Világ, 1915. szeptember (6. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-05 / 247. szám

VILÁG 1915. szeptember 5. 11 Végig a harctereken Minden orosz ellenállás ideiglenes értékű csaik! Ez bebizonyosodott a keletgaliciai orosz erőfeszítéseknél, melyek előbb a Strapánál, majd Zalescetól északra és Bródytól keletre és tegnap a Szeret­nél próbálták meg előnyomu­lásunkat feltatóztatni A Sferypától a Szeretkig kergettük őket, ott ellenállottak, de ma már pflanzer-Baltin csapatai a Szeretk keleti part­ján állanak. A dubnó—zalosce—bródy­ i ellen­állás új vonalát Böhm-Ermolli hadserege több ponton áttörte. Az orosz déli hadsereg tehát hiába kísérli meg, hogy saját sorsát irányítsa, sorsának a szövetséges seregek urad már. Hofer mai jelentése így részletezi a helyzetet: Meg­­állapítja, hogy az orosz sereg egész arcvonalán a Tryptat-mocsaraktól (Polézia) a Dnyeszterig heves ellenállást fejtett ki, de ezt az ellenállást több ponton hatamas sikerrel megsemmisítet­tük. J­ubnától nyugatra még áll a harc, de az oroszok helyzetére itt elhatározó lesz Beh­m- Ermolili hadseregeinek a brody-i Szalesce­­vonalon aratott győzelme. Ez a hadsereg itt nagy lendülettel törte át több ponton az ellen­séges frontot, 1200 oroszt, 6 tisztet, köztük egy ezredest is, elfogott. Az orosz front áttörése után most már Dubnó ellen nyomulhat. Az in­nen délre eső terepszakaszon Bothmer tábor­nak az élvon­alán, Tarnopol és Tremblova előtt aránylag, nyugalom van. A Szeret­ keleti part­ján álltak föl azo­k az orosz csapatok, melyek a Sztrypánál tanúsított rendkívüli erős ellen­állásuk után magveretni, visszavonulni voltak kénytelenek. Előrenyomulásunk feltartóztatása azonban távolról sem sikerült itt annyira, mint a Strypánál. Heves harcok közt sikerült Pflan­zer Baltin seregének a Szereth alsó folyásánál és a Szereth torkolatánál átkelni a keleti partra és ott erős állást foglalni el. Az ellenségtől itt elvették csapataink a­­Stoferia-magaslaton kiépített erős hadállásait és 0O0 főnyi legény­­­­séget fogtak, el. A saját erejére utalt déli orosz­­ hadsereg helyzetének megítélésénél nem sza­­­bad figyelmen kívül hagyni, hogy Puhalla­h hadserege nemcsak nyugaton támadta az orosz­­ várháromszöget, de Köveitől keletre való elő- s nyomulással bizonyos mértékig a bekerítettség áll fönn a déli orosz hadseregre nézve. Az oroszok nagy erősítéseket vittek­­— Kovnó és Grodnó védőseregéből — a Dunamenti harcvonalra. Nemcsak Rig­át, Dünaburgot, Vilnát akarták és akarják ott megmenteni, de mindazoknak a végzetes kö­­­­vetkezményeknek az elhárítását akarják itt elérni, melyek a német frontnak a rigai öbölig, illetve Keleti-tengerig való terjeszke­désében rejlenek. Az oroszok addig fen tud­ják tartani azt az illúziót, hogy az orosz visszavonulás nem az ellenség által diktált menekülés, hanem egy gondolatnak a meg­valósulása: az új alkalmas állásokig való visszavonulás és kitelelés szándékának ke­resztülvitele. Riga eleste után csak Reval nyújt északról biztosított támaszpontot egy esetleges orosz frontnak, mely lefelé valahol a Dnyeper mentén Kieven át Odesszág nyúlik. Ez a hátsó front azonban oly messze van, hogy az üldözött orosz hadsereg csak töredé­kekben érkezhet oda. Below hadserege, nagy küzdelmet vívott a Duna folyón való átkelésért. Napok óta állt Friedrichstadt megerősített balparti híd­fője előtt kemény harcban. Tegnap azt a köz­lést adta ki a német hadvezetőség, hogy né­met lovasság rohammal elfoglalta a lenne­­vadei megerősített hídfőt és egy pillanatra ugy látszott, hogy itt fog megtörténni a Dunán való nevezetes átkelés. Ma azonban Below ura a friedrichstad­ti balparti hídfők­nek és most a folyón való átkelés kierőszako­lása következik. Ugy itt, mint a jobbparti ál­lások elfoglalása, a Riga felé való vonulás elé az oroszok igen nagy akadályokat fognak gördíteni. Óriási csaták színtere lesz a Duna jobbpartja, ahol a világ sorsának egy döntő fejezete játszódik le. A Vilnától nyugatra ví­vott súlyos harcok, melyekkel az oroszok fel akarják Eichhorn seregét tartóztatni, most még jobban megérthetők, mert ha délen Vilna, északon Riga elesett, akkor a vilna- rigai vonal és vele Dünaburg is válságba ju­tott. A friedrichsstadti hídfőnél vívott harcok mértéke a nagy fogolyszám is. A német csa­patok 37 tisztet és 3322 főnyi legénységet fogtak el. A Vilna helyzetének megkönnyítésére ví­vott harcokat az oroszok ma is folytatták a Velija folyó mindkét partján, igen sok halot­tat vesztettek, sebesültjeik száma is nagy. Grodnó elfoglalásának körülményeiről tudtunk ma meg egy pár részletet. Grodnó már a tegnapi jelentés szerint a németek ke­zében volt. Grodnó elfoglalása a nyugati külső erődvonal birtokbavétele után megro­han­ással történt, amit a belső erődöknek ma­gához a várhoz való helyzete is magyaráz azonkívül, hogy az oroszok a várat kiürítet­ték. Grodnóban és Grodnó körül még voltak harcok, de az oroszok mindenütt vereséget szenvedtek; most már nemcsak a jókor hátra­felé indított védősereg, hanem a feltartóztató csapatok is visszavonulóban vannak kelet felé. Ma már a vár összes erődeivel a német csapatok birtokában van. Grodnó elestekor 6 nehéz ágyú és 2700 fogoly maradt a győ­zők kezében. Most már Grodnótól keletre is üldözés folyik. Grodnótól a bialovicskai er­dők északkeleti széléig Gallwitz hadserege az ott védelemre felállt orosz csapatokat meg­támadta. Az üldözés legnevezetesebb területe a Pruzany vidékétől keletre fekszik. A hivatalos jelentés adataiból az látszik, hogy nemcsak a breszt­minszki vasútvonal, de a breszt­­pinszki vasútvonal mentén is vannak orosz csapatok visszavonulóban. Az előbbi vonal a felső Jasielka mocsárvidékén, az utóbbi a Tripjat-mocsarak (Polézia északi felén) húzó­dik át. Az üldözés is két irányú, egy északdéli vonalú, ezen haladnak arcélükkel kelet felé a bajor herceg seregi Im Mackensen balszárnya. A bajor herceg csapatai — a déli szárnyon Kövess serege — a Pruzany­tól északra az ottani mocsárvidék átjáróiért harcolnak még, délebbre Mackensen­­ balszárnya a Jasielka mellett Bereza-Kartuskánál az ott magát még tartó ellenséggel áll harcban. Az említett északdéli front túlhalad dél felé a breszt­­pinszki vonalon, ahonnan kelet felé nyomul a Polézián át az ellenség nyomában Macken­sen jobbszárnya. Ez Pinszk előtt 60 kilomé­terrel Drohicinnál kelet felé vetette vissza az ellenséget. Úgy a Pruzanynál, a Jasielka men­tén, mint a pinszki vasúti vonal mellékén a Polézián való átkelés a legsúlyosabb követel­ményeket támasztja seregeinkkel szemben. •­ Az olaszok harci tevékenysége szembe­tűnő módon alábbhagyott. Ezt állapítja meg Hofer mai jelentése. Az új olasz offenzívában egyszer már állott be szünet. Akkor volt ez, amikor a tíznapos isonzói csatában az olaszok rettenetesen véres veszteségeket szenvedtek és úgy látszott, hogy elérték erejük maximumát. De akkor a pillanatnyi ellanyhulás csak addig tartott, amíg­ új erősítéseket vontak a frontra. Azóta újra erőre kaptak az olasz támadások és nemcsak régi rohamfrontjaikon törtettek ál­lásaink ellen, hanem kiterjesztették heves rá-Én sosem tartottam magamat esztétának,­­ha az esztétaság naivitást vagy érdekeletlen­­séget jelent minden egyébre vonatkozóan, mint a költői vagy művészi dolgok. De an­­­­­nyira esztétának csakugyan hiszem magamat, hogy semmiféle fejtegetésem ne kelthessen olyan benyomást, hogy én a költészet s a művészet ellen s a szépség fontossága ellen fordulok. Nem, én csak a tudatlanság, a mű­­veletlenség s a felszínesség ellen érvelek. S éppen minálunk, éppen a mi országunkban, hol amily igaz tisztelt ellenfelemnek ebbeli megfigyelése, hogy nem vet fel bennünket az esztéta érdeklődés, annyira tipikus az a ké­nyelemszeretet, mely mikor kultúrkötelessé­­geket kénytelen végre érezni, azt a művelt­ségi formát szerzi meg, úgyahogy, mely elő­tanulmányai szerint legkevesebb fáradsággal hozzáférhető é­s egyúttal megváltottnak érzi magát minden egyéb iránt való érdeklődéstől s minden egyébbel való vesződségtől, ha csak­ugyan elolvasott egypár költőt s megnézett né­hány múzeumot. Ez, írtam én, elég volt, mű­veltség volt és kultiváltság volt olyan száza­dokban, szinte a múlt század elejéig, mikor csakugyan alig volt egyéb kultúrterülete az emberi munkának, mint az esztétikum. De abból a tényből, hogy azóta „a kultúra már nem áll pusztán irodalomból és művészetből s hogy az emberi munkának még ezen kívül sok oly területe van, mely érdeklődésünkre számot tarthat“, abból következnie is kell va­laminek annak számára, hogy ma mit nevez­hetünk műveltségnek, ahhoz képest, hogy ak­kor mit nevezhettek annak,­­ de még, bi­zony, annak számára is, hogy mi jelentősége volt akkor a társtalan esztétikumnak, s mi je­lentősége lehet ma, mikor csak egy kultúr­­terület a többi mellett. Én nem azt mondom, hogy költő vagy művész ma már nem lehet vezére a világnak. De igenis mondom, hogy le­het ma már is vezére a világnak, mint költő és művész. Sőt talán hozzá tehetem, hogy ma már aszerint lehet költő és művész vezére a világnak, amennyire egész egyéniségét áthatja ez a tudat — vagy, hogy tisztelt ellenfelem pszicho-fiziológus figyelmeztetését értéke sze­rint honoráljam: amennyire egyénisége a priori harmonizál azzal a ténynyel, hogy a világon ma már egyéb szépség is van, mint a­ szépség. Követelnem ezt a költőtől nem le­het, diktálnom az ő költészetét nem lehet, mert a költő nem határozhatja el, hogy ő milyen legyen s­őt mi érdekelje, s nem tö­kélheti el, hogy mi találtassák költészetében. De nekem, közönségnek szintén meg vannak az én jogaim. Az egyik, hogy csak vezérnyi egyéniségek hassanak rám, akár költők, akár nem költők. A másik, hogy olyan nevelést kö­veteljek, melyben mindenki, közönség úgy, mint költő, esztéta úgy, mint utilitárius min­deneknek tiszteletében és megértésében nevel­­­kedik, amik ma az emberi munka területei, az emberi kiválóság kiéledési lehetőségei. Való, igazi művész nem megy erre a pályára, mint ahogy az átlagos jogvégzett megy ügy­védnek vagy bankhoz — de igazi ügyvéd vagy bankember sem megy így­ ügyvédnek vagy bankhoz. S van úgy művészi, mint ügyvédi tehetség olyan, melyet hát éxéb­en a művészet vagy az ügyvédség inspirál, de olyan is, melynek általános és sokfélére alkal­m­­as lelki képességét a kiélési és ér­vényesülési lehetőségek inspirálják, me­lyeket a művészség vagy az ügyvédség nyújt. Egészen bizonyos, hogy olyan egyéni­ségek közül, amilyenek a középkorban teo­lógiára, a tizenkilencedik század derekáig irodalomra s művészetre adták magukat, ma jó hatvan százalék egyéb, bocsánat az orde­náré szóért: foglalkozásra menne — s talán, nem is mind értéktelen százalék. S az is bizo­­­nyos, hogy a vezényi művészek és költők ál­talános és sokféle érdeklődésű egyéniségek voltak s valósággal megható például Goethé­ben szinte a természet magpazarlásával ta­lálni célzásokat, rejtettségeket, érintéseket, sej-.j

Next