Világ, 1842. január-december (1-105. szám)

1842-06-04 / 45. szám

egyrészben lapunk bizonysága szerint az adó kérdésében már több positivumot mondunk, úgy más részben kérdéses nemleges föllépésünk után is positivumot mondani szándékunk, mi szerkesztő úr magyarázata által további, habár terjedelmes értekezéstől magunkat fölmentetteknek nem tarthatjuk. — E működésünket azonban más alkalomra halasztván, most csak arra kérjük szerkesztő urat: méltóztassék akkor, midőn állításainkat magyarázgatja, szavainkat együttvéve, nem pedig úgy, mintha jelen esetben is kiszemelve , magyarázata tárgyául használni. — Volt ugyan bizonyos idő, — ’s azon időben egy napló, — mellyben országgyűlési előadásaink olly alakban tüntettek elő, hogy sem mi, sem mások, kik bennünket szólani hallottak, beszédeinkre rá nem ismertek; — ’se naplórul Horatztzal elmondhatni: „Jam te premet nox, fabulaeque Manes“ — de akkor születtünk, ’s csoda, ha szerkesztő úr füleire nem igen kedvesen hatott előadásunkból sok, igen sok figyelmét mellőző, most azonban, midőn nyomtatott betűk néznek szerkesztő úr szemei közé, csak szorgosabb olvasás szükséges, különben kényszerítve leszünk azt hinni, hogy mást írni nem akar, mint mesét. A. Adalék a I®esít Hírlap ! szerkesztőjének Sálon Ionja ismertetéséhez. Ha valaki kétkedett volna, hogy szerkesztő úr az időszaki sajtó utján Knigge társalgási szabályait in praxi gyakorolja ,s az értelmesség kirekesztő szabadalmát birja, olvassa el, kérjük, a P. Hírlap 148. számú illy czimü czikkét „Tudomás u 1.“ •— E czikk különös tanulmányul szolgálhat még azoknak is, kik az időszaki sajtó terén utonezok, ’s kik szerkesztő urnak e pályán szerzett ’s kétkedve említett tiz—?—esztendős tanulmányait akarják kiképezésökre használni. Igaz, e pályán utonezok vagyunk mi is, s az érdemes szerkesztő úr kijelentése szerint az idegenszerű szokatlan térbe még magunkat belé nem tudtuk találni; azonban korunknak, gondolkozásunk módjának, ’s állásunknak megbocsátandja, ha illynemű tanulmányait kiképezésünkre mi már nem használhatjuk.— Mit e tekintetben ígérhetünk, ez, hogy valahányszor szerkesztő úr Moliérenek e szavait: ,,Nul n’ aura de Г esprit hors nous, et nos amisíe*) magára alkalmazza , annyiszor eszünkbe jutand Fielding mondása ,,Upon my word, thou art a very oder fellow, and like thy humour extremely.“3»'11”5) — Ha pedig modorn oily udvarias leend, mint a kérdéses czikkben, mi amint jelenleg rá nem válaszolunk, úgy jövendőre is ettől min magunkat fölmenteni kötelességünknek tartandjuk. — Hogard életrajzaibul, honnét ,,Tudomásul“ czikke véve eredetét, találkozandik talán valaki, ki hasonnemü vitályokban kedvet lelendő. Íjra becsíjes ítelyreálsitás és felelősség. A pesti hirlapisták haragra gyuladtak, mikép Achilles egykoron elrabolt hölgye miatt. Nem is lehet máskép, forróvérű ember hirtelen olvas, isten szeretetének karjaival ölel, fúriák kebelével érzi a boszút; ő nem, nem érez, ő lángolj öném szeret, ő ég; ő nem szól, ő mennydörög, ő nem dorgál, ő fenyeget; és mindezután — mindezután—■ elalszik, mint minden más földi lény tollon és lószőrön. Az enthusiasmus természete ez, melly magában sok nagynak ’s dicsőnek , sok szörnyűnek volt már ringató bölcsője. Boldogtalan, ki a szép isteni adományt birja keblében , ő legnagyobb örömre, ’s legélesb fájdalomra képes, boldogabb még is az, ki e kétes ajándéknak mestere ’s indulatának nem szolgája, nem eszköze. Példára a következő: egy jeles művészpár érkezik Pestre, itt hangversenyt adandó. Hirdetni kell játékát előre; neve ugyan elérkezett már, de ő ismeretlen, ki fogja őt hirdetni? A hírlapok.—úgy de mi jogon követeli ő a hírlapoktól e szolgálatot? — Maga a szerkesztő fog e czikket fogalmazni ? ír ő maga, talán önérzetéhez képest tesz egy pár szerény szót, másutt nyert dicsőségéről, és az inserat-ot hozzá mellékeli egy simplex bankjegyben. Egyik lap szerkesztő veszi, olvassa a czikket , számot vet keble istenével: mondhatom-te én ezt jó lélekkel? talán egy kicsit megnyirbálja, míg azt látja: ennyit becsülettel mondhatok, és ekkor a czikket beveszi és a bankjegyet oda teszi a többihez, és így szól: felfigyel ide ez alacsony halomra , légy családom örömkéinek segédeszköze, vagy heverj itt saját rideg vénségemben a szolgát fizetendő, ki félszeretettel viselendi gondomat , sok munkától roskadtnak. •— így talán az egyik. — A másik a szánalom és kötelesség érzetéből vesz utmutatást a hirdetést saját schemája szerint, — mert hiszen a művész schemája nem egyéb mint javaslat és munka-kímélet, mellyen a szerkesztő tetszése szerint javíthat, — megteszi, ’s a küldött bankjegyet oda adja a hamburgi égetteknek. — Legyen áldott mindkettő, a legszigorúbb morálnak sincs kifogása tetteik ellen, a hangművész ajándéka egy csepp vala bőség szarujából, mellyért ők szolgálatot tettek, becsületeiket pedig el nem árulták. Egy harmadik látja a levélkét, látja a schemát, látja a bankjegyet, haragra gyulad , ez impertinentia, ez minket lealáz, nekünk pénzt mer küldeni! ’s nem tudakozódott, mint idegen, házról házra, miglen „találkozott valaki** ki bennünket ismert* és úgy ismer, hogy mi pénzt el nem veszünk, sem ezüstöt, sem más ajándékot. — Ez kísérlet, ez rosz tapintatot eláruló gyöngédtelen indiseret tett, mellyért őket, mint itt nem lévőket ignoráljuk , ’s arra utasítjuk, hogy illy rothadt blízű panegyrikák gyártóihoz ’s azon gaz ’s hinárkint alacsony, nyomorult literatúrai marodeurökhöz, azon journalistikai nyomoréi kinövésekhez menjenek, kik fűtöket, szemüket és kezöket csak az ő szolgálatukra kötelezek le, ’s kik minden repedt fazékhangú énekesnőt . Malibránnak keresztelni nem iszonyodnak, vala-mint ismét a legnagyobb tökélyt bepiszkítani, leköpködni készek , egy húszasért! E kép önmagát festi , nem kell ehhez mást adnunk, mint azt, hogy e leczke egy részben olly ismeretlen és idegen angol asszonyságnak adalék , ki valóban a gyöngédség, szerénység ’s művészi kitünésnek nem csekély adományát birja,— és kiről jó hírén kivül még mit sem tudánk. tán mikor e sorokat olyasául, nemzetemért pirultam , ’s azt hittem, hogy az újdonságok írója a nemzetnek nem tehetett volna roszabb szolgálatot, mint minőt tett e szerfeletti túlbuzgóság kifolyásának olly szentori kiharsogása által, és sajnáltam a P. N. igen tisztelt szerkesztőjét, hogy e tulhangos bramarbasz, mellyből a becsületesség dicsőségének dühös szomja kisír, tőle szerkesztői glossa által mintegy szentesittetett. Azonban megtörtént. A ,Világ* felett ’s egy részben eltalálta a szempontot, mellyből kiindulni kellett. Azt is mondá azután a Világ, hogy illy kérkedőleg nyilvános korholás után megeshetnék, hogy majd azt gondolja a művész: még egyet kelle adnom a bankjegy 10-éhez, ’s a feuilletonista legalább hallgatandott, sőt illyes gyanúval élhetnének még a nemművészek is. — Ezt a P. Hirlap mint nyilvános becsületsértést felfogta, ’s faggatja a Világot, hogy e szavak írója nevezze meg magát, mivel a Világ mint anonym hatalom, semmi felelőséget nem állít a névtelen szólásokért. — Igaz a mit Kossuth aláir a 148. számban, hogy én gr. D. Aurél halála óta a .Világ* czimű újság szerkesztésében részt nem veszek. Azonban ki a ,Világ* czimü újságot szerkeszti, nevemmel és jogommal, és én cselekvényem után teszi munkáját. Ugyanazért bárha én e lapban nem dolgozom is, míg nevem a lapon áll, a nyilvánosság előtt én vagyok minden soráért felelős, e sorokért pedig következőleg felelek.• Tudja azt Kossuth úr nélkülem is, hogy az emberi actionak egyszerű és igen útféli törvénye az, hogy a bramarbasz alatt vagy igen csekély , vagy semmi valóság nincs. Hogy az újdonságok írójának itt kérdés alatti czikkelye látszólag nem egyéb, mint a journalistikai nagy charakterből áradó dicsőségnek szomja, azt magam állítottam. — Sokszor jelennek meg az ő czikkei a dicsőségnek illy fényes tollaiban, bíborában, arany szöveteiben, mellyek többnyire — hogy Shakspeare egyik fordítójának helyesszavaival éljek — lose um ihn flattern, wie des Riesen Kleid um einen zwergischen Dieb — Ha a kérdéses czikk illy bombasztikus kinövés, minőnek elöljáró beszéde is tanúsítja :„távol áll a genius, és szomorkodva mosolyog, midőn pedant lábutacskákkal ügyetlenül botlunk keresztül az akadályok kövein, mellyeket rosz szándék, önzés, és butaság gördítenek utunk(?!)ba, vagy fontolva kikerüljük azokat ahelyett,hogy teljes erőnk géniuis fölemelkedésével félrelöknék“) __ akkor a művész a drama ’s az emberi actio legszorosabb törvénye szerint gondolkozhatok úgy, mikép az építész Rajmund ,tékozlójában valósággal gondolkozott el, de haragszik ez a feuilletonista, talán többet kelle küldenem, s illy gyanúval élhetnének—ismét a dráma ’s az emberi actiók legszigorúbb törvényei szerint—a nem művészek is. — E szerint én nyíltan ’s világosan ismételve , • hogy a Világnak szavait: „Illy kérdőleg nyilvános korholás után — ^megeshetnék*1, hogy majd azt gondolja a művész: mig egye t kelle adnom a bankjegy 10-éhez, s a feuilletonista legalább hallgatandott , sőt ,, Ilyen“ gyanúval „élhetnének“ még a nem művészek is“ drámmailag helyesnek annál inkább állítom , mivel az Újdonságok Írójának jelleme, hasonló bombasztikus dolgozatáért egy másféle ügyben szánt szándékos hazugság vádjával van a kövélemény ekbe állítva .S ezt állítván, a kérdéses szavak súlyát, mind törvény, mind becsület útján viselni kész vagyok. Hogy a mit a művész gondolhatna, és a mit a nem-művész illy kérkedőn nyilvános korholás után gyaníthatna: vájjon historice áll-e, vagy nem áll — azaz: vájjon F. ur megvesztegethető e, vagy nem? az a Világban említve nincs; ahhoz tehát e czikkemnek semmi köze : nekem pedig ex jure annato bonae existimationis hinnem kötelesség, hogy nem. És csak illy állítás lehetne alapja olly faggatásnak, mint a Pesti Hirlap által elkövettetik, mellyre azonban most más válaszunk nem lesz, mint egyszerű utasítás gondosabb megolvasásra. Ezekből látja Kossuth úr, hogy van, ki a Világért felel, ’s azt kellett eleve is tudnia, mig a lap sarkán olvasá nevemet. Én ugyan hibáztam, hogy annak letürültetését régen nem eszközöltem, miután ez évi 12dik számmal szerkeszteni és a lapba dolgozni megszűntem. — Azonban jogaim a Világ tulajdonához, mellyeknél fogva jövő júliusban a szerkesztést átvehetni reménylém, e csekély kapocsnál fogva maradtak tisusban; ez volt az ok, miért én bizonyos feltételek alatt magát a felelőséget is azokért, mik ezen idő alatt a Világban megjelentek, magamra vállaltam. — Most e jogaimról itt a haza színe előtt ünnepélyesen lemondok, a szerződést köztem és a lap valóságos tulajdonosa Borsos Márton úr között saját kívánsága szerint megsemmisítem, ’s kérem Borsos urat, hogy nevemet e lapról letörültetni méltóztassék.— Frankenburg ur pedig ne vegye rész néven tollamból a tapasztalás szavait: Öt évnegyed megtanithatá a P.H munkatársait, mikép nyilvános pályán, minden oda vetett szó, minden költött alap, melly a tény alá boscoztatik, minden költött logica, minden hamis pathosz megboszulja önmagát. Aki e pályára a hatni akarás szép szándékával lépett, folytassa magánéletét jellemének minőségéhez képest, de midőn czikket írandó asztalhoz ül, vessen számot keble istenével, ’s úgy tekintse lapját, mint amannak templomát, mellyet álkodás megszentségtelenít; úgy tekintse betűit, mint keble érzelminek élő tanúit, kik az ahhoz értő lélek vizsgálódásinak a titkot meggyónják, és ha szolgailag álkodásra voltak bitorolva, azt megboszulják. — írtam Pesten jun. 2án 1842. Jablanczy. *) senkinek sincs esze, csak nekünk, ’s barátinknak.“ **) »Szavamra, különcz egy ficzkó vagy te, ’s én igen kedvelem szeszélyedet.“ зм Ismét tűzvész, és sertély! Alig múlt néhány napja, hogy lapjainkban hazánkfiait Hamburg lakosinak nyílj tandó segedelemre —s mint legújabb számaink mutatják nem hiába — hittük föl. Bármilly nagy legyen azon csapás, melly éjszaki Europa legnagyobb kereskedővárosát érte; bármilly igazságos azon részvét, mellyet ezen eset gerjesztett, mégis szabad némi megnyugvással azon számos forrásokra tekinteni, mellyek amott a szenvedett kárt kétségkívül nagyrészben pótolandják. De milly szomorú olly város helyeztetése, mellyet csekély kiterjedése és értéke arányában hasonló csapás érvén, hiával van mindazon kedvezö viszonyoknak.