Világ Ifjúsága, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1972 / 1. szám
ROMANTIKA VAGY REALIZMUS? Allélé tantorhuzat A külsőségek: import garbó, gondosan növesztett barkó, az ujján jókora pecsétgyűrű. Ami pedig a kérdést illeti — milyen tervek, célok foglalkoztatják? — Kovács Imre taxisofőr így válaszol: — Lehet, hogy azt várja: csak a munka, a kötelesség foglalkoztat. Ha mindenki azt feleli, én akkor sem. Ez csak afféle csomagolás, amivel takargatják, amit nem mernek bevallani. Én egyértelműen megmondom: a pénz nem boldogít — csak a sok pénz. A legfontosabb vágyam egy modern lakás. Amikor meglesz, jöhet az asszony. Esküvő után két év csatangolás (külföldi út, szórakozás), azután a gyerek. (Legfeljebb kettő!) Egy kis telek sem ártana a Balaton partján, ahol szaladgálhatnak, lubickolhatnak. Mindezt balesetmentesen, és persze munkával szeretném elérni. Azt hiszem, az ilyen vágyak a társadalomnak is hasznára válnak, mert jócskán hajt értük az ember. Ez afféle „ember küzdj, és bízva bízzál” harc — vagy sikerül vagy nem. Szerintem a lehetőségeket az igényekhez kellene fejleszteni, de minél gyorsabban. Sok fiatal tehetsége, képessége folytán nem fizikai munkás, hanem orvos, agronómus vagy éppen filmrendező szeretne lenni. De ma még nem a vágy és az akarat dönti el a célok megvalósulását. Minek képezzünk ezer színészt, vagy rádióriportert, ha csak százra van szükség. De amíg a fiatal megérti, hogy a társadalom és az egyén igényét össze kell egyeztetni, ahhoz idő kell. S addig persze dühös. De kire dühös? A társadalomra, a szüleire? Mindkettő csak akkor hibás, ha nem segíti a célkitűzései megvalósításában ... Flegler Bea a Rádió egyik hangtechnikusa is vágyaival és a lehetőségekkel birkózik, letkötője vagyok. Pénzbelileg megtalálom a számításom. És ami a legfontosabb, szabad időm is van bőven. Ugyanis, mindennél jobban szeretem a sízést és a teniszezést. Persze az az igazság, hogy az üzletkötő munka nem elégít ki teljesen. De itt Pesten nem tudnék agrármérnökként elhelyezkedni. Többször megfordult már a fejemben, hogy nem tettem meg mindent, hogy a dolgok könnyebbik végét fogom meg. Csak végzem a munkám, a pénzért, a megélhetésért. De nem ez az életcélom. Valahogy nem találom a helyem, és nem tudom, hogyan változtassak ezen. Mi az, ami nagyon kellene? Autó, vitorlás és víkendház a Balatonnál. Remélem, tíz éven belül mindez meg is lesz. De az a helyzet, hogy most kellene! Vagy még korábban kellett volna, öreg hapsi koromban mire megyek már mindezzel? Úgy érzem, a fiatalság nagy részének szomorú perspektívája, hogy csak öregkorában fogja mindazt elérni, amire éppen fiatalon lenne szüksége, túlságosan is prózai, de kivétel nélkül valamennyit, becsületes munkával szeretnék elérni. Amikor idáig jutottunk felkerestük dr. Módra Lászlót, a Társadalomtudományi Intézet ifjúságkutatási csoportjának vezetőjét. Arra kértük, olvassa el riportalanyaink nyilatkozatait, és ezek alapján mondjon véleményt. Lapunk hasábjain is sok szó esett már az emberi célokról, feladatokról, a valódi boldogság kereséséről. Most arra voltunk kíváncsiak, mit mondanak erről a fiatalok. Miről álmodoznak, milyen terveket, célokat tűznek maguk elé napjainkban, a technika századában, amikor űrhajók röpködnek a levegőben? ' ^JAlMUARnl m KOR 1- ■ EO:;0 ; I kerde v. NK A munka, mint hobby Hogy a fiatalok céljai között nemcsak az anyagi javak megszerzése szerepel, hogy másik véglet is van, Csákvári Éva (Esztergom) is bizonyítja. — A városi KISZ-bizottság munkatársa vagyok. Az életemet teljes egészében kitölti a mozgalmi munka. Középiskolásokkal foglalkozom, azt a tudást, amit összegyűjtöttem, szeretném nekik tovább adni. Minden vágyam az volt, hogy tanár lehessek. Fizika—matematika szakot végeztem. Tehát legfontosabb célomat elértem. Szeretnék még tovább tanulni, például a marxista egyetemen. Nálam a pénz huszadrendű kérdés, ha azt csinálhatom, amit szeretek, ha a munkám egyben a hobbym is. Ahol kiből fizetnek! Tóth András betanított kőműves Borsod megyéből jött Pestre a magasabb kereseti lehetőség miatt. Az 1800 forintot már 3000-re váltotta át. Itt viszont nem tudta folytatni a Kohó- és Gépipari Technikumot, amit Diósgyőrben elkezdett. Az építőiparban kötött ki. Ezzel a munkával meg vagyok elégedve. Hamarosan kőműves szakmunkás leszek, pénzben ez még többet jelent. Nagyon kell a dohány, két gyerekem van és a legfőbb célom egy kertes családi ház. Takarékoskodni persze nagyon nehéz. És engem nagyon bosszant, hogy a szellemi munkát végzők sokkal magasabb nívón élnek. Mi, fizikai munkások nem tudjuk őket utolérni. Legalább húsz év kell, amíg én mindazért megdolgozom, ami nekik van ... Kubik Éva adminisztrátor is több pénzt szeretne keresni. — Nincs semmiféle világmegváltó tervem. Estin, közgazdasági technikumba járok. Ezt akarom elvégezni. Azután olyan munkahelyre szeretnék kerülni, ahol többet fizetnek, és ahol a technikumi végzettséget is lehet hasznosítani. Az otthoni környezetem nagyon jó. Én is olyan családi életet szeretnék élni, mint a szüleim. Szóval eddig minden oké. Ennyit tudok mondani, és már mennem is kell, mert autóvezetési tanfolyamra járok. A társadalom és az egyén — Sokszor hiába álmodozik, tervezget az ember — magyarázza Rácz István tv-szerelő. — Kitűz egy célt, amiért képes minden áldozatra és egyszercsak — fuccs. Nem azért, mert ő nem győzte cérnával, hanem mert még konfliktus van az igények és a lehetőségek között. Nem adom fel! — Rendező szeretnék lenni. Csak addig dolgozom hangtechnikusként, amíg nem vesznek fel a főiskolára. Egyszer már próbálkoztam. Nem sikerült. Jövőre újra jelentkezem. Semmiképpen sem adom fel a célomat! Nem akarok gimnáziumi érettségivel megöregedni. Kovács Sarolta fogszakorvos azok közül való, akiknek nem hullott az ölükbe , semmi. — Nem tartozom a „burokban születettek” közé... Az egyetemre sem az érettségi után jutottam be, hanem csak évek múlva, mialatt állandóan arra készültem, tanultam. Mindenem a munkám. Ez a legfontosabb számomra. Pótolja a hiányzó dolgokat is. Az a célom, hogy „nevető beteg" üljön abban az annyira félelmetes fogorvosi székben. Más vágyam? Csak ennyi: sokan szeressenek, és majd a sok közül egyetlenegy nagyon... Nem találom a helyem Poós Lászlót az érettségi után családjuk jóbarátja beszélte rá, hogy jelentkezzen az agrártudományi egyetemre. Felvették. Menet közben meg is szerette, de ma ennek ellenére mégis egészen mást csinál. A Kutatóintézetbe szerettem volna kerülni. Ez viszont protekció nélkül nem sikerült. Vidékre menni nem akartam. Több munkahelyet kipróbáltam. Jelenleg a Hortobágyi Állami Gazdaság az Tudatos célok Simon Mária, a nagykanizsai Finommechanikai Vállalat dolgozója. Gimnáziumi érettségivel, betanított munkásként kezdte. Néhány hónapja adminisztrátor a vállalat kereskedelmi osztályán. Közben KISZ-munkát is végez. A KISZ KB tagja. Huszonhárom éves. — Amikor még teenager voltam, mindig valami nagyot, maradandót szerettem volna alkotni. Kerestem a helyem, a célom, és közben rajzolgattam, festegettem. Azon töprengtem, melyik művészeti ágban tudnám legjobban kifejezni magam. Arra is gondoltam, hogy kirakatrendező leszek. Később beláttam, hogy azért nem tudok választani, mert nincs elég tehetségem ehhez a munkához. Azóta csak kedvtelésből rajzolgatok. Először elkeseredett voltam, majd meggyőztem magam. S ma már nem álom, hanem tudatos cél: magam és a környezetem (idős szüleim és 6 testvérem van) életét akarom ,„művészien” felépíteni. Úgy érzem, ez is alkotás. Tavasszal meglesz a régen várt új szövetkezeti lakás, amelyben nekem is lesz külön szobám. Másik nagy célom: Miklós öcsémet, aki most gépipari technikumba jár, szeretném továbbtaníttatni. Életre szóló, gazdag program. Nem lehet azt mondani, hogy értéktelenebb, mintha egy emberöltő múlva az iskolában tanítanák a nevét. Teljes a kép? Szó sincs róla. Csak egy kis ízelítő abból, hogy milyen célokért küzdenek fiataljaink. Lehet, hogy egyikmásik törekvés nem elég magasztos. Ésszerű számvetés — korunk nem hordoz nagy harcos feladatokat magában. Ma — szerencsére — nincsenek olyan társadalmi célok, mint 45—46-ban. A konszolidáció nem kedvez a romantikus, nagy eszméknek. Nincs is erre szükség. Én kimondottan romantika-ellenes vagyok. Lehet, hogy a romantika szép, de én inkább a hasznossági elv alapján gondolkodom. Sokszor az ifjúsági mozgalom is romantikát keres, és azon keresztül próbálja megfogalmazni nevelési céljait. Ebből következik aztán, hogy sok fiatal megfoghatatlan eszmevilágban él, ami hamar visszájára fordul, utópiába torkollik, és előbb-utóbb úgy tűnik, mint a gyerekmese meghosszabbítása. Sokan az emberi érzékszervekkel, az anyagi javakkal összefüggő célokat alacsonyabbrendűnek tartják. A riport, illetve a nyilatkozatok pozitívumát éppen abban látom, hogy a fiatalok elmondják: többet akarnak keresni, jobban akarnak élni, és céljaikat nem az elvont eszmék világában keresik, hanem nagyon is a valóság talaján. Mindenki tudja, hogy egy tartalmasabb emberi élethez lakásra, könyvekre van szükség. Moziba, színházba kell járni, és ezekhez pénz kell. Alapvető kérdés, hogy a kommunista mozgalmat is „evilágiasítani” kell. Ha figyelembe vesszük születésének körülményeit, akkor érthető, hogy az eszmék világában próbálta megkeresni azt, amit a valóságban még nem találhatott meg. Ma viszont, amikor megváltoztak a körülmények, amikor a mindennapi tevékenység már egy szocialista rendszer keretében zajlik — ezt nem szabad folytatni. Fiataljaink ezt a rendszert a megfoghatóság, a társadalom teljesítményei alapján fogják megítélni. Abban a pillanatban, amikor elkezdődik a számvetés, nem lehet őket szólamokkal meggyőzni, és megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ma már nem lehet könnyes szemmel azt mondani, hogy annak idején mi is sok mindent szerettünk volna elérni. És azzal sem lehet a mai nemzedéket lelkesíteni, hogy húszegynéhány évvel ezelőtt nem volt kenyér, bármennyire igaz dologról van is szó. Azt mondjuk például: termelj többet, jobban élsz! Ez a bíztatás csak akkor kap értelmet, akkor lesz hatásos, ha az egyén érzékeli a saját boldogulásán is. Szerintem a gazdaságirányítás új rendszere — helyesen — az ésszerűség irányába terelte a gondolkodást; egy realisztikus szemlélet kezd kialakulni, amely racionális életvitelre tanítja a fiatalokat is. Igenis kalkuláljanak, enynyit tanultam, ennyit tudok nyújtani, ezért ennyi jár, ebből ennyit költhetek szórakozásra, erre-arra. De ne csak az egyénnek, hanem a népgazdaságnak is kalkuláljanak. összefoglalva: azokat a törekvéseket kell az ifjúsági mozgalom keretében is népszerűsíteni, amelyek megegyeznek az egyén és a társadalom célkitűzéseivel. A jobb munkást előnyben kell részesíteni, képesítése, teljesítménye alapján is. Pénz és árutermelési viszonyok között élünk, és igenis mindent meg kell mérni a lehető legprecízebben. Ezért nincs igaza Tóth András kőművesnek, amikor úgy véli, hogy a szellemi munkát végzők jogtalanul keresnek többet. Ez nincs is így minden esetben, és ő is nagyobb keresetnek néz elébe, ha leteszi a szakmunkás vizsgát. Ha mindenki saját erejének, képességeinek, szaktudásának megfelelően küzd céljaiért, akkor egy idő után nem fog arra ébredni, hogy olyan kékmadarat kerget, amely könnyen elrepül. EÖRY ZSIGMOND 3