Napló, 1987. január (Veszprém, 43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-02 / 1. szám
A Hazádnak rendületlenül zt hiszem, senkit nem kell meggyőzni arról, hogy utazni jó, utazni hasznos itthon és külországban egyaránt. Kiváltképpen a külföldi utazások alkalmával nyílik számunkra lehetőség arra is, hogy némi ízelítőt kapjunk abból, hogyan, milyennek ismernek bennünket más országok állampolgárai. Melengeti a szívünket, amikor hazánk említésekor megcsillanok szemek, amikor jót hallunk magunkról. Külföldet járva magam soha el nem mulasztom, hogy legalább egy iskolába el ne látogassak, ott meg ne vallassak néhány diákot, mit tud rólunk, magyarokról. Olyankor, amikor kisdiákok, vagy nagyobbak is, azt írják föl rögtönzött közvéleménykutató ívekre, hogy Magyarország fővárosa Bukarest, kicsit elfelihősödik az arcom. De akik a külföldet járják, tudják, sok példával igazolhatják, ma még jó ázsiónk van a világban. Néhány évvel ezelőtt egy müncheni üzletben a családdal öltönyt vásároltam. Már éppen eljövőben voltunk az üzletből, amikor a férfi ruhaosztály vezetője megtudta, hogy magyarok vagyunk. — Pardon, egy pillanatra! — mondta zavartan, s visszaszaladt még az üzlet raktárába. Az öltönyhöz illő nyakkendővel tért vissza. — Ne haragudjanak, mindeddig azt hittem, maguk angolok. Fogadják el tőlem ezt a csekélységet, én ugyan még sosem jártam Magyarországon, de az utóbbi időben annyi jót hallok magukról. Mi tagadás, meghatódtunk. De miért tagadnám, hogy olykor csípős sebeket is kap az ember. Nemrég egy külföldi országban, szűkebb körben hazánkról beszéltem, gazdasági nehézségeinkről, s egyebek között arról is szót ejtettem, milyen népesedési gondjaink vannak, hogy az ezredfordulóra létszámunk megcsappan, hogy ma a lakosság majd egyötödét kitevő nyugdíjaskorú lakosság kifele ballag az időből. Szíven szúrt egy meggondolatlan, talán nem is komolyan, nem is átgondolt megjegyzése az egyik jelenlévőnek. Nem baj, ha fogynak a magyarok, legalább több hely jut a turistáknak. Az utóbbi évtized első felében különösen jó sajtója volt Magyarországnak. Politikusok, szakemberek a megmondhatói, mennyi kemény küzdelem van minden nemzetközi siker, elismerés mögött, hogy mi minden befolyásolja a rólunk kialakuló képet. Dr. Pataky Kornél, győri püspök néhány esztendővel ezelőtt a londoni parlamentben egy szűkebb körű, de tekintélyes társaságban elmondotta egyik döbbenetét. A pannonhalmi apátság épületében tett látogatást egy angol ■házaspár. Láthatták, hogy a folyosók kerengőin idős papok, szerzetesek sétálgatnak, beszélgetnek, kedélyesen humorizálnak egymás között. — Látod — szól az angol férfi a feleségéhez - el akarják hitetni velünk, hogy ezek szerzetesek, papok. Pedig ők csak beöltöztetett színészek lehetnek. Ilyenkor nyáron nincs színház, azért tudtak ennyi színészt felfogadni erre a szerepre. De említhetnék egy személyes példát is arra, az előítélet, az elvakultság mire ragadtatja a felszínes külföldi látogatót. Egy külföldi társasággal ebédeltem a veszprémi Vadász étteremben. Mindenkinek ízlett a finom étel. Majd hozzám fordul a társaság egyik tagja. — Jó ez az étel, csak nem értem, miért esznek maguk még mindig kukoricakenyeret? Felhajtottam a kenyereskosáron a szalvétát. — Tessék megnézni, kukoricás ez a kenyér? — Hát ez nem annak néz ki, de nálunk arról írnak az újságok, arról szól a propaganda, hogy maguk még mindig kukoricás kenyeret esznek. Szerencsére e példák csak szélsőséges megnyilvánulások. Nyitott ország vagyunk, bárki láthatja, milyen az életünk. Miért tagadnánk, azoknak a véleményeknek örülünk igazán, amelyek tárgyilagos képet festenek a szocializmus magyar valóságáról. Nem szégyelljük gondjainkat, nehézségeinket. Féltenünk, óvnunk kell azonban azt a képet, amelyet őszinte rokonszenvel, tárgyilagosan alkottak rólunk a különböző országokban. Mert ez a kép nem statikus állapot, naponta megméretünk, naponta kell újra és újra bizonyítanunk helyünket, szerepünket a népek nagy kórusában. Noha a hajónk mostanában szirtes partok, zátonyok közé jutott, nem mondhatunk le egyetlen percre sem önmagunkbecsüléséről, nem bízhatjuk hajónk sorsát örvények szeszélyeire. Sok évvel ezelőtt magyar küldöttség járt az Olasz Kommunista Párt főtitkáránál. Az utolsó napon a magyar küldöttség vezetője megkérdezte Palmiro Togliattit, miben tudnánk mi magyarok segíteni az olasz kommunistáknak? Togliatti a maga bölcs előrelátásával így válaszolt: — Elvtársak, maguk nagyon sokat segíthetnek nekünk azzal, ha jó szocializmust csinálnak otthon. Fontos láncszem vagyunk a szocialista világban, sokan tekintenek ránk rokonszenves várakozással, hogyan tudjuk hajónkat a mostani nehézségek között tiszta, szabad vizekre átmenteni. Elmúltak az év végére összebokrosodott ünnepeink. Új lapra kell fordítani életünkben, meg kell tanulnunk, új módon dolgozni, élni. A felismerésig már eljutottunk, de itt van a dolgos hétköznapok ideje, amikor kipek-kimek a maga munkahelyén, lakókörnyezetében, családjában szükséges tevékeny cselekvésre váltani a felismeréseinket. Az elmúlt negyven évünk sem volt diadalmenet, sok nehézséggel kellett szembenéznünk. De mindig úrrá tudtunk lenni a nehézségeken. Népünk szorgalma, alkotókészsége párosulva okos politikával, társadalmi életünk demokratizmusának szélesítésével, vezetők és beosztottak felelős együttműködésével, biztonságot adhat állampolgárainknak. A kor szabta ránk ezt a feszített tempót, a világ mai állapota késztet bennünket arra, hogy minden korábbinál odaadóbbam, derekasabban tegyük a dolgunkat. Nem holnap, nem holnapután, már ma úgy kell hozzálátnunk tennivalóinkhoz, hogy száműzzük életünkből a lazaságokat, pazarlást, az emberi idegeket is kikezdő piszkálódásokat, az „ahogy lesz, úgy lesz" mentalitást. Elengedhetetlen, hogy végre feleszméljünk, önmagunkra leljünk. Nagy a tét, nagy at vesztenivalónk. Van egy régi tapasztalás, miszerint a bajban hamarabb megtalálják egymás segítő kezét az emberek. Nem kell dramatizálnunk helyzetünket, mindenki előtt, aki nyitott szemmel, füllel jór-kél a világban, láthatja, más nemzetek, népek sorsa sem könnyebb. Ha csak beletekintünk az újságba, bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, özönlik ránk a sokféle baj, amely rágja, pusztítja az emberiséget. Ma már, ha az ember kilép hazája határán, sehol nincs garancia élete biztonságára. Az öldöklő, a fortélyos félelmek beszívódnak a legmeghittebbnek vélt otthonokba, közintézményekbe, vallási szentélyekbe is. Nekünk nagy kincsünk a közbiztonság, nem félemlítenek bennünket olyan terrorcselekmények, vandál pusztítások, amelyek a világ más térségeiben mindennapos jelenségek. Megvannak életünk, alkotómunkánk biztonságos feltételei. Vállaljuk, vállalnunk kell a jövőt, azok, akik itt és most élünk önmagunkért, s azokért is, akik utánunk jönnek a történelemben, azokért is akik rokonszenvvel figyelnek ránk, akikkel együtt álmodunk a szebb holnapról. A minap kezembe került egy megsárgult lapocska. Egyik nyáron, amikor a Loire menti kastélyokat jártuk, azt hiszem, éppen a chambordi gyönyörű műemléképület parkólójában, valaki rátűzte a szélvédőüvegemre: Hazádnak rendületlenül! Nem tudhattam, hajdani emigráns, disszidens, avagy egy éppen arra járó hazám beli turista rótta a betűket a papírlopra. Bizonyára jó oka volt, hogy továbbadja a nagy költőnk által megfogalmazott üzenetet. S jó okunk van mindnyájunknak megszívlelni e szavakat ma is. Hamar Imre i? <js rf)n ff> * H |4| ■ ' _________ ________ ||| Ol ' 1 V ^ H 1987. január 2., péntek ÁRA: 1,80 FORINT XLIII. évfolyam, 1. szám Jó hangulatban nem volt hiány Nagyon jó hangulatban telt el a szilveszter és kezdődött az új esztendő. Az erről készített összeállítást olvashatják lapunk 4. oldalán. Képünkön Eicinger Jenő, a Kis Kukta konyhafőnöke, nem győzte sütni a malacpecsenyét. Losonczi Pál újévi köszöntője Kedves Honfitársaim ! Az új esztendő első napján tisztelettel köszöntöm hazánk minden állampolgárát. Sikerekben szerényebb, ám tanulságokban annál gazdagabb óévet hagytunk magunk mögött. Megnyugtató, hogy létünkés munkánk legalapvetőbb feltétele, a béke, változatlanul fennmaradt. 1986 jellemzője volt a Genfben kibontakozott folyamat erősödése. A Szovjetunió és a szocialista ,országok új elemeket tartalmazó békekezdeményezései újraélesztették a népek bizakodását az enyhülés visszatérése iránt. A reykjaviki szovjet-amerikai csúcsalálkozón ismét meggyőződhettünk, hogy tárgyalóasztal mellett, őszinte eszmecserében, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásával a nemzetközi élet legsúlyosabb problémái is közel kerülhetnek a megoldáshoz. Ugyanakkor azt is jól tudjuk: jelentősek még azok az erők, amelyek a bizalmatlanság szításával fékezik a népek közötti normális kapcsolatok kialakítását, zavarják a békés egymás mellett élést. Hazánka bonyolult világpolitikai helyzetben is tovább bővítette nemzetközi kapcsolatait. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának eddig is egyik legmarkánsabb vonása volt, hogy a baráti szocialista országokkal együtt, összefogva a világ haladó erőivel, szorgalmazza a fegyverkezési verseny megállítását, a leszerelést, a nemzetközi biztonság, az államok közti bizalom és a béke erősítését. Mindenkor síkra szálltunk a különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönösen előnyös együttműködéséért, kiálltunk a vitás kérdések tárgyalások útján való rendezése mellett. Tárgyalunk mindenkivel, aki tiszteletben tartja társadalmi rendünket, szövetségi kapcsolatainkat és a kölcsönös érdekek elismerése alapján akar velünk szót váltani. Váltottuk és valljuk, hogy az emberiség gondjai csak úgy enyhülhetnek, ha a népek közösen munkálkodnak orvoslásukon. Csakis a kölcsönös bizalom és egymás érdekeinek tiszteletben tartása viheti előbbre az emberiséget. Csakis így távolíthatók el azok a mesterségesen emelt, politikai természetű akadályok, amelyek az országok közötti együttműködés útjában állnak. Kedves Barátaim! Szűkebb értelemben vett hazai dolgainkat tekintve elmondhatjuk, hogy a körülmények kedvezőtlen alakulása ellenére is gyarapodott a nemzeti vagyon, hazánk új létesítményekkel gazdagodott, erősödött gazdaságunk és társadalmunk átfogó reformfolyamata, új tudományos eredmények, szociális és kulturális létesítmények születtek. Megőriztük a teljes foglalkoztatottságot és a lakosság ellátásának színvonalát is. Az az összteljesítmény, amit népünk nyújtott, megbecsülést érdemel, mert nehéz körülmények között érte el eredményeit. Céljaink eléréséhez azonban mindez kevés volt. A világgazdaság értékítéletei tovább szigorodtak. Termékeink leértékelődése folytatódott, kedvezőtlenebbé váltak értékesítési lehetőségeink. Hátráltatták versenyképességünket azok a végső soron politikai jellegű akadályok, amelyek nemcsak a termelőberendezések és -technológiák, hanem az áruk normális cseréjét is megnehezítik. De csupán ezek a vitathatatlan tények nem szolgálhatnak magyarázatul lemaradásunkra, és nem menthetnek fel bennünket következményei alól. Későn ismertük fel a külső hatásokat, nem készültünk fel következményeire, nem igazodtunk elég rugalmasan ésgyorsan az új követelményekhez. Pártunk Központi Bizottságának 1986 novemberi határozata joggal állapította meg, hogy a magyar népgazdaság mérsékeltebb teljesítményében saját munkánk gyengeségei, a vezetés és irányítás fogyatékosságai, a végrehajtás következetlenségei is jórészt tükröződnek. Bár az emberek többsége becsületesen dolgozik, még nem vált általánossá a korszerű gazdálkodási szemlélet, a szervezett és fegyelmezett munka. Pazarlóan bánunk anyaggal, energiával, idővel, s ami talán a legsúlyosabb: az emberi munkával. Ezen a helyzeten változtatnunk kell, ha előre akarunk haladni. Az életkörülmények javítása és a jogos fogyasztási igények kielégítése csak úgy lehetséges, ha a maga területén mindenki az eddigieknél eredményesebben dolgozik. A XIII. pártkongresszuson megfogalmazott célokat nemzeti egyetértés fogadta, és társadalmunkban megvan a készség, hogy az elérésükhöz szükséges feladatokat végrehajtsa. Államunk ezeréves történelme is bizonyítja, hogy népünk a legnehezebb helyzeteken is úrrá tudott lenni, ha értelmes célok érdekében egyesítette erőit. Az Országgyűlés a közelmúltban törvényerőre emelte az idei költségvetést, és tervünk tartalmazza a legfontosabb tennivalókat. Eredményes teljesítése elengedhetetlen gazdaságunk élénküléséhez. Arra van szükség, hogy már az év elejétől - a termelésben és minden más munkahelyen - a lehető legjobban hasznosítsuk erőforrásainkat. Különösen fontos a munka minőségének javítása és az ésszerű takarékosság. Szocialista fejlődésünk és egyben a korszerű gazdálkodás nélkülözhetetlen feltétele, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket a hatékonyan működő vállalatok fejlesztésére, a biztosabb és gyorsabb megtérülés javára fordítsuk. Mint ,ahogy — a szinte már vérünkbe ivódott egyenlősdit felszámolva - bérrendszerünkben is következetesebben érvényesítjük a munka szerinti részesedés elvét. A magasabb színvonalú, az alkotó tevékenységet kívánjuk átlagon felül megbecsülni az élet minden területén. Ez nemcsak kormányzatunk szándéka, hanem a becsületesen dolgozó nagy többség igénye is. Társadalmi rendünk szilárdsága, népünk felelősségérzete és demokratikus intézményrendszerünk erősödése egyaránt záloga a szocializmus sikeres továbbépítésének. Ennek érdekében - a kölcsönös előnyök alapján - a jövőben is készek vagyunk együttműködni minden országgal, függetlenül azok társadalmi berendezkedésétől. Legbiztosabb támaszunk azonban a baráti szocialista országok korszerűsödő és gazdagodó együttműködése. Hisz nemcsak céljaink azonosak, hanem közös a felismerésünk is: kapcsolatainkban minőségileg új viszonylatok és távlatok rejlenek. E gondolatok jegyében és nemcsakaz újév napjának szokása alapján mondom: reményeinket párosítsuk tenniakarással, sőt, tettekkel, és akkor az eredmény sem maradhat el. Ehhez kívánok 1987 első napján békés, boldog új esztendőt valamennyi honfitársamnak és barátunknak az egész világon. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntője csütörtökön a rádióban és a televízióban hangzott el. Minden napra szükség van Az 1986. évi tervteljesítésekről jelentjük A múlt esztendő, mint köztudott, nem hozta meg a remélt, s várt eredményt, a gazdaság fellendítésében, a növekedési ütem, a termelés fokozásában. Éppen ezért vállalatainknál, szövetkezeteinknél a mindennapi termelésnek, szolgáltatásnak rendkívüli fontossága volt, befolyásolta az eredményeket. Az utolsó órákig — néhány kivételtől eltekintve —, a munkapadok mellett töltötték az időt a kisebb-nagyobb kollektívák, ezzel is segítve az éves tervek teljesítését, melynek eredményeiről és gondjairól az alábbi összeállításunkban is igyekszünk számot adni. TSZKER: Export, háztáji, kölcsönzés Éves áruforgalmát a tervnek megfelelően, 900 millió forint értékben teljesítette a Termelőszövetkezetek Értékesítő, Beszerző és Szolgáltató Közös Vállalkozása. A szervezet nyereségterve 8 millió forint volt, s azt költségmegtakarítással, 800 ezer forinttal megtetézte. A Tszker 1986. évi tevékenységét sokban nehezítette a partnergazdaságokat sújtó aszálykár, ami főként a takarmánygabona és a borforgalmazást érintette. A vállalkozás saját és taggazdaságai árbevételét növelendő, számottevően fokozta - árokból, kötesből és raklap-többlet kiszállításból - nem rubel elszámolású exportját. Ugyancsak az árbevétel növelését szolgálta a vállalkozás megemelt műszaki áruk forgalma - kerti traktorokból, permetezőkből, rakodó- és szerszámgépekből. A vállalkozás nemcsak a kereskedelemben partnere a taggazdaságoknak: pénzügyi gondjaik enyhítése végett tetemes lízing szolgáltatással segítette őket, és a 140 millió fő(Folytatás a 2. oldalon)