Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-04 / 184. szám

Itt 1915. július 4. május hónaljban északi Bukovinában sok ke­dvellenkedést követtek el. Most utólag még a következő borzalmakat állapították meg: Kotzmanban a kerületi kapitányság, a köz­ségháza, a kerületi bíróság, a postahivatal, a gimnázium épületeit, azután valamennyi bolt­­helyiséget, továbbá a hivatalnokok magánla­kásait teljesen kirabolták és elpusztították. A görög keleti vallásalap zahorbei majorját, to­vábbá három más majorságot és több lakóhá­zat leégettek. Egy két és féléves leánykát meg­romlottak és egy 75 éves matrónát is kegyetle­nül bántalmaztak. Kotzman környékén három faluban 35 férfit, 18 asszonyt, köztük egy gyermekágyast, két nappal lebetegedése előtt és 54 gyermeket, továbbá hét faluból a Zas­­tawna kerületben 80 férfit, 24 nőt és 22 gyer­meket elhurcoltak. A duma államcsínyje Szentpétervárról jelentik Stockholmba. Minthogy a duma a legjobb szándékkal akarja keresztülvinni a kabinetben már tegnap jelen­tett változásokat, most még egy lépéssel to­vább ment. A pártok vezérei elhatározták, hogy nyomban a duma összeillése után java­solni fogják, hogy honvédelmi bizottság alakít­tassák, amely honvédelmi ügyekben állandó legfelsőbb fórum lenne és amelynek vala­mennyi központi hatóságot alárendelnék. A bizottságot hat miniszterből, a generalisszi­musz képviselőjéből, a duma és a birodalmi tanács kilenc-kilenc képviselőjéből állítanák össze. Minthogy ez a bizottság a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg, az a körül­mény, hogy a hét legfőbb államhivatalnokkal a parlament tizennyolc tagja áll szemben, nem jelent mást, mint hogy a kormányhatalmat teljesen kivennék a korona és a hivatalos kor­mány kezéből. És hogy a bizottságot nemcsak valami tanácskozási testületnek tervezik, az kitűnik a duma pártvezérei által elfogadott tervezet 5. szakaszából, amely úgy szól, hogy a bizottságnak nemcsak ahhoz van joga, hogy képviselőjével közvetlenül érintkezzé­k a cár­ral, hanem üléseire tetszése szerint bárkit meghívhat 'tanácskozásra ' és a revízió céljából tagjait, vagy'­más megbízo­ttjait bármikor el­küldheti a főhadiszállásra, vagy a belső orosz­­országi katonai kerületekhez. Kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy a törvényjavaslat elő­terjesztését az összes pártok kivéte­l nélkül ha­tározták el, legszélsőbb­­ jobbpárttól a szocia­listákig, úgy hogy a koronának nem marad más hátra, mint a javaslatot törvényre emelni. Egy előkelő egyéniség, aki most érkezett vissza a generalisszimusz főhadiszállásáról, a követ-"­kező jellemző eseményt mondta el: — Az októbristák ismert vezetője, Gucs­­kov, akinek belépéséről a miniszteri bizott­ságba különben szint­én beszélnek és aki ez idő szerint a főhadiszálláson tartózkodik, na­gyobb vonásokban referált a generálisszi­mist­­na­k a tervezett honvédelmi bizottságról, mire­­fiklós nagyherceg így kiáltott fel:­ — Tehát nem tartjátok elégségesnek a forradamat, hanem mind­járt a köztársaságot­­is meg akarjátok alapítani? .. . Miljukovtól, a kari alpári vezérétől egy ma­­gasállású­­személyiség azt kérdezte: — Mi történik akkor, ha a korona ezt a kétségtelen megalázó törvényjavaslatot vissza­utasítja? — mire Mirjükön azt válaszolta: — Akkor, kereszt­ül visszük a korona bele­egyezése nélkül is ! Ez a veszély azonban nem fenyeget, mert a legutóbbi koronatanácsban a cárt értesítet­ték a tervezett törvényről. Szavahihető egyéb­nek állítása szerint a sarokba szorított cár nagy nehezen beleegyezett a törpéi a javaslat előterjesztésébe. Hogyan is viselkedik majd a generalissimus a javaslattal szemben, azt még nem tudják. Janicskievics, a vezérkar főnöke és Potiipanov, az új hadügyminiszter állítólag beleegyeztek már jogaik­­tervezett megcsonkí­tásába.­­ Az orosz főhadiszálláson legutóbb tartott koronatanács azzal a magatartással is foglal­kozott, melyet a kormány a küszöbön álló dumaü­lésszakban követni fog. Az eddig tartott pártértekezletek lefolyásából ítélve, a duma ülésszaka igen viharos lefolyású lesz. A kadét­­ok és az októbristák, akik a többséget alkot­ják, a kormánytól az összes szükségtörvények parlamenti megvizsgálását kívánják, amelyek a duma hozzájárulása nélkül,­-a*~prpja—alki­slány 87. szakasza alapján bocsáttatik ki. Azonkívül a baloldal az indemnitási vita so­rán Szóvá fogja tenni az utóbbi időben nap­világra került hadseregellátási és szállítási visszaéléseket. A koronatanácsban Goremgkin miniszterelnök azért szállt síkra, hogy a duma ülésszaka néhány napig tartson s a kormány javaslatait az uj kölcsönről, a hadsereg felsze­­rzésér­ 8l s a kibocsátott Szükségtörvén­yekre vonatkozó indemnitást bizottsági tárgyalások nélkül szavazzák meg. Krivosein földművelés­ügyi miniszer és Scserbatov, az új belügymi­niszter ez ellen nyomatékosan állást foglaltak. Scserbatov kijelentette, hogy az ország bizalma az utóbbi időben nagyon megrendült s rámu­tatott a moszkvai, kievi, odesszai és szebaszto­­poli zavargásokra, melyek a duma állandó együttmaradását szükségessé teszik, vagy leg­alább is a budget- és honvédelmi bizottság hosszab időn át való ülésezéseit szükségessé teszi. Ehhez a koronatanács hozzá is járult, m­ert így azt remélik, hogy ezzel a duma ülé­sén várható kínos vitáknak elejét veszik, il­letve, hogy ezek a bizottságokban fognak meg­történni. Biztos forrásból jelentik, hogy Go­­r­emykin miniszterelnök hat javaslata közöl négyet leszavaztak s ez állásának a kabinet kebelében való megrendülését mutatja. Barck pénzügyminiszter javaslatához, hogy az új kölcsön kibocsátásánál a takarékpénztárakat a lehető legnagyobb mértékben, bevonják, egy­hangúlag hozzájárultak, egyúttal elvben elfo­gadták a tea, kávé,­ gyufa és gyapot monopó­liumának hek­oziitalát. A A/i//f­r ügynökség jelenti Erzerumhólt A legutóbbi harcokban elesett katonáknál talált tévésekből kiderül, hogy­­ Oroszország véres zavargásoknak színhelye. A forradalmi mozga­lom egész Oroszországra kiterjed.­­ VILÁG Koránvirtus •A Magyar Távirati Iroda jelenti a sajtóhadi­­szállásról: K­asztyina vidékén és északi Bukoviná­ban az oroszok zömének 1915 június. 10-én történ elvonulása után a visszamaradt hátvéd-csapatok " (kozákok),­­’szábros helyén gyújtogattak. "Weissglas Hers­zaszja­ynai nagybirtokos két majorját és két rozsa kozajját is felgyújtották, ezenfelül egy gabona raktárt, amelyben mintegy 100 méter mázsa búza volt, több­­mezőgazdasági gépet, szalmakazlakat, p­á­­linnkafőzdéjét is, az, utóbbiakat azonban elősiető fa­lusi lak­osok még idejekorán eloltották. Kom Ber­­nát verőcánkái nagybirtokos J’erzelovka-ma­jorját­­ is felgyújtották­­az oroszok. Valamennyi majorsági lakóház, gazdasági épület, istállók, a mezőgazda­sági gépek, a szalma- és takarm­ánykészletek, és nagymennyiségű Csepeleden árpa teljesen a lángok martaléka lett. A kozákok ,ezenfelül Ampel Móric ház.á­, mely a falu közepén áttolt és amelyben an­nak idején Vopovicsi, Demeter, cs. .és kat. . jegyző lakott,­valamint ez utóbbinak legnagyobbrészt még a házban levő berendezési tárgyait felgyújtották és teljesen­ elhamvasztották. Az őrültek médiára dü­höngő kozákok Menczyt­ Sámuel­ lakóházat és ösz­­szes gazdasági épületeit is felgyújtották, úgy hogy minden ott égett. Több más helységben is is­eg­­kisérelték a kozákok a lakosok ingatlanainak fel­­­­gyújtását,, és­­csak hosszas kérésre és körryörgésre áttoltak ki a vad hordák szándékából. A Raren­­cankáról Oknába vezető­­ vasútvonal több­i pontján a síneket, néhány hidat és­ viaduktot a kozákok robbantásokkal erősen­­ megrongálták.­­ Czinkcv és Zasztavna vasúti állomásait teljesen elhamvasz­­tották. A Nordd. Alig. •Ztg. az oroszok dumdu­m­­, golyó használatával kapcsolatban a­­ következőket írja: A Preobracsenszki-ezredből elfogott egyik orosz katonát Johannisburgbarg június 28-án, a fog­lyok kihallgatása folyamán, a többi között a kö­vetkezőket mondta: Láttam,­ hogy . egyik . tisztem, Vanszolovics főhadnagy, 15 töltény hegyét levágta , és e töltényeket maga., lőtte ki. .Más katonáknak-'-!*' megparancsolta, hogy ugyanígy cselekedjenek. A liszteknek eme parancsait magam" ,hallottam. Lát­tam azután, hogy két katona levágja a töltény he­gyét. Erre esküt tehetek. A fogoly ezt önszántából, minden kényszer és befolyásolás nélkül vallotta. A törökök harca A Dardanellák frontján a szövetségesei offenzívája ismét megálloit. A szárazföldi csa­patok három­ napon át támadnak az égésű arcvonalon, heves rohamokat intéztek a tö­rök jobb- és balszárny ellen s a centrum ár­kait is megkísérelték megközelíteni. A front minden, szakaszán a törökök kerültek fölénybe s visszaverték a szövetségeseket. Sedil Bahr­­tól délre -re az előző napi harcok sikertelen­ségei ellenére is — koncentrált támadást in­téztek a török állások ellen. Eiz a támadás is meghiúsult. A főhadiszállás jelenti: A Dardanellák arcvonalon június 30-ára és július 1-én Ariburnunál semmi jelentős ese­mény nem történt. Három , nagy, ellenséges hajó, amely arra­felé közeledett gőzbárkákkal és egyéb kisebb járművekkel folyton szállí­totta a sebesülteket. Bár ezek a járművek, amelyek a sebesülteket a nagy hajókra vitték, nem viselték a kórházhajók jelvényeit, még sem tüzeltünk rájuk. Sedil Bohrtól délre el­lenséges támadásokat, melyek három napi nagy előkészületek után indultak meg, szívó­san­­ ellenálló csapataink teljesen visszaverték. Az ellenség újabb tetemes veszteségek után visszamenekült régi állásaikba. A­­július else­jére virradó éjszaka és július elsején ennek a szakasznak jobb- és balszárnyán tovább foly­tak a jelentéktelen lövészárok-harcok. Július elsején este a tengerszorosok felé előretolt üte­geink meglepő tüzelést kezdtek az ellenséges táborra, ezzel nagy hatást értek el és egy el­lenséges üteget elnémítottak. Ezen felül egy teli­találatunk megsemmisített egy ellenséges tarackot, valamint elpusztított nagyszámú ka­tonát és nagy tömeg marhát, melyek a közelben voltak. .A többi arcvonalon semmi jelentés nen­ történt. • Konstantinápolyból megerősítik, hogy azokat a török csapatokat, amelyek Mydia és Kirkilissze közt álltak, tényleg visszavon­ták, miután a Boszporusz elleni orosz­­invázió­­ját nem­ tartották. Ezek a csapatok most mind a Gajlijjpli félszigetre kerülnek és­ erős táma­dásba­ fognak­­ kezdeni a szövetségesek ellen, akiket ki akarnak, teljesen szorítani, a félszi­getről. Szun imai jelentések szerint ott újabb banda tűnt fel, amely két bárkán a Porani partnál partraszállást kísérelt meg. Tíz ember közülük életét vesztette,, a többi elmenekült. . Előző este egy angol torpedózott egy közeli török hálónál örtábori gyengén bombázott. A kopenhágai Tidende szerint az entente­­hatalmak a Dardanellák előtt súlyos vesztesé­geket szenvedtek. A legutóbbi napokban ott ví­vott harcok az egész háborúnak legveszteség­­teljesebb és legborzalmasabb harcai közé tar­toznak. A szövetséges csapa­toknak hiábavaló áttörési kísérleteit 11.000 halottal­ és legalább még egyszer annyi s­ebesülttel kellett megfizet­­niök. Az Idea Nationale az angol cenzúra miatt igen nagy... késéssel jelenti Alexan­driából, hogy a Szuez-csatorn­ában való török támadások idején a törökök elsü­­lyesztettek egy 10.000 tonnás hajót és ez­zel megakadályozták a csatornában a hajóközlekedést. Mikor a török támadá­sok veszedelme elmúlt, megkezdődött az akadály eltávolítása. A munka befejező­dött és a hajózás a csatornában ismét le­­­­bonyolítható. Szaloniki-i jelentések szerint. A szövetsé­ges csapatoknak a török hadállások elleni leg­utóbbi rohamai alkalmával a francia tiszti­karban nagy elégedetlenség kapott lábra, mi­vel a franciák­­meg vannak győződve, hogy az angolok az oka annak, hogy oly műveleteket kezdtek, melyek végrehajtására nem állottak elegendő erők rendelkezésre. A francia tisztek nyíltan kijelentenék ezt az angoloknak és meg­mondották nekik, hogy az ő csapataik Francia­­országban jobb szolgálatot tehetnének, mint ami Gallipoli-félszigeten vár reájuk, t. i., hogy céltalanul elvesznek. Vasárnap

Next