Napló, 1985. december (Veszprém, 41. évfolyam, 282-305. szám)
1985-12-12 / 291. szám
„ Beleszerettem a helyszínekbe” Ma este tévéműsor Veszprémből Ahol a tévések megjelennek, ott nagy lesz a felfordulás - legalábbis a laikus szemlélő számára. A látszólag áttekinthetetlen kavalkád lényege ugyanis embernyúzóan kemény munka, melynek eredményét végső soron a képernyőn lehet igazán megítélni. A múlt héten Veszprémben, a Dimitrov művelődési központban zajlottak a felvételek, melyek esszenciáját ma este 22 óra 5 perckor láthatjuk az egyes műsor Sió, zene, kép műsorában. Hogy pontosan mit, arról kérdeztem az adás készítőit. - Negyven emberrel jöttünk, színes kocsival, teherautóval, busszal - mondja Kovács Károly gyártásvezető. - Most egy hétre a miénk a megyei művelődési központ. - Milyen a felvételek légköre? - Jó a hangulat. Lényegében a megyei és a városi vezetéssel együtt csináljuk ezt a műsort. Afféle közös lóról van szó. - S milyen a háta? - Kellemes! Jók a feltételek a munkához. A program szerkesztője, Bulla Károly elmondja, hogy a Szó, zene, kép című sorozatban általában egy-egy házigazda körül csoportosul az adós. Ezúttal első ízben egy város a házigazda: Veszprém. - Miért éppen minket választottak elsőnek? - Viszonozni szeretnénk valamit a kellemes nyarakból, amelyeket a tévétalálkozók alkalmiból itt tölthettünk. - Milyen programot sikerült összeállítani? - Az igazság az, hogy a bőség zavarával küzdöttünk. Végül is négy zenei együttest mutatunk be, felveszünk egy részletet a Petőfi Színház előadásából, a Tündöklő Jeromosból, elhangzik Széky László verse, bemutatjuk a neves keroimikus házaspárt. A műsorvezető Baranyi Ferenc lesz. — Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni? - Számomra megdöbbentő volt, hogy nem találtunk kéthónapos kereséssel sem megfelelő termet, ahol egy 80 tagú zenei együttest le lehetne ültetni. Végül a színház segített rajtunk, a teljes programját átszervezte, hogy itt, a Dimitrov nagytermében dolgozhassunk. Nekem úgy tűnik, Veszprémben sokkal magasabb a zenei színvonal, mint amilyenek a létesítmények. Csenterics Ágnes rendező hol elővillan, hol eltűnik. Virslit rendel a büfében, kollégája után rohan, telefonhoz hívják, s mikor már lemondok róla, mellém zuhan a fotelbe. - Sáradt? Nevet. - Nem engedhetem meg magamnak. Minden percet ki kell használni. - Hogy megy a munka? - Jól. Úgy látom, szeretnek itt bennünket. - S a tévések minket? - Én beleszerettem a helyszínekbe, ahol forgattunk, például a gyönyörű egyháztörténeti gyűjteménybe. S persze, az is jó érzés, hogy azon a színpadon dolgozhatok, ahol átvehettem az egyik tévétalálkozó gáláján a fődíjat és a közönség díját. Szóval, nagyszerű minden: jók a szereplők, a muzsikusok éppúgy, mint a színészek. Aztán már a következő feladatról beszél. A külföldi magyar intézetekről forgatott sorozat keretében Indiába készül. - Nyáron ismét jövök a tévétalálkozóra - mondja búcsúzóul, s fél perc múlva már azt szervezi, hol készítsék a külső felvételeket a bevezető zenéhez. Látni, hallani mindezt ma este fogjuk. Czingráber János Veszprémben nem csak új létesítményeket építenek, hanem megóvják a már meglévő értékeinket is. A Szilágyi Erzsébet Általános Iskola bejáratát díszítő, gyönyörű műemlék kovácsolt vaskapu egy részét kikezdte a rozsda. A veszprémi RÁTESZ Szolgáltató Kisvállalat korrózióvédelmi üzem dolgozói— felvételünkön — társadalmi munkában vállalták akapu korrózióvédelmét és festését. A hiányzó díszek pótlását a Gépipari Kisszövetkezet készítette el. vívmányait és azokra tekintünk, akik a vívmányokat elérték, a gőzhajónak, a vasútnak, távírónak, távbeszélőnek feltalálóira, azt fogjuk tapasztalni, hogy azok nem a színházban, hanem csöndes magányban, dolgozószobájukban vitték előbbre az emberiség ügyét. . . Hazafiság a második jelszó! Ha valakinek a hazafiságról valódi fogalma van, az a hazafiságot valószínűleg nem keresi a színészek pártolásában. Mert mik ezek a mi színészeink? Legnagyobbrészt bukott diákok, szüleiktől elszakadt leányok. (Közbekiáltások: Ez hallatlan! Ilyet nem lehet tanácsteremben megtűrni! Botrány!) . . . Magyar nyelv! — Mikor én Pápára jöttem, akkor Pápa körül fekvő községekben, Nórápon és másutt magyar szót alig lehetett hallani, ott németül beszéltek. Most azonban megfordítva áll a dolog, most német szót nem lehet hallani ... És mi okozta az átváltozást, a magyarosodást? A színház? A pápai színház, amely tíz év óta áll fenn, s amelyet a községek lakói sohasem látogatnak? Nem! Tisztelt képviselőtestület! hanem az iskola. Az iskola az, amelylyel a magyar nyelv terjedését előmozdíthatjuk, az általános tankötelezettség, a magyar közigazgatás és törvénykezés, de sohasem a színház . .." A Széchenyi teret most Március 15. térnek hívják. A színház helyén templom áll: a reformátusok imaháza. 1902- ben dr. Fenyvesy Ferenc megyei főispán elnökletével a város és a felekezetek vezetőivel bizalmas értekezleten tervezték el: a református egyház a Széchenyi téren épít templomot. A város új színház építését határozta el. 1909-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 60 ezer koronás hozzájárulást ad 20 éven át való folyósításra az új színház építéséhez. Molnár államtitkár azonban kiköti: „...a jelenlegi színház az új színháznak 10 éven belül történő felépítéséig, jó karban tartva színházi előadások céljaira rendelkezésre álljon". A színházat 1931-ben lebontják. A tíz éven belüli határidőt az új színház építésére a város 1985-ig (!) különféle okokból elcsúsztatja. 19711 a volt villanytelep 1910 épületének bezáratása után hat évig huzavona, civakodás, vádaskodás, tervezgetés kezdődött. A textiles művelődési ház megpróbál otthont adni a szétszóródó színházkedvelőknek, de csöppnyi színpadára csak a Déryné Színház fér el, öt évig bérletes előadásokat rendeznek, de a gyenge produkciókról lassanként elfogynak a nézők. Akkor született az ötlet, hogy ha a veszprémi színház nem tud jönni, utazzon a közönség. A színház Ajkára úgyis „tájol", „tájoljon” hát Pápa népe is Ajkára. Találkozzanak félúton. Megalapítják a Vajda Péter bérletet, buszokat bérelnek a Volántól a KISZ-bélyegzővel, úgy ugyanis lényegesen olcsóbb és elindul havonként a karaván. A kezdeményezés első éveiben még 5-6 busz robog a főként munkásokból, adminisztratív dolgozókból és üzemi középvezetőkből álló nézőközönséggel. A középiskolák is Ajkára viszik diákjaikat. Az első néhány évben még nem szükséges a névsorolvasás. Aztán már kevesebb buszban is zsúfoltság nélkül férnek el a pápai színházkedvelők. A változó színvonalú, s a tájolás minden esetlegességével terhelt előadásokat nem érzik magukénak a pápaiak. Az értő törzsközönség lassan elmaradozik. Többen bérletet váltanak a győri színházba. Színházra nevelésről, a színházi hagyományok, a színházteremtette közösség megőrzéséről lemondani kényszerül a város. A hetvenes évek végére a színházépület egyre halkuló követelése már csak reflexszerű szájmozgatás a városi értekezleteken. Erős közösségi igény, szenvedélyes felhajtóerő igazából már nincs mögötte. IQPC A nyolcvanas évek ISOUa elején új emberek kerülnek a város élére. Programbeszédük elején szerepel a színház fogadására is alkalmas művelődési ház öt éven belül történő megépítése. Az emberek többsége az ígéretre nem is reagál, annyira hihetetlennek és egyszersmind megszokottnak hallatszik. 1985. decemberében az új, korszerű művelődési házat átadják. Megkezdődhet a városszélen toporgó Thália becsalogatása. Fedelet kap a feje fölé. Ez a ház azonban még nem otthon, csak feltétel, önmagában anynyit ér, mint egy esernyő. De a világ egyik legértékesebb esernyője. Oltalmában megkezdődhet végre megint egy erős városközösség kialakítása a színházművészet okán. Hajba Ferenc : Az idézet pontos szövege Nádasdy Lajos A pápai kőszínház története című könyvéből származik. A francia középnemzedékhez tartozó Jean-Jacques Annaud rendező" már szerencsés pályakezdésével megalapozta hírnevét: a század eleji gyarmati világról groteszk torzót festő Fekete-fehér színesben című munkája 1978-ban megkapta a legjobb külföldi, azaz nem angol nyelvű film Oscar-díját. Annaud azóta még mélyebbre merült a történelemben, ezen az egyre kiretíthetetlenebbnek látszó vadászmezőn. A J. H. Rosny 1911-ben megjelent bestselleréből forgatott legújabb alkotása, A tűz háborúja már nem kevesebb, mint nyolcvanezer évvel pergeti vissza az idő kerekeit. A történet a gyűjtögetésből, vadászatból élő Ulamtörzsről szól, akik nem ismervén a tűzgyújtás tudományát, gondosan vigyázzák a táplálékot ehetővé tevő, meleget adó, védelmet biztosító lángot. Egyszer azonban megtámadják őket a primitív Neander-völgyiek, és oda lesz a tűz. Hárman indulnak visszaszerzésére, s céljuk eléréséig különféle kalandokat élnek át: oroszlánokkal verekszenek, megküzdenek egy emberevő törzzsel, majd egy tanító szellemű csoport fogságába kerülnek, s egy jelmezként csupán tetoválást viselő leányzó személyében természetesen a szerelem is bekapcsolódik a történetbe. Végül újra megszerzik és hazaviszik a tüzet, ám a nagy ünneplés közepette a parazsat tartó koponya a vízbe esik. Ekkor azonban bemutatják társaiknak a frissen tanult mutatványt: egy pálcát addig pörgetnek egy száraz fában, míg lángra nem kap . . . Ez utóbbi momentum akár Annaud vállalkozásának is szimbóluma lehetne, azzal a különbséggel, hogy az ő pálcája legfeljebb csak füstöl, de igazán nem kap lángra . . . Az ilyen, a gondolatiság enynyire vékonyka területét érintő műre szokták azt mondani röviden: banális. Minden, ami valamennyire érdekes lehet ebben a zavarba ejtő filmben, az ábrázolás külsőségeiben rejlik. Anthony Burgess író és antropológus alakította ki a szereplők beszédét helyettesítő hangjelzéseket, míg Desmond Morris zoológus a mozgást rekonstruálta. Utasításaik alapján maszkmesterek egész hadserege dolgozott. Nemcsak az embereken, de még az állatokon is végrehajtottak néhány átalakítást: az oroszlánok műfogat kaptak, az elefántokat pedig mammutnak maszkírozták. Az pedig már a nézőkön múlik, hogy minek tekintik ezt a „mammutvállalkozást": dokumentumszerű híradásnak egy számunkra nehezen elképzelhető korról, vagy egy játékos kedvű rendező költséges tréfájának, aki az agyonhajszolt westernnek az őskorban próbált eredeti körülményeket találni. Bevallom, én inkább az utóbbira hajlok. Bezzeg János ŐSKORI WESTERN Új irányelvek a vállalati művelődési bizottságok munkájához Az immár tizedik éve működő vállalati művelődési bizottságok munkájának korszerűsítésére új irányelveket adott ki az Országos Közművelődési Tanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége. A művelődési bizottságok 1976-ban, az OKT és a SZOT Elnökségének közös határozata nyomán kezdték meg munkájukat. A véleményező, javaslattevő és koordináló jogosítvánnyal ellátott testületek munkáját értékelve az OKT és a SZOT illetékesei megállapították: a bizottságok működésük tíz esztendeje alatt tevékenyen hozzájárultak a művelődéspolitikai célok megvalósításához, a vállalatok oktatási, továbbképzési és közművelődési tevékenységének fejlesztéséhez. Bár a művelődési bizottságok és a vállalati vezetés között többnyire megfelelő munkakapcsolat alakult ki, amely lehetővé tette e testületek hatékony közművelődési tevékenységét, működésüket sok vita kísérte. Egyesek - a bizottságok önálló döntési jogkörét hiányolva - több jogosítványt követeltek a testületek számára egyes vállalati célok kijelölésében, megvalósításában. Ezek az elképzelések azonban több esetben összeütközésbe kerültek a vállalati önállóság elvével és az új, demokratikus vállalatvezetési formák gyakorlatával. Mások a művelődési bizottságok létét, szükségességét kérdőjelezték meg, a gazdasági tevékenység és a kulturális élet érdekeinek ütközését hangoztatva. A művelődési bizottságok munkája azonban bebizonyította, hogy a gazdasági tevékenység és a kultúra nem egymást kizáró fogalmak, e kettő formalitásoktól mentes, szerves egysége hatékonyan javíthatja a vállalatok gazdasági eredményeit is. Az új irányelveket e viták összegzéseként, az elmúlt tíz évben végbement gazdasági, társadalmi változásokat figyelembe véve bocsátotta ki az Országos Közművelődési Tanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége. A gazdaság és a kultúra egységes, átfogó szemléletéből fakadó elvi iránymutatás arra kívánja ösztönözni a vállalatokat, hogy sajátosságaiknak megfelelően, rugalmasan fejlesszék tovább a művelődési bizottságok szervezetét és működését, s e testületek feladatául szabja, hogy egységes program keretében valósítsák meg a művelődéspolitikai célokat, koordinálják a gazdasági vezetés és a társadalmi szervezetek terveit, programjait. A hangsúlyt az érdekegyeztetésre helyezik az irányelvek. Ennek megfelelően a munkahelyi érdekekkel, szükségletekkel összhangban — a dolgozók különböző rétegeinek, csoportjainak és közösségeinek érdekeit is figyelembe véve — készítik el a művelődési bizottságok középtávú és éves művelődési tervüket, amelyet a vállalat szociális tervének részeként valósítanak meg. A művelődési bizottságok munkájának továbbra is egyik legfontosabb feladata a dolgozók általános és szakoktatásának szervezése, koordinálása. Ennek során a bizottságoknak arra kell törekedniük - s ez jellemzi a munkahelyi művelődés tartalmát is -, hogy gazdasági céljainkkal összhangban a dolgozók olyan ismeretekre tegyenek szert, amelyekkel megőrizhetik, illetve növelhetik szakmai tudásuk értékét, s lépést tarthatnak a megnövekedett munkahelyi követelményekkel. Ehhez kapcsolódóan a testületek munkája kiterjed a munkaerő átcsoportosításához szükséges átképzés koordinálására is. Az új irányelvek intézkednek a kulturális célú pénzeszközök felhasználásáról is; ennek megfelelően a művelődési bizottságok a jövőben közreműködnek a vállalati oktatási pénzeszközök, a jóléti és kulturális alapok tervezésében és felhasználásában is. Népfront Magyarországon „A német, az olasz és a japán fasizmus égő fáklyákat hordoz a puskaporos hordók között, hogy a háború lángjával borítsa el a világot. A fasizmus magyarországi ügynökei minden gazságot elkövetnek, hogy Magyarország népét is beledöntsék a háború veszedelmébe. Az ország létérdeke követeli meg azt, hogy véget vessünk ennek az áruló, országvesztő politikának. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a munkásosztály, a parasztság, az intelligencia, a kisemberek, egyszóval mindenki, akinek érdeke, hogy az ország dolgozó népe a mainál jobb életet éljen, összefognak, hogy visszaverjék a fasizmus támadását, és kiharcolják Magyarország demokratikus átalakítását." Majdnem fél évszázada, 1937. október 24-én jelent meg a Népszavában Előre a népfrontért! címmel az a szerkesztőségi cikk, melyből idéztünk. A komor, súlyos mondatok meggyőzően érzékeltetik, milyen történelmi szükségszerűség követelte az antifasiszta összefogást, a népfrontpolitikát. „A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa és a magyarországi munkáspártok" , így jelöli meg a Kossuth Könyvkiadó a Népfront Magyarországon című kötetének alcímében a dokumentumgyűjtemény témáját. A Kommunista Internacionálé ötven esztendővel ezelőtt, 1935 nyarán megtartott VII. kongreszszusán, Dimitrov történelmi jelentőségű beszéde nyomán született meg a népfront eszméje, ekkor fogalmazta meg a határozat, hogy az eredményes harc feltétele a munkásosztály akcióegysége megteremtése. A rég megsárgult, töredezett szélű újságlapok, ma már ritkaságnak számító, a közkönyvtárakban is csak nehezen hozzáférhető folyóiratok, illegális röplapok, brosúrák hű mását gyűjtötte össze kötetbe a Kossuth Könyvkiadó. A Komintern VII. kongresszusának határozatai mellett megtaláljuk a KMP küldötteinek a tanácskozáson elhangzott beszédeit, a híres „Elvtársi levél" sorait a KMP és a KIMSZ tagjaihoz. NAPLÓ - 1985. december 12., csütörtök -5