Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-30 / 89. szám
Kedd 1915. március 30. SI VILÁG A , A Kárpáti Harcok Az oroszok meg-megújuló erőkkel, szakadatlanul támadnak és az emberanyagukat nem kímélve, szeretnék itt a döntést a javukra kicsikarni. Csapataink azonban hősiesen állják a támadásaikat s ezeket eddig minden ponton visszaverték. Tegnap a Bányavölgytől nyugatra fekvő magaslatok ellen rohamoztak az oroszok, de a mieink több órai harc után, nagy veszteségeket okozva nekik, visszaverték a támadást. Uzsoktól északra éjjeli támadásokkal kísérleteztek az oroszok, de ezek ágyúink tüzében megtörtek. A délkelet-galíciai arcvonalon, Zaleszczykitől keletre, a Dnyeszteren át törtek előre az oroszok, de heves harcok után itt is visszavertük őket a folyón át. Épp így meghiúsultak támadásaink Lengyelországban is, ahol a Lososina mellett éjjeli támadással akarták ottani arcvonalunkat áttörni. Kelet-Poroszország északi határán az orosz vendégszereplést teljesen befejezettnek kell tekinteni Ebben a pillanatban Keletporoszország gyéri területén se áll orosz. A németek most már orosz területen üldözik a vert betörő bandáikat, amelyektől a rablóit zsákmány legnagyobb részét is visszaszerezték. Most már nyilvánvaló, hogy az oroszok ezzel a támadásukkal Ossowiec ostromát akarták gyengíteni, ez azonban egy pillanatra sem sikerült nekik. A németek megtisztították Keletporoszországot, anélkül, hogy a Prasznysz-Osztrolenka arcvonalakról s az Ossowiecet cernirozó seregükből egyetlen katonájukat is elvonták volna. Visszavert támadások Hivatalos jelentés: épp úgy, mint az előbbi ütközetekben az 1. népfölkelő gyalogdandár csapatai, példásan harcoltak és véresen visszavertek ismételt, túl erős ellenséges előretöréseket. Az uzsoki szorostól északra orosz éjjeli támadások állásaink leghatásosabb tüzén megtörtek. A délkeletgalíciai arcvonalon ágyuharcok voltak. Orosz erőket, amelyek Zaleszczykitől keletre a Dnyeszteren át előretörtek, heves harcok után a folyón át visszavetettünk. Orosz-Lenngyelországban és Nyugat-Galiciában helyenkint ágyuharc volt. Lengyelországban a Lososina mellett az oroszok éjjeli támadása teljesen meghiúsult. Höfer altábornagy: Sajtóhadiszállás, március 29. 1t Világ haditudósítójától a Dukla-depresszióban beállott szünet, melyről már érkezett jelentés, mindössze egy nap és egy éjjel tartott. Most ismét heves harcok dúlnak itt is. Különösen hevesek az ütközetek Bányavölgynél, az uzsoki szoros magaslatain és ettől nyugatra a baligrádi útig. Ezeknek a harcoknak időtartama egyelőre beláthatatlan. Bukovinában ismét sikeres harcaink voltak. Délkeleti Galíciában és a front egyéb részein nyugalom van. Magyar Lajos hatalmas csapatait Garcia ellen irányította, minthogy ez ország elfoglalása volt fő célja. Az osztrák-magyar hadsereg támogatása maki*], amely hét hónap óta igen nagy túlerővel sasen-* ben harcol Galiciában, a németek nem tarthatták volna magukat Lengyelországban. Az oroszok kiverése Keletporoszországból A német nagy főhadiszállás jelenti márciusi 29-én délelőtt, Tauroggent csapataink rohammal bevették, 300 oroszt elfogtunk. A Wirballen—Kownoi vasút mentén Pilinszkinél az oroszok egy támadása, legsúlyosabb veszteségeik mellett, összeomlott. Krasznopol környékén több mint 1000 oroszt elfogtunk, köztük egy század gárdaulánust lovastul és 5 gép-puskát zsákmányoltunk. Giechanowtól északnyugatra az oroszok egy támadó-, fát visszavertük. Legfelsőbb hadvezetőség. A Kárpátokban a harc tovább folyik. Tegnap a Bányavölgytől nyugatra fekvő magaslatok ellen intézett orosz támadást több órai harc után, az ellenségnek nagy veszteségeket okozva, visszavertük. A 4. lovashadosztály ezredes, Vedrő úrrá lett. S aki a vármegyeházi jargont érti, az azt is tudja, hogy akit nem tegeznek, pláne urnak szólítanak, annak magyarán mondva, befellegzett. Az alispán szoáréjára Vedrő urat már meg se hívták. Menjen a körjegyzők báljára, amit Kaszafalván tartanak, az iskola összes termeiben. Erre már fölszisszent Vedrő Ferenc. És dacos elszántsággal nagyot rántott a vállán. — Csak azért is! Annál forróbban szorította a szivéhez Klárikát, esténként, mikor meglátogatta. A szerelem elárasztotta a lelkét, mint az árvíz a tájat. Elmerült benne. Jókedvet erőszakolt magára s humorral ütötte el a mérgezett nyilakat, amikkel megsebezni akarták. Csakhogy Klárika maga is szerelmes volt s a szerelmes leány szeme mindent meglát; a füle mindent meghall. Egy vasárnapi alkonyaton Vedrő Ferenc úgy találta a leányt, hogy maga is megijedt. Klárikának vörös volt a szeme a sírástól. — Aranyom, drágám! — dédelgette a fiú. Ki bántotta az én dalos madaramat? Majd adok én annak! Klárik csak szepegett. _ Nem. Nem bántott senkise. Csak úgy fám jött. Az embernek néha olyanok jutnak az eszébe, mikor ezekre a fákra nézni . . . Az udvarra mutatott, ahol három szomorú akác álldogált, csüggedten bólogatva a lombját, amiről már pörögtek a sárguló levelek. _Ezekre a fákra — csodálkozott Vedrő Ferenc. Mi juthat ezekről az eszébe? Tán valami szomorú nóta az őszről? _ Az ám. Ma délelőtt, templomiból jövet, megállották itt, a kapu előtt/ — Kik? Péteréiről jelentik: A Birsevija Vjedomoszti-bm Sinszki ezredes cikket irt a kárpáti harcokról s azt mondja, hogy a tavasz beálltával az operációkban bizonyos enyhülés várható, mert az élvadó hóvíz nemcsak a csapatok mozdulatait, hanem főleg a tüzérség szállítását fogja lehetetlenné tenni, vagy legalább is nagyon megnehezíteni. A bukaresti Independaree Roumanie a helyeiről írva, ezeket mondja: Az osztrák-magyar hadseregnek elvitathatlanul az a hálátlan sors jutott, hogy az ellenség legborzalmasabb rohamát állja ki, mert az ellenség a háború első napjától kezdve számos és Klárika megtörölgette a szemét. — Kik! Hát azok, akik. Az egyik, azt hiszem a Korláth Sári volt, a főszolgabíró húga. Idemit látott a fákra. Nézni . . . mondta, és nevetett, ezek a fák sírnak. A Vedrő karrierjét siratják . . . Vedrő Ferenc összeszorította a fogát is, az öklét is. Pedig, ha az újságíró ökle összeszorul, akkor furcsákat fog a tolla. A Csontakéő és Vidéke a következő vasárnapi számával úgy csapott le a megyeházába, mint a bomba az ostromlott erőd puskaporos tornyára. Egyszerre lángba borult tőle minden. A megyeháza úgy zsongott, mint a darázsfészek, amelyet megbolygattak. Pedig hát mindössze is félig költői, félig tréfás vezércikk volt a csontakeői világlapban, ezzel az ártatlan címmel: Sírnak a fák . . . — A messzi rengetegekből őszszel, komor fejszecsapások hangzanak alá a völgybe, irta a cikkező. S az irtó szerszám nyomán kidőlnek a szabad sudarak és szekerek végtelen légióin húzódnak befelé, a didergő városba. Az ősi virtusok szent és sérthetetlen várkastélyának udvarára, ahol a hatodik aljegyző ablaka alatt szakadatlanul zug a gőzfürész. A telhetetlen gőzfürész, a falánk és lármás vasmoloch, amely fáradhatatlanul hasogatja a kidöntött óriásokat. S a szegény fák jajgatnak, sírnak. Hosszú, panaszos, vontatott, keserves hangon. Reggeltől estéiig, egész télen át, szünet nélkül. Jajgatásukban a pusztuló erdők zokogása visszhangozik. Az erdőkoszorúké, amik siratják a viharverte, sziklás, meredek ormokat, a hegyeket, amiktől elszakították. A csörgedező vidám pata- skot és a nap csókolgató sugarait. És . . . és azt a keserves sorsot, hogy éppen azt az üres, nagy, hideg és lelketlen kőhalmazt kell be. Pétervárról jelentik a Times-nak: A kelet-poroszországi határon az orosz csapatok elhatározó erővel támadnak. Az orosz hadvezettőség ugyanis nagy nyomást akar gyakorolni a németek összekötő vonalára, hogy így fölmentsék az ostrom alól Ossowiec várát. Az oroszok részéről nagy garral hirdetett offenzíva — mint a Reichspost haditudósítója írja — a Tilsittől északra fekvő keletporoszországi területek ellen, a mai éjszaka siralmas véget ért. A Tilsit ellen előrenyomult ellenséges csapatokat rövid, heves harcok után a határon visszavetették s a német csapatok előrehatoltak Polangeniig Orosz-Kottingeniig és Jakubovig. Az oroszok károkat okoztak ugyan, de ezek távolról sem olyan nagyok, mint kezdetben hitték. A Tilsitől északkeletre lefolytatott harcok ma éjszaka a várt kedvező eredménynyel végződtek. A német csapatok hadállásai Tauroggentől északnyugati irányban húzódtak és tegnap délután az Erzvülki, Skaudvile és Pogromonce körül vezető utak ellen támadt orosz erőket, — egy orosz tartalék hadosztály legnagyobb részét — heves küzdelem után, de szerencsésen, legyőzték. A kivívott sikerek nagy része a lovas... Ságnak köszönhető, amelyet ezekben a harcok melegítennek! Ahol nálak nélkül egyéb melegség úgyse volna. Nyolcszáz méter fa siratja meg ezt, minden télen. Vájjon az egész megyeháza, összes nyomtatott és teleírt papírjaival, a rajok kacskaringózott furcsa körmondatokkal és görbe paragrafusokkal együtt, vájjon az egész téli munka, amit a síró fák melegénél, a kályhák dohogása közben össze, körmölnék, ér-e annyit? . . . Sírnak a fák. Az alispán, nagy, hatalmas, tagbaszakadt beamier a hatodik fizetési osztályból, tüstént hivatta Vedrő Ferencet. Nem teketóriázott. A vármegyeházán, a csontakeői vármegyeházán, egyáltalán nem teketóriáznak. Kivált az utálatos szkriblerekkel. Egyenesen a szemébe vágta a fiúnak: — Ezek után természetes, hogy itt tarthatatlan a helyzete. Azt hiszem, mindjárt itt meg is írhatja a lemondását. Mi? Vedrő úgy tett, mintha csodálkoznék. — Miért? Tudtommal semmit se vétettem. Becsülettel állom a helyemet. És végzem a dolgomat. Az alispán fölfortyant. S egy iv papirost tolt a fiú elébe. — Ugyan ne okoskodjék, barátom. Maga után bizony nem fognak azok a fák sírni, elhiheti. És Vedrő Ferenc nem vitatkozott, inkább elhitte. És megírta a lemondását nyomban. És a fák csakugyan nem sírtak utána. Noha azóta is jajgatnak, szakadatlan. Csak a Klárikáék udvarán nem. Ott halkan susog- nak. Együtt, Vedró Ferivel, az ifjú fiskálissal. Meg a feleségével, a szép Nagy Klárikával, --...^--"V ■ I