Napló, 1980. május (Veszprém, 36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-18 / 115. szám
Vezet, művezet, fűművezet Mottó: Aztán ha valami miatt nem teljesülhet az egyébként jogos kívánsága, akkor szid. -Kitt - Engemet. Ez a jobbik eset. Vagy az édesanyámat. - Meg is hallja? - Ha igen, akkor is úgy teszek, mintha nem hallanám. Lengetem. Ez a legjobb megoldás." (Részlet egy művezetővé folytatott párbeszédbel.) Valaki nagyon találóan úgy jellemezte a művezetőket — legújabb meghatároz A Gyár- és Gépszerelő Vállalat ajkai munkahelyén — a timföldgyár fejlesztési munkálatain olyan a szervezeti rend, hogy három 10—15 fős csoport élén áll egy úgynevezett szerelésvezető. Gyakorlatilag művezetői feladatokat lát el, mivel egy szerelési terület munkálatait irányítja teljes felelősséggel. A kirendeltség három, kivitelezést irányító szerelésvezetője közül az egyik Sómon József. Innen van a harmincon, egy éve szerelésvezető, előtte két évig műszaki ügyintéző volt. Akkor is most is alkalmazotti állományban. — Szívesebben lennék fizikai állományú — jelenti ki pillanatnyi gondolkodás nélkül, határozottan. — A csoportvezetőim órabérének átlaga 22 forint, plusz 10 százalék csoportvezetői pótlék. A vezető szerelők átlaga ötezer forint. Nekem középfokú végzettséggel és 9 év gyakorlattal van 3700 forintom. Negyven emberem fele többet keres, mint én. — Munkaköri leírása van? — Jó, hogy megkérdezte, mert erre, a GYGV ajkai munkahelyén külön büszkék vagyunk. A csoportvezetőtől felfele, minden vezető beosztású dolgozónak van megbízólevele és munkaköri leírása. — Tudna idézni belőle? Furcsán mosolygott a kérdésre. Talán azt hitte, kételkedem szavaiban. Pedig nem „keresztkérdésnek" szántam. — Hogyne! Például: felelős beosztottjai munkájának megszervezéséért, irányításáért és ellenőrzéséért. Biztosítani kell a balesetmentes munkavégzés feltételeit. Döntéseimért egy személyben felelek. — Köszönöm, ebből ennyi is elég. Az utóbbi mondatára tudna példát mondani? — Egy külföldi munkáról hazatért szakmunkás, egyébként 8 éve van a cégnél, kevesli a 16 forintos órabért Ez meglehetősen alacsony, 18 forinttal pillanatnyilag elégedett lenne. Én is megadnám, ha adhatnám! És itt van a bökkenő. Mert én csak javasolhatom, nem dönthetek ! Feladat az van bőségesen, mog már sokkal kevesebb. Ha megkapja a kért emelést, én vagyok a jó főnök. Ha valami miatt nem teljesülhet az egyébként jogos kívánsága, akkor szid. Lémon József egyéves szerelésvezetősége alatt több mint 20 millió forint értékű munkát számlázhatott le. Lehet osztani, szorozni! „Fő"nökü!... Polgár László élete első munkahelyén, a Pápai Textilgyárban 44 éve dolgozik, 34 éve valamilyen termelésirányító beosztásban. Másfél éve főművezető volt, ma művezető. Csak művezető. Történt ugyanis, hogy a hazai textiliparban központi rendelkezéssel megszüntették a főművezetői munkakört. A főművezetőkből művezetők, az utóbbiakból mesterek lettek. A döntés érzékenyen érintette az érdekelteket, elsősorban az idősebb korosztályúakat. Polgár László közel van a nyugdíjhoz. — Emberi gyarlóság is van a világon — mondja. — Ha van és lehet főigazgató, főmérnök, főorvos vagy főatyaúristen, hát főművezető miért nem lehet a textiliparban? Én például aggódom a jövő középvezető generációjáért. Azt hiszem, ez a rendelkezés, ami a munkában és fizetésben igaz, hogy nem okoz visszalépést senkinek, egy kicsit visszafogja majd Kassai, a középszintű vezetők, a közvetlen termelésirányítók egy csoportját —, hogy ők két cintányér között a levegő szerepét töltik be. Az egyik cintányér a termelő munkás, a másik a gazdasági vezető. Namármost, aki egy kicsit is ért a fizikához, az tudja, ha a cintányérok között nem volna levegő, verhetnék azokat még laposabbra is, akkor sem szólalnának meg... — Még a zenekarokban sem, nemhogy a gazdasági életben, a termelésben, a fiatalokban a jó értelemben vett becsvágyat. Ne higgye, hogy ez rangkórság. Inkább egy kis pedagógiai hatás részemről. — Ha már a pedagógiát említette, kell a művezetéshez az is? — Kell. A kéréshez, az utasítás kiadásához is. Néha fel kell emelni a hangot is, ha szépen kérve nem megy valami. Ha csak azt vesszük alapul, hogy Szabó Gyulának, a Tapolcai Tanács Közületi Szolgáltató Üzeme mélyépítési művezetőjének 20 munkást kell irányítania, akkor azt mondhatnánk, de jó neki. Ha viszont azt is tudjuk, hogy ez a 20 ember általában 5 helyen és lehet, hogy egy 20 kilométer sugarú körön belül szétszórtan dolgozik, már nem is irigyeljük. Attól függően, hogy milyen jellegű munkákat végzünk, naponta kétszer minden csoportnál ott vagyok — meséli a 17 éves gyakorlattal rendelkező technikus a vállalat központjában. Hogy miért a központban találtam meg és nem a „területen", annak is megvan a magyarázata. — Évek során úgy alakult ki a munkarendünk, illettve a szervezetünk, hogy egy-egy művezetőnek komplex feladatokat kell ellátnia. Hogy ne részletezzem, most például anyagellátással kapcsolatban intézkedem itt a központban. — Ilyenkor hogy megy kint a munka? — Biztos vagyok benne, hogy jól. Tiszta teljesítménybéres terület a mélyépítés, amit elvégeztek, azért jár a pénz. Ezért nincs lógás akkor sem, ha éppen tíz perce jöttem el valahonnan. Sőt, ki- mondottan várják, hogy minél többször menjek, mert így minden problémáról azonnal tudunk konzultálni és dönteni. — Szóval semmi gondja? — És ha valaki veszekszik? — Ha a mesterek egy-egy alkatrészért veszekszenek egymás közt, azt, bármily furcsa is, szeretem, mert ebből tudom, hogy a munka folyamatosságáért veszekszenek. Egyébként engemet legtöbbször műszaki jellegű problémákkal keresnek meg. A régi szövödében dolgozom, a gépek zöme 60—70 éves. Rengeteg gond van velük. — Nyugodt természetű embernek látszik. — Tudja, hozzáedződtem a gondokhoz. Ma már csak azzal tudnak felidegesíteni, ha megkérdezik, már megint nem hozta a műszakod a napi tervet? De hogy hány anya maradt otthon aznap a műszakból gyermeke betegsége miatt, azt általában elfelejtik megkérdezni. Az egyik szövőnő a múlt hónapban pár száz forinttal több fizetést vitt haza, mint Polgár László. Az érdekes a dologban az, hogy a szövőnő körülbelül annyi idős, ahány éve a főnöke termelésirányító. — Hát... — vakarja meg tarkóját — azt nem mondanám. Néha elképesztő dolgokért kell felelni. Egy gödör mellől ellopták az útzáró korlátot, ezért egy buszhoz szaladó férfi beleesett és a lábát törte. Ki a felelős? Világos, hogy a művezető, mert beosztottjai hanyagul dolgoztak, nem tették meg a szükséges intézkedést. Pedig megtették, ott voltam, láttam a korlátot. De hát valakinek kellett két szál piros csíkos deszka és elvitte... Egy kollégám ellen most folyik bűnvádi eljárás, mert a csoportjából valaki átszakított egy postai kábelköteget. Hát tehet arról, hogy éppen akkor öt kilométerrel arrébb egy másik csoportnál volt? Szóval ha gond van, a művezetőt le lehet nyakazni. Szerencsére a vállalat megvéd, ha teheti. Az ilyesmi néha elkeserít, mehet nékem támad, de aztán mindig győz a józan eszem. Mert ha elmegyek, csöbörből vödörbe lépek. Amióta a korlát ügye volt, este 8 és 9 óra között új időtöltése van. Körbejárja a munkaterületeket és megnézi, ott vannak-e a helyükön a csíkos lécek. Aztán ha még nem égnek a jelzőlámpák, meggyújtja azokat. Ha már arra jár... Hát csoda, ha néha recseg az a két összecsapott cintányér? Bölcs Csaba Mi a jó? Mmpagyűrtás! is Képviselőjelöltjeink: ERDÉSZHŰSÉG Érdekes bevezetővel kezdte „kortesbeszédét" az ugodi jelölő gyűlésen Török József, nyugalmazott postai főfelügyelő. Pierre Teilhard de Charden: „Az emberi jelenség" című filozófiai művének előszavából idézett. Mely szerint: „Elemi dolog tisztelni a másképpen gondolkodó, szóló és látó embert, azt, akiben érezni az emberséget. Ezek gyakran közelebb vannak hozzánk, mint a velünk egyféleképpen gondolkodók, akikből azonban hiányzik az emberi vonás." Török József ezután azt ajánlotta választópolgártársai figyelmébe, hogy Weibl Elemér, ugodi erdészetvezető legfőbb érdeme: igaz embersége! „Süt róla — mondta — az emberség, a humánum. Mindenki ismeri, úgy gondolkodik, szól és lát, mint mi, egyszerű emberek." Weibl Elemér 1931-ben született, Nagytevelen. A szülei földműves emberek, ma is élnek. Két fiútestvére van. A pápai Türr gimnáziumban érettségizett, 1949-ben, majd 1954-ben erdőmérnöki diplomát szerzett Sopronban. Bakonybélen, a Magas-bakonyi Erdőgazdaságnál kezdte az erdészpályát. Ugodra 1959-ben került vezetőnek, s azóta itt él. Nős, két fia van: az idősebbik másodéves gépészmérnök-hallgató, a fiatalabb pedig tavaly érettségizett, erdésznek készül. — Nem tudom lebeszélni... — Komolyan mondja ... ? — Láthatja az én példámból, hogy az erdésznek nincs ideje, s milyen sokat távol vagyok a családtól. De azért örülök ám, hogy ilyen tántoríthatatlan. Weibl Elemér tagja a községi pártbizottság végrehajtó bizottságának, s 1959 óta tanácstag. Közéleti ember, most pedig képviselőnek jelölték. — Rettentően meglepett. Óriási tisztelet! Aztán arról beszél, hogy nem szeret szerepelni, lámpalázas. Többször is találkoztam már vele, kétségtelen, roppant szerény ember. Már-már túl szerény, olyannyira, hogy ez feltűnő. Nem akarja, hogy észrevegyék, s éppen emiatt veszik észre... — Milyen a jó erdész? — Szeresse, nevelje az erdőt. Erezzen a fával. Ne a munkahelye, szinte második otthona legyen az erdő. -----S önnek az-e? Van ideje erdőkerülésre? Nagyot sóhajt: — Ajaj! Egyre kevesebb, de ha csak tehetem, már megyek is. Az erdőhöz mindig hűséges leszek ... — Hallottam, hogy szenvedélye a vadászat is... — Hát... nem egészen jól hallhatta! Szívesen megyek vadászni, de nem szenvedélyem. A szervezést jobban kedvelem. — Jönnek külföldiek? — Ó, sok idegen érkezik. Főképp ősszel és télen. Jó valutát hoz az országnak. — És a hazai vendégek? — Is ... Disznóhajtásra összejön néhány illusztris személy. — Ön kitűnően ismerheti a vadászhelyeket...? — Hát, csak nagyjából— Viszont van két kerületvezető vadászom (Hali József és László József) s két erdész (Lukács József és Berger Péter), akik behunyt szemmel is eltalálnának az erdeinkben. Talán a vadak már „köszönnek" is nekik ... a Hatezer hektáros erdészet vezetője, mely Nagy tévéitől, Bakonyszűcsig, s a Kőrishegy aljáig terjed. Százhuszonöt állandó és 30 időszaki dolgozója van. — Szeretek az emberek közt lenni, s különösen kedvelem a fiatalokat. — Van-e munkaideje? — Nem figyelek rá. Ha arra gondol, hogy sokat dolgozom, elismerem, a munkáiban nálam nincs pardon. Hajtás típus vagyok, de azért arra vigyázok, hogy infarktust ne kapjak. — Tehát, ha nincs munkában ...? — Családi körben vagy baráti társaságban töltöm az időm. Vannak barátaim, és szívesen összejövünk egy-egy ultipartira vagy tarokkjátékra. No, és egy pohár borra ...! Az ember nem savanyodhat be, s én alapvetően optimista, jó kedélyű természetű embernek tartom magam. — De mindent a maga idejében. Ezt vallja? — Pontosan. Se szórakozni, se dolgozni nem szabad ímmel-ámmal, de egyikből a másikba átcsapni sem. — Kiegyensúlyozott embernek tűnik... — Béketűrő vagyok, az idegesség az erdészek zömétől távol áll.. — Jellemezné önmagát? — Hiszen eddig is csak engem „vesézett". Röviden: igyekvő a tennivalókban, visszahúzódó a szereplésben. Ilyen elvű ember a Weibl Elemér — és mosolyog önmagán. a kétszeres vállalati, egyszeres miniszteri kiváló dolgozó, s kitüntették már a Munka Érdemrend bronz fokozatával. Pápán, Ugodon, de állíthatjuk: az egész járásban nagy népszerűségnek örvend. Mert úgy gondolkodik, szól és lát, mint a nép, mint a választópolgárai... S akiből „érezni az emberséget" ... Józsa Benő Ez a jelképesség forrása: a termelás bűnése Vigyáznak a termő ágakra Közepes nagyságú gazdaság a mezőlaki Kinizsi Termelőszövetkezet. Éppen akkora, hogy a nagyüzemi gazdálkodás előnyei már biztonságosan kiteljesednek, de a családias légkör embert formáló hatását még élvezi a tagság. A mintegy ötezer hektár területen 450 tag és alkalmazott dolgozik, a zárszámadási mérlegek tanúsága szerint jövedelmezően. fj hatékonyság árökmóról Néhány hete közreadta a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Statisztikai és Gazdaságelemző Központja az ország leghatékonyabban gazdálkodó nagyüzemeinek névsorát. Közöttük van a mezőlaki Kinizsi Termelőszövetkezet is. A listát nézegetve, Csekő Ferenc, a szövetkezet elnöke így vélekedik a rangos helyezésről. — Két tény különösen emeli sikereink értékét. Földjeink átlagos aranykoronaértéke nem éri el a húszat, de bevételeink 75 százaléka a mezőgazdasági tevékenységből származik. Ebből látszik, mindig úgy alakítottuk, szerveztük a gazdálkodást, hogy a lehető legtöbb jövedelmet könyvelhessük el a föld megművelése után. Rendkívül fontos mérőszámnak tartjuk, mennyi jövedelem jut egy dolgozóra és egységnyi termelési eszközre. E két mutató szervesen illeszkedik egymáshoz, és jellemzi a gazdálkodás eredményességét. Mert egyre inkább azon szövetkezetek könyvelhetnek el nagyobb jövedelmet, ahol a termelőeszközöket ésszerűen mozgatják. A mi szövetkezetünket mindig az eszközszegénység jellemezte, így nem volt más választásunk, mint kihasználni a nagy értékű gépeket, feltölteni állatokkal a drága istállókat. Évente 12 millió forint a gazdaság jövedelme, egy dolgozó 272 ezer forint értéket állít elő. S amit ezeknél is fontosabb mutatónak tartok, az egy dolgozóra jutó eredmény meghaladja a 26 ezer forintot, s száz forint értékű termelőeszköz nyolc forint jövedelmet termel. E számok jelzik a gazdálkodás hatékonyságát, de sikerült-e azt növelni az utóbbi esztendőkben ? — Sajnos nem — fogalmazza meg a várható választ Csekő Ferenc. — Három éve a növénytermesztésben száz forint bevételre 25 forint eredmény jutott, 1978-ban már csak 24, tavaly pedig alig több mint 21 forint. Az állattenyésztésben még ennél is rosszabb a helyzet. Három év alatt több mint felére csökkent a száz forint bevételre jutó jövedelem. A legnagyobb baj az, hogy mindez nem a gyengébb gazdálkodás következménye, mert az egy tehénre jutó tejtermelés például 500 literrel növekedett ezalatt. A romlás okai persze ismertek. Hosszú ideig nem változtak a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai, vagy ha igen messze elmaradtak a gazdaságok portájára szállított ipari termékek beszerzési árának növekedése mögött, bizonyult, egy tehén férőhelye 15 ezer forintba került. A baromfitartásban a battériák alkalmazásával növeltük a férőhelyek kihasználását. A hagyományos tartásnál egy négyzetméteren 5—6 tojótyúk termel, a battériás módszerrel pedig 15—16. A fegyelmezettség is magától értetődő követelmény a mezőlaki termelőszövetkezetben. Megteremtették a munka rangját, mindenekelőtt azzal, hogy nem „vándortábor" a szövetkezet portája. Sőt, megváltozott a munkaerőmozgás iránya is. A nyugdíjasok helyébe fiaik, unokáik állnak. A közérzetet javítja, a fiatalok elhatározását szilárdítja a szövetkezet gondoskodása. Váranák a kintornát is — Milliókat költünk a munkahelyek korszerűsítésére — mondja Csekő Ferenc. — Hogy véglegesen rend legyen, 18—20 millió forint kellene szociális beruházásokra. A pénz ehhez kevés, de nincs más választás, mint folytatni a szociális beruházásokat. Hiába vesszük a drága és korszerű gépet, ha nincs aki szakszerűen üzemeltesse, kidobtuk a pénzt az ablakon. Fékezi viszont a szociális beruházások ütemét, hogy túlságosan szigorúak az előírások. Mire elkészül egy fekete-fehér öltöző, annyi helyiségből áll, hogy idegenvezető kell a használatához. A gondoskodásnak mégis egyértelmű a végeredménye: Malakult a törzsgárda a mezőlaki termelőszövetkezetben. — Ez alapvető célunk volt, mert „vándormadarakkal" nem lehet rekonstrukcióra alapozni a termelés bővítését. Volt rá példa, hogy a szarvasmarhatelepen fejtük a teheneket, de ott dolgoztak a kőművesek is. Az állatok nem pihentek eleget, kevés volt a tej, megcsappant a fizetés is. Ezt a kintornát csak azok vállalják, akik bíznak a szövetkezet jövőjében, és nem nyugtalankodnak az átmeneti nehézségek miatt. Az elmúlt évtizedben kigondolt merész, de megalapozott terveknek megérett a gyümölcse. A szüretelésnél pedig gondosan vigyáznak a mezőlaki termelőszövetkezetben, hogy a gyümölccsel együtt ne tépjék le az újabb termést hozó ágakat. Farkas József Rekonstrukcióra alapozva A gazdálkodás eredményességének romlása más szövetkezeteknek — mi több a magyar mezőgazdaságnak is — sajátja. A gazdaságok persze igyekeznek védekezni ellene, hiszen zárszámadáskor aligha lehet elégséges magyarázat a kiadások és a bevételek hasonlítgatása a veszteséges gazdálkodásra. Az ilyenfajta magyarázkodás igaztalan is lenne, ezt éppen a fejlődő szövetkezetiek gyakorlata bizonyítja. A mezőlaki termelőszövetkezet is az utóbbiak táborához csatlakozott, s a védekezés módszerét is megtalálták. Évek óta egyfajta ellentmondást kellett megoldanunk — érvelt tovább Csekő Ferenc. — Azt a napi munkában is éreztük, hogy elveszti életképességét a szövetkezet, ha nem bővítjük a termelést. Csakhogy ehhez pénz kell, amiben soha nem bővelkedtünk. Az ellentmondás feloldására egyetlen módszer kínálkozott: kihasználni a meglévő adottságokat, s szellemi tőkével megtoldani a szűkös anyagi lehetőségeket. A megvalósításhoz a rekonstrukció vezetett. Uradalmi épületeket örököltünk, a szövetkezeti mozgalom kezdetén épültek istállók, amelyek azóta korszerűtlenné váltak. Kevés pénzzel és soksok találékonysággal átalakítottuk ezeket. Csak két példa. Az utóbbi években 800 szarvasmarha-férőhellyel gyarapodtunk, így az állomány kétezer darabra nőtt. A rekontstrukció olcsónak