Világ, 1920. február (11. évfolyam, 28-52. szám)
1920-02-14 / 39. szám
Szerkztörés és kiadóhivatal V., Andrissy Mit 47. szám. Előfizetési árak Magyarországban: Egész évre 320 korona, félévre 110 korona, negyedévre 56 korona, egy bóra 30 korona. AVILÁG2 megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes színű ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. V f i i VILADr flIMetfsefc felvételnek ittdapertea * VTLéG kiadóhilvatalban. Blockner J. OjSti és Nagy, Jades és Tea Teulerer Gyula, Hegyi Lajos, stein Simon és Taa, Leopold Cornél, Schwaxn József, Sikray, Mesei Antal, Hesse Rudol, Belestein Bernit Bírd. irodákban. Bécsben s Hausenstein és Vogler, M. Dnkes Nácit, Rudolf Hesse. Berlinben RudoU Saiban, Berlin Hrv. uuter der Linden 40'ssa. XI. évfolyam Budapest, 1920 SZOMBAT február 14. 39-ik szám Lokomotivok A munka harcában a munka volt aa. offenziv^r*a tőke a defenzív fél két évtized óta^ ^^marci eszközöket tehát a munka kovácsolta és a tőke a munkásoktól eltanult fegyverekkel védte pozícióját. De csak a bérharc szélsőséges hullámvetése idején mert a tőke a legkegyetlenebb fegyverhez nyúlni: a viszszájára fordított sztrájkhoz, a krimicsauhoz, a gyárak munkaszünetéhez. Az állami üzemek pedig nem mertek egy ilyen antiszociális rendszabályhoz folyamodni, a háború előtt sem, amikor pedig a szocialista pártok még mindenfelé a szélsőbaloldal padjain várták az idők fordulását. És ma, tizennégy hónappal a berlini forradalom után, ma, amikor a szocialista Éber a német köztársaság elnöke, a szocialista Bemner a német birodalom kancellárja és a szocialista Paul Hirsch a porosz miniszterelnök. Németországban bezárták ajtajukat az államvasuli műhelyek, elbocsátották összes munkásaikat és csak azokat fogadják vissza, akik alávetik magukat az igazgatóság által egyoldalúan megszabott munkafeltételeknek. A független szocialisták természetesen friss erővel bélyégzik árulóknak a többségieket és a Noske-imádók pedig újból rajonganak a Scheidemann—Ebertpért józan gondolkodásáért, bölcs mérsékletéért. Valójában pedig csak az történt, hogy a többségiek meghajoltak egy abszolút kényszerűség előtt, természetesen akkor, vagy majdnem akkor, amikor már késő volt. Hiszen a forradalmak éve megmutatta, hogy a lekésés művészete nem kiváltsága a konzervativizmusnak, hanem minden politikai pártnak egyaránt erénye a késlekedés, az élet nagy követeléseivel szemben. A kényszerhelyzetet nagyon könnyű néhány statisztikai adattal kimutatni. Németország 17.500 üzemképes mozdonynyal kezdte és 15.200 lokomotivval zárta le a háborút. Az aránylag csekély csökkenést annak köszönhette a német közlekedési hogy a lokomotív gyárakat két éven át a háborút alatt sem vonták el rendeltetésüktől X XXXXXXXX X X X X X X X X X X X XXXXXXXX A fegyverszüneti szerződéstől követelt 2000 lokomotív kiszolgáltatása után még mindig 13.200 mozdony fölött rendelkezett Németország ami papiroson megfelel a békeállomány hetvenöt százalékának. A helyzet tehát tűrhetőnek tűnik fel, amíg nem vesszük figyelembe azt, hogy a békében tizenkilenc százalékát, 1918. novemberében azonban harminchárom százalékát tették ki a mozdonyparknak a vasúti műhelyekbe utalt, megrongált lokomotivok. Ez az arányszám hónapról-hónapra, majd hétről-hétre emelkedett, míg végül idén január negyedikén elérte a 46,8 és január tizenegyedikén a 47,4 százalékot. Tehát a vasúti közlekedést a békeéves- mozdonyparkjának alig egyharmadával kell lebonyolítani. A következményeket nem fölösleges részletezni. Németországban tizenkét napig szünetelt a személyforgalom, hogy a téli fagybekor vetkezése előtt lehessen a városokbaszállítani burgonyát. A sziléziai szénbányák termelésének elfuvarozása Berlinbe és az ipari centrumokba időnként, szinte teljesen elakadt, és a katasztrofálisan megcsökkent széntermelés idején, a füzetleír szobák, a hideg, takaréktűzhelyek korában egyik-másik bánya napokig szüneteltette üzemét, annyira felgyülemlett a szén, amely hiába várta az elszállítást. A mozdonyépítés újból feléledt már Németországban és tavaly decemberben százharmincnyolc új lokomotív kezdte meg szolgálatát. Dg ez nem oldhatta meg a nehéz problémát akkor, amikor már tízezerhétszáz mozdony várta a javítást a vasúti műhelyekben. Ma a mozdonyjavítás tempójának meggyorsításával áll vagy bukik a német indusztriális termelés. Németország gazdasági feltámadása, a német városok élelmezése és így természetes, hogy a néhány hónap előtt újonnan felállított vasutügyi minisztérium minden eszközt, latba vetett a megrongált lokomotivok üzemképességének helyreállítására. Történnek még csodák. Újságíró-s miniszter áll a német vasutügy élén: a Frankfurter Zeitung közgazdasági rovatának volt berlini tudósítója, Ocser, míg a forradalom nem szólította az állam szolgálatába. És Öcsert nem érte utól az újságírásból érkezett miniszter-kollegáinak végzete, akik rendszerint sokkal rosszabbul adminisztrálnak, amilyen jól kritizáltak. A békeévek hetvenezer munkása helyett fokozatosan százhetvenezerre emelte Oeser a mozdony,javítással foglalkoztatott munkások létszámát, a kijavított mozdonyok száma pedig fokozatosan csökkent. Tavaly Szeptemberben még hétszáznegyvennyolc volt a reparált mozdonyok heti átlaga, novemberben már csupán hatszázhatvanöt, november második hetében négyszázkilencvenhét és január első hetében mindössze háromszázkilencvi negy beteg lokomotív hagyta el gyógyultan a műhelyeket. Harmadfélannyi munkással csak a béketeljesítmény hatvan százalékát érték el a vasúti műhelyek, tehát a munkások egyéni teljesítménye a békeévek egynegyedére csökkent. Kettős oka volt a visszaesésnek: az akkori bér helyett bevezetett órabér és a műhelyek énelésének passzív rezisztenciája. Így jutott el a raozdonyjavítás krízise addig a pontig, ahol már teljes felborulással fenyegette a német indusztriális termelést, az egész közélelmezést, sőt csaknem lehetetlenné tette annak a kétszázezer német hadifogolynak hazaszállítását, akik ötnegyedévig maradtak még Franciaországban, a fegyverszünet megkötése után, Glemenceau jóvoltából. Ekkor szánta el magát Oeser a krimlsaura, az akkordmunka visszaállításának és a munkafegyelem szempontjából nem kívánatos munkások eltávolításának , legdrasztikusabb eszközére. Berlinben 2900, Frankfurtban 2174munkás jelentkezett az új munkafeltételek mellett a munka folytatására, mindjárt, a műhelyek bezárásának napján. Darmstadtban azonban, a Spartacus-mozgalom egyik főfészkében egyetlenegy sem. Könnyű most moralizálniok azoknak, akik nem veszik tudomásul, "ahogy az ötvenkéthónapos elvesztett háború után, a győztes hatalmak gazdaságilag gyilkos politikájának nyomása alatt, egy testileg és lelkileg lerongyolódott munkásosztályra támaszkodva, kísérelte meg a német kormány a gazdasági élet reformálását. Az ilyen morálfilozófusok bölcseségével szemben talán elég a berlini statisztikai hivatal igazgatójának, Silbergleit professzornak egyik táblázatát idézni. Egy közepes testsúlyú és közepes, munkát,végző embernek naponként háromezer kalória tartalmú élelmiszerre van szüksége: ennek a háromezer kalóriának tavaly júliusban még hetvenegy százalékát, novemberben pedig már csupán hatvan százalékát utalták ki az élelmiszerjegyek, amelyeknek beváltása hetenként és személyenként huszonhat márkába került júliusban és ötvenkét márkába novemberben, noha az állam negyed félmilliárdot veszít az élelmiszerjegyek beváltásánál. November közepétől január derekáig újabb hetven százalékkal emelkedett a munkás-háztartások átlagos kiadása és újabb néhány százalékkal csökkent a jegyekre kiutalt élelmiszerek kalóriatartalma, így azután nem csodálatos, hogy a bérkövetelések nem tudnak nyugvópontra jutni. •X x X X X X X X X X X X XXX A gazdasági élet ingája kilendült egyensúlyi helyzetéből a háború által és most kegyetlen circulus vitiosus-okhíve mozog nyugd, hala'Írniuk a leromlott életviszonyok megtörik :i munkakedvet és megbontják a munkafegyelmet, a munka energiátlansága és fegyelmezetlensége pedig az életviszonyok újabb leromlásához vezet. Nem azon kell meglepődni, hogy a német gazdasági élet olyan lassú lépésekkel halad a gyógyulás útján, sokkal meglepőbb az, hogy az adott viszonyok közt is megindulhatott a gyógyulás folyamata. A gépgyárakban a szakszervezetek kimondották a visszatérést az akkord munkához, miután néhány nagy gépgyár feloszlatta üzemét, a munkateljesítményi negyedére-hatodára történt csökkenése miatt. És ma már a gépgyárak nagy r Ősze elérte a békeévek heti produkciójának hatvan-hetven százalékát. . Hétórás munka mellett most végre tíz és félmillió tonnára emelkedett a német szénbányák, havi termelése, ami még mindig hatod félmillió tonnával kevesebb az 1913. év havi átlagánál, de mégis lehetővé tette a német ipari termelés szélesebb alapokra helyezését. A háztartások minimálisra redukált fogyasztása, a vasutak, a vízművek, gázgyárak és a villamostelepek szükséglete nyolcadfól millió tonna szenet foglalt le az elmúlt hónapokban, úgy hogy az ipar számára maradt havonóként hárommillió tonna, ami ugyan csak egy kis része a békeévek szükségletének, de azért a munkaidő redukálása és a gazdaságosabb szénfelhasználás mellett , kétszázhetvenezerről hetvenezerre csökkentette a munkanélküliek számát Berlinben. Most a bányamunkások, már csak hat órát akartak tölteni a tárnákban, ami másfélmillió tonnával csökkentette volna a széntermelést, úgy, hogy az iparnak hárommillió tonna helyett csupán másfélmillió tonna szénja lila havonként. Az újabb nagy munkanélküliség veszélye előtt azonban meghátráltak a bányászszervezetek és lemondottak a hatórás munkanapról.. A nyolcórás munkanap a szénbányákban másfélmillió tonnával gyarapítaná a német széntermelést,és a német ipar teljes üzemmel vehetné fel a munkát. A hány'',«s ok neves vidékeken természetben adott jel-.ntékeny prémiumok ellenében hajlanának a nyolcadik munkaóra vállalására, de a tárgyalásokat minduntalan megakasztja az az aggodalom, hogy az így, szerzettszéntöbbletet egészében lefoglalná Franciaország és a többi kontinentális cnlenfe-ország a békeszerződés feltételeinek érvényesítésével. Az ilyen részletkérdéseknél, az ilyen életbevágóan ,fontos részletkérdéseknél tűnik ki mindig újból, hogy Európa gazdasági életének konszolidálása csaknem teljesen a versaillesi béke és a többi békeszerződés revíziójától függ. Felesey Géza: Apponyi és a politika A politika esermélyei • ^A#ipo»**lelvét azegyik párt néhány nap óta az összeülő nemzetgyűlés elnökjelöltjeként emlegeti, ugyanakkor azonban más oldalról más kombinációt kaszíroznak. Apponyi alakja anynyira kiemelkedik a kicsinyes politikai személyi tusák fölött, hogy bizonyára fel sem ér hozzá ennek a kis csetepaténak zaja, de azt hisszük, nem jó szolgálatot tesznek neki se , talán az országnak se azok, akik őt Szilágyi Dezső örökével----melyet ő különben már betöltött — díszíteni, emelni, jutalmazni akarják. Szinte azt érzi azember, hogy, mialatt a Neuillyben küzd szegény Magyarország, legelevtentárisabb életfeltételéért, különféle megtiszteltetési akciókkal tulajdonképpen lehúzzák őt emelkedett, pártokon, napi politikán és eseményeken, névtelen neveken felül álló pozíciójából. Amikor a pozsonyi hajó visszahozta, Apponyit minden táborban lelkesedés fogadta s tőle várja, hogy a magyarságot szerencsétlen helyzetéből kivezeti. Azóta pedig azok, akik mellette legfeljebb a statisztálásra érdemesek, egyebet sem tesznek, mint szerepet osztanak neki, hogy aztán ismét elvegyék azt. Sir George Clerk politikai közvetítése során miniszterelnöksége került szóba. Örömmel fogadták volna őt a szociáldemokraták is, de ekkor flancsok letettek