Napló, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-01 / 152. szám

2008. JÚLIUS 1., KEDD Kitüntetett közszolgák (Folytatás az 1. oldalról.) Ezt követően adták át Deb­­reczenyi János polgármester­rel együtt a Véghely-díjat, melyet a megyei jogú város közgyűlése a köztisztviselők munkájának elismerésére ala­pított. A kitüntetést ezúttal a polgármesteri hivatal adóhi­­i­vatalának vezetője, Bérczi­­ Zsuzsanna vehette át. A szak­ember 36 éve dolgozik a vá­rosházán, ebből harmincat az­­ adóigazgatás területén töltött is el. Az elismeréssel egy élet 5 munkájára helyezték fel a ko­­­­ronát, hiszen a munkatársak I és az ügyfelek által is kedvelt, s mindig mosolygós Zsuzsa jö- I­vőre nyugdíjba készül. - Újra kell gondolni az ál- I lám és az állampolgár viszon­­ nyát, kisebb, hatékonyabb és s olcsóbb közigazgatásra van szükség - fogalmazott a re­gionális tiszti főorvos a köz­tisztviselőket köszöntő bala­tonfüredi városi ünnepségen.­­ Az ideális közszolga a jog­szabályok és törvények betar­tása, az áldozatos munka mel­lett meg tudja őrizni embersé­gét. Dr. Gulyásné dr. Harcos Veronika így szolgálta a köz­jót, ezért terjesztettem fel a Balatonfüred Közigazgatá­sáért kitüntetésre, amelyet az önkormányzat képviselő-tes­­tülete megszavazott - hang­súlyozta Bujdosó László. Négy kistérségi ÁNTSZ (Fü­red, Balatonalmádi, Tapolca, Sümeg) vezető tisztiorvosa­ként, öt kórház és rendelőinté­zet, hét mentőállomás és szá­mos háziorvos felügyelője­­ként Gulyásné megérdemli a kitüntetést - szólt az indoklás. Budapest (la) - Egye­di vállalkozásra készül a Pannon Várszínház: a Boldog idő című musical Zorán dalaira épül. A bu­dapesti sajtótájékoztatón Zorán elmondta, drukkol a produkciónak. Vándorfi László, a Pannon Várszínház direktora a Fészek klubban tartott tájékoztatón az országos médiumok képvi­selőinek bemutatta a veszpré­mi színházat, mely most egy különleges előadásra készül. Zorán dalai szólalnak meg a színpadon, egy kerettörténet­be ágyazva. Karinthy műve alapján a főhőst három alak személyesíti meg: középpont­ban a Vándor, Zorán képmá­sa áll, aki a mindig feleselő Árnnyal, az ironizáló, örök fintort mutató Bohóccal, a szerelmi partnerrel, a Nővel, az Apa-Anya képpel viaskodja át az életet. Az ötlet em­lékeztet a 2005-ben sikerrel bemutatott Volt egy tánc című táncjátékra, a Veszp­rémi Ünnepi Játé­kok záróprodukciójára, mely előzménye a most születő elő­adásnak. Vándorfi László, az elő­adás színpadra alkalmazója és rendezője, valamint Zorán is hangsúlyozta: a musical nem Zorán életéről szól, ez egy kor érzése, a dalok végigvezetnek egy generáció történetén. Zo­rán, aki még nem látta a­pró­A musical nem Zorán életéről, hanem egy életérzésről szól bákat, elmondta: távolról nézi a készülő előadást, drukkol a produkció sikerének. Öröm­mel adta a dalokat: ilyen vál­lalkozás korábban még nem született, noha filmekben, hangjátékokban már szere­peltek a dalok. A Boldog idő című musical - melynek premierje július 11-én Fehérvárcsurgón, júli­­mani­us 12-én Balatonfüre­­den, a FüredFesten lesz - főbb szerepei­ben Gazdag Tibort, Zayzon Csabát, Egyed Brigittát, Koscsisák Andrást, Oravecz Edi­____tét, Hatás Andreát, Kovács Ágnes Mag­dolnát, Mag Dolinát és Hor­váth Bencét láthatjuk. A dísz­leteket Kovács Yvette Alida, a jelmezeket Justin Júlia, a ko­reográfiát Krámer György ké­szíti. Zoránék drukkolnak PREMIER Készül a Pannon Várszínház új előadása Füred tisztiorvosát (jobbról) köszöntik a kitüntetése után -----------------------------------------■—U­ A Fészek klubbeli sajtótájékoztatón az előadás létrehozói, színészek, valamint Zorán és Dusán is részt vettek. Egy generáció története Kapós a diákmunka (Folytatás az 1. oldalról.) Veszprémben két iskola- I szövetkezet működik, a Me­­■ ló-Diák mellett jelen van a I piacon a Fürge Diák is. Az I utóbbinál is érdeklődtünk, ta-­­­pasztalataik sok tekintetben I hasonlóak vagy azonosak. I Nyári időszakban a Balaton- Ipart és környéke nyújtja a leg­több lehetőséget a diákoknak, viszont konyhai kisegítőként, felszolgálóként, pultosként csak nagykorúak dolgozhat­nak. A legnépszerűbb állások közé tartozik a telefonos ügy­intézés, a szórólapozás vagy az árufeltöltés. Nagyobb cé­gek főleg betanított munkára, esetleg adminisztrációra ke­resnek diákokat. Függetlenül az elvégzett munka jellegétől, a diákszö­vetkezeteknek minimum 397 forintot kell kifizetniük órán­ként a gyerekeknek. A fizetést tőlük kapják, nem az alkalma­zó cégektől. A munkától füg­gően azonban az órabérek elérhetik az 1200 forintot is. A tanulók maguk dönthetik el, hogy fizetésüket készpénzben fiatalkorúkkal, diákok­kal szemben gyakran fordulnak elő munka­jogi visszaélések. Olyan eset is akad, hogy bér­fizetés előtt kifogást keres a munkáltató, majd erre hivatkozva nem fizet. Ezek a ve­szélyek kizárhatók, amennyiben a fiatalok diákszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát. Mindkét veszprémi szervezetnél biztosítottak bennün­ket arról, náluk jogi szempontból védettek a munkavállalók. Az al­kalmazó cégekkel ők állnak kapcsolatban, szerződéseik körülte­kintőek, minden jogi lehetőséget figyelem­be vesznek, vagy átutalással kérik. Általá­ban a hónap első heteiben már a zsebükben lehet munkájuk „gyümölcse”. Világrekord gitárral (Folytatás az 1. oldalról.) Az amatőr fellépők között voltak profik is, nagy érdeklő­dés kísérte a Bergendy zene­kar koncertjét, és a tavalyi re­kordkísérlethez képest újdon­ság volt az, hogy nemcsak olyan együttesek zenéltek, melyeknél a gitár fontos sze­repet tölt be, voltak énekka­rok, fúvószenekar és sokféle zenei stílus képviseltette ma­gát, jazz, világzene és klasszi­kus zene is. Csak összefogás­sal sikerülhetett a világre­kord - emelte ki záróbeszédé­ben Eötvös József, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, a rekordkísérlet kitalálója a résztvevők, a szervezők és a szponzorok kemény mun­kájának köszönhető az ered­mény. Az ünnepség zárásaként az éjszaka játszó muzsikusok között hangológépeket, erősí­tőket, görög utazást és gitáro­kat sorsoltak ki, majd gulyás­parti várta a résztvevőket és a közönséget. KRÓNIKA . Elkészül az új épület A várból a Csap utcába költözik a közgazdasági szakközépiskola Veszprém (wd)­­ Sem­mi akadálya nincs an­nak, hogy szeptember elsejétől a közgazdasági szakközépiskola új hely­színen, a volt Nagy Lász­ló Általános Iskola épü­letében kezdje meg a tanévet. Erről tegnap a kulturális ügyekkel foglalkozó alpol­gármester tájékoztatta a saj­tót. Porga Gyula elmondta, több mint egy éve határozott a veszprémi közgyűlés arról, hogy a leromlott állagú ingat­lanból új helyszínre költözte­tik a közgazdasági szakkö­zépiskolát. Az üresen maradó Nagy László iskola átalakítá­sára 183 millió forintot ha­gyott jóvá a képviselő-testü­let. Ezen az összegen felül a Szemünk fénye program ke­retein belül teljes fűtés- és vi­lágításrekonstrukcióra is sor kerül. A középiskola indulása mi­att a környező utcákban for­galomlassítást hajtanak végre - erről Ném­edi Lajos, a köz­gyűlés oktatási bizottságának elnöke számolt be. Minden olyan funkciónak képes megfelelni az épület, amely a középiskolai oktatás­ban felmerül, így lehetőség lesz kisebb csoportokkal való foglalkozásra, például az in­formatikában és a nyelvi kép­zésben is - válaszolta kérdé­sünkre Porga Gyula. A köz­gyűlés több bizottsága zárt ülésen foglalkozott azzal, mi lesz a közgazdasági szakkö­zépiskola korábbi, várbeli épületének a sorsa. Ez azon­ban még nem dőlt el, feltehe­tően ősszel kerül a testület elé - közölte érdeklődésünkre az alpolgármester. Nem tudta megerősíteni a korábbi infor­mációkat sem, miszerint a pa­tinás épületben minőségi szál­loda nyílna. Az üres Nagy László iskola átalakítására 183 milliót költenek NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Balesetek sérültekkel Megyei körkép (sze)­­ A kapolcsi orvosi ren­delőből szállították teg­nap a tapolcai kórházba a közeli motorosbaleset két sérültjét. Szintén ide hozták a mentők a káp­­talantóti—diszeli elága­zónál összeütközött sze­mélygépkocsik két sé­rültjét. Ajkarendeken kerékpáros esett el, ő az ajkai baleseti ambulan­ciára került, tudtuk meg a mentők ügyeletén. Rekordáron a nyersolaj Budapest (mti)­­ Lon­donban és New York­ban szinte egy időben lendült túl a határidős szabadpiaci olajár a hordónkénti 143 dollá­ros rekordáron, londoni elemzők szerint a rend­kívüli olajár-emelkedés nyomán már ismét ugyanannyiba kerül GDP-arányosan a világ­nak a nyersolaj, mint a '80-as években, de a megújuló energiaforrá­sok sem lesznek olcsók. A világ borai a Balatonnál Budapest (mti)­­ A VinAgora nemzetközi borversenyt - immár ki­lencedszer-július 3-6- a között rendezik meg Balatonalmádiban, a Ramada Hotelben. A 2000 óta kétévente tar­tott VinAgora a világ legelismertebb tíz bor­versenyének egyike. Szabadság ütemesen (Folytatás az 1. oldalról.) A gyártás minden esetben követi a megrendelői igénye­ket, ezért azokon a termelőhe­lyeken, ahol nyáron kevesebb a megrendelés, ott a kollégák szabadságra mehetnek. Ilyen­kor ott karbantartanak. A Péti Nitrogénművekben folyamatos a gyártás, tájékoz­tatott Medve József humán­igazgató. Mivel karbantartás­ra itt is szükség van, ezért minden második nyáron le­állnak, ilyen lesz idén augusz­tusban is. A többi munkahe­lyen a dolgozók a három hó­napban elosztva vehetnek ki szabadságot, úgy, hogy az a műtrágyagyártást ne akadá­lyozza. Ez nem egyszerű, hiszen az éves szabadságok többségét ekkor veszik ki. Üzemegységenként és er­dészetenként más és más a szabadságolási gyakorlat a pápai Bakonyerdő Zrt. eseté­ben. Kovács Miklós kereske­delmi­ marketing vezérigaz­gató-helyettes a Naplónak el­mondta, a lanyhább piaci igé­nyek miatt nyáron csökkentik a faipari tevékenységüket. A zalahalápi fűrészüzem július végén áll le három hétre. Őket egy hét késéssel, de szintén háromheti nyári szabadságo­lással követi a zalahalápi par­kettagyár. A kilenc erdésze­tükben, illetve a pápai köz­pontban rugalmasan adják ki a szabadságokat. Nyakon csípett vasúti tolvajok Pápa (tt) - Előzetes letar­tóztatásba kerültek azok a vasúti fémtolvajok, akik Pápa környékén garáz­dálkodtak. Tettükkel négymilliós kárt okoztak. Az elmúlt egy évben több a kábellopás történt a MÁV Pápa-Csoma (14-es) és a Pá­pa-Tatabánya (13-as) vona­lakon, ahol szünetel a sze­mélyszállítás. Sikeres nyo­mozás után „lekapcsolták” az elkövetőket. A négy felnőtt­korú gyanúsított közül kettőt június 17-én őrizetbe vettek, majd június 20-án a Veszpré­mi Városi Bíróság nyomozási bírója egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte őket. Harmadik társukat egyéb eljá­rás során már korábban letar­tóztatták, negyedik társuk szabadlábon van. A gyanúsí­tottak több mint 4 millió forint kárt okoztak a vasúttársaság­nak. A MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatósága a felderítésben és a bizonyításban kiemelke­dő munkát végzett négy rend­őrt pénzjutalomban részesíti. A jutalmat július 1-jén a pápai vasútállomáson adják át.

Next