Világ, 1913. december (4. évfolyam, 284-308. szám)
1913-12-02 / 284. szám
VILÁG 1913. december 2. 3 1913. december 2. a nemzetiségek adót fizetnek, mint katonák szolgálják az államot, hogy dolgoznak s minden tekintetben hasznos polgárok, sőt hogy az állam nyelvét is többé-kevésbbé elsajátítják, hanem azt is követelik tőlük, hogy szívben is hazafiak legyenek s hogy legbensőbb érzésük is felolvadjon a haza szeretetében, annak a hazának szeretetében, amely végül mégis csak úgy bánik velük, mint belső ellenségekkel. A hódításban látszik meg Anglia igazi nagysága. A búr háború után egy hónapra az angolok elkezdték saját pénzükön felépíteni a búr farmokat, melyek a három éven át tartó háborúban elpusztultak. Az angol gyarmatokról rengeteg háziállatot szállítottak oda, azokat szétosztották a levert és meghódított búrok közt s hat hónappal azután, hogy a békét aláírták, Edward király kinevezte Botha Lajost, az egykori búr fővezért délafrikai miniszterelnökévé, autonómiát és parlamentet adott a búroknak, a koronázási ünnepen már a búr kormány is ott volt s vitte magával a búr nép ajándékaképpen a Cullinan-gyémántot, melyet Edward király befoglaltatok az angol koronába. Németországban pedig, amely azzal kérkedik, hogy „ein Volk der Denker“ negyven évvel a német-francia háború után is még rémuralmat tart fenn Elzászban, Posenben földönfutóvá teszi a lengyeleket és Schleswigben nem engedi meg, hogy Amundsen dán anyanyelvén tartson felolvasást és ezt nevezi nemzeti politikának. Nekünk is, fájdalom, megvan a magunk Zabernünk. Nem is egy, hanem egész országrészek senyvednek el azért, mert a közigazgatás hazafiságra akarja „kényszeríteni“ azokat, akik egészen jól éreznék magukat, ha nem a hatóság provokálná őket állandóan, hogy hazaszeretetükről vallomást tegyenek, s hhogy megcsókolják azt az ostort, amely napról-napra végigsuhog a hátukon. A rend és a béke polgári kötelesség s azt fenntartani állami érdek, de a közigazgatás nálunk is, mint Zabernben, agent provokatőrösködik, hogy aztán az államhatalom egész súlyával csapjon le. Bethman Hollweg birodalmi kancellár a német birodalmi gyűlés ülésén azt mondta az elzász-lotharingiai képviselők interpellációjára, hogy a törvény és a hatóság tekintélyét fenn kell tartani. Ez ellen nem lehet senkinek kifogása. De miért van az, hogy mindenütt a hatóság az, amely példát nyújt a törvények be nem tartására, s amely a törvények szentségét már csak akkor hangoztatja, mikor a felizgatott s jogaiban és érzésében vérig sértett nép retorziókhoz nyúl, s amikor a hatóság mint a végzet csaphat le azokra, akiknek elkeseredését és rendzavarásait tulajdonképpen ő idézte fel? Budapest, december 1. A játékbank botránya. A Margitszigeti panama ügyében ma megtörtént az a fordulat, melyet mindenki, régtől fogva várt. Dr. Bozóky Árpád szolnoki ügyvéd, aki a koalíció alatt a hatpárti ellenzék tagja volt, büntető feljelentést tett Lukács László és Jeszenszky Sándor, illetőleg az Általános Forgalmi Rt. igazgatósága ellen. Az érdekes feljelentés, mely ma adatott be a budapesti ügyészségen, ismerteti az egymillió négyszázezer koronás pártkassza-panamát, majd így folytatódik: Lukács László és Jeszenszky Sándor ezáltal a Btk. 467. §-ába ütköző megvesztegetés bűntettét követték el, melynek büntetése öt évig terjedhető fegyház. A kaszinó emberei pedig, akik ebben a dologban eljártak, a Btk. 470. szakaszába ütköző vétséget követték el. Hogy ezek kik voltak, azt a nyomozás igen könnyen megállapítja. E tekintetben dr. Róth Zsigmond kir. közjegyző, Kristóffy József országgyűlési képviselő fognak útbaigazítást adni. A fent előadott bűncselekmény hivatalból üldözendő és így a királyi ügyészségnek kötelessége lett volna ez ügyben a nyomozást a bp. 33. szakasza alapján feljelentés nélkül hivatalból elrendelni. Várta is az egész ország, hogy az ügyészség itt is megteszi kötelességét, de csalódtunk. Azért én, mint a magyar állam egyik polgára, a bp. 89. szakaszában megírt jogomnál fogva a fent körülírt bűncselekményt ezennel följelentem. Teszem ezt azért, mert a közmorálra, sőt a jogbiztonságra hihetetlenül romboló hatással volt már eddig is az az általánosan elterjedt tudat, hogy ez a bűncselekmény büntetlenül fog maradni, csak azért, mert a törvényhozó testület hatalmasai, miniszterek, államtitkár és társaik követték el. Mindesetre érdekes lesz az a végzés, melyet a királyi ügyészség erre a feljelentésre hoz. Ismeretes, hogy az Általános Forgalmi Rt. igazgatósága ellen két fiumei részvényes büntető feljelentést tett. A budapesti rendőrség meg is indította ebben az ügyben a vizsgálatot. A rendőrségen szombat déltől vasárnap délig tartott Czakó Emilnek, a Forgalmi társaság ügyvezető igazgatójának kihallgatása. A csalás és sikkasztás vádját majd az ügyészség elejtette, így a rendőrség csak a hűtlen kezelés ügyében vezette a nyomozást. A kihallgatást Sándor László rendőrtanácsos vezette és megállapította, hogy hűtlen kezelésről szó sem lehet. A hét fiumei följelentőt az 1912. évi zárszámadás adatai tévesztették meg. A részvénytársaság alaptőkéje 800.000 korona volt, a feljelentés szerint pedig milliós hitelt vettek igénybe. Czakó igazolta, hogy a társaságnak ötszázezer korona letet óvadéka volt, míg Abbázia községnek háromszázezer korona kölcsönt adtak. Hogy a társaság hitelt vett igénybe, ez csak természetes, de ezt a hitelt befizették később a tőkeemeléssel befolyt összegből. A hűtlen kezelés vádját tehát nem tudta megállapítani a rendőrség. Holnap Zimonyi Schwartz Mihályt hallgatják ki s ezzel a rendőrség a maga részéről befejezi a vizsgálatot. Az Általános Forgalmi Rt. igazgatósága legutóbb nyilatkozatot adott ki, mely dr. Balassa Gyula szereplésére vonatkozott. Dr. Balassa Gyula annak közlésére kér bennünket, hogy ez a nyilatkozat nem felel meg a valóságnak, ő több részvényes nevében kért felvilágosítást az igazgatóságtól s csak azután indították meg a pert, miután az igazgatóság két tagja kijelentette, hogy az alaptőke elveszett. A nagykőrösi népgyűlés. Vasárnap délután Nagykőrösön jól sikerült népgyűlést tartott az ellenzék. A gyűlésen felszólaltak Bakó József, gróf Károlyi József, Hédervári Lehel és Egry Béla. A banketten Benedek János mondott nagyhatású beszédet. véházban megint elérkezett az az idő, amikor a törzsvendégek nem helyezkedhettek el a boldog passzivitásba, mely csendes bizonyossággal várja, hogy a pincér nagyszerű drillje minden bemondás nélkül is odatálalja eléjük éppen azt, ami kell! A törzsvendégek kénytelenek voltak olyasmit tenni, ami már évek óta nem történt meg velük: mindennap meg kellett rendelni, amit akartak, sőt akárhányszor vissza kellett küldeni a dolgokat, mert Muki mindent összezavart és eltévesztett. Muki mérhetetlenül restelte mindezt és ha a boldogtalan szerelem végtelenül fájt neki, ezt még végtelenebből szégyellte. — Ha ez még sokáigy megy, — mondta .— öngyilkos leszek. Nem tudom elviselni, hogy így molesztáljam azokat, akiknek úgy le vagyok kötelezve, hogy azt úgy sem tudom megszolgálni sohasem. A vendégek, mint a gyógyszertárak ajtajára kitett terométereket, figyelték Muki arcát és mindennap megkérdezték: — Még mindig semmi? És a válasz mindig ez volt: — Még mindig semmi! Egy napon azonban Muki arca úgy tündökölt és nevetett, mint a bazsarózsa, mikor kifestőben van; szeméről eltűnt a bús nedvesség, arccsontjai fölött kis pirosság égett, mint a hegyek tetején, mikor a nap fölkelt; zmokingja frissen volt vasalva és új lakkcipőt vett. Nem is kellett őt a boldog változás miatt megkérdezni, elmesélte mindenkinek maga: — Összeveszett, kérem, a szobrászszal! Szakítani fognak! Nem sokkal ezután Muki bejelentette, hogy meg fog nősülni; feleségül veszi a fitos székét, aki végre meghallgatta őt, aki nem is azért veszett össze a szobrászszal, mintha arra különösebb ok lett volna, de kellett, hogy valami ürügy alatt elutasítsa azt, miután már régebben észrevette, hogy csak őt szereti. — Elmegyünk az esküvőjére! — mondták a régi vendégei. — Oh, kérem — mondta Muki —, menynyire megméltóztatnak engem tisztelni. A nagyságos urak mindig úgy kitüntettek engem, hogy én azt nem is tudom sohasem kiérdemelni. Az esküvő napján hosszú kocsisor,állt a bérház előtt, melyben Muki menyasszonya a szüleivel lakott. A lovak mind fényesre voltak pucolva, az ostorok végig voltak fonva fehér virággal, magánfogatok is imponáló számban voltak jelen. Muki kávéházi jóakarói kitettek magukért. Két előkelő tanú is került ezek sorából; egy nyugalmazott nagyságos és egy nyugalmazott méltóságos úr! Mind a kettő már fenn a lakásban várakozott kis fehér mirtusvirággal a frakkja gomblyukában; a templomban is szép közönség várt az esküvőre: a finom nénik és kisasszonyok, akik a kávéházból szerették és becsülték Mukit. A lakásban szorongó vendégek azt a percet lesték, melyben a menyasszony fehér ruhában, fátyolosan, mirtuskoszorúval a fején ki fog lépni a szobából, melyben addig Muki lakott. Muki frakkban, a fehér ingmellel, nyakkendővel, nagyszerűen megfésülve és egy kicsit megillatosítva sikkesebb volt, mint bármikor. — Oh, nagyságos uram! Oh, méltóságos uram! Úgy meg vagyok hatva, hogy nem is tudom kimondani! — rebegte Muki előkelő pártfogóinak. Leendő apósa, a szabó gőgös császárszakállával és elrontott saját szabású szalonkabátjában grandezzával adta a házigazdát és bizonyos fölénynyel kezelte összes vendégeit. A türelmetlenség már általánossá kezdett válni és már Muki is nyugtalanul sürgette menyasszonyát. A szabó ekkor behívta Mukit a másik szobába, ott az asztal mellé állt és szónoki helyzetben ezt mondta: — Kedves vém uram! Tulajdonképpen, hogy gondolta maga azt, hogy férjhez adjuk a fiatalabb lányunkat, mikor még a másik is itt van? Nézza, barátom, az Irmát vidékre küldtük, öt perccel ezelőtt utazott el, maga majd elveszi az Irma helyett Bettit!! Muki azt hitte, hogy a szabó megbolondult, de az a legkomolyabban gondolta, amit mondott, és már be is jött a szobába fehér menyasszonyi ruhában, fátyolosan és koszorúsan a házsártos, vén és csúnya Betti. Muki látta maga előtt a nagyságos urat és a méltóságos urat, a két tanut, akik odakünn várják őt a menyasszonynyal, látta az előkelő fogatokat, amit kávéházi patrónusai dirigáltak a ház elé, látta a templomban a finom közönséget, akik őt mindig úgy kitüntették, akik most mind az ő kedvéért jöttek el, őt várják . . . úgy látta, hogy egész pályája kettétörik, ha most nem megy minden rendben, rettenetes tusát vívott magában, hogy szabadna neki ennyi kedves, jó embert ilyen csúnyán felültetni? Vgül megrendült és megtört a belsejében, lehajtotta fejét és elindult a menyasszonynyal a násznép közé az esküvőre . . .