Világ, 1915. október (6. évfolyam, 273-303. szám)
1915-10-10 / 282. szám
Vasárnap világ 1915. október 10. «) Pénzügyi emancipációnk írta: dr. Bernát Ottó A berlini Bank-Archiv legutolsó száma nagyon érdekes összeállítást közöl arról, mibe került a háború első esztendeje. Közli nemcsak azt, hogy mennyi kölcsönt vettek fel a hadviselő államok,hanem azt is, hogy mennyit vettek fel a semlegesek; szóval, hogy még ezek is minő óriási összegeket voltak kénytelenek arra fordítani, hogy semlegességüket megvédelmezhessék. Az ember feje szédülni kezd, mikor ezeket a milliárdokat látja maga előtt. Pedig ezekben a számokban nincs is benn mindaz, amit a háború megemésztett. Nincsenek benn azok az összegek, melyek adókból folytak be, amelyeket az államok a pénztári készleteikből költöttek ; azok az összegek, amelyeket a rekvirált anyagok és felszerelések ellenében adott nyugták kitesznek. Csakis azok az összegek, amelyeket az államok nyílt és ellenőrizhető kölcsönműveletek útján szereztek meg, bezárólag ez év augusztus elsejéig. Tehát nincs benn a harmadik német hadikölcsön; nincs benn Angliának mostani amerikai kölcsöne; Ausztria és Magyarország is most fogja kibocsátani a harmadik hadikölcsönét; a francia képviselőház most szavazott meg egy uj öt milliárdos hadikölcsönt; Olaszország is most szaladgál, hogy valahol kölcsönt kapjon s a tegnapi lapok írtak egy uj román és görög kölcsönről. Végül nincs benn Oroszországnak most felveendő kölcsöne, mely felett Bark Londonban már hetek óta tárgyalt, habár egyelőre eredménytelenül. A háború első esztendejében, Ausztria és Magyarország 6.816 millió márkát, Németország 13.589 millió márkát, Franciaország 13.901, Anglia 25.294, Oroszország 16.821, Olaszország 2.156, Belgium 610, Montenegró 0.4, Szerbia 97.3, Japán 61.3 millió márkát vett fel kölcsönképpen, tehát a hadviselő államok adóssága egy esztendő alatt 81.458 millió márkával, nyolcvanegy és fél milliárddal növekedett. A hadviselő államok összes adóssága a háború előtt 143 milliárd márka volt, a háború első esztendejének végén 224 milliárd márka. Oroszországé 88%-kal, Angliáé 76%kal, Németországé 64%-kal, Franciaországé 52%-kal, Ausztria és Magyarországé 42%-kal emelkedett ezalatt az egy év alatt. • De a semleges államok sincsenek jobb helyzetben. Svájc 290 millió frank, Hollandia 637 millió forint, Svédország 179 millió korona, Norvégia 59 millió korona, Dánia 163 millió korona, Románia 160 millió lej, Görögország 69 millió frank, Bulgária 324 millió frank kölcsönt volt kénytelen felvenni katonai felszerelésekre; ez is majdnem négy milliárd márkát tesz ki. És ezek a rengeteg összegek már mind el vannak költve, mert hisz minden állam éppen most foglalkozik új kölcsön tervekkel, hogy a háború további és pedig napról-napra fokozódó, költségeit fedezni tudja. Ha egy esztendő előtt azt mondta volna valaki, hogy lehetséges ilyen óriási összegeknek előteremtése, minden szakember a szemébe nevetett volna. Nemcsak azért, mert nem hittük, hogy ilyen óriási összegek mobilizálhatók legyenek, hanem nem hittük, hogy a gazdasági életből, hacsak aránylag rövid időre is, ki lehessen vonni enynyi pénzt, anélkül, hogy ezzel a termelésben a legnagyobb válságot idézzük fel. Hogy ez lehetséges volt, ezis egyike a háború nagy tanulságainak s ez is egyike azoknak a tapasztalatoknak, amelyek a háború előtt vallott elméleteinket alaposan megbolygatták. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy a háború előtt minden állami kölcsönkibocsátást megelőzőleg minő feszültség állott be mindig a hazai pénzpiacon. Pedig a kölcsönök összege mindössze csak néhány százmilliót tett ki s ennek legnagyobb részét is mindig a külföldön szereztük meg. Mennyit kellett tárgyalni, s minő óvatosan kellett eljárni, nehogy a hazai termelés számára szükséges tőkék elvonassanak s nehogy az állam a kölcsönkeresésben, mint versenytárs lépjen fel a gazdákkal, az iparosokkal és a kereskedőkkel szemben. A kamatláb a pénzpiacon már jó előre emelkedett, s a jegybank kimutatásaiban részint a váltótárca növekedéséből, részint a girószámlák csökkenenéséből mindig világos képetnyertünk arról,, hogy egy-egy kölcsön, amelynek pedig csak elenyészőkis része keresett elhelyezést a hazai piacon, a tőkemozgalmat mind kedvezőtlenül befolyásolta. Most pedig, mikor nem is százmilliókról, hanem milliárdoikról van szó, s mikor ez a rengeteg összeg is teljesen a hazai tőkerezervoárból vétetik el, ennek egyáltalán semmi kedvezőtlen hatását gazdasági életünkben nem érezzük, s nemcsak, hogy a gazdasági termelés számára szükséges pénz nem lesz észrevehetően kevesebb a piacon, hanem még hiteldrágításra, vagy hitelkorlátozásra sincs szükség. Azt mondhatjuk, meg sem érezzük, hogy az államnak milliárdokat boncsátunk rendelkezésére. Ez annyira érdekes jelenség, hogy érdemes felette gondolkozni, mert belőle sok mindent megtanulhatunk, amit a háború után is értékesíthetünk. . A háború előtt mindig az volt a felfogás, hogy minél több idegen tőkét kell bevonni az országba, mert ily módon idegen tőkével fejleszthetjük a magunk termelését. Meg volt ennek az álláspontnak a helyes és a helytelen oldala. Helyes volt mindenesetre az alapgondolat. Mert kétségtelenül kedvező az, ha idegen tőkét olcsón kölcsön vehetünk s azt a hazai gazdasági életben elhelyezhetjük, amely ily módon akkora közvetett és közvetlen hasznot hajt, hogy nemcsak a külföldi tőke kamatát és amortizációját tudjuk abból kifizetni, hanem még felesleg is marad számunkra. Emellett a külföldi tőkének segítségével itthon munkaalkalmakat is teremthettünk, a lakosság egy részének megélhetését is biztosíthattuk, s ezek, mint fogyasztók és adófizetők, az állampénztárnak is hasznot hajtottak. Ez az állapot azonban a valóságban nem volt ilyen idillikus. A külföldi tőke is mindig ott keres elhelyezést, ahol a legnagyobb haszonra számíthat, tehát mindig nagyobb és nagyobb kamatozást kellett a külföldi tőke számára biztosítanunk. Ennek a nagyobb kamatbiztosításnak nemcsak a kamatláb emelése a módja, mert hisz könnyű átlátni, hogy ha a kibocsátási árfolyam alacsonyabb, szóval ha a papírjainkért a névértékeknél kevesebbet kapunk, akkor a tényleges kamatozás nagyobb, mint a névleges ka! A bombázott Görzben Sajtóhadiszállás, október 4. A Világ haditudósítójától Görz — vagy ahogy az olaszok oly sok forró vágyakozással nevezik — Gorizia irridenta — puskalövésnyi távolságban él a front mögött. Nem azt mondom, hogy „van“ a fronti mögött, „fekszik“ a front mögött. Görz puskalövésnyi távolságban él a front mögött. Autók, kocsik száguldanak az utcáin, pompás boltjaiban vevők sürögnek, a piacán vásárolnak, a villanyfényben úszó márványasztalos, plüss-diványos kávéházaiban újságot olvasnak, kapucinert isznak az emberek, esténként elegáns hölgyek sétálnak a Corson, a kitűnő hotelekben vendégek laknak, a restaurantjaiban olyan étlapot tesznek eléd, amely a változatosságával meglep, az olcsósága miatt pedig csendes káromkodások közben Budapestre gondolsz, az utcái éjszakánként pazar fényárban úsznak, nappal pedig szorgosan járnak dolgaik után az emberek, legfeljebb arra vigyáznak, hogy melyik oldalon sétáljanak. Mindez puskalövésnyi távolságban a front mögött. Reims, Ypern, Arras, Dixmuiden, Jaroslau, Przemysl nem voltak olyan fantasztikusak, nem éltek olyan különös, furcsa, elmondhatatlan életet, mint Görz. Görz zavartalanul és szabályosan él puskalövésnyi távolságban a front mögött. A városban örök tavasz van, a betegmellnek Mekája volt a verőfényes és azonos Gorezia, finom villái között finom vendégek keresték a tél alatt is a nyarat, az életének kairói stílusa volt és regényes szerelmek nyíltak illatos gesztenyefák alatt. A füstös, verejtékes életben paradicsom volt Görz, a gyárak, kaszárnyák, munka városai közöli virágoskert, amikor hó hullt a hegyekre és a Doberdón hóra fütyült, itt akkor is a napfény mosolygott, mikor másutt eső volt, ősz és csatakos, sáros utcák, itt akkor is tavasz pompázott és Görz most sem hagyja magát. A napfény és tavasz kényeztetett kegyence a háború, gránát, shrapnell, puskagolyók és halálhörgés közepett sem adta fel háztartását és mulatságait, selyem ruháját kényesen felemelte kissé, hogy a vér ne ejtsen rajt foltot és él tovább. Görz a világháború legérdekesebb városa. S’ ha még oly triviális is ez az „érdekes“ szó, ki kell tartanom mellette. A bábomnak vannak borzalmai, a háború végzetes és kegyetlen, a vér és halál sebet éget a lélekbe, Görz azonban a halál szomszédságában, csatatérrel és lövészárkokkal, a parkjai és krizantémumtól díszes ablaki alatt is csak érdekes. Érdekes, mint egy csodszép hölgy, aki valami exotikus város exotikus halljában ül és valami mókás maharadzsa tüzes bókjait hallgatja. Ha majd húsz esztendővel a békekötés után megiródik a háború nagy regénye, Görzről szól benne a legizzóbb, legszínesebb fejezet. * Meg sem próbálok Görzről írni. Az olaszos, erkélyes villáiról, a lapostetejű renaissance palotáiról, a szőllőkerttetről, az allééiról, a nemes gesztenyefáiról, a ciprusfás temetőjéről, ahol a halál arcának borzulását is megenyhül a sírok és emlékek szépsége, a Török Mary villájáról, amit a khedire építtetett szépséges hitvesének. Görz olyan szép, kedves, tiszta, stílusos, hogy fáradt és a háború képeitől feldúlt agygyal, beteg szívvel nem szabad beszélni róla. Legfeljebb csak arról, hogy él mostanság, a csatatér szomszédságában a napfény és tavasz csodálatos városa, ahol megtanulja az ember, hogy élet, öröm, boldogság, egészség minden csak végzet, meghatározottság s ahol szinte gyerekes teljességgel és közvetlenséggel érezni, hogy senki sorsát el nem kerülheti. Görz fölött fütyülnek a mi ágyúink golyói* * Görz fölött süvöltöznek az olasz golyók, a Giardino Publico sétányain a gépfegyverek és puskák golyói fütyülnek és itt senki sem fél. it£ mindez megszokott, a téren, amely fölött tegnap shrapnell pukkant, gyerekek játszanak, az üzletben, amelynek redőnyét golyó ütötte át, női ingeket árulnak és a ház ablakából, amelyet gránát sebzett meg, a szobalány hajol ma ki, körülnéz, hogy nincs-e a közelben rendőr és hamarosan kirázza a portörlő rongyot, hogy jó észre ne vegye valaki. Az élet a végzet és véletlen kezében van, mindenki sorsa predesztinált és a hotel portása, akitől kérdem, hogy a sarokszobában kétfelől kaphatok-e golyót, a világ legtermészetiebb hangján azt feleli: — Hogy tudjam azt uram, mi van rólad megírva a végzet könyvében? A kávéház nagy tükörablakát shrapnellgolyója lyukasztotta át és a vendég, aki nyugodtabban iszsza kapucinerjét az ablak mögött, fel sem néz az újságjából, ha golyók fütyülnek a város fölött. — A terrasszon tán veszélyes lesz — mondja a vendéglős. — Das ist Bestimmung, — az végzet dolga — mondja a vendég és a tekintetével gyöngéden simogatja végig a terrassz pálmáit, fikuszait és fügefáit. Bestimmung, végzet, predesztináció: sehol nem érzi olyan mélyen ezeknek a szavaknak az értelmét, mint itt. * A Via Danten egy olasz állampolgárnak van egy palotája. A hadüzenet előtt két nappal elhagyta Görzöt, visszament Olaszországba, bevonult az olasz hadseregbe talán épp füv