Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-19 / 222. szám
z 1920. szeptember 19. )/ VILÁG - os a ragui a polgári nagytőkével, hanem újból maga, követeli a hatalmat ebvis országot, úgy mint 17S1 előtt. A Polignac-névnek gyűlöletes hangzása volt már XVI. Lajos kora óta. A szép, kedves és könnyelmű Polignac Júlia grófnő, Polignac herceg édesanyja volt a legjobb barátnője Mária Antóniának és ez egyik oka annak, hogy Mária Antónia vérpadon fejezte be életét. Politikai befolyásra ugyan nem törekedett Polignac Julia, mint, ahogy annak idején kirosztelték, csak éppen újból gazdaggá akarta tennielszegényedett családját, a szó-, kottnál gyorsabb tempóban, amellett pedig mulattatni akarta a királynét és mulatni akart maga is. Így kerültek Polignac Júlia ismerősei, a szerencselovagoknak ,és a lecsúszott embereknek egy csoportja Mária Antónia környezetébe és ez a környezet indította útjukra a Mária Antóniáról mindenfelé terjesztett és sokfelé hitelre talált pletykákat. Polignac hercegnek, a miaiszterelnök■ Cak 1716-ban kétségei voltak arra nézve, hol leteheti-e ari esküt a XVIII. Lajos Utal kiadott chartára, mert a herceg felfogása szerint az isteni kegyelemből leszármaiztatott királyi jogokat embereknek komélozniuk nem szabad. Lelkiismereti aggályait a Vatikán elé terjesztette Polignac és csak a pápától kapott engedély után határozta el magát az eskütételre. Háromszáz frank volt a választói cenzus a charta alapján összehívott kamara választásánál és ezt a magas cenzust még kiegészítette a virilistáknak, a legtöbb adót fizetőknek többszörös szavazata: csak gazdag emberek voltak választék és csak gazdag emberek lehettek képviselőkké. Azonban Polignac herceg mégmindig túlontúl demokratikusnak találta az alkotmányt és ezért az 1830 július huszonhatodikén kiadott királyi ordonrice-ok egyikében módosította a választói jogot Úgy, hogy azontúl csak az ingatlan vagyon után fizetett adó számítson cenzusnak, az ipari adó pedig nem, ami azt jelentette volna, hogy a kamarából kiszorulnak a polgári osztály képviselői és a földbirtok jutott trolkárs szerephez. Ez természetesen sértette a polgári nagytőke érdekeit és súlyos sérelem érte egy másik, ugyanaznap kiadott ordonnam.ee által az ellenzéki lapokat! Ez a rendelet ugyanis kimondotta azt, hogy ezentúl napilapok és folyóiratok csak előzetes engedélylyel jelenhetnek meg és az engedélyek mindig csupán három hónapig érvényesek, a negyedév leteltével pedig újból folyamodni kell érték. Az ellenzéki képviselők élén Páris két leggazdagabb bankára állott, Qasimir Périer és Laffitte, az ellenzéki újságírók között pedig Thiers-nek volt már a legnagyobb szava. Az ellenzéki újságírók csakugyan kiadtak egy névaláírásokkal ellátott deklarációt, amely törvényterepnek nyilvánította, a charta szellemével és betűivel ellentétes ordonnance-okat. Az ellenzéki képviselők pedigPérier és Laffitte palotáiban tanácskoztak arról, hogy ■lenmi kellene valamit, ha, óvatosan is. Azonban július huszonhatodikán, egy hétfői napon semmi nem történt, Csak a tőzsdén estek a francia állampapírok zárló--imáit Másnap a rendőrség kezdte meg az offensíivá, amennyibeneltörte a National és a Temps díj.oktottsig mit ér, szétszedette a gépeket a nyomdában is, ezért az ellenzéki lapok engedély nélkül adtak ki keddi számukat. A szerkesztőségek feltörésének nézőiből kerültek ki először nagyobb csoportosulások az utcákon. Az összeverődött tömegek azután elkísérték ,az ellenzéki lapok munka nélkül maradt szedőit, akik végigjárták a kormánypárt lapjainak nyomdáit és az egyensúly kedvéért szétszedték ott is a gépeket.Ezzel indult meg a júliusi forradalom és , kedden ,este már sorban kidöntöttük az utcai lámpákat, úgy, hogyéjszaka, sötétség borult Páris fölé. Hétfőn még az utca teljes közömbösségére hivatkoztak az óvatos ellenzéki képviselők, szerdán már barrikádok épültek az utcákon. Az École Polytechnique növendékei egyenruhájukban helyezkedtek el a barrikádokon és elsültek itt ás ott a fegyverek. Pár írnak kezdett tetszeni a forradalom ,és Marmont tábornagy elküldötte szállóigévé tett jelentését X. Kápolynak: Ce n'est pas unvemente, c'est la révolution. Marraont tábornagy, a raguzai herceg megdöbbent és megdöbbentek az ellenzéki képviselők is, akik közül a két gazdag bankar, Périer és Laffitte. Napóleon két X. Károly alatt mellőzött marcalijának, Lobau-nak és Octards-nak társaságában megjelentek Marmont tábornagynál, hogy azutcai harcok megszüntetéséről tanácskozzanak. A tábornagy szívesen tárgyalt volna, de nem volt felhatalmazása is így Pulignac herceghez utasította a kütlöttséget, de a miniszterelnök nem fogadta az ellenzék ■képviselőit. Este pedig X. Károly a rambouilletti kastélyban megnyugodva mondotta, hogy nem lesz semmi baj, mert Polignac hercegnek egy mennyei látomásaa ígérte meg Páris hullámverésének lecsillapulását. Másnap azonban, csütörtökön mégis megtörtént a baj: a párisi helyőrség már harmad-negyed napja állott az utcán, hallgatva a tömegek forrongását és az utca szónokait és így csütörtökön délben Ney tábornagy volt hadsegédének, Ileynes ezredesnek felszólítására, az SS. sorezred Laffitte palotája elé vermitt és ott bejelentette, a csatlakozását. A Laffittepalotában inkább megdöbbenéssel fogadták a csatlakozást, mint örömmel, hiszen az ezredes felhatalmazás nélkül hozta el a katonákat a palota elé, de az 63. ezredét csakhamar követte a 7. ezred és így Póri, bankárjai és újságírói akarva-akaratlanul uraivá lettek a francia fővárosnak. A legtöbben közülük mégígy is egyezkedni akartak X. Károlyival, de voltak márolyanok, akik egy más tervre gondoltak. A képviselők sorában volt Duóin, Orleánsi Fülöp herceg jogtanácsosa, Laffitte volt a herceg bankárja és Périer is üzleti összeköttetésben állott, vele. A forradalom negyedik napján, csütörtökön délben az ellenzék képviselői* koronával a zsebükben'' mentek a palotájába, ,i Patai:i /.‘ei/ai-ba, amelynek udvarából indult el a nagy francia forradalom , dan nem az elbujdosott Fülöp apjának segítsége és támogatása nélkül. Megindultak az üzenetváltások a Patai* Royal és Rainey között, Fülöpherceg másnapra ígérte visszatérését, de azt az olaszt kapta: Azonnal, vagis soha. És csütörtökön éjfélkor gyalog,titokban, egyik hátsó ajtón át csakugyan visszatért palotájába Fülöp herceg, hogy onnan X. Károly hirtelen megüresedettükébe lépjen. Ez volt Thiers első forradalma, amelynek hullámán a pénzügyminisztérium főtitkára lett és képviselő, majd belügyminiszter, külügyminiszter és miniszterelnök. Utóbb azonban a miniszterelnökséget egy másik historikus vette át, a délfrancia Thiers helyett G’kizol, a rideg, merev tíz aktja nela és Thiers a mérsékelt ellenzéknek mérsékelt vezére lett. A mérsékletet nagyon jellemzi az a körülmény, hogy amikor a „dinasztikus baloldal" Odillon Danot vezetése alatt a kétszáz frankos választói cenzust száz frankra akarta, leszállítani, Thiers csak nosz:a habozás után és kedvetlenül csatlakozott a „radikális" követeléshez. Negyvennyolc február huszonharmandikán újból végighömpölyögtek a forradalom hullámai Páris utcáin és Thiers azt hitte, hogy újból számára lázad fel Páris népe. Az ellenzék vezérei is azt gondolták, hogy a párisi utca leteszi a fegyvert, amint egy Thiers-kormány váltja fel a Guizot-kormányt. Azonban a negyvennyolcas forradalom megmozgatta a munkás tömegeket is és ezek nem álltak meg ott, ahol a parlamentáris ellenzék vezérei megállást parancsoltak. A forradalom első óráiban Lajos Fülöp még túlságosan nagy engedménynek tartotta Thiers kinevezését és huszonnégy órával utóbb Thiers már menekült Parisból, mert nem érezte magát biztonságban a forradalmárokkal szemben, akik többé nem tettek különbséget a monarchikus Guizot és a monarchikus Thiers között, hanem a köztársaság felállítását követelték. A köztársaság eszméje csakugyan győzött és négy hónappal a februári napok után a forradalmi kormány kénytelen volt megvívni a politikai történetnek egyik legnagyobb utcai csatáját a párisi munkásosztálylyal. Négy napon át töltötte be a fegyverek zaja a francia fővárost, míg felülkerekedett Cavaignac tábornok. A júniusi felkelés nyitotta meg II. Napóleon előtt a visszatérés útját a trón felé. A Bonaparte-név a rend szimbóluma volt és a monarchikus államforma e rend biztosítéka a francia polgári osztály számára. Ez volt Thiers második forradalma. Thiers hozatta haza NaP°leon hamvait üzent Ilona szigetéről és Thiers élesztette fel a Bonaparte-kultuszt, Napóleonról írott húszkötetes történetében, de III. Napóleonnal szemben mégis ellenzékbe ment, úgy, hogy az államcsíny után egy ideig Angliában volt kénytelen élni és csak azonbal Chuen térhetett haza, hogy itt folytatnifogja I. Napóleon történetének megírását. 1863-ban ötödmagával kapott helyet a törvényhozásban Thiers, mint ellenzéki képviselő, azonban ez az öt ellenzéki képviselő évről-évre állotta a harcot a hatalmas kormánytöbbséggel, állandóan ébren tartotta a francia közvélemény érdeklődését a kamara vitái iránt és kivált az alacsony termetű Thiers nőtt egyre nagyobbra a francia polgári osztály szemében azzal az éles és tájékozott kritikával, amelyre a császárság költségvetéseinek m megdagadása adott alkalmat és a császárság korának kétes szoliditású kleti vállalkozásai. Az pötök'1, élükön Thiers-szel olyan hatalommá lettek, amelyivel számolnia kellett III. Napóleonnak is az egész európaipolitikának. A német-francia háború előejfét .p Trders' i. htborts leikeglAystől ittas közvéleménynyel szemlélű uibit csii törpe ,A.-port létén ellenezni merte a hadüzenet politikáját és megjósolta azt, hogy végzetes szerencsétlenség vár Franciaországra. A „defaitista" Thiers akkor politikailag lehetetlenné vált a politikai világ nézete szerint és éppen ez a defaitistaveszély tette Thiers-t a helyzet urává, mikor katasztrofális sorban követték egymást a vereségek. Tizennyolc esztendeig tartott a császárság kora és III. Napóleon politikusai lehetetlenné váltak Szedán által. Az új embereknek, a szürke neveknek, a kipróbálatlan ,helyi politikusoknak serege gyűlt össze Bordeauxban és közöttük jelent meg a 74 esztendős Thiers, akinek nevét öt évtized óta ismerte egéig Franciaország. Nem csodálatos tehát, hogy a nemzetgyűlés habozás nélkül alávetette magát a császárkabátos, beretvált arcú, pápaszemes, örökké élénk, kis öreg urnák és a végrehajtó hatalom fejévé tette. Most következett thiers harnadik forradalma, az a forradalom, amelynek megindításában sokkal nagyobb része volt Thiersnek, mint az 1830. és az 1848. év forradalmában. Ritkán volt egy államfőnek olyan nagy forradalmi prakszisa és éppen a tapasztalatok alapján olyan erős ellenszenve a forradalmakkal szemben, mint Thiersnek. Két forradalmat élt át és elsőnek írta meg a nagy forradalom pragmatikus történetét. Élményei és olvasmányai alapján bizonyosra vette, hogy Franciaország ittból forradalom előtt élt. Látta, hogy a "Bordeauxban összegyűlt nemzetgyűlés monarchista és konzervatív, látta azt, hogy a párisi tömegek még fegyverben állanak, hiszen ők védték meg a fővárost a kitartás heroizmusával az hosszú ostrom alatt az élelmiszerkészletek teljes kimerüléséig. Páris népéről pedig bizonyosra vette Thiers azt, hogy republikánus és radikális. A konfliktust tehát a nemzetgyűlés és Páris népe között kikerülhetlennek tekintette Thiers és úgy okoskodott, hogy a forradalmat legjobb provokálni egy olyan időpontban, amely a kormányra, nézve alkalmas, mert különben a forradalom egy alkalmatlan időpontban fog kitörni. A forradalom cserére különben kidolgozott stratégiai terve volt Thiersnek. A tervnek az volt a legfontosabb pontja, hogy a forradalom szárnybontásának pillanatában a katonaságnak ki kell ürítenie Pirist, és azután kívülről kell visszafoglalni a fővárost. A katonaság érintkezése a forradalmi utcával ugyanis Thiers tapasztalatai szerint mindig nagy veszélyt jelentett. Tervét programmatikusan hajtotta végre Thiers. 1871. március tizennyolcadikén provokálta a forradalmat és azután katonailag kiürítette Parist, noha Páris polgármestere, a magárahagyott Jules Ferry késő estig hiába várta a forradalmárokat a városházán. A kiürítés után néhány héttel csakugyan fegyveresen foglalta vissza a fővárost a korriny. Igaz, horé a néhány hét alatt azután csakugyan megszervezkedett a forradalom Thiers jóvoltából és Páris visszafoglalása egyike vett a francia történelem legvéresebb fejezeteinek. * A társadalmi rend megmentője gyanánt ünnepelt? Thierset a nemzetgyűlés a Commune legyőzése után és újabb nagy ünneplésben volt része 1873 áprilisában, mikor a német csapatok kiürítették Franciaországot, miután Franciaország váratlanul gyors tempóban, megelőzve a békeszerződésben megszabott határidőket, istörlesztette az ötmilliárdos hadisarcot. Azonban a második nagy ünneplés volt egyszersmind magpecsételése Thiers elnökségének. Thiers ragaszkodott a mérsékelt, józan, konzervatív köztársasághoz, mert „ez osztja meg legkevésbbé a nézeteket Franciaországban ahol három dinasztia vetekedett egymással a trónért és azért is, mert ennek a köztársaságnak véletlenül Adolphe Louis Thiers volt az elnöke. Azonban a németek kivonulásával a monarchista többség elérkezettnek látta az időt az akcióra és ezért 1873 május huszonnegyedikén egy olyan határozatot fogadott el, 360 szavazattal 339 ellen, amelyet Thiers több joggal tekinthetett feltessékelésnek, mint marasztalásnak. . Thierset Mac Mahon tábornagy váltotta fel az Elyséeben, mint Franciaország eljövendő királyának helytartója. Azonban az egyik monarchista párt Ghaimbord grófját akarta a trónra ültetni, a másik a párisi grófot és mikor végül sikerült kompromisszumot kötnie a két pártnak, a nemzetgyűlés többsége által már királynak tekintett V. Henrik bevonulása Páriába, elmaradt, mert V. Henrik csak a fehér zászlóval alart, bevonulni, nem pedig a trikolórral, már pedig Mao Hahón bizonyosra vette,hogy a fehér zászló láttára a hadsereg nem ismerné el királyául V. Henriket. Az új választások a mérsékelt köztársasági pártnak adtak többséget, vagy legalább domináns helyzetet azáltal, hogy a monarchistai pártok megbénultak Chambord gróf váratlan magatartása miatt. Most a törvényhozás köztársasági többsége mondatta le a monarchista Mao Mahon herceget, mint ahogy négy évvel előbb a nemzetgyűlés monarchista többsége mondatta le a köztársasági Thierset. Kettejüket Jules Grévy követte az elnöki széken, aki szintén kénytelen volt két elődjének példáját követve lemondani, noha is mondására már nem ilialános politikai momentumok adták meg a lökést. Grévy titkárához, Wilsonhoz adta feleségül leányát. Wilson természetesen mandátumot kapott, üzletekkel kezdett foglalkozni, sőt becsületrendeket szerzett, apósától jó pénzért. A nyolcvanesztendős Grévy valószínűleg teljes jóhiszeműséggel írta alá a dekrétumokat, azonban a botrány kipattanása után istussolni akart, tussolni akart akkor, amikor nem lehetett többé, és így kénytelen volt lemondani, noha nem egykönnyen írta alá lemondó levelét. A tíz francia köztársasági elnök közül negyediknek Casimir Périer mondott le, annak a Périernek unokája, aki bankárból forradalmi vezérré lett 1830. júniusában, majd pedig Lajos Fülöp miniszterelnöke gyanánt nyomta el keménykézzel azokat a „rendbontásokat”1, amelyek a forradalom hullámverése'gyanánt gyűrűzték végig " a francia városokon. Nagy név volt a Casimir,Férier Franciaországban, nagy név volt, nagy vagyont jelentett és politikai szerepet biztosított a nagy család minden férfitagjának. Bankárból lett belügyminiszter Casimir-Périer apja, azonban a köztársasági elnök szerényen mérnöknek készült, akarata ellenére sodorta neve a politikai pályára, akarata ellenére lett miniszterelnök 45 éves korában, néhány hónappal utóbb pedig a köztársaság elnöke. Azonban Casimir Périr is csak néhány hónapig maradt az elnöki palotában. Egykét lap feszegetni kezdte nem éppen a leghizelgőbb formában a Périer-vagyon eredetét és megnövekedésének történetét. A minisztertanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez alkotmány nem ad módot az elnöknek elégtétel szerzésére, ami annyira elkedvetlenítette Casimir Périert, hogy egy kurta és rideg levélben visszaadta az elnöki méltóságot. Az ötödik köztársági elnök, aki lemondott állásáról, Deschanel . . . Felek, Gáza.. . (itt egy íióklamenyünkat a cenzu**íz nem engedélyezte} Bescfiumei eínoft — mifcvcmantökus A párisi lapok jelentései szerint Descherel elnökön már hivatalának elfoglalása alkalmával a mikrománia tüneteit vették észre. A mikrománia ellentéte a sokkal gyakoribb megalomániának, amelyet ~' nagyzási hóbort néven ismernek. A mikrouraniákus ’meg'betegedéstul minden önbizalmát elveszti a beteg, nem mer intézkedni legkisebb jelentőségű dolgaiban sem és irtózik minden cselekvéstől. Ezek a tlnétek már a tavaszi hónapokrám teljes, határozottsággá léptek fel Desehanelníl és uv . Amtaljózták ti elnököt reprezentativ kaláriából jelentik. A r.-niz.(gyínlős iisszítését csütörtökre, szeptember 23-án álhitén két órisra tűzték ki. Azt hiszik, hogy Jo.i:'(V a gróh szavazásbál a szavazatok: ok esd: a felet sajni mf0, mig a szavazatok másik fele Raoul Peret-re, a ttamara elnökére esik, aki Tonnáit javára jelölteógérűl valószínűleg nem mond * tehetségeinek teljesítésében is. Amint most kiderült, 14- jus huszonegyedikén éjszaka szintén egy ilyen mikromániás roham hatása alatt szállt ki a vonatból, mert nem merte a másnapi szoborleleplezés úti beszédét felolvasni. Eleinte csak panaszkodott minisztereinek Deschanel, hogy tőle kivonnak döntéseket, utóda azonban már elrejtőzött előlük és csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett kihallgatásra jutni idéje. Az eraper kerülés azután egészen úrrá lett Deschanel föüfi régi barátait sem akarta többé fogadni le. Millerand egyelőre megmarad vonakodása mellett. Azt hiszik azonban, hogy ha a kamara és a szenátus keddi összeillésekor Millerand jelölését követelné, akkor a miniszterelnök meghajlik a fari font kívánsága előtt. C'síítéipánFiöri ■■OaMass.tñūfc az. uj clntíí-Frt Vasárnap