Napló, 1981. január (Veszprém, 37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Magyar vezetők üdvözlő távirata Kuba nemzeti ünnepe alkalmából Dr. Fidel Castro Ruz elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa • • elnökének, a Minisztertanács elnökének H a v a n n a A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Minisztertanácsa az egész magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük önöknek és a kubai népnek. A kubai forradalmi hagyományok, José Marti eszméinek nyomdokain járó forradalmi nemzedék az elmúlt 22 év során nagyszerű eredményeivel meggyőzően bizonyította, hogy élni tud a számára megnyílt történelmi lehetőséggel. Kuba ma a szocialista közösség megbecsült tagjaként a társadalmi haladásért küzdők élvonalában halad. A magyar kommunisták és egész népünk őszinte tisztelettel és elismeréssel tekint a kubai nép forradalmi vívmányaira, a szocialista építőmunka sikereire. A kubai kommunisták, a kubai nép küzdelme egybeforrott azzal a harccal, amelyet a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom vív világszerte az imperializmus ellen, a társadalmi haladásért, a békéért, az enyhülésért. A Kubai Köztársaság következetes internacionalista szolidaritást vállal az imperializmus és az agresszió ellen küzdő népekkel, s ezért a világ haladó erőinek elismerése és megbecsülése övezi. 1980. december 18-án volt 20 esztendeje, hogy az országaink között diplomáciai kapcsolat létesült. Kapcsolataink történetének e jelentős jubileumán megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a két testvéri ország között az érdekek egybeesése, a célok közössége, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvi alapján mély, bensőséges barátság és gyümölcsöző együttműködés alakult ki minden téren. Nagy nemzeti ünnepük alkalmából kívánjuk, hogy kiemelkedő sikereket érjenek el a társadalom vezető ereje, a Kubai Kommunista Párt közelmúltban befejeződött II. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, szocialista hazájuk felvirágoztatásában a szocialista közösség további erősítése, az egyetemes béke érdekében. Budapest, 1980. december 31. Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Táviratban köszöntötte kubai partnerszervezetét a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa Kitüntetések, eskütétel A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocializmus építése érdekében kifejtett eredményes munkássága elismeréseként nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta Keserű Jánosné könnyűipari miniszternek. Eredményes gazdasági munkásságuk elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta Szili Géza nehézipari miniszterhelyettesnek, a Munka Érdemrend arany fokozatát Bakos Zsigmond könnyűipari minisztériumi államtitkárnak, Csépányi Sándor kohó- és gépipari, valamint Sárosi Sándorné könnyűipari miniszterhelyetteseknek. A kitüntetéseket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán az Országház Nándorfehérvári termében adta át. Szerdán tette le a hivatali esküt Losonczi Pál előtt Méhes Lajos, ipari miniszter. A kitüntetések átadásánál és az eskütételen jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Iráni túszügy Washington újabb ajánlata Az algériai közvetítő küldöttséggel folytatott négynapos tárgyalássorozat után az Egyesült Álllamok „újrafogalmazta” a túszügy megoldásával kapcsolatos álláspontját — közölte kedden este Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes. Ezt az algériai közvetítők tudomására hozták, és azok még aznap hazaindultak, hogy tájékoztassák kormányukat, majd pedig továbbítsák Washington üzenetét Teheránba. Christopher nem közölt részleteket. A The New York Times szerdai számában olyan értesülést közöl, hogy Washington a túszok szabadonbocsátásával egyidőben hajlandó lenne egy bizonyos — az Irán által követeltnél lényegesen kisebb — összeget átutalni egy algériai bankszámlára. Amint az amerikaiak elindulnak hazafelé, a bank az összeget eljuttatja Iránnak. Washingtoni értesülések szerint amerikai kormánykörökben sem igen bíznak abban, hogy az új javaslatot kedvezően fogadják Iránban, és maga Carter elnök is úgy véli: még Ronald Reagannak is lesz tennivalója a túszügyben. Kinevezés, felmentés A kormány Bonifert Ádámot , igazságügyminiszter-helyettessé, Burján Sándort a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának első helyettesévé nevezte ki. A Minisztertanács Vallus Pált az Országos Anyag- és Árhivatal első elnökhelyettesévé, Spi- sák Ferencet a hivatal elnökhelyettesévé nevezte ki. A Minisztertanács, érdemei elismerése mellett felmentette tisztségéből Tompa Sándort, az Állami Termékgazdálkodási Igazgatóság vezetőjét. A népgazdaság 1981. évi terve (Folytatás az 1. oldalról.) A kukoricatermés valamelyest kevesebb a tervezettnél. A burgonya-, a zöldség- és gyümölcsfélék termésmennyisége az elmúlt évinél nagyobb, de a tervezettnél kisebb. Az állattenyésztés a tervezettet valamelyest meghaladóan fejlődött. A mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátottsága kielégítő. Az energiafelhasználásban a takarékosság fokozódott. Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből a belföldi ellátás jó, kivitelük emelkedett. Az áru- és személyszállítási teljesítmények az igényeknek megfelelően alakulnak. Az energiatakarékosság fokozására tett intézkedések eredményeként a szállítás és hírközlés összes energiafelhasználása az előző évihez képest csökkent. A beruházások volumene a A munkaképes korú népesség és a szocialista szektorban foglalkoztatottak száma kismértékben csökkent, ezen belül a nem termelő és szolgáltató ágazatokban nőtt. Az év sorára jelentősebb foglalkoztatási vagy munkaerő-ellátási gondok nem voltak. A kormányhatározatokban kijelölt területeken megkezdődött az előírt létszámcsökkentés. Az átlagbérek lényegében a tervezettnek megfelelően nőttek, a mezőgazdasági termelésből származó bevételek is a számítottal megegyezően emelkedtek. A pénzbeli társadalmi juttatások jelentősen magasabbak az 1979. évinél, nagyobbrészt a családi pótlék növelése és egyéb életszínvonal-politikai intézkedések hatására. A fogyasztói árszínvonal és az egy keresőre jutó reálbér a tervezettnek megfelelően alakult. A lakosság reáljövedelme megegyezik az előző évivel. A lakosság jövedelmeiből 1980-ban kevesebbet takarított meg, mint az előző évben. A kiskereskedelmi forgalom rátervezettnél nagyobb mértékben csökkent. A beruházások csökkenése mind az állami, mind a vállalati körben elsősorban az újonnan kezdődő beruházások számának mérséklődését eredményezte. A tervezett ütemben, vagy annál gyorsabban halad a nagyberuházások kivitelezése. A befejezésre előirányzott kilenc nagyberuházás közül hét (Deáki Bauxitbánya, Bélapátfalvai Cementgyár, Magyar Viscosapan II., Tiszai Kőolajfinomító 1. üzem, Hajdúsági Cukorgyár, Adria kőolajvezeték, Vörösmarty téri kulturális központ) teljesen elkészült, két nagyberuházásnál (recski bányászati kutatás létesítményei, Magyar Gördülőcsapágy Gyár rekonstrukciója) maradnak későbbre kisebb munkák. lumene nem érte el a tavalyi színvonalat. A lakosság fogyasztása 0,5-1 százalékkal emelkedett. Az átlagosnál jobban nőtt az élvezeti cikkek fogyasztása és a szolgáltatások igénybevétele. Az élelmiszer-ellátás az év folyamán összességében kiegyensúlyozott volt. Iparcikkekből az év elején a szokásosnál több volt a hiány, a második félévben az ellátás a legtöbb termékcsoportban javult. Emellett is gyakran nem volt kielégítő a választék. A lakosság infrastrukturális ellátottsága a tervezettnél valamivel jobban fejlődött. Az előirányzottnál több, 85-86 ezer lakás készült el. A gyógyintézeti ágyak, valamint az óvodai férőhelyek száma - utóbbi elsősorban a társadalmi összefogás eredményeként - a tervet meghaladó mértékben nőtt, az óvodákban elhelyezhető gyermekek aránya eléri a 81 százalékot. Általános iskolai osztálytermekből is a tervezettnél több épültnek erőteljesebb fokozása mellett jobban kell kielégíteni a mérsékelten emelkedő belföldi keresletet. Ennek megfelelően különösen a gépipar, ezen belül főként a híradás- és vákuumtechnikai-, a műszer- és a fémtömegcikkiipar, valamint a vegyipar, ennek keretében a gyógyszer- és a növényvédőszer-gyártás, a gumi és műanyag-feldolgozó ipar termelése és értékesítése emelkedik számottevően. A belföldi és a külföldi kereslethez igazodva meggyorsul a termelés szerkezetének korszerűsítése. A gazdasági szabályozórendszer és egyéb intézkedések is elősegítik, hogy a piaci alkalmazkodásiban, a termelés hatékonyságában meglévő, illetve kialakuló különbségek mielőbb felszínre kerüljenek és a hatékony vállalatok gyorsan fejlődjenek. Jelentős haladást kell elérni a gazdaságtalan vállalatok tevékenységének hatékonnyá tételét célzó programok végrehajtásában, a gazdaságtalan termelésnek jövedelmezővel történő felváltásában. A termelés korszerűsítését segíti, hogy folytatódnak az alumíniumipari, a petrolkémiai és a számítástechnikai központi fejlesztési programok és megkezdődik a gyógyszer-, növényvédőszer- és inteszmediergyártás, valamint az elektronikai alkatrész- és részegységgyártás központi fejlesztési programjának végrehajtása, továbbá az energiagazdálkodás javítását, a hulladékok és másodlagos nyersanyagok hasznosításának növelését szolgáló programok megvalósítása. Az építőipari termelés a mérséklődő beruházási kereslet miatt változó piaci feltételekhez alkalmazkodik. A beruházási építés csökken, a felújításikanrbontartási munkák növekednek. Az építőipari szervezetek feladata, hogy vállalkozási készségük növelése mellett — tovább javítsák a kivitelezések szervezettségét, a munkafegyelmet, csökkentsék a kivitelezési időtartamokat. Az irányítás segíti az építési piac keresletkínálat egyensúlyának megszilárdulását. Az átlagbérek a terveknek megfelelően nőttek Fő feladat: a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítása A gazdasági munka fő feladata 1981-ben is a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, elsősorban a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegének javítása, és a lakosság elért életszínvonalának fenntartása, az életkörülmények javítása. A termelés és a belföldi felhasználás növekedése és összetétele e célnak megfelelően alakul. A nemzeti jövedelem belföldi végső felhasználása az 1980. évinél kisebb lehet. Ezt elsősorban a felhalmozás, ezen belül a beruházások további csökkentésével kell elérni. A lakosság fogyasztása kismértékben emelkedhet. A termelés továbbra is mérsékelt, de az 1980. évit meghaladó ütemben és differenciáltan nő. A növekedés nagyobbrészt a gazdaságos kivitel bővítését szolgálja. Meg kell gyorsítani a gazdaságtalan termelés visszaszorítását és az ezáltal, valamint a belföldi kereslet mérséklődése következtében felszabaduló kapacitásokat az eddiginél eredményesebben kell a kivitel növelésére és a behozatal helyettesítésére hasznosítani. A munka- és üzemszervezésben, a jobb munkaidő-kihasználásban, a munkafegyelem javításában, a munkaerő átcsoportosításában rejlő tartalékok feltárásával a munka termelékenysége a termelésnél jobban növekedjék, az álló- és forgóeszközök kihasználása pedig a korábbi évekénél eredményesebb legyen. Az energia- és anyagtakarékosság fokozása és a ráfordítás szerkezetének ésszerűsítése révée el kell érni, hogy az anyagi ráfordítások legfeljebb a termeléssel azonos mértékben emelkedjenek. Az 1981. évi népgazdasági terv legfontosabb előirányzatai A szocialista szektor beruházásaira folyó áron 182 milliárd forintot lehet fordítani. Az iparban a tervcélokkal összhangban álló, hatékony és versenyképes termelés bővülhet. Az ipari termékek kivitele 1980 - 100 Nemzeti jövedelem 102,0—102,5 Belföldi felhasználás 99,0— 99,5 Ipari termelés 103,0—103,5 Országos építés-szerelés 99,0 Mezőgazdaságii termékek termelése 103,0 Egy lakosra jutó reáljövedelem 101,0 Lakosság fogyasztása 101,5 a salvadori baloldali erők előrenyomultak Kedden este Salvador északi részén folytatódtak a harcok a junta alakulatai és a felszabadító erők között. Chalatenanga vidékén voltak a leghevesebbek az összecsapások. A harcok kimeneteléről egyelőre nincs megbízható értesülés. Mindkét fél veszteségei súlyosak. A baloldali erőik megerősítették, hogy kedden 30 kilométerre előrenyomultak, s ellenőrzésük alatt tartják Osobala városát, amely 130 kilométerre fekszik a Salvadori fővárostól. Az ellenzéket tömörítő Forradalmi Demokratikus Front közleményében ugyanakkor rámutatott arra, hogy az előnyomulást, a jelenlegi harcokat nem lehet a baloldal végső és teljes offenzívájának tekinteni, mert az egyelőre még várat magára. A front szerint az erről szóló híreket a junta terjeszti, hogy igazolja a térség lakosai, főként a földművesek elleni megtorló akcióit, s hogy „nagy győzelmet" könyvelhessen el a gerillák fölött. - NAPLÓ - 1981. január 1., csütörtök 2 Üdvözlőtávirat A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban köszöntötte a Luxemburgi Kommunista Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. árváltozás A hántolt rizsfajták fogyasztói ára január 3-tól mintegy 8 százalékkal emelkedik, így például az egy kilogrammos fényezetlen hántolt rizs fogyasztói ára 24 forint helyett 26 forint lesz. Az ár- és szabályozórendszer javítása a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban gabonafélékből - átlagos időjárás esetén - az 1980. évi termésmennyiség megközelítése a feladat. A zöldségek és gyümölcsök, valamint az ipari növények termelése emelkedik. Az állattenyésztésben a hústermelés kisebb mértékben, az egyéb állati termékek termelése gyorsabban nő. Az ár- és szabályozórendszer javítása és egyéb intézkedések elősegítik, hogy a kisüzemekben a tenyésztési kedv fennmaradjon. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből a termelés növekményének túlnyomó része a gazdaságos kivitel bővítését szolgálja. Emellett fenn kell tartani a lakosság ellátásának változatlanul jó színvonalát. A terv azzal számol, hogy a mezőgazdaságban folytatódik és fokozódik az anyag- és energiatakarékosság, javul a meglévő gépek és épületek hasznosítása, a termeléshez szükséges anyagok felhasználása. Növekszik a mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenysége. Az 1981. évi szállítási feladatokkal összhangban az áruszállítás 1-2 százalékkal, a személyszállítás 3 százalékkal emelkedik. A hírközlési teljesítmények 4,5-5 százalékkal növekednek. A beruházások mind az állami, mind a vállalati döntési körben csökkennek. Ennek megfelelően történik a felhalmozási célú pénzforrások szabályozása. A beruházási eszközöket a folyamatban lévő beruházások befejezésére, illetve ütemes folytatására kell összpontosítani. Új beruházások csak szűk körben, a műszakilag indokolt időtartam betartása, a koncentrált megvalósítás feltételeinek megteremtése esetén kezdődnek. Új nagyberuházásként megkezdődik a Szolnoki Papírgyár rekonstrukciója és az Árpád-híd szélesítése, valamint az előkészítéstől függően a mecseki széntermelés fejlesztése, a mányi bányaüzem és a dunaújvárosi kokszolómű beruházásainak a kivitelezése. A termelő ágazatokban csak a népgazdaság energia- és nyersanyagellátását szolgáló, a gazdaságos kivitelt növelő, a behozatalt hatékonyan csökkentő, valamint az energia- és anyagmegtakarítást eredményező vállalati beruházásokat lehet megkezdeni. A készletek a termelés és a forgalom szükségleteivel összhangban emelkedhetnek. Javítani szükséges a vállalatok anyag- és készletgazdálkodását, a termelőeszköz-kereskedelem munkáját, a vállalatok közötti együttműködést. A népgazdaságban foglalkoztatottak száma várhatóan csökken. Fontos cél: az elért életszínvonal megőrzése Továbbra is fontos gazdaságpolitikai cél az elért átlagos életszínvonal megőrzése. Az átlagos nominálbér és a fogyasztói árszínvonal azonos ütemben, 4,5-5 százalékkal emelkedik. Az egyéni keresetek a minőségi és mennyiségi teljesítményektől függően növekedhetnek. A pénzbeli társadalmi juttatások közül meg kell őrizni az alacsony nyugdíjak reálértékét. A három- és többgyermekesek családi pótlékának reálértéke - az 1980. évi családipótlék-emelés egész éves hatásának eredményeképpen - emelkedik. A kiskereskedelmi forgalom volumene 1-1,5 százalékkal haladja meg az 1980. évit. A lakosság áruellátása elsősorban a választéknak a kereslethez jobban igazodó bővítésével javul. Szervezettebbé és rugalmasabbá kell tenni ezért a termelő és a kereskedelmi vállalatok együttműködését. A kiszolgálás színvonalának növelését az új üzemeltetési formák, üzlettípusok is elősegítik. Állami és magánerőből 76- 78 ezer lakás, ebből állami beruházásként mintegy 23-24 ezer lakás épül. A jelentős arányú személyi tulajdonú lakásépítést elősegíti a telekgazdálkodás és -elosztás fejlesztése, a műszaki tervválaszték bővítése és a lakásépítés pénzügyi feltételeinek javítása. Az egészségügyi ellátás, javítására mintegy 1500 új gyógyintézeti hely létesül. Javulnak továbbá a fekvő- és járóbetegellátás feltételei. Az év végére a gyógyintézeti helyek száma eléri a 98 ezret, a tízezer, lakosra számított ágyak száma pedig 92-re emelkedik. A bölcsődei ellátottság javítását 3000—3500 új férőhely létesítése szolgálja. Ezzel a bölcsődés korúak férőhely-ellátottsága megközelíti a 16 százalékot. Nő az óvodában elhelyezhetők aránya. A közoktatás fejlesztésére 1100 új általános iskolai osztályterem épül. Szerény mértékben bővülhet a gyógypedagógiai intézetek és a gyermekvédelmi intézetek férőhelyállománya, s javulhatnak a középiskolai és a szakmunkásképzés feltételei. Folytatódik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciója. A jelentősebb közművelődési fejlesztések közül folytatódik a Budavári Palota helyreállítása. Befejeződik a budapesti nagy sportcsarnok építése, megkezdődik a Magyar Állami Operaház rekonstrukciója. A külkereskedelmi forgalomban a cél az, hogy a rubel elszámolású külkereskedelmi mérleg hiánya csökkenjen, a nem rubel elszámolású külkereskedelmi mérleg egyensúlyban legyen. A kivitel 7,5-8 százalékkal, a behozatal kismértékben emelkedik. ★ A tervcélok alátámasztására a gazdasági szabályozórendszer néhány eleme 1981-ben módosul. A változások a célok és az azokat szolgáló eszközök összhangját, a változó feltételekhez való rugalmas alkalmazkodást, a kedvező gazdasági eredmények gyorsabb kibontakozását segítik elő. A Minisztertanács döntött továbbá a termékforgalmazást, a külkereskedelmet, a beruházásokat, a lakosság jövedelmét és a fogyasztói árakat, a termelői árakat, az oktatás fejlesztését és a terv végrehajtásának ellenőrzését illető intézkedésekről.