Napló, 1990. május (Veszprém, 46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-22 / 118. szám

Óriástávcső kutatja a Világegyetemet Rögtön tudományos felfede­zést hoztak a Hubble űrtelesz­kópról vasárnap érkezett első felvételek. Az eddigi műszaki problé­mák leküzdése után a szak­emberek most még nem ku­tatási céllal, hanem az óriás­távcső irányzásának ellenőrzé­sére készítették a felvételeket, amelyekből kiderült: egy már ismert, a Földről is megfigyel­hető objektum tulajdonképpen nem egyetlen fényes nap, ha­nem egy kettős csillag. A több mint 1,5 milliárd dolláros költséggel létrehozott Hubble óriásteleszkópot ápri­lis 25-én a Discovery amerikai űrrepülőgép állította Föld kö­rüli pályára. Mintegy tíz év­re tervezett működésétől azt várják, hogy elősegíti a Világ­­egyetem keletkezésével és fej­lődésével kapcsolatos kérdések megválaszolását. Az első sike­res kísérlet során a teleszkóp a Naprendszertől 1260 fényév­nyire található Hajógerinc (Carina) csillagkép egyik rész­letét vizsgálta, amely a déli féltekéről a földi távcsövekkel is megfigyelhető. Az óriástáv­cső a vártnál lényegesen jobb minőségű, tisztább és élesebb képet továbbított a Földre. Importból származnak Hamis Puma márkajelű szabadidőruhák Hatezer darab hamis Puma márkajelű szabadidőruhát fog­lalt le a rendőrség az utóbbi hetekben. A vizsgálat még nem zárult le, de az már bizonyos, hogy a termékeket két magyar vállalat importálta a dél­koreai Kolon, illetőleg az in­donéziai Nuage cégtől. A Pu­mának nevezett termékeket 81 magyar boltban foglaltaik le. E­ cikkeket a már említett két tá­vol-keleti cég gyártotta. A ha­mis Puma rendkívüli hasonló­ságot mutat az eredetivel. En­nek valószínűleg az az oka, hogy a dél-koreai és az indo­néziai cég valóban szállít a Pumának alapanyagot és kész­terméket, s az eredeti műsza­ki leírás, illetőleg a gyártás­technológia i­ly módon rendel­kezésükre áll. A Puma Rudolf Dossier Sport AG. és a magyar Marie- Modell Kereskedelmi és Ruha­ipari Kisszövetkezet tavaly jú­nius 15-én kötött egymással szerződést. Ennek értelmében a Marie-Modell nemcsak ha­zánkban, hanem többek között az egész szovjet piacon jogo­sult a Puma sport- és szabad­időruházati termékek gyártá­sára, gyártatására­ és forgal­mazására. A márkázott termé­keken egyébként 17 megkülön­böztető jegyet helyeznek el. A Marie -Mode­ll évi 84 millió fo­rint értékű márkát fizet a ma­gyarországi forgalmazás licenc­­díjaként, a gyártott mennyiség­től függetlenül. A Marie-Modell a Pumával kötött szerződés alapján de­cember óta havonta 32 millió forint értékben gyárt, gyártat és forgalmaz mintegy 60 féle Puma modellt. A mostani Pu­ma-hamisítási ügy különösen kellemetlen és gazdaságilag is káros a Marie-Modellnek, mert finanszírozói — a FÉR és az Intertriál — visszavonták aján­lataikat. A FÉR kiszállt az üz­letből, az Intertriál — amely a budapesti Nyugati pályaudva­ron a McDonald’s-szel szem­ben tervezett márkaboltot nyit­ni még áprilisban — elhalasz­totta vállalkozását. A kamara a BNV-n Szolgáltatásvásár A különféle érdekképviseleti szervek szaporodásával, a kö­zülük legnagyobb múltú és leg­gazdagabb hagyományokkal rendelkezőt, a Magyar Gazda­sági Kamarát is új kihívások érik. A megújuló kamara a ta­vaszi BNV-n új image-dzsel, új szolgáltatásokkal, újszerű szerepvállalással kíván jelenle­gi és leendő tagjai elé lép­ni. Sajátos árubemutatója ke­retében azokat a szakértőket „állítja ki” standjain, akiknek a szolgáltatásait egyébként csak a kamara budapesti és vidéki irodáiban vehetnék igénybe az érdeklődők. E jo­gi, pénzügyi, befektetési, szál­lítmányozási, kárbiztosítási, ok­mányhitelesítési, védjegyzési és kereskedelemfejlesztési szak­emberek ezúttal az A pavilon 201-es standján fogadják ügy­feleiket és állnak ingyenes szaktanácsaikkal az érdeklő­dők rendelkezésére. A kamara vállalkozásbarát alapállását, szemléletét kíván­ja bizonyítani azzal is, hogy konzultációkat szervez a kis- és középvállalatok, szövetkeze­tek, magánvállalkozók részére bankárok és a magyar vállal­kozásfejlesztési alapítvány ügy­vezetőjének részvételével, a Világkereskedelmi Központ (WTC) és a külföldi befekte­tési iroda munkatársaival. A világikereskedelmi központok szövetségének WTC Network elnevezésű számítógépes rend­szere — amelynek terminálja szintén a standon üzemel - a magyar vállalkozók számára is „on­line” összeköttetést és ez­zel számtalan új üzleti lehe­tőséget kínál. A külföldi láto­gatók pedig a kamarai érde­keltségű Hunginfo Kft. termi­nálján­­kaphatnak segítséget üzleti partnerek felkutatásához. A vásárra időzítették a Business Doctory megjelente­tését is, amely bőséges gaz­dasági és jogi tudnivalók mel­lett — ezúttal első ízben - a kamara tagságának teljes kö­réről ad angol nyelvű ismer­tetést. \ Miről ír a Házi Jogtanácsadó? Sajnos nagyon időszerű a Házi Jogtanácsadó májusi szá­mának fő témája. A növekvő munkanélküliség, illetve annak fenyegetése egyre több új jog­­intézmény bevezetését teszi szükségessé azért, hogy a tar­tósan vagy időlegesen mun­kanélkülivé válók gondjait eny­hítse. Megoldja, ösztönözze a m­u­nka­nél­kü­li­ségtől fenyegetet­tek különféle vállalkozásait, s támogassa azokat, akik vállal­ják az átképzést. Részletesen foglalkozik a kiadvány az új­rakezdők, pályakezdők nemrég módosított vállalkozási kölcsö­nével, a Foglalkoztatási Alap­ból finanszírozott átképzési tá­mogatással­ és költségtérítéssel. Ismerteti a Foglalkoztatási Alapból támogatott közhasznú foglalkoztatás szabályait, az átmeneti munkanélküli-járadé­kot, a nagy érdeklődésre szá­mot tartó korengedményes nyugdíjazás feltételeit, az ugyancsak nemrég módosított munka­nélkül­i-seg­ély szabá­lyait és a kritikus foglalkoztatási övezetnek minősített területe­ken igényelhető támogatási formákat. Foglalkozik még az új csa­ládjogi szabályokkal, a ta­nácstörvény deregulációjával, az adóelőleg kérdésével, a tulajdonreform és a munkavál­lalók helyzetével. Mi legyen velük? Ha a gyerek 14 éves... Eltérő igények és lehetőségek Önálló vállalkozásra is feljogosító tanfolyam Jómagam ugyan még csak azon izgulok, milyen lesz fiam iskolakezdése, mégis átérzem a szülők kétségbeesését, akiknek gyermeke 14 éves. Nagy nehezen kiválasztották a télen azokat az iskolákat, ahova fiuk, lányuk továbbtanulását elképzelték. Előrelátóan kettőt, hármat is megjelöltek, mondván, ha nem si­kerül az első, talán bejön a többi. Sokuknak (a megyében ezer­nek) azonban a hideg zuhany jött az elutasító papíron. Ezt kö­vette a kétségbeesés, amikor a fellebbezés is sikertelenül zá­rult. Mi lesz velük, hol próbálkozhatnak még? Ennek próbál­tunk utánajárni. Még vannak üres helyek Veszprém megyében az idén 6500-an fejezik be a nyolca­dik osztályt. Megközelítően ugyanennyi hely van a kö­zépfokú oktatási intézmények­ben - mondják a megyei ta­nács művelődési osztályán. A gondot elsősorban az igények és a lehetőségeik eltérése okozza. A gimnáziumokba, a szak­­középiskolákba, a gép- és gyorsíró iskolákba, valamint az egészségügyi szakiskolákba je­lentkezők fellebbezését a múlt héten bírálták el. Állítják: min­den olyan gyereket, akibről ta­nulmányi eredményei alapján megállapítható volt, hogy jó képességű, fel tudtak venni. Ez magyarán a négyes, ötös tanulókat jelenti. Van persze olyan négyes eredményű diák, aki még azután is keresgélni kényszerült, ha eredetileg a veszprémi Vetési Albert Gim­náziumba vagy a Kereskedel­mi és Vendéglátó-ipari Szak­­középiskolába jelentkezett. Számukra lehet vigasz, hogy van még több-kevesebb hely a tapolcai Batsányi, a sümegi Kisfaludy, a zirci IIl. Béla, a balatonfüredi Lóczy, a várpa-Egyes vélekedések szerint oktatási rendszerünk egyik hi­bája, hogy még a szakmun­kásképzőben is közismereti tárgyakkal terhelik a diákokat, de sem azokat, sem a szak­mát nem tanulják meg ren­desen. Rövidebb lehetne a szakmunkásképzés, ha ott már csak szakmai tantárgyakkal foglalkoznának a diákok. Igaz, ehhez az alapfokú oktatás­ban biztosabb alapokat kelle­ne teremteni. Ilyen elven működik azon­ban a Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Továbbképző Vál­lalat vállalkozása. Ez a cég a múlt évig a felnőttoktatásra specializálódott, akkor azonban érzékelhető volt az igény az általánosból kimaradt gyere­kek taníttatására. Ezekben a lotai Thuri és a pápai Petőfi gimnáziumban. Ugyancsak tud még jelentkezőket fogadni Veszprémben az Alumínium­ipari és Vegyipari Szakközép­­iskola, fűzfőn az Irányítástech­nikai és Vegyipari Szakközép­iskola, illetve Pápán a Petőfi gimnázium és egészségügyi szakközépiskola, valamint a gép- és gyorsíró iskola, össze­sen 277 gyereknek van még ezekben hely. A veszprémi gimnáziumok kivételével tehát jószerével mindenütt tudnak még fogadni gyerekeket. A megyeszékhelyen annak ellenére nincs több hely, hogy a Vetési gimnázi­umban a tervezettnél eggyel több, összesen hat első osztályt indítanak. Ugyancsak kettővel több osztályban kezdik az el­ső évet a 306. Sz. Táncsics Mihály Szakmunkásképzőben. Ezeket a helyeket azonban már betöltötték. A szakmun­kásképzőkben 232 üres hely volt, az oda jelentkezők felleb­bezését szerdán bírálták el. A jelenlegi adatok ismeretében úgy tűnik, hogy mintegy 400 gyereket sehova sem vesznek fel, szakmákban pedig a vállalko­zások elszaporodásával felve­vőképes piac van a képzett munkaerőre. A vállalat veszprémi kiren­deltsége tavaly indított elő­ször tanfolyamokat, s most úgy látszik, még nagyobb lesz az igény ezek iránt. Az általános iskolát végzettek kétéves tanfo­lyam keretében ABC-áruházi eladói, illetve büféáru-eladói szakképesítést szerezhetnek, ami 18 éves koruk után önálló vállalkozásra is feljogosítja őket. Az oktatás hetente egyszer, délután van, így munka mellett is látogatható. A különbség az iskolarendszerű oktatástól még a tanfolyam önköltséges voltában lelhető fel. Az első csoportok indulása óta a „gyermekbetegségeket” is ke­zelni tudták, így megoldódott az utazási költségek térítése és a családi pótlék folyósítása is. Nem reklámként, hanem az érdeklődőknek segíteni akar­ván megírjuk, hogy a tanfol­­yamokról bővebb felvilágosí­tást a megyei tanácson Vágó Pétertől kaphatnak. A középiskolások még az érettségi-felvételi előtt vannak, de talán nem árt, ha tudják, hogy számukra ugyanez a cég önköltséges, szakmai képesí­tést nyújtó középfokú tanfolya­mokat indít. Kereskedelmi sza­kon boltvezetői, a vendéglá­tásban üzletvezetői végzettsé­get szerezhetnek, s számukra plusz lehetőség, hogy közép­fokú idegenforgalmi tanfolyam is indul. Ezek három féléve­sek, érettségi és a tanfolyam végéig alapfokú nyelvvizsga kell hozzájuk. Mindegyik kor­osztályban annyi csoportot in­dítanak, ahányat a jelentke­zők száma igényei. És mi lesz a lányokkal? A fenti lehetőségek ugyan mindenki számára nyitva áll­­nak (ha van pénzük rá), de ezek ellenére különösen nehéz a gyengén tanuló, nyolcadikat elvégzett lányok helyzete. Új kezdeményezésként, kísérlet­ként, a lányok esélyeit javítan­dó indul a gazdasszonyképzés Zircen, a mezőgazdasági szak­munkásképzőben. Ez azonban csak egy osztály. S mi lesz a többiekkel? Ho­gyan akadályozható meg el­­kallódásuk, csellengésük? Szin­tén a megyei tanács művelő­dési osztályán hallottam: el­képzelhető volna, hogy azok­ban az általános iskolákban, ahol csökken a diáklétszám, továbbképző tanfolyamokat in­dítanának a nyolcadikat vég­zetteknek. Ez azonban minde­nütt a helyi lehetőségeken, helyzetfelméréseken, vállalko­zókészségen múlik. S míg el nem felejtem: a veszprémi Lo­­vassy gimnáziumban szeptem­berben ismét indul levelező ta­gozat, ahova i­mmár második éve­­nyolcadikat végzettek is jelentkezhetnek. Alapos tájéko­zódás, megfontolás után talán mégis megoldható, hogy egyet­len gyerek se hagyja abba a tanulást, veszítse el az esélyt, hogy tanult emberként indul­jon az életbe. Horváth Éva Kiút az önköltséges tanfolyam? Balatonalmádiban, a négyméteres­ Borbás János felvételei N­apok óta „izzították" magukat a horgá­szok, izgalommal várva a balatoni hor­gászszezonnyitót. És eljött. .. Pénteken éjféltől (ha úgy tetszik, szombaton 0 órától) ismét lehetett horgászni a magyar tengeren. A pecásnyitány itt valóságos népünnepély. Szerte a nagy tó mentén tízezrek várták a pil­lanatot: a nagy Hohók, a nagy pillanatot! S éjfélkor zengett-zúgott a part, villództak a fé­nyek. A tihanyi Gödrös partszakasza oly tüne­ményes volt, mintha díszkivilágítást kapott volna végtelen fényfüzérrel. Harsogott szerte a hur­rá, az éljen, a víz még Siófokról is „áthozta” a pecásvigalom hangfoszlányait. S hát per­sze, ilyenkor durrannak a pezsgők is, s példá­ul Füreden, no meg Tihanyban is, jó pár he­lyen nótára fakadtak az amúgy „csendes őrül­teknek" titulált horgásznépek. A másik „fél”, a halak kedélyéről nincs in­formációnk, de sejtjük ... Pláne, amelyeket ki­fogtak, a nyitány éjjelén és azóta. Halhalsors. Hohóöröm. Ilyen az élet, ami az egyiknek öröme, a másiknak végzete. Képeinken­ a horgászhad balatoni szezonnyi­tóját örökítettük meg. -fb-Balatoni nyitnikék... Hurrá, itt a pecaszezon! NAPLÓ - 1990. május 22., kedd -­­ Irány a part A nagy Hohók, a badacsonyi móló gátján Ez már az igazi „nagyüzem" n­ek nevezett partszakaszon

Next