Napló, 1988. október (Veszprém, 44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-03 / 236. szám
)|I I S3 j )■») Jts J13 i(5)Jl 5 nj iiII t 3 •i)> i i i » »iii i Batthyány Lajosné halálának Ismeretes, hogy a miniszterelnök kivégzése után a család vagyonát mintegy 4 millió korona értékben elkobozták, feleségét Pestről kitiltották. A grófné és családja ekkor Svájcba költözött. Az emigrációból 1856-ban visszatérve, a fővárosban telepedett le, előbb a József téren, majd a Koronaherceg utcában, s végül a Borz utca 10-es számú házban lakott. Innen járt le rendszeresen minden évben több hónapos pihenésre, felejtésre a Dókán lévő kastélyba. 1888 tavaszán is megérkezett, de hamarosan megbetegedett, és több mint két hónapi betegség után szeptember 29-én elhunyt. A híradások szerint vesebajban és sárgaságban szenvedett. A halálról értesítették fiát, Elemért, aki azonnal Dániára utazott, a temetés megszervezésére. A szertartás megrendezésével a Pesten működő Enterprise des Pompes Funebres intézetet bízták meg. Az intézet emberei a dákai kastélyban impozáns ravatalt állítottak fel. Október 1-jén délután 3 órakor tartották meg a beszentelési szertartást a helyi, római katolikus templomban, amit Korbély György nyárádi plébános végzett, két Ferenc-rendi szerzetes segítségével. Ezen a család tagjain kívül országos és megyei küldöttségek voltak jelen, köztük Veszprém megye főispánja, gróf Eszterházy Móric, több bizottsági tag és a járási szolgabíróság. A pápai református főiskolát küldöttség képviselte, és elvitték koszorújukat a budapesti gyászszertartásra is. Az özvegy végakarata az volt, hogy férjével egy sírban akar pihenni. Az elszállításig a templom kriptájában helyezték el az üvegbetéttel ellátott kettős érckoporsót — mely ugyanolyan volt, mint a férjéé. A halál hírére megmozdult az ország és a különböző egyesületek, pl. a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete — melynek elnöke volt a grófné — Damjanich János özvegyének vezetésével, az országos iparegyesület, az országos honvédegylet, rendkívüli ülést tartott, és gyűjtéseket indított részvétük, szűk méltó módon történő gyákifejezésére. Budapesten a ferenciek templomában október 8-án, 11 órakor tartották meg az engesztelő gyászmisét. A koporsót szállító gyászmenet közben elindult a Dókáról, mely október 10-én este 10 órakor érkezett meg Budapestre. Egyből a Kerepesi úti temető ravatalozójába szállították, ahol 11-én délelőtt 10 óráig róhatták le kegyeletüket a gyászolók. Október 11-én délelőtt volt a temetés. A család tagjai már 9 órakor megérkeztek a koporsóhoz és fogadták a részvétnyilvánításokat. 10 órakor Romeiser József prépost beszentelte a halottat és a gyászmenet elindult a Batthyány-mauzóleumhoz. * * * Az ártatlanul kivégzett gróf Batthyány Lajost követte özvegye, aki négy évtizedig viselte nehéz gyászát, s élete végéig nyomta lelkét az a tette, hogy férje az általa becsempészett tőrrel követte el az öngyilkosságot. „ Borzasztó perc ez, hogy én adtam neki volt a fegyvert, mellyel életének végét fogja vetni, ez a gondolat kétségbe ejtett engem, és meg is tettem" — írja gyermekeinek készült visszaemlékezéseiben. Zárósorként említjük meg, hogy a visszaemlékezések bevezető sorait a grófné utólag, 1882. október 6-án, Dákán irta. Tóth Dezső centenáriumán A Pápai Lapok 1888. szeptember 30-án, az országban elsőként, gyászkeretben közölte a hírt: özvegy gróf Batthyány Lajosné, született Zichy Antónia grófnő, szeptember 29-én, szombaton délután 6 órakor dákai kastélyában elhunyt. A hír alapján az egész hazai sajtó részletes, hosszú méltatásokat közölt a vértanú Batthyány Lajosról, annak özvegyéről, családjáról. Arról az asszonyról, az akkori szóhasználat szerint honleányról, aki férjének kivégzése után három gyermekével emigrációba kényszerült, s halála napjáig méltósággal viselte a gyászt. A halál napjának centenáriumán idézzük fel az eseményeket és ezzel adózzunk mi is a vértanúhalált halt miniszterelnök és özvegye emlékének. Magyar könyvek a frankfurti könyvvásáron A magyarországi kiadók csaknem mindegyikét képviselve mintegy 1500 könyvet mutat be a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat az október 5-én kezdődő frankfurti könyvvásáron, a könyvszakma legnagyobb nemzetközi fórumán. A 240 négyzetméternyi magyar kiállítási területen az Akadémia és a Corvina kiadó idegennyelvű könyveinek teljes választékát kínálják, s az állami vállalatok mellett - ez évben először - bemutatkoznak az újonnan alakult, kisebb kiadói műhelyek is. A könyvvásár „Nemzetközi szép könyv" bemutatóján 15 kötetből álló kollekció ad ízelítőt a hazai kiadók legimpozánsabb kivitelű munkáiból. A kiállított gyűjteményben ott lesz az eredeti metszetekkel díszített John Faget-féle útirajz Magyarországról és Erdélyről, egy Munkácsy- és egy Rembrandt-album, valamint Dante Isteni színjátéka Salvador Dali grafikáival illusztrálva. A kínálatban könyvritkaságnak számít a Láng Kiadó ezer számozott példányban megjelentetett Bartók-emlékkönyve, amely zeneszerző saját javítási kutatóinak fakszimiléjét adja közre. A frankfurti vásáron minden évben van egy kiemelt téma, ezúttal ezt a fő vonulatot az Itáliával kapcsolatos könyvek, illetve olasz szerzők munkái képviselik. Ebben a mustrában Magyarország 24 olasz vonatkozású kiadvánnyal vesz részt, egyebek közt Révész Tamás Róma-fotóalbumával, Dino Buzzati és Italo Calvino egyegy magyarul megjelent regényével, valamint Az ősi Itália, A római világ és Az érett reneszánsz című kötetekkel. A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat idén első alkalommal nemcsak mint kereskedő cég, hanem mint önálló kiadó is jelentkezik Frankfurtban: bemutatja a Babits Mihály költeményeiből válogatott magyar és angol nyelvű versgyűjteményt, valamint az Oxford University Press-szel közösen megjelentetett angol nyelvkönyvet. Két téma a politikai egyetem fórumán Az MSZMP Veszprém Megyei Oktatási Igazgatósága értesíti az érdeklődőket, hogy az intézmény politikai egyetemén az első foglalkozásra október 5-én kerül sor Veszprémben, az oktatási igazgatóság (Felszabadulás út 18,2.) nagytermében. Délelőtt 9 órakor dr. Andics Jenő, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője tart előadást A politikai intézményrendszer továbbfejlesztése, az önszerveződő (alternatív) csoportok helye és szerepe a társadalomban címmel. Ezt követő 11 órakor dr. Potoczky Jánosnak, a Kereskedelmi Hitelbank vezérigazgató-helyettesének előadása Vaságpolitikánk időszerű Gázkérdései — gazdasági helyzetünk tükrében címmel. A politikai egyetem programjaira az érdeklődőket várja a rendező intézmény. Három nap a muzsika bűvkörében Morzsák a kórustalálkozóról Veszprém — fesztiválváros? Fekvése, szépsége, történelme igazán alkalmassá teszi erre, s jelenlegi gazdái mindinkább élnek is ezzel a lehetőséggel. Most a romantikus kóruszenei találkozó jelentett egy újabb lépést ebbe az irányba. Hangos, vitatkozó, itt-ott éneklő csoportok jönnek-mennek a városban. Megállnak a kirakatok előtt, egy kávét isznak a Mackóban, s közben dicsérik a gyönyörű belvárost, spontán rázendítenek valamilyen dalra. Itt egy sajátos egyenruha tűnik fel, másutt a külföldi szó, vagy néha csupán az az elevenség, amit csak a közösséget alkotók tudnak megteremteni. Hiszen már maga a találkozó megrendezése is közösséget hozott létre. Kisebb csodával is felér, hogy a rendező Szakszervezetek Megyei Tanácsa, meg a Liszt kórus honnan tudott a mai szűkös időkben ilyen célra pénzt szerezni. Az talán természetes, hogy a kulturális intézmények a zsebükbe nyúltak, de miért támogatja a kórusfesztivált a Hungarocamion, a Veszprémi Szénbányák, a BIB vagy az Országos Idegenforgalmi Tanács? Jó, jó! Tudom én, hogy van válasz! S talán ez az igazi öröm az egészben. A veszprémi találkozó csírájában mintha felidézte volna a kultúra mecénálásának egy nagyszerű, másutt már bevált, a nép felemelését szolgáló hazai lehetőségét. Hiszen a legdemokratikusabb művészet a kórusoké: a hang, az éneklés lehetősége ott van mindannyiunk torkában. A gyönyörű koncertekről ezúttal sok szó ne essék. A rendezők ideálisan válogatták a meghívottakat. Nem a „nagyágyúk” idehozására hazai törekedtek, s mégis kiváló mezőny gyűlt össze. Ami a külföldieket illeti: mind az olasz, mind a csehszlovák vendégkórus olyan színekkel gazdagította ezt a három napot, amelyek a világ bármely fesztiváljának becsületére válnának. Ezúttal azonban a koncertek csak az egyik - meglehet, nem is a legfontosabb - részét jelentették a rendezvénynek. Az összes ismert fesztiváltól eltérően a veszprémi találkozó résztvevői nem legyőzni akarták egymást, hanem megismerni, megszeretni , hogy így, erőben megsokasodva, összeállva, többet tehessenek a muzsikáért, a népért. Az első koncert után közös szerenádok, aztán éjszakába az aulában. Hol nyúló éneklés itt kezdték, holott, aki tudott, bekapcsolódott a másikéba. Az olaszok Santa Luciát, a magyarok Hej halászokat énekeltek , s bebizonyosodott, hogy annyira eltérő zenék is ugyanarra barátságra nyitják rá a lelket, a Másnap este pedig már a test is megmozdult. A Pikulás együttes táncházi muzsikája először a sok-sok fiatalt hódította meg, s éjfél előtt már senki sem tudta volna mondani, ki a magyar, ki mega cseh: egyformán magáénak érezte mindenki az embereket harmóniába terelő ritmust. Persze, téved, aki úgy gondolja, hogy könnyed mulatozásra jöttek a kórusok. A három hangversenyt és a saját felkészülést kollektív próbák keretezték. Az egynemű kórusok — tehát külön a vegyes-, a férfi- és a női karok — avatott vezetőkkel közös műveket tanultak meg. Azaz a vázat már otthon megtanulták, most pedig életet leheltek a hangokba. Bizony, itt is felemelte néha a hangját a karmester, itt is rászóltak az álmosodókra.Aki azonban átélte, az tudja: semmi nem köt össze annyira idegen embereket, mintha közösen kell megszólaltatniuk valami csodálatosat, s ha ez — talán sok-sok kínlódás után — sikerül is nekik. Mondhatnánk egy szóval: az élmény. Igaz, többes számban kell mondani. Ki felejtheti el például valaha is a magyar zenei ismeretterjesztés zseniális alakjának, Földes Imre professzornak a romantikáról szóló, pazarul felépített, élvezetes és beszédes zenei illusztrációkkal, versekkel, tréfákkal fűszerezett, s utánozhatatlan egyéniséggel átitatott előadását? A még álmos reggeli hallgatóság úgy itta a szavait, mint a kisgyerek a mesemondóét. Csakhogy ez a mese a kórusok szakmai munkájában és emberi kapcsolatában egyaránt kamatozni fog. Néhány vélemény a rendezvényről : Dr. Tóthpál József, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára : — Ez a találkozó már első alkalommal el tudta fogadtatni magát laikussal és szakemberrel egyaránt. Minden tekintetben kiválóak a résztvevők, magas a színvonal, elsőrendű a szervezés. — Ön szerint van jövője ennek a rendezvénynek? — Mindenképpen folytatni kell! Veszprém valami olyasmibe vágott bele, ami nemzetközileg is egyedülálló, minden bizonnyal európai figyelmet kelthet. A jelenlegi gazdasági helyzetben inkább a szűkebb körből, s a szomszédos országokból kellene több kórust hívni, de később nagyszabású fesztivál is kikerekedhet belőle. Mi szakmailag teljes egészében támogatjuk. Révész László Liszt-díjas karnagy, a Munkásőrség Központi Férfikarának vezetője: — Azt mondhatom, hogy egészen kiváló találmány ez a veszprémi. Az ötleten túl azt is érdemes kiemelni, hogy Kollár Kálmán és az őt segítők remek koncepciót adtak a találkozónak. Nemcsak a romantikus zene felkarolására gondolok, hanem a program összeállítására is. Ennek a találkozónak helye van a magyar kórusmozgalomban, s mindenképpen hagyományt kell teremteni belőle. Forrai Miklós karnagy, Liszt Ferenc Társaság főtitkára : — Már az első alkalom igazolta, hogy nagyszerű ez a kezdeményezés. Hézagpótló, hogy ilyen magas szinten foglalkoznak a romantikus zenével, amely méltatlanul hiányzik a magyar énekkarok repertoárjáról. Folytatni, szélesíteni kell! Vasárnap délelőtt, ha Még kétórás, kemény muna szakmai műhelyekben, aztán már az „aratás” következik. Közös hangverseny, amelyen az egyesített kórusok Révész László, dr. Vera Sokolova és Kollár Kálmán vezényletével bemutatják, hogy mit végeztek a közös próbákon: Schumann, Mendelssohn, Brahms remekei hogyan formálódtak ez alatt az idő alatt, s a zseniális mesterek hogyan toboroztak ismeretlen emberekből közösséget az alkotó munka során. A taps, a siker óriási. Nemcsak a zenének örülünk, hanem annak, hogy együtt voltunk. Hogy tettünk valamit: a zenéért, a közönségért, Veszprémért, önmagunkért. Az ováció szól minden egyes dalosnak, szervezőnek, talán a muzsika görög isteneinek, amelyek az ilyen együttléteket lehetővé teszik. Hiszen egy-egy ilyen találkozón döbbenünk csak rá: mily szegények volnánk zene nélkül! Még egy örömhír: a közönségdíjat a három nap egyik kedvence, az olasz Genzianella férfikar kapta. (Vezetője Paolo Zampedri.) Jákli Sándornak, az SZMT titkárának, a szervezőbizottság elnökének zárószavai mintegy keretbe foglalják, amit mindannyian érzünk: jó volt együtt lenni, szükségünk van egymásra, bennünket összekötő muzsikákra, s jó lenne máskor is találkozni ugyanígy, ugyanitt. Czingráber János NAPLÓ - 1988. október 3. hétfő ^ Koncert a téren Van valami varázsa a szabadtéri, rögtönzött koncerteknek. Akinek nem régen a veszprémi Münnich téren akadt dolga, szinte biztosan megállt egy kicsit (vagy legalábbis lelassította lépteit) a műszaki áruház előtt. Az egyenruhás zenészek produkciója talán azért is rendhagyónak nevezhető, mert ezúttal nem militarista indulózenét, hanem színvonalasan előadott tradicionális dzsesszmuzsikát hallhattunk a veszprémi helyőrségi fúvószenekar előadásában. Felvételeinkkel a sikeres, jó hangulatú koncert néhány pillanatát szeretnénk visszaadni. Korbély Barnabás képriportja A lágyabb hangú fuvola is szerepet kapott Hét trombita egy sorban A „multimilliomos dzsesszdobos" önfeledt játéka Szaxofonszóló Koncentrál a basszusgitáros