Napló, 1996. június ( 52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01 / 127. szám
6 NAPLÓ Művészeti szempontból igen jelentős, forintértékben is 50 millióra becsült műkincslopási históriának a végére tett pontot az ORFK vizsgálati osztálya. A bűncselekmény 1993. július 4-én történt a franciaországi Poitiers-ben, mely egyebek közt Sainte- Croix nevű képzőművészeti múzeumáról is híres. A francia állam tulajdonát képező hat igen értékes bronzszobor, Camillie Claudel, Aristide Maillol és Auguste Rodin ma már ritkaságnak számító alkotása tűnt el azon a napon a múzeumból. Széles körű nyomozás indult a műkincsek előkerítésére, de miután a francia rendőrök hosszú hónapok múltán sem találták meg a szobrokat, s nem akadtak a tettes vagy tettesek nyomára sem, kénytelenek voltak lezárni a nyomozást. Abban, hogy a hat műremek ma újra a múzeum gyűjteményét gazdagítja, a magyar rendőrségnek is része volt. 1995. szeptember 5-én a főváros kilencedik kerületében a Vágóhíd utcában egy gépkocsizó járőr az átlagosnál is szigorúbb közlekedési ellenőrzést tartott. Egymás után állították meg a kocsikat, s ha okát látták, felnyittatták a jármű csomagtartójának fedelét is. Az egyik személykocsi különös „árut” fuvarozott. — És ezek a szobrok itt? - mutatott rá a rendőr nem kis csodálkozással az előtűnt műkincsekre. A gépkocsi vezetője, Gy. K. István a vele utazó férfira, N. Sándorra nézett, ő meg zavartan a rendőrökre. Bármennyire is szerették volna, nem tudták leleplezni zavarukat. - Ezek? Tulajdonképpen ... szóval... Mi ezeket kaptuk, Tamás fiamtól, aki most éppen külföldön turistáskodik - mentegetőzött Gy. K. István. A gépkocsiban ülő két férfi és a szobrok a BRFK gazdaságvédelmi osztályán kötöttek ki, ahol szép számmal akadnak bonyolult Bűnügyek felderítésében jártas rendőrtisztek, szobrokhoz értő szakemberek azonban kevésbé. Az egyik nyomozónak azonban a szobor talapzatán olvasható Rodin szó mégiscsak eszébe juttatta a századforduló nagy francia szobrászát, s így biztos volt abban, hogy a szobrok tulajdonjogára vonatkozó zavaros válaszokat nem lehet elfogadni. A Magyarországon ellopott műkincsek listáján nem szerepeltek bronzszobrok, a telefonon faggatott múzeumi szakemberek sem tudtak hasonló tárgyak eltűnéséről. Az Interpol magyar irodájának közvetítésével a párizsi központhoz fordultak a rendőrök, ahonnan 24 óra elteltével megérkezett a válasz: a francia állam tulajdonát képező hat értékes műalkotást a poitiers-i Sainte-Croix múzeumból lopták el. Miután kiderült, hogy Gy. K. Tamás Franciaországban tartózkodik, körözést, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. Időközben a francia rendőrség hivatalos formában, jogsegélyegyezmény keretében arra kérte a magyar hatóságokat, hogy részt vehessenek a magyar gyanúsítottak kihallgatásain. Nem titkolták, hogy különösen Gy. K. Tamás iránt érdeklődnek, aki 1982 és 1992 között Franciaországban élt és ott felszolgálóként dolgozott. A francia rendőrség a Budapestről kapott adatok felhasználásával újraindította a nyomozást a műkincslopási ügyben, s így jutnak el Gy. K. Tamás franciaországi kapcsolatai révén egy bizonyos Bruno Stefano Franciaországban élő olasz állampolgárhoz. Titkosszolgálati módszerek alkalmazásával megerősítik a személyével kapcsolatos alapos gyanút, majd rövidesen előzetes letartóztatásba helyezik, valamint kihallgatják az akkori élettársát, B. Collettet is, aki tudott arról, hogy a múzeumból ellopott szobrok jó ideig Bruno Stefanónál voltak elrejtve. Gy. K. Tamást francia barátnője, bizonyos Marialla hozta össze az olasz férfival azzal a szándékkal, hogy közvetítsen a szobrok értékesítésében. Tudta ugyanis, az olasz férfi nem Franciaországban, hanem külföldön akarja azokat eladni. Brúnónak kapóra jött a külföldi jó barát, valamilyen egyezségfélét is kötöttek, bár részesedési arányban, konkrét összegekben nem egyeztek meg. A francia rendőrségen Stefano beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a szobrokat jó ideig ő rejtegette, s miután azokat Magyarországra csempészte, átadta Gy. K. Tamásnak. Azt viszont tagadta, hogy ő lopta el a szobrokat a múzeumból. Állította, hogy algíri származású élettársának a testvére volt a tolvaj, aki egyébként jelenleg is szökésben van, keresik a francia rendőrök ország-világszerte. Szakértők véleménye szerint viszont nehezen képzelhető el, hogy a súlyos fémszobrokat egy ember segítség nélkül el tudta volna lopni a múzeum alagsori bukóablakán át. Különben is kiderült, Bruno Stefano és az algíri együtt tartottak terepszemlét a lopás előtt. A pécsi városi rendőrkapitányság nyomozói 1995 decemberében egy padláson elbújva megtalálták, elfogták és őrizetbe vették a körözött Gy. K. Tamást, de ő a legcsekélyebb mértékben sem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. A műkincslopással kapcsolatban mindent tagadott, magát drogfogyasztónak, s így cselekvési akaratában korlátozott személynek akarta feltüntetni. Igazságügyi orvos szakértők hosszabb megfigyelés alapján azonban cáfolták ezt az állítást, s a kiállított orvosi szakvélemény szerint a férfi nem kábítószerfüggő, elméjének állapota nem mutat semmilyen kóros elváltozást. A Magyarországra került értékes szobrokat Gy. K. Tamás édesapja és a kétes ügyletek megkötésére mindig szívesen vállalkozó N. Sándor próbálta értékesíteni. A rendőrségnek sikerült felderíteni egy műgyűjtőt, aki tanúvallomásában elmondta, hogy felkereste őt a két férfi, s vételre ajánlotta fel a Franciaországból lopott szobrokat. 4,5 millió forintot szerettek volna kapni darabjáért, az üzlet azonban sem akkor, sem később nem jött létre. Halász Kálmán Szobrok, tolvajok, orgazdák RIPORT Ha kell, fegyvert használok! Rendőrgolyó kényszerítette megállásra azt a felbőszült budapesti fiatalembert, aki rárontott a révfülöpi körzeti megbízottra, Zámbó Györgyre május 20-án, vasárnap reggel. A kmb-snél egy háromtagú társaság keresett menedéket, amikor kis híján bekövetkezett a tragédia. Ütötték, rúgták Azon a hétvégén két veszprémi és egy tapolcai srác úgy döntött, hogy szombaton a révfülöpi Ibolya diszkóban fognak szórakozni. Elmondásuk szerint nem ittak sokat, két-két üveg sör folyt le a torkukon. Vasárnap hajnalban, nem sokkal öt óra előtt hagyták el az északi part egyik leglátogatottabb diszkóját, amikor a vasútállomás felé igyekezve arra lettek figyelmesek, hogy „lebuzizzák” őket. A három 16—17 éves, bomberdzsekis jobbnak látta, ha megnyújtja lépteit. A célt tévesztett kőzápor is erre figyelmeztette őket. Az öttagú társaságnak sikerült utolérnie az egyik kamaszt, H. Tamást, akit ötször-hatszor megütöttek, majd a földön megrugdostak. Állítólag baseballütő is volt náluk. Tény, H.-nak össze kellett kapcsolni a bőrt a homlokán. Az üldözésre azért került sor, mert a budapesti Boncsér Béla szerint őt a fiúk „próbálgatták” a diszkóban. A vékonydongájú legények csak nagy kerülővel, a „bokrok alatt” mertek visszalopakodni a vasútállomásra, ám pechjükre észrevették őket. A hajsza folytatódott. A menekülők egy korán munkába igyekvő hölgytől tudták meg, hogy hol lakik a hegyen Zámbó körzeti megbízott. Öt óra tizenöt perckor becsöngettek hozzá először. A tanulmányi szabadságát töltő törzszászlósnak elmondták a történteket, aki megkérdezte: feljelentik-e a náluk lényegesen jobb fizikumú társaságot? A srácok ezt nem akarták, mire a rendőr megígérte, hogy beszól a tapolcai ügyeletre, küldjenek ki kocsit a révfülöpi vasútállomásra. - Talán még negyedóra sem telt el, ismét csengettek - idézi fel a vasárnap reggel drámai eseményeit a zömök, de erős felépítésű Zámbó György. - Feleségem nyitott ajtót. A három fiú kétségbeesetten hadarta el, hogy nagydarab üldözőik már itt lehetnek az utcában. A teraszra kiérve hallottam én is artikulálatlan üvöltésüket: „Gyertek ki, ha mertek! Széttaposom a beleteket!” És trágár módon szitkozódtak. A pizsamás rendőr rájuk kiáltott: - Azonnal takarodjanak, semmi keresnivalójuk itt, ez magánlakás! Az egyik fickó visszaszólt: - És akkor mi van? Talán bementem?! A fékevesztett társaság rohant a ház felé... A rendőr jobbnak látta, ha magához veszi pisztolyát. Míg bement a házba, felesége próbálta csitítani a beszeszelt társaságot - mindhiába. Amikor a törzszászlós kiért a bejárati ajtó előtti teraszra, a 20 éves Boncsér Béla kivágta maga előtt a kertajtót. - Ez magánlakás! Rendőr vagyok! Hagyják abba, mert fegyvert használok! - kiáltottam el magam. De a jó felépítésű fiatalember csak jött felénk, miközben mellét csapkodva azt üvöltötte: „Ide lőjj!” A következő pillanatban már lendült is ütésre a bal keze. A kezére céloztam, de mivel mindketten mozgásban voltunk, a golyó célt tévesztett. A fiú megtántorodott, majd a lépcső alján összeesett. Társai befutottak az udvarba. Az újabb támadástól tartva rájuk rivalltam, hogy takarodjanak. Azt kérték, hogy társukat kivihessék. Kint az utcán újból összerogyott a hasán megsebesített fiatalember. - Béla, ne aludj, nyisd ki a szemed! Hol van már az rohadt mentő?! - mondta indulatosan a sérült egyik barátja. A feldühödött fiúk egyike ráordított a háziakra: - Jól nézd meg a házadat, a földdel tesszük egyenlővé, mert felgyújtjuk. - Majd hozzátette: - Itt minden parasztnak lehet pisztolya. A Zámbó házaspár arcán feszültség tükröződik. Idegesek, hiszen három gyermekük van. A tíz hónapos Szilárd most is ott ül Ibolya karján, ő - hál' istennek - még nem érzékeli a körülötte megbolydult világot. Fél a „csúnya bácsiktól” - Ötéves Renáta lányunk felébredt az éktelen ordibálásra - meséli az anyuka. - Azóta nem nyithatom ki szobájában az ablakot, nehogy bejöjjenek a „csúnya bácsik”. Az óvodai csoporttal csak akkor ment orvoshoz, amikor az apja is ott volt mellette. Nyolcéves Balázs fiunk különösebb ügyet nem csinált a dologból - legalábbis látszólag. Ibolya most tele van nyugtátokkal. Ha felidézi magában a történteket, elfogja a remegés. - Sokszor eszembe jut az a reggel. Mi lesz, ha újból isznak...?! Egyszer már keresztülmentünk ilyen megpróbáltatáson. Akkor is megfenyegettek bennünket. Három éve történt. Szabadnapos volt az akkor még zászlós körzeti megbízott. Főnöke értesítette, hogy haladéktalanul menjen a közeli faluba, ahol családi botrány tört ki. Egy férfi kizárta a lakásból feleségét és lányát, tájékoztatták a rendőrt a polgármesteri hivatalban. Az asszony szerint uránál pisztoly és tőr is lehet... Zámbó György, aki akkor volt tíz éve rendőr, a családi ház végéhez simuló réten találta meg az ittas férfit, aki kecskéit legeltette. A rendőrnek kerek perec megmondta, ne avatkozzon bele a család ügyébe. Az indulatos beszélgetés közben a férfi kabátja alól előrántotta nagyméretű pisztolyát! A rendőr gumibotjával rácsapott a fegyvert markoló kézre. Elsült a pisztoly, a golyó földbe fúródott. Az egyenruhás a megszerzett pisztolyt a háta mögé hajította, majd sajátja után nyúlt, mert támadója kitépte kezéből a gumibotot. A dühös férfi már indult is felé. Hiába adott le figyelmeztető lövést a kmb-s, nem tudta megállásra kényszeríteni ellenfelét. Akkor lőtt a lábába. A férfi a kórházból, majd ismerősein keresztül többször életveszélyesen megfenyegette a 32 éves rendőr családját. Révfülöpön több emberrel beszélgettem, akik nem marasztalták el a rendőrt, mondván, nemcsak magát, családját és a „vendégeket” is meg kellett védenie. Számos történetet meséltek a helybeliek, amelyek a diszkók utáni vandalizmusról szóltak. Az eldobált péksüteményekről, a letépett közlekedési táblákról, a bornírt üvöltözésekről. Kevés két rendőr egy falunak - hangoztatták többen is. Vissza kellene állítani az őrsöt, mert az elmúlt években igencsak felkapott hely lett Révfülöp. Csak az Ibolya presszóban ezrek fordulnak meg egy-egy nagyobb bulin. Téglási István, az előbb említett szórakozóhely tulajdonosa is azt szeretné, ha több rendőr ügyelne a rendre a községben. Szerinte a helyi vállalkozók anyagilag támogatnák a közbiztonságot - valamennyiük érdeke. - Ha minden rendőr olyan lenne, mint Zámbó György, rend lenne az országban - mondta nyomatékosan Téglási István, aki elmesélte, hogy a szóban forgó pesti társaság vasárnap hajnalban némi kárt okozott a mosdóban, s a pezsgőjüket sem akarták először kifizetni. Szerinte már két órakor távoztak az Ibolyából, s nem náluk ittasodtak le - lévén elég magasak a szeszes italok árai. A fegyverhasználat jogosságáról a végső szót az ügyészségi nyomozóhivatal mondja ki majd hetek múlva. A tapolcai kapitányság épületével szemben fekszik a kórház, ahol több mint háromórás műtétet hajtottak végre Boncsér Bélán. A gyomrát erősen roncsoló lövedéket az azonnali beavatkozáskor nem tudták eltávolítani az orvosok, erre majd később kerül sor. - A fiatalember túl van már a közvetlen életveszélyen. Jó gyógyulásának az üteme. Ilyenkor persze felléphetnek szövődmények, de erre egyelőre nincs gyanúnk - tájékoztatott dr. Gáli András sebészadjunktus, aki megoperálta a fiatalembert. Az ő engedélyével jutok be Boncsér Bélához, mert kíváncsi vagyok, ő hogyan emlékszik a történtekre. - Öt óra felé jöttünk el a diszkóból. Ott a három srác lökdösődött, ellenszenvesek voltak. Amikor futottunk utánuk a hegyre, a barátaim mondták, hogy egyiknél kés van. Vesz néhány mély lélegzetet a lepedővel letakart, rövid hajú fiatalember. Lassan és halkan beszél. - Nem tudtam, hogy rendőr, azt hittem, hogy az egyik fiú apja. A pizsamás férfi azt mondta, takarodjak kifelé, mert rám uszítja a vérebet. Milyen vérebet, ezt a vizslát? - kérdeztem. A kutya csóválta a farkát... Előrementem három lépést, ott a pizsamás nem mondta, hogy ő rendőr, csak annyit: ez magánterület, takarodjak kifelé, mert lőni fog. Azt kérdeztem: miért, lelő?! Nem adott le figyelmeztető lövést. Szemmel lehetett látni, hogy nem karra vagy lábra céloz, hanem direkt hasba lő. - Hozzáteszi, ő nem ütött a rendőr felé. Meg sem mozdult, így nem volt senki életveszélyben. A kutyába sem rúgott bele. - A rendőr is csak olyan ember, mint a többi, nincs különb joga. Megérkeznek a fiatalember hozzátartozói, ezért elköszönök tőle. Még néhány percig arról beszélgetek a folyosón egyikükkel, hogy vajon mennyire lenne szerencsés Magyarországon elterjeszteni a lőfegyverek viselését. Véleményünk különböző. Mátételki András Ezen a teraszon dördült el a fegyver Jogos volt a fegyverhasználat? A tapolcai kapitány, Scher József alezredes feljelentette Boncsér Bélát hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, ugyanakkor megállapította, hogy a révfülöpi beosztottja jogszerűen használta fegyverét. A rendőrnek nemcsak a három fiút, családját is meg kellett védenie - mondja az alezredes. - Mivel nem volt nála más kényszerítő eszköz, a fegyverét használta. Támadója fizikai erőfölényben volt. A szűk és beépített teraszon nem lehetett leadni figyelmeztető lövést. Erre persze ideje sem volt. Nem lehetett tudni, hogy a golyó min és hogyan változtat irányt! 1996. június 1., SZOMBAT