Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)

1955-01-28 / 23. szám

fTLÄG PROLFTfP t ” PCYTSÜ! fKTEK i XX. LVFoLliAM, 23. SZÁM ARA: 50 FILLÉR Jó helyen vannak a gyermekek a mindszenti bölcsödében Példamutató sportoló: Szegedi Károly Különös éjjeli »ellenőrzés« a sövényházi gépállomáson GRÁD MEGYEI PÁRTB­I­ZOTTSÁGÁNAK LAPJA PÉNTEK, 1955. JANUÁR 28. A legelőgazdálkodás az állattenyésztés szolgálatában írta­­ Ballabás Sándor, a csongrádi városi tanács osztály­veze­tője A párt- és minisztertanácsi határozat előírja, hogy dolgozó népünk életszínvonalának emel­kedésével jelentkező és fokozó­dó igények kielégítése érdeké­ben növelni kell az állatállo­mányt, emelni kell az állatál­lomány termelékenységét, — az átlagos hozamot és a sza­­poraságot. Ezt az általános érvényű ha­tározatot az állattenyésztéssel és állattartással foglalkozó ter­melők és termelőszövetkezetek az elmúlt gazdasági évben — a lehetőségek szerint — iparkod­tak megvalósítani. Azonban ál­latállományunk számszerű növe­kedését, valamint hozamának emelkedését és szaporaságát az egyes termelőszövetkezetekben és kistermelőknél a megfelelő takarmányalap hiánya kedvezőt­lenül befolyásolta. Már­pedig ismeretes és köztudomású, hogy az állatállomány létszámának nö­velése, fajtatulajdonságainak megjavítása és termelékenysé­gének fokozása csak szilárd ta­karmányalappal lehetséges. A takarmányalap a legelők, a rétek és a szántóföldek termé­nyeinek összetételéből adódik. Fejlődő állattenyésztésünk meg­követeli tőlünk, hogy meglévő rétjeinket és legelőinket a leg­jobb gazda gondosságával ke­zeljük, mert ezek a területek látják el állatainkat a legelte­tési idényben zöldtakarmánnyal, télen pedig szénával. Ezeket a vitamindús és tápértékben gaz­dag takarmányokat semmi sem pótolhatja. Előnyösen hat a ter­mészetes legelő használata az ál­latok egészségügyi állapotára is, szilárdabb lesz a betegségekkel szembeni ellenállóképességük, növekszik termelőképességük ,és mindinkább ritkán fordul elő a meddőség és az elvetélés. Eze­ket a természetadta lehetősége­ket kell kihasználnunk rétjeink és legelőink gazdálkodásának megjavításával. Az egységes kezelésbe vett le­gelőkön történő legelőgazdálko­dás az egyes legeltetési bizott­ságok részéről nem kielégítő. Ez tapasztalható volt a csongrá­di legeltetési bizottság munká­jában is, különösen a rét és le­gelő trágyázása tekintetében. A legeltetési bizottság a kezelésé­ben lévő rét és legelő tápanyag­pótlását fektetéses trágyázással iparkodott megoldani, valamint kevés műtrágyát alkalmazott tavasszal. Természetesen ez nem volt elegendő, mert nem tudta folyamatosan pótolni a gyepnö­vényzet által elhasznált, a talaj­ból kivont táplálóanyagokat. Ezért legeltetési bizottságaink­nak — többek között a csongrá­di legeltetési bizottságnak is — arra kell törekedniük, hogy a le­gelők és a kaszálók 3—4 éven­ként rendszeres trágyázás alá kerüljenek, a már bevált fekte­téses trágyázással, műtrágya használatával, továbbá a gyep­területekre legértékesebb trágya (a keveréktrágya, komposzt) al­kalmazásával. Mellőzni kell azt a helytelen eljárást, hogy a le­gelőkről az állatok által szét­szórt trágyát elhurcolják és tü­zelésre használják fel. Másik igen fontos tennivaló: a legelő helyes használata. Alföldi legelőinknél általában a kihajtás ideje április végére és május elejére esik. Helytelen volna azonban, csupán megszokásból minden évben ugyanabban az időben kezdeni a legeltetést. Ez­ért a kihajtást — az időjárás figyelembevételével — a legelő állapotától és a gyepnövényzet fejlődésétől tegyük függővé. A túl korai kihajtás káros az álla­tok egészségére, káros a legelő fűhozamára; egyszóval: a korai legeltetésnek több kára van, mint haszna. Káros a túlságosan későn való legelőre hajtás is, mert a szárba indult gyep legel­tetés utáni sarj­adzóképessége csökken. Igen fontos továbbá, hogy a meglévő legelő területre mennyi állatot hajtunk ki. Ez általában legelőink fűhozamától függ. Jó legelő esetében egy szá­mos­ állatra 800—1200 négyszög­ölet számítunk, közepes vagy gyengébb legelő területen egy számos állatra 1 holdat vagy 1 holdnál nagyobb területet. Lege­lőink célszerű kihasználását a szakaszos legeltetés bevezetése előnyösen elősegíti. A legelő sza­kaszos beállítását a kutak fek­vése és a legelő állatok számától függően jelöljük ki. Az egyes szakaszhatárokat megjelölhetjük fasoral, árkokkal, cövekekkel stb. A legelő használata és az álla­tok legelőn való jó tartása ös­­­szefügg a pásztorok és bojtárok jó munkájával. A legeltetési bi­zottságainknak éppen ezért ez év­­ben fokozottabb gondot kell for­­dítaniok jól képzett pásztorok és bojtárok beállítására és rendsze­resen ellenőrizni kell munkáju­kat. Többször előfordult az el­múlt években, hogy a pásztorok nem tartózkodtak a gondjaikra bízott falkák mellett, hanem az állatok őrzését bojtárjaikra bíz­ták és így a jószágok elkószál­tak, esetleg termelvényekben kisebb vagy nagyobb kárt okoz­tak vagy összekeveredtek. A pásztorok és bojtárok mun­kájához tartozik a legelők és a legeltetésre használt rétek gyom­növényeinek irtása. Ezért min­den pásztor és bojtár rendelkez­zék kiszúró pálcával. A földmű­velésügyi minisztérium prémium­ban részesíti azokat a legelteté­si bizottságokat, amelyen meg­felelő módon irtják a gyomot. Egy hold gyomirtásért a pász­tort 4 forint illeti meg. Ugyan­akkor a legeltetési bizottságok gondoskodjanak arról, hogy a le­gelő területen lévő, csoportosan található, vagy nagyobb terüle­tet átszőtt, elburjánzott gyom­növényeket felmagzás előtt jú­nius és augusztus első felében lekaszálják­, hogy elgyomosodott legelőinket megjavíthassuk. Állatállományunk fejlődését, szervezeti szilárdságát, termelé­kenységét, szaporaságát csakis abban az esetben tudjuk tovább javítani, ha legelőinket és rét­jeinket megfelelően gondozzuk. Igaz az a megállapítás, hogy jó takarmánnyal is lehet rossz álla­tot tartani és a legjobb tenyész­­értékkel bíró jószágot is le lehet rontani, ha nem megfelelően ta­­karmányozzuk. Ezért minden legeltetési bi­zottság már most készüljön fel, hogy a kezelésében lévő legelő­kön a soron következő legfonto­sabb tavaszi munkálatokat ide­jében, a kihajtás előtt elvégez­zék. » FELSZALBflDULÁSI VERSENY SIKERÉÉRT Dicséretre méltó gépállomás — az egykori sárfészek közepén Öt évvel ezelőtt ócska, szedett­­vedett rossz gépekkel és néhány em­berrel, a sárfészek kellős közepén alakult a Batidai Állami Gépállo­más. Ha valaki véletlenül odacsöp­­pen itt, — főképpen, ha ott is ra­gadt a gépállomáson — sorsát bün­tetésnek vette. A gépállomás most is Batidán van. Emberekkel és élettel. Munká­val és eredményekkel. Igaz, ez a gépállomás — bár az egykori sor­­f­étezek kellős közepén van ma is — ne­m az már, ami pár esztendővel ezelőtt­ volt. A két utolsó esztendő alatt a traktorosok saját erejéből felépült az új üzemi konyha ebéd­lővel együtt, s a cséplőműhely sem a puszta lábakon áll már, hanem igazi téglafalakon, betonos mennye­zettel. A traktorosok, akiknek az­előtt nem volt otthonuk a gépál­lomás, ma nagy-nagy előszeretettel nézegetik az építésének befejezése előtt álló új traktorospihenőt és az egyik termelőszövetkezetben traktoros brigádszállás is van már. Nem is kell mondani: ekkora fej­lődés láttán a traktorosoknak is megnőtt a kedv­e. Ma már szívesen dolgozik a gépállomáson az is, aki azelőtt messze elkerülte Batidát. A rossz gépek helyett korszerű, új gépeket kaptak, a múlt évi eredmé­nyük azonban még nem volt egé­szen 100 százalékos. Az őszi tervet már 126 százalékra sikerült telje­síteniük, a tavaszi és a nyári vál­lalásukkal még lemaradtak egy ki­csit. A fejlődés azonban nyilván­való. Ez már az eddigiekből is lát­­szik. Most pedig, amikor a téli gép­javítási idénynek még csak a har­madik negyedében tartunk, a bati­dai gépállomás dolgozói már azzal dicsekedhetnek, hogy gépeiket mind kijavították. Ezzel tehát — a pusztamérgesi gépállomás után — a megyében a második helyen állnak a téli gép­javításban, azaz: a javítási tervü­ket január 26-ra 100 százalékig tel­jesítették. Teljesítményük pedig an­nak köszönhető, hogy a traktorosok között sokan vannak olyanok, mint Lázár József, Kádár József, Marton Imre, Kelemen István és még jó­­néhányan, akik a „keserű“ eszten­dők idején sem csüggedtek. Ma e­zek az emberek legbüszkébbek az állomás eredményeire, d­e ez ért­hető is. A Í téli gépjavítás sikere kétség­kívül elsősorban a felszabadulási versenyben, lelkesen dolgozó trak­torosoknak köszönhető, de — ta­gadhatatlan — munkájukat lénye­gesen megkönnyíti, hogy az állo­más vezetői lépten-nyomon segítik őket. Meg kell említeni a Szegedi MÁV Felépítmény Vasanyagjavító Vállalat dolgozóit is, akik egész éven át patronálják a gépállomást. Faragó elvtárs, a vállalat főnöke és Pászti Gyula elvtárs műszaki ve­zető mindketten önzetlenül segítik a batidaiakat. Néhány nappal ezelőtt, amikor egyik-másik brigád már befejezte a javítást, az ekejavító-brigád nagy izgalomba hozta a gépállomás töb­bi dolgozóit. Pedig az izgalom tel­jesen felesleges volt, mert január 26-án este már ez a brigád is je­lentette, hogy vállalását teljesítette. A gépállomás dolgozói tegnap már a­­ Viharsarok Termelőszövetkezet vetőgépét és a Lenin Termelőszö­vetkezet fogásait javították. Most valamennyien az idő enyhülését le­sik, várják, mert a tavaszon nem­csak a tavaszi tervüket akarják teljesí­teni, hanem a múlt évi tar­tozásukat­ is. Párosverseny kezdődőn a két szomszédos község: Apátfalva és Magyarcsanád között Amíg egy község volt Apátfalva és Magyarcsanád, addig is állandó versengés folyt a község két része között. Most, hogy ketté vált a község, az apátfalviak párosverseny­re hívták a magyarcsanádiakat. A versenyfelhívásban szerepel többek között, hogy a gyümölcsfák téli ápolása érdekében permetező­brigádot alakítanak. Megszervezik a korai burgonya előcsiráztatását. A tavaszi munkák megkezdéséig az istállótrágyát kihordják és 1000 hold őszi kalászost fejtrágyáznak. Számba­­ vették a versenyfelhívás elkészítésekor az egész évi mező­­gazdasági feladatokat. A tavaszi ve­tés időbeni befejezéséről a fogat­erő jó elosztásával gondoskodnak, a földművesszövetkezet útján pedig a vetőmagvak kollektív csávázását szervezik meg. Négyszeri kapálással cukorrépából 200, vöröshagymából pedig 110 mázsás átlagtermést akarnak betakarítani. A szükség szerint 200 hold legelőjüket egész idény alatt öntözik. Ezenkívül a lucernavetést is növelik. A ké­t község versenyét kétha­vonta értékelik. A vásárhely-külsőszerháti gazdák nemes szándéka A nemrégiben alakult­ vásárhely­­kü­lsőszerháti olvasókörben mintegy harminc egyéni gazda gyűlt össze és felszabadulásunk 10. évfordulója tiszteletére versenykihívást fogal­mazott, amelyben versenyre hívják az ország valamennyi olvasó- és gazdakörébe tömörült dolgozó pa­rasztokait­,­­ a mátyáshalmi olva­sókör tagjait pedig párosversenyre­Az olvasókörbe tömörült gazdák megfogadták, hogy a­ gazdasági szerszámokat február 15-ig kijavít­­ják. Ahol szükséges, az őszi kalá­szosokat március 15-ig fejtrágyáz­­zák, április 2-ig pedig megtisztít­­ják a gyomoktól és csulkamivektől. A borsót, a tavaszi árpát, a zabot, a cukor- és takarmányrépát, amint a talaj erre alkalmas lesz, de leg­­később március 20-ig, elvetik. Sze­repel a vállalásban, hogy az első negyedévre ütemezett baromfi-, tej-, tojás-, sertés- és marhabeadást már­cius 25-ig teljesítik, az adót pedig havonként fizetik. A külsőszerházi gazdák verseny­vállalása az állattenyésztés fejlesz­tésére is irányul. Az állatlétszámot 1955 végére 20 százalékkal akarják fejleszteni. A környékben lévő ös­­­szes tanyákat és rakodó területeket példásan rendben tartják. A versenyfelhívást Molnár Sán­dor, az olvasókör elnöke, Muzsik János, a városi népfront-bizottság tagja és Molnár János, a termelési bizottság elnöke írta alá a külső« szerháti egyéni gazdák nevében, Néhány követő­je van a Hódmezővásárhelyi Út­­fenttartó Vállalatnak, mégis sok baj van ve­lük. Most is ott akarják hagyni a vállalatot. — Minek dolgozzunk ennyiért, amikor máshol többet keresünk — véle­kednek. Ha mélyebbre nézünk az okot keresve, csúnya dolgokra bukkanunk. A hiba gyökere némelyik városi tanácstól indul ki. Ugyanis: A 19-es normafüzet egy négyzetméter laptégla­burkolatért 0,21 perc idő alatt 76 fillért ír elő. Ez a tétel reális. Diós János, az Útfenttartó egyik kö­­vetője, decemberben ez­zel a tétellel számolva 187 százalékot ért el s 6,39 forint órabért kere­sett. Diós megérdemel­ten kapta ezt a bért. Ugyanakkor: A szabadságát töltő id. Tóthkása József követő elment téglajárdát rakni, öt nap alatt kétezer fo­rintot keresett. Jogosan? Vajmi kevéssé hisszük. Mennyibe számolták el Tóthkása és a többi kö­vető munkáját? Hihetet­lenül hangzik: négyzet­­méterét 6—7 forintba. És hol? A makói városi tanács községgazdálko­dási osztályán. — Nem vállalta el a makói téglajárda készí­téseket az Útfenttartó, azért csináltattuk házi beruházásban — mente­­getődzik Háló József, a községgazdálkodási osz­tály vezetője. Kisvártatva a nagyobb nyomaték kedvéért meg­ismétli kijelentését és hozzáfűzi: — írásunk is van az Utfenttartótól... Valóban van írásuk, de az Utfenttartónak is van és valahogy nem egyezik a valósággal. Mert Háló elvtárs a 262—1/1954. sz. levélben, melyet múlt év májusában írt, egy iga­zolást kér arról, hogy a vállalat nem tart igényt egy négyzetméter terüle­tű apró kis munkákra. „Oly természetű mun­kálatok, melyek a mun­ka kis mérete és sokszáz munkaterülete miatt egy vállalattal gazdaságosan nem végezhetők“. Alább pedig: a mun­kahelyek szétszórtak, a munka terjedelme kicsi, tehát az Útfenttartó Vál­lalat természetszerű, hogy az ilyen munkála­tokat nem végezné gaz­daságosan sem a város szempontjából, sem sa­ját vállalati érdeke sze­rint“. Ez mind igaz! — Már­mint a megállapí­tás. A hiba ott volt, hogy kis négyzetméterűnek gondolták Háló elvtár­sik a Hollósi Kornélia utca mintegy 300 négy­zetméter egyben levő járda burkolatát s talán még a piactér 800 négy­zetméterét is. Legalább is úgy rémlik, hisz nem szóltak az Útfenttartó­nak. — Engedélyt kaptunk rá, hisz egy négyzetméter 14­ 10 forintba került érvel Háló elvtárs. Ez sem elfogadható ki­fogás. A felsőbb szerv nyilván automatikusan egyezett bele. Mert ugye­bár „írás van, az Útfent­tartó úgyse vállalja“. Most már talán érthe­tő, hogy a néhány köve­tővel miért van annyi baja a vállalatnak. Azt gondolják, ott­hagyják jelenlegi m­unkahelyü­­ket és elmennek „egyé­nileg“ dolgozni. Ami si­került Kelemen István­nak , — akit a vállalat fegyelmi úton elküldött és nemsokára a makói községgazdálkodási osz­tály kedveltje lett, — nem sikerülhet minden­kinek. Úgy véljük: a me­gyei tanács kissé körmé­re néz majd a makói vá­rosi tanácsnak. Munkája nem lesz hiábavaló! (— Kiss —) Szut^a kallailiiiiú

Next