhely—Pécs 23:9, Hódmezővásárhely —Kinizsi 13:7. Továbbjutott a Hódmezővásárhely és másik két csoportból az Egri Vasas, valamint a Jánoshalma. Az osztályozókat hétfőtől a férfiak folytatják. A végeredmény 1. Hunvásárhely 3 3 0 0 51:28 6 2. Pécs 3 2 0 1 43:37 4 3. Kinizsi 3 0 1 2 26:36 1 4. Ajkai VT 3 0 1 2 34:52 1 Futófesztivál Ajkán Ajka város 15. évfordulója tiszteletére „Fuss az egészségedért” nagysikerű mezei futóversenyt rendezett a járási, városi atlétikai szövetség. A versenyen a legfiatalabbaktól a felsőbb korosztályokig képviseltették magukat az iskolák. Valamennyi korcsoport első helyezettje részére a városi szakmaközi bizottság díjakat ajánlott fel. A győzteseknek a jutalmat és a plaketteket Giay Frigyes, a városi művelődésügyi osztály vezetője adta át. Lányok: I. osztály (a beérkezők száma: 98): 1. Schedl, 2. Németh, 3. Szita. II. osztály (97) 1. Tóth, 2. Haris, 3. Bakonyi. IliI. osztály (138): 1. Thin, 2. Kálmán, 3. Berzsenyi. 1961-ben születettek (70): 1. Balogh, 2. Treibert, 3. Török. 1963 (134): 1. Klug, 2. Szecsődi, 3. Nagy 1962 (94): 1. Winkelbauer, 2. Salakta, 3. Szabó. 1961 (78): 1. Varga, 2. Móró, 3. Márkus. 1960 (28): 1. Németh, 2. Kocsis, 3. Kovács. 1959 (16): 1. Krámli, 2. Buzás, 3. Takács. 1957: 1. Zsigmond, 2. Vass, 3. Szabó. Fiúk. I. osztály (117): 1. Anda, 2. Berzsenyi, 3. Kalmár. II. osztály (119): 1. Horváth, 2. Nagy, 3. Csordás. III. osztály (142): 1. György, 2. Böröcz, 3. Polgár. 1964 (79): 1. Gerencsér, 2. Báhi, 3. Nagy. 1963 (113): 1. Simon, 2. Szimics, 3. Rimán. 1962 (128): 1. Kertész, 2. Horváth, 3. Kugler. 1960 (30): 1. Kovács, 2. Takács, 3. Bábics. 1958 (12): 1. Burucs, 2. Kanyár, 3. Róth. 1957: 1. Egerszegi, 2. Halmai, 3. Polyánki. Az iskolák közötti pontversenyben: 1. Kossuth ált. isk. 1392, 2. Eötvös ált. isk. 992, 3. n. sz. ált. isk. 763, 4. IV. sz ált. isk. 480, 5. 300. sz. MVM Int. 168 ponttal. Az elsőosztályos lányok a cél előtt. Győzött Schedl Tünde, aki elsőként szakította át a célszalagot Rajtol a másodikosztályos fiúk népes mezőnye (Fotó: Horváth Péter) Hétközben történt Ferencváros—Schönherz SE 6:2 (6:1) Veszprém, 800 néző. V.: Maróti. Ferencváros: Géczi — Martos, Bálint, Megyesi — Juhász, Mucha — Pusztai, Nyilasi, Szabó, Takács, Máté. Edző: Dalnoki Jenő. Schönherz: Kovács (Kiss) — Gelencsér (Torkos), Csizek, Molnár I. — Csáki, Bajor (Okolenszki) — Lipp (Deli), Császár, Molnár N. (Bálla), Zaharovits (Csernyánszky), Bális (Bocskai). Edző: Paltesz Imre. Az esős időben is szép számú közönség tekintette meg a barátságos mérkőzést. Az első félidőben a legjobb összeállítású zöld-fehér gárda szép gólokat lőtt lelkes ellenfelének. Fordulás után (teljes csapatot cserélt az FTC) nagyszerűen küzdött a veszprémi gárda, amely ebben a játékrészben 1:0-ra legyőzte jónevű játékosok alkotta ellenfelét. A Ferencváros szünet utáni összeállítása: Demján — Harót, Viczkó, Eipel — Ebedli I., Mérei — Engelbrecht, Ebedli II., Branikovits, Magyar, Pogány. Gólszerzők: Pusztai, Mucha 2—2, Máté, Nyilasi, ill. Bális és Deli. jugoszláv, 2—2 szovjet, angol, svéd, csehszlovák és olasz, 1—1 belga, francia, lengyel, magyar, török és portugál csapat van versenyben. Hátra van az Antwerpen—Ajax UEFA Kupa visszavágó. Union—Bp. Honvéd 2:0 (1:0). Teplice, 3 ezer néző. A KK mérkőzésen a Honvéd játszott fölényben, a hazaiak rúgták a gólokat. Érdekesebb Felszabadulási Kupa mérkőzések: Szekszárd —Pécs 0:1, Dorog—Tatabánya 0:2, Debrecen—Diósgyőr 0:0, Lőrinci F.—Vasas 0:3, Kazincbarcika — Salgótarján 1:6, III. Ker.—MTK 1:2, Apr. 4. Vasas—Csepel 2:6. Románia — Magyarország 1:0 (0:0). Gyöngyös. Utánpótlás (21 éven aluliak) barátságos mérkőzésen az egységesebb csapat győzött. A Schönherz védők gyűrűjében a fehérmezes fejelő Juhász elől mentenek a lelkes hazaiak. Ferencváros—Schönherz SE 6:2 (Kép: Horváth Péter) Kupa krónika Leeds—V. Dózsa 3:0 (1:0) Leeds, 30 ezer néző. V.: Delcourt (belga). 17. Dózsa: Szigeti — Kolár, Dunai III., Sarlós, Kellner — Fazekas, Tóth, Zámbó (Dunai II.), Fekete (Törőcsik), Bene, Nagy. A várakozásnak megfelelően biztosan győzött az angol bajnok és 5:1-es gólkülönbséggel megérdemelten jutott tovább a BEK-ben. A Dózsa megint kapott potyagólt. Az első félidőben Fekete, a hajrában Dunai II. hagyott ki nagy helyzetet. További eredmények: Bayern München—FC Magdeburg 2:1 (1:0). Magdeburg, 32 ezer néző. Olimpiakosz— Anderlecht 1:0 (1:0). Patrasz, 12 ezer néző. A legjobb nyolc közé jutott: Barcelona, Jereván, Anderlecht, Leeds, Bayern, Rntvidaberg, St. Etienne, Ruc Chorzow. Dinamo Kijev—Eintracht Frankfurt 2:1 (2:0). Kijev, 50 ezer néző. Bursaspor— Dundee 1:0 (1:0). Crvena Zvezda—Avenir 5:1 (3:0). A legjobb nyolc között van a KEK-ben: Ferencváros, Bursaspor (török), CZ Belgrád, D. Kijev, Benfica, Real Madrid, FC Malmö, Eindhoven. UEFA Kupa. Juventus— Hibernia 2:0 (1:0). Torino, 30 ezer néző. Amsterdam— Inter 0:0. Porto—Napoli 0:0. D. Moszkva—D. Dresden 1:0 11-esekkel a Drezda jutott tovább. Velezs—Rapid 1:0, Portadow—Partizan 1:1, Hamburg SV—Steagul 2:1. Továbbjutott többek között a Partizan, Borussai Möndch, D. Dresden, Dukla Prága, Juventus, Zaragoza, Napoli, Köln, Düsseldorf, Amsterdam, Derby, Velezs, Ostrava. ★ A három kupában 5 NSZK-beli, 3—3 holland és Vasárnap Várnában a 16. bolgár — magyar mérkőzés A magyar labdarúgó válogatott vasárnap délután Várnában vívja őszi negyedik mérkőzését. Az előző három találkozó összesítése közismerten nagyon rossz. Az eddigiekben különösképpen a csatársor gyengélkedett. Válogatottunk ma utazik el a 16. Bulgária,a Magyarország viadalra. A magyar csapat bolgárok elleni statisztikája nagyon jó. 11 győzelem, két döntetlen és két vereség 48:15-ös gólkülönbséggel. Legutóbb Zalaegerszegen született 3:1-es győzelem, de az ezt megelőző szófiai találkozón 3:0-ra alulmaradt csapatunk. A bolgárok nem titkolják, most ismét szeretnének visszavágni. Már hétfő óta Várnában készültek az összecsapásra. A magyar csapat szakvezetője, Moór Ede már kijelölte a kezdő csapatot: Mészáros — Török, Nagy I., Bálint, Tóth J. — Halmosi, Fazekas, Tóth A. — Bene, Kiss, Nagy L. Tartalékok: Kovács L., Kántor, Mucha, Fekete, Póczik, Pénzes. A mérkőzést a televízió és a rádió 14 órától közvetíti. Magyar siker Zágrábban — Magyarország—Jugoszlávia 4:3. Az asztalitenisz Európa Liga mérkőzésen a magyar együttes 3:0-as előnyt szerzett, amit a jugoszlávok kiegyenlítettek. A döntő játszmában Jónyer nagyszerű játékkal szerezte meg a két pontot jelentő győzelmet. Jónyer kettő, Gergely és Magos egy-egy mérkőzést nyert. A FIFA római kongresszusán véglegesen lezárták az NSZK-ban rendezett labdarúgó világbajnokság pénzügyi okmányait. Az elszámolás szerint a tiszta bevétel 49 millió 807 ezer nyugatnémet márka, azaz körülbelül 20 millió dollár. A kiadások levonása (16 csapat ellátási költsége, bírói díjak, egyéb összegek összesen 17 millió 151 ezer márka) után fennmaradó tiszta bevételből tíz százalék a FIFA-t, 25 százalék a rendező országot, az NSZK-t illeti, míg 65 százalékot a részt vevő 16 csapat között osztják szét. — Gazdag programot szervezett a héten a Magyar Teke Szövetség. Budapesten Magyarország—Jugoszlávia férfi és női ifjúsági válogatott találkozót rendeztek. Szombaton és vasárnap nagyszabású nemzetközi egyéni viadalt bonyolítanak le. A magyar színeket fiatal pápai tekézők is képviselik. — Argentína az 1978. évi labdarúgó világbajnokságot megelőzően 1975-ben, vagy 1976-ban „mini-vb-t” akar rendezni a vb színhelyéül kijelölt négy városban, Cordobában, Mar del Platában, Mendozában és Rosarioban. A meghívott csapatok között elsősorban délamerikai együttesek lesznek. Például: Brazília, Kolumbia, Peru és Uruguay. Európából is több ország válogatottját szeretnék meghívni. NAPLÓ — 1974. november 9. szombat —11