Világ, 1919. november (10. évfolyam, 123-148. szám)

1919-11-19 / 138. szám

2 1919. november 19. VILÁG lépni egy Huszár-kabinetbe és azt kívülről sem támo­­gatják. Bárczy István beszélt ezután, aki kijelentette, hogy a demokraták se tartják megnyugtatónak Huszár miniszterelnökségét és azt nem is fogják tá­mogatni. Bárczy után K­iesswein Sándor bejelentette, hogy ő ugyan jobban szerette volna­, ha Apponyi lett volna a miniszterelnök, de megnyugszik Hu­szár miniszterelnökségében is. Most Apponyi szólalt fel és sir George Clerk megbízásából közölte a jelenlévőkkel, hogy az en­­tente hajlandó volna elismerni Huszárt, mint mi­niszterelnököt. A következő szónok Andrássy volt, aki azzal kezdte felszólalását, hogy különösnek találja a ke­resztény pártok részéről, hogy nehézségeket­­gördíte­nek Apponyi miniszterelnöksége elé, aki egy életet töltött el a keresztény és nemzeti irány szolgálatá­ban. Majd most már meglehetősen indulatosan foly­tatta. . .­­— Különben sem értem az egész dolgot. Mi itt tegnap abban állapodtunk meg, hogy mára „ közük velünk, hogy Friedrich hajlandó-e tá­vozni. Igen, vagy nem. És ha igen, akkor to­vább fogunk tárgyalni Apponyi miniszterelnök­ségéről. Erről volt szó és semmi másról. Min­denki abban a meggyőződésben ment tegnap haza, hogy, ha Friedrich lemond, Apponyi lesz a miniszterelnök. Erre ma az urak idejönnek, közlik velünk, hogy Friedrich hajlandó eleget tenni az entente akaratának, de egyben ma­gukkal hoznak már egy új miniszterelnököt is. A mi tegnapi megállapodásunk, amelyhez én ragaszkodom, nem így szólott. Ha Friedrich távozik, nem jöhet helyére Állás, mint Apponyi. De ettől függetlenül is meghiúsítja Huszár mi­niszterelnökségének lehetőségét az a tény, hogy a szocialisták nem hajlandók támogatni. Lássák már végre be az urak, hogy az entente nem is­mer el egy olyan kormányt, amelyben a szociál­demokraták nem vesznek részt. Andrássy beszéde a jelenlévők között nagy iz­galmat váltott ki. Közbeszólások hangzottak el és mels ellenmondásokkal kísérték megállapításait. Andrássy után gróf Bethlen István szólalt fel, aki nagyjában megismételte azokat, amiket An­­­drássy mondott és újból kijelentette, hogy miniszter­­elnökségre csak Apponyi alkalmas. Most egy körülbelül kétórás vita indult meg arról, hogy lehet-e és kivánatos-e Apponyi minisz­terelnöksége. Bethlen után különben maga Apponyi is fel­szólalt és azt mondotta, úgy látja, hogy az ő kor­mányelnökségének a keresztény pártok részéről el­háríthatatlan akadályai vannak. Apponyinak Huszár válaszolt és kijelentene, hogy a maga részéről nem áll útjába a megegye­zésnek, sőt arra is hajlandó, hogy ennek érdekében eljárjon a keresztény pártoknál. A helyzet azonban az, hogy őt egyelőre köti a minisztertanács határo­zata, amely úgy szól, hogy ő próbálja meg a kibon­takozás megteremtését. Tekintetbe kell venni azt is, hogy a keresztény­ párt ragaszkodik eddigi vezetői­hez és már nagy áldozatot hoztak azzal is, hogy belenyugodtak Friedrich távozásába. Ha most őneki is vissza kellene lépni, ez egy újabb megráz­kódtatást jelentene a pártra nézve és esetleg azt az érzést keltené a párttagokban, hogy eltérés történt a keresztény iránytól. Most újból Apponyi szólalt fel és kijelentette, hogy miután látja, hogy a keresztény pártoknak aggályai vannak vele szemben, nem vállalja a kor­­mányelnökséget. Huszár igyekezett megnyugtatni Apponyit, viszont Rubinek és Ereky azt hangoztat­ták, hogy az sem biztos, hogy Apponyit el fogja-e ismerni az entente. Erre Bethlen István szólalt fel újból és most már határozottan feltette a kérdést, hajlandók volnának-e a keresztény pártok Apponyit elismerni, feltéve, hogy ő ezek után még vállalná a kormány vezetését. Most azután kitört a vihar. Felállt ugyanis Ereky és azt mondotta, hogy tényleg helyes ennek a kérdésnek a precíz feltevése. Ő mindjárt meg is fe­lel rá. Minden kertelés nélkül kijelenti, hogy a ke­resztény pártok nem hajlandók elismeri Apponyit miniszterelnöknek és ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormányelnök az ő körükből kerüljön ki. Ereky kijelentése nagy konsternációt keltett. Apponyi izgatottan felugrott a helyéről és szemre­hányó hangon mondotta: — Ez őszinte és becsületes beszéd. Azonban ezt elmondhatták volna az urak az ülés elején is és ezáltal megkímélték volna a személyemet attól, hogy három órán keresztül egy vita középpontjá­ban álljon. Felkelt és kifelé indult. Követték elsősorban: gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, gróf Andrássy Gyula és Horthy Miklós fővezér. A konferencia többi résztvevői szintén kitódultak a tanácskozó teremből, de az előszobában ismét összegyűltek. Az előcsarnokban A konferencián történt eseményekről az első hírt Szmrecsányi György hozta, úgy kilenc óra táj­ban, az előcsarnokban tartózkodó újságíróknak. — Bárczy és Garami — mondotta — váratlan segítséget kaptak a Nemzeti Kaszinó részéről, amely­nek tagjai úgy látszik nem akarnak belenyugodni abba, hogy az uralom végképp kisiklott a kezükből. Fél tíz óra lehetett, amikor Apponyi alakja fel­tűnt a csarnok ajtajában. — Még mindég remélem, — mondotta munka­társunknak , hogy a megegyezés létre fog jönni. Nem sokkal utána bejött gróf Andrássy Gyula is, aki a Világ munkatársának arra a kérésére, hogy mondjon valamit a megegyezésről, azt felelte: A megegyezésről semmit se lehet mondani. Rakovszky István pedig hozzátette: — Arról igazán semmit. Rögtön utánuk Horthy Miklós fővezér jött. Munkatársunk őt is felkérte, hogy mondjon vala­mit. Erre a fővezér, kitérően és kedvesen moso­lyogva, csak annyit felelt: — Ssik a hó-Huszár Károly röviden ennyit mondott: — Én még mindig bízom a megegyezésben. Hol­nap megindítom a tárgyalásokat a pártokkal, ame­­lyek úgy hiszem hamarosan eredménynyel fognak végződni. " * A konferenciáról való távozásakor Lovásza Márton is nyilatkozott munkatársunknak: — Viharos tárgyalás után is szilárdul bízom a megegyezésben, amely azt hiszem már nem fog ma­gára sokat váratni. Apponyi távozása után Miután Apponyi, Horthy, Andrássy, Bethlen és Teleky eltávoztak a tanácskozásról, a konferencia többi tagjai is indulni készültek, mikor Hegedűs Lóránd felszólította őket, hogy ne menjenek széjjel, hanem folytassák a tanácskozást és próbáljanak maguk között megegyezni. Hegedűs felhívásának meg is volt az eredmé­nye, az ottmaradtak ismét bevonultak a tárgyaló­terembe. Itt újból Hegedűs vette át a szót és hivatkozott az ország érdekeire, amely a béke megkötését kí­vánja és kérte a jelenlévőket, hogy minden párt- és személyi érdek félretevésével hozzanak újabb áldo­zatokat, csakhogy létrejöhessen a koncentráció. ■:Szólott elsősorban a szocialistákhoz. Sok szenve­dést okoztak már eddig is a munkások az ország­nak. Ne vegyék magukra annak­­a felelősségét, hogy az ő magatartásukon dől meg a kibontakozás. Kérte Garamit, változtassa meg eddigi álláspont­ját és vegyen részt a kormány­ban, amelyet Hu­szár akar megalakítani. Felszólalt Huszár is és kijelentette, hogy ő is csak az ország érdekeit tartja szem előtt és haj­landó a szocialistáknak a legmesszebbmenő garan­ciákat adni, ha segítenek létrehozni a koncentrációt. Általában Huszár nagyon mérsékelt hangú ki­jelentéseket tett, amelyek után Garami és Bárczy is kifejtették véleményüket és hajlandóknak nyilatkoz­tak Huszárral kabinetalakítási tárgyalásokba bo­csátkozni. Végül is abban egyeztek meg, hogy Hu­szár a holnapi nap folyamán az egyes pártokkal külön-külön fog tárgyalni. A tárgyalásokat Garami­val fogja megindítani. Az izgalmas lefolyású konferencia ezek után egynegyed tizenegy órakor véget ért. Sír George Clerk nyilatkozata Sir George Clerk-nak a tegnapi pártközi konfe­renciát megnyitó beszéde a következő volt: L'raim! Ma délutánra ide kértem Önöket, m­ivel az a kívánságom, hogy Önök előtt és az Önök közvetí­tésével mihamarabb tisztázzuk a kérdést, amely ha­zájukat érinti. Bizonyára tudják, hogy a békekon­ferencia legfőbb tanácsa engem azzal­ küldött Buda­pestre, hogy a békét közvetítsem. Magyarországra nézve szükséges a béke, ugyan­csak békére vágynak a szövetségesek, de békét óhajt Európa is. Ámde a béke csak olyan feltételek mel­len köthető meg, ha annak tartósságáért kezességet vállalnak. Ebben a háborúban nem csupán Magyaror­szág szenvedett. A nyugati nagy nemzetek és az Egye­sült Államok is látták a szenvedést és pusztulást, megismerték ők is a veszedelmet és fájdalmat és le­írhatatlan borzalmak közepette ontották vérüket a férfiak. A nagy nemzetek elhatározták, hogy ameny­­nyiben hatalmukban fog állni, sem egyén, sem ál­lamférfiak, vagy valamely párt olyan politikát nem űzhet, amely hasonló összeütközésre vezethetne. A szövetséges hatalmak ezért kijelentik, ha Magyar­­ország velük békében akar élni, akkor bizonyságot kell szerezni afelől, hogy az ideiglenes kormány­zatnak, melylyel ők a tárgyalásokat megkezdik, olyan­nak kell lennie, amely nem csupán egy nagy politi­kai gondolatot egyesít magában, hanem abban egyenlő arányban képviselve kell lenni az ország valamennyi érdekeltségének, vagyis egy olyan kor­mányzatnak kell lenni, amely a választások sza­badságáért és pártatlanságáért­­ tökéletes kezessé­get jelent, mivel a választásoktól függ Magyarország jövő alkotmánya. A szövetséges hatalmaknak nem az a kívánsága, hogy egy olyan kormánynak egyen­gesse az útját, amely a magyar nép általános kí­vánalmaival ellentétben áll. Az a felfogás — amint én ezt tapasztaltam — hogy a szövetséges hatal­mak a keresztény nemzeti eszméket, amelyek Ma­gyarországot lelkesítik, ellenséges megnyilvánulásnak gondolnák, teljesen alaptalan. Röviden :a kormánynak munkaképesnek kell lenni, hogy biztosítsa a szabad, pártatlan és demokratikus választást. Akármilyen nagy is egy ország pártjának többsége, a szövetsé­gesek mégis azon az állásponton vannak, hogy az ideiglenes kormányzatban a kisebbségeknek is kép­viseletet kell nyerniük, ezért ez az a híd, amelyen át az elakadt Magyarország kikerülhet a kátyúból és ha kezdetben nehézségek árán is, de mégis ráférhet arra az egészséges és szilárdan megalapozott útra, amelyen a tartós bé­két és fejlődést elérheti. És engedjék meg nekem, hogy két súlyos téve­désre figyelmeztessem Önöket, azokra, amelyek egy nyilvánosságra került nyilatkozatban jutottak kife­jezésre. Nemrég azt hangoztatták, hogy­­a Magyar­­országgal megkötendő bék­e a szövetségesekre nézve még sürgősebb, mint az Önök hazájára. Kérem Önö­ket, ne ringassák magukat illúziókban. Bizonyos, hogy a béke mindnyájunkra nézve szükséges, azon­ban a szövetséges hatalmak viszonylag könnyebben elháríthatják azokat a kellemetlenségeket, amelyek abból származnának­, hogy Magyarországgal nem kötnek békét. Ki mondhatja el ezt Magyarországról Kérdezzék meg a pénzügyminisztert, kérdezzék meg a háziasszonyokat, akik konyháik számára sót se tudnak előkeríteni. A másik tévedés abban rejlik, hogy a szövetsége­sek Magyarország belügyeibe be akarnának avatkozni. Ez az eset nem áll meg. A szövetségesek azonban joggal mondhatják Magyarországnak: Ha nektek szükségtek van békére, akkor ezek a feltételek, ame­lyeknek teljesítésével tárgyalásokat kezdhetünk — egy ideiglenes koalíciós kormány, amely számunkra a szabajd, pártatlan és demokratikus választásra nézve kezességet ajánl fel. Én mindig azon a nézeten voltam, hogy Ma­gyarország belpolitikai helyzete és a külvilág kíván­sága között megtalálhatják a közös alapot és Ma­gyarország elismerését biztosítja egy olyan ideigle­nes koalíciós kormány, amely Magyarország összes­ségét képviseli és a béke biztosítása szempontjából is jelentősége van. Magyarország nagy néprétegének érzékenysé­gét teljesen elismerem. Bizonyára én volnék az utolsó, aki a keresztény és nemzeti érzés ellen küz­denek. Azonban országuk történetének ezen kri­tikus óráiban helyesen kell interpretálni a „keresz­tény" és „nemzeti" szavak jelentőségét. Ez személyi áldozatot követel. Mindez azonban még sincs jelen­tőséggel­ azokra a férfiakra nézve, akik hazájukat tényleg szolgálni akarják és felelősség csak azokra hárul, akik­ben áldozatot meghozni nem akarnak. Hogy is fest a mostani helyzet? Magyarország­nak immár három hónapja olyan kormánya van, amelyet a szövetséges hatalmak nem ismertek el. Szerda

Next