Világ, 1920. november (11. évfolyam, 259-282. szám)
1920-11-07 / 263. szám
4. 1920. november 7. VILÁG párttá legfeljebb 2 szoba lesz üres a Bristolban és a 2 szobára 60 pályázó jelentkezik. Persze ötvennyolcat el kell utasítani. A Hungána-szállodában 252 foglalható szoba van. Most minden írószoba és olvasószoba tele van ágybetéttel és a földön is alszanaka lakásnélküli átutazók. Az első emelet legszebb szobái a Dunabizottság hadihelyiségei. A Commission Interalliée du Danube ezenkívül 14 lakószobában lakik és saját drótnélküli távióállomása van a szállodában. Amerikai, angol, francia, olasz és balkáni bizottságok laknak a Hungáriában, ahol a szobái 70 százalékát rekvirálták el hivatalosan. Ebből 16 százalékot tisztek részébe és 5 százalékot az erdélyi menekülteknek. A Hungáriában 1—5 elutazón, van naponta, és 50— 65 szobarendelés. A Royal a legnagyobb budapesti szálloda. 400 szoba van a Royalban, ebből 250 katonai beszállásolásra kell. Üres szoba 5—8 akad naponta, de jelentkező több van száznál is. A Britanniát is állandóan ostromolják az átutazó vidékiek. A 140 szoba közül 100 el vann rekvizilva. Naponta 3—3 vendég utazik el innen és a helyükbe jelentkező akad. A szállodai szobahiány vendégek bánata és portások öröme. Ez már benne van a köztudatban és nem újság Pesten, hogy szállodai szobát csak sok pénzért lehet kapni. Mennél kevesebb a rendelkezésre álló szoba, annál magasabb ára van -e a portásnál. Persze a szoba igazi ára csak hivatalos rendeletre változhat. 500 szállodai szobával van kevesebb A hat legnagyobb pesti szállodában összesen 20 szoba cserél gazdát naponta. Viszont egy üres szobára legalább 20 új vendég akad.És ez az arány így van a többi szállodákban is, a kisebbekben is és a budai szállodákban is, meg azokban is, amelyek nem a körutakon vannak, sőt messzebb állanak a város központjától. A szálloda most rossz üzlet, de már rossz üzlet a háború kitörése óta. Itt a szállodai, szabadforgalom megszűnik, megszűnik a szálloda is, csak éppen hogy ünnepélyesen jelen van, mint szálloda, de nem az a rendeltetése, mint ősének, a régi vendégfogadónak. A tulajdonosok általában nagyon panaszkodnak a szállodák helyzetére. Van olyan szállodatulajdonos is, aki eladta, vagy átalakította, vagy egyszerűen megszüntette a szállodáját. A kisebb, jelentéktelen, 10—20 szobás szállodákon kívül a háború kitörése óta Pesten hat szálloda szűnt meg. Ezek: Parlament, Nádor, Continental, Magyar király, Fiume, Angol királynő és Budapest. A két szálloda megszűnése azt jelenti, hogy összesen 500 szállodai szobával van kevesebb Pesten, mint a háború előtt volt. Pedig Csonka-Magyarország fővárosának látogató és idegenforgalma sokszorosan megnövekedett a háború óta. A szállodai szabadforgalom megszűnése súlyos teherként nehezedik a szállodákra. A szállodák fenntartása ilyen viszonyok mellett majdnem lehetetlen. Egy szállodai lepedő ma 1200 koronába kerül. A törülköző ára 120 korona. Vizespohár 24 korona. Legegyszerűbb lavok 700 korona. És pohár is, meg lavok is nagyon sok eltörik és a szállodai fehérneműnek mindig kifogástalannak kell lenni. A tulajdonosok azt mondják, hogy legközelebb 2—3 nagy szálloda megint megszűnik Pesten. — ■---------------------------------------------Bednyok között, akik jók szeretnének lenni, de nem tudnak Eljön az éj, a nyélborultak, a bűnösök, a kitaszítottak éjjele. És világos bokák villannak ki a rosszul világított mellékút csipkák homályos mélyéből, ahol kimért, örökös útjaiatt mérik a legszerencsétlenebbek minden nők közül..." Mielőtt végleggen bezárul előttük a visszatérés útja, mentő kezes próbálják visszarántani őket a tisztességes életbe. Akik meleg szívvel, segíteni akaró kézzel fordulnak feléjük, sok elkedvetlenedésre találhatnak okot. De, nem mintha hiába való lenne fáradozásuk a züllésnek indult nők lelkének formálásában. A rendelkezésre álló eszközök hiányossága, csekély száma akadályozza meg főképpen a kívánt eredmények elérését. Odakünn, Rákospalotán, az állami Leányvédelmi otthon, fehéren berendezett kis igazgatói szobájában hallhatjuk a panaszokat. — Nincsen annyi helyünk, amennyire szükség volna. Volt eset rá, hogy harmincöt helyünkre hatvanöt, csavargásért, lopásért elfogott fiatalkorú leányt hoztak és kénytelenek voltunk befogadni őket. Amíg itt vannak ideiglenesen, addig el vannak valahogyan, de nem tudunk velük mit csinálni, ha végre tárgyalásuk után munkába kell küldenünk őket. Nincsen elegendő ruhánk. Ezek pedig mind lerongyolódva kerülnek ide. Egyikükön csak egy szél esőköpenyt találtunk. Hogy a fehérneffiakérdésről ne is beszéljek ! Mikor pedig munkát szerzünk nekik, kikerülnek a felügyeletünk alól és nem tudjuk ellenőrizni őket. Szigethné, az intézet ■helyettes igazgatója vázolja a helyzetet és szíves készséggel enged betekintést védencei életébe. Apró tragédiák, korán letört életek vonulnak fel előttünk. S hullanak elénk őszinte kitörései a fiatal letteknek. Sorba látjuk legkülönbözőbb típusait a pesti csavargó lányoknak. Ahogyan bejönnek, rövid kínos csendet hoznak magukkal és kínos hallgatás várja őket a különben kérdésekkel felfegyverkezett riporter részéről is, aki valahogyan tapintatlannak érzi magát a kihallgató szerepében. De ahogyan elmúlik az ismétlődő kínos csönd, mint lavina gördül felénk az őszinteség. * Elég rendesen öltözött, szőke, pici szájú lányt hoznak be. Tizennyolc éves. Zsebrevágott kézzel, egykedvűen néz körül. Bántja valami. Majd mesélni kezd : — A szinaakadémiára jártam először. De abba kellett hagynom. Az apám villanyszerelő, szóval egészen egyszerű családunk van. Sohasem telt rendes ruhára. Rongyosan, nem járhattam az akadémiára. Később felfedezték, hogy nagyon szép hangom van. Butykai Ákos, a Kosáré Emmi férje tetszik tudni, az protezsált. Már három évet jártam a zeneakadémián, Butykai azt ígérte, hogy nemsokára koncerteznem is lehet. De aztán az is abbamaradt. — Miért? Elgondolkozik. Majd lassan mondja: — A körülmények nem engedték. — Miféle körülmények? — Hát az, amiért ide kerültem. A vőlegényem, egy miniszteri fogalmazó jelentett fel. Mikor leutazott a birtokára, rámbizta a lakásuk kulcsát. Mi, a, barátnőm és én, tudták, hogy az egyik szekrényben a nővére ruhái vannak. Elhatározitok, hogy kiveszünk két kosztümöt. — Minek? Szégyenlősen nevet. -- A Ritzbe akartunk menni. A ruhákat később visszatettük. Még többször használtuk fel a kosztümöket és a vőlegényem észrevette, mikor hazajött. Először nem haragudott ezekért a dolgokért. Később aztán barátnőm tanácsára a lakásban lévő ékszereket elzálogosítottuk. Négyezer koronát kaptunk érte. Erre aztán följelentette kis barátnőmet. Engem nem. Később azonban meggondolta a dolgot és eszébe jutott, hogy sok minden hiányozhat a lakásból, amit már nem tud ellenőrizni és engem is idejuttatott. — Akármit is tett velem, én mégis csak szeretem «— mondja halkan és emlékeire gondol. Honnan ismerte a vőlegényét ? — A Margithídnál mutatkozott be. — úgy bánt magával, mint vőlegény a menyasszonyával? — Lesüti a szemét. — Azt éppen nem lehet mondani De azért, tessék elhinni, úgy beszélt, mint aki el akar venni. Beszélt arról, mikor egyszer hazautazott, hogy az anyja nehéz falat lesz, de majd rábeszéli. — Most kérjük, hogy vonja vissza följelentését. Ha kikerülök ittnon, rendes életet akarok élni. Sokat okultam ebből az esetből és igazán nem nekem valók ezek a lányok, akikkel együtt kell lennem most. Talán nem fogok többet ilyet csinálni! — Talán? Ez tisztára magától függ. El kell határozni, hogy nem. — A körülmények —■ ismétli csendesen — a körülményektől nagyonsok függ. A szőke után egy barna következik. Szint hoz be a fehér szobába. Rongyos drrndli, világoskék kötény, kabátja nincs. Rövid, bodros , haj. Huszonegyéves. Az ország majdnem mindegyik szeretetházában, patronéziában megfordult már. Mindent innen megszökik. — Tessék elhinni, hogy mindegyik lány foglalkozik a szökésgondolatával. Én magam is, alighogy letörültem könnyeimet, amiket az elvesztett szabadság után sírtam, rögtön erre gondoltam. Hogy meg fogok-e szökni, azt most biztosan nem tudom megmondani. Lehet! Talán, ha nagyon vigyáznak rám, akkor nem. Vagy ha megbíznak betűsem, akkor sem. Azt már nem teszem! A múltkor is az egyik néni kihívott az utcára. Már a sarkon voltam s én megtehettem volna, hogy a másik irányba fussak, de azt már mégsem tenném meg. ■— Út éljára miért fogták el? — Mert egy kórházból, ahol tizenhét leánynyal együtt voltam, megszöktem. Akkor a többieket megbüntették, hogy nem árultak el engem. Mikor az egyik, egy olyan, prostituált nő kikerült onnan, boszúból megmutatott egy detektívnek. Éppen egy fiatalembernek a társaságában voltam. •— Hol szokott lenni, ha szabad? — A Rákóczi-út egyik pincehelyiségében, ahol a tiroliak játszanak. — Jó ott? — Dehogy — tör ki — dehogy jó. Olyan az, mint a pokol. Annyiszor megfogadtam már, hogy nem megyek többet oda. De ha arra megyek, valami úgy hús lefelé. Nem tudom, talán a zene, vagy a csirkefogók a sarokban, akik ott mindenfélét szőnek. Lehet, hogy ők. És én nem tudok ellent állni. Úgy szeretnék jólenni, tessék elhinni, de nem tudok. Alig hangzanak el ezek a szánalmas szavak, új képet kapunk. Rövidhajú, fekete leány. Bandzsal, nagyon csúnya. Szinte idióta. Darócruha van rajta, otromba cipő. Gyorsan hadar, tudja már, mit várunk tőle. — Lopás gyanúsítása miatt és munkakerülésért fogtak el. A két bátyám, lopta meg a nevelőanyámat, nem én. — Gyermekkora óta örökösen patronázsokban nevelkedett — magyarázza közben az igazgatónő. — Mikor bebizonyult, hogy nem én loptam, kiszabadultam — folytatja a kis fekete. — Mindjárt másnap újra elfogtak. Éppen egy budai moziból jöttem ki, este fél hétkor és egy detekiv elfogott, pedig egészen nyugodtan mentem. — Nem volt valamilyen ok rá? — próbáljuk kapacitálni, hogy maga vallja, de csavargását — ok nélkül nem fogják el az embert. Én már mentem sokkal későbben egyedül és még sohasem fogtak el. — Hja, nagyságos kisasszonyokat nem szoktak elfogni — mondja kis gyűlölettel. Többet már nem lehetett kivenni belőle. Mialatt tovább diskurálunk, hír jön, hogy mindegyik leány ki akar jönni, azt hiszik. Hogy tárgyalásuk hamarabb lesz meg, ha beszélhetnek nekünk. Benézünk hát közéjük. Kisebbfajta iskolateremhez hasonló szoba a nappali tanyájuk. Patkóalakú, hosszú asztal körül ülnek, így Vasárnap egy csokorban nagyon szánalmas, torz és fájó képet adnak. Valahogyan szríven találják az embert. Ismerőseink meghitten nív-.ölyognak ránk, az első kettő képviseli az arisztokráciát. Felállnak. Hangos kezét csókolom! Groteszk érzést keltenek vele. Hiszen mind túlesett — nem egy már kilencéves korában— a mocsárban tenyésző szerelmi élet tűzkeresztségén. Ém most iskoláslányokként viselkednek. Fejkendős pösztönkék, utcailány-típusok, egészen fiatal maszatos arcok. Némelyik eltakarja arcát. Egyik sírva fakad, másik markába nevet. Egy kis kopaszon akadt meg a szemem. — Húsz koronáért és egy darab zsiros kenyéréig adta el egy asszony valakinek —• súgja Ország Irma, a családfő néni. — Azt a másik kopaszt pedig folytatja— egy vadrác egy ólban tartotta és kenyérért adta el. -T- Jönne csak el egy orvosi vizsgálatra! Mint beteg, alig van kivétel. Ha szabadok és tudják is, hogy betegek, nem törődnek vele. Továbbélik kicsapongó életmódjukat. Még egyre voltam kiváncsi. Van-e tényleg hangja annak a szőkének. Megkérem, hogy énekeljen valamit. — Rekedt vagyok — kéreti magát, ezek között is, mint egy társaságbeli dáma. De aztán mégis. S a Zsidónő egyik áriája ível fel szépen. Koncertpódium jut eszünkbe, ragyogó közönséggel, ezen a, nagyon egyszerű helyen, ezek között a nagyon szürke kis alakok között. Aztán a többiek is rágyújtanak a nótázásra és sokáig hallom őket még a kertben is. Csendes hajlékról, családi életről énekelnek. Meg a pesti korzóról. S a vágyakozó hangok fennakadnak valahol a száraz faágakon, meg a kerítésen. És a Rákospalotáról Budapestig vezető hosszú uton nem jutnak el soha a pesti korzótig. A Váci-utcáig, ahol „nagyságos kisasszonykák“ ragyoghatják eleganciájukat. S akiknek félre- lökött ruhadarabjaival mohó vággyal takarnák be nyomorúságaik meztelenségeit és szégyenét azok a rákospalotai szánalmas páriáik. Holló Magda: HÍREK Úri-utca 30 (A Világ tucgajtójától.) A Várban, Tóci-utca 30. szám alatt címtáblákat festenek át. Eredetileg K. Walther Ernőné nevét hirdette a cégér s arról adott hírt, hogy a cégér alatti boltban fűszerszám, csemege és bor kapható. A bolt üvegajtaján cédula hirdeti, hogy Zboray Ernő, fűszer-, csemege- és borkereskedő K. Walther Ernőnétől az üzletet megvette és hogy azt becsületes keresztény szellemben fogja vezetni. Nem minden költői lendület nélkül szaval a nyomtatott írás arról, hogy Zboray Ernő fűszer-, csemege- és borkereskedő üzletében közkívánatra papírárukat is árusít. Végül azt reméli a hirdetés, hogy pontos, előzékeny kiszolgálás, valamint az áruk minősége meg fogja nyerni a nagyrabecsült vevők támogatását és aláírja. Budapest, Vár, 1920. okt. hó. Kiváló tisztelettel Zboray Ernő fűszer-, csemege- és borkereskedő. Mintha 1550-et írnánk s Nürnbergben volnánk, ahol Hans Sachs a cipőmühelyének ablakában ülne ,* faragná rimeit. Zboray Ernő, akiről most szólunk, aki fűszerszámos boltjában sajtot, bort, csemegét ,* mindent árul, mi szemnek, szájnak kellemes, költő, sőt mi több, irodalmi vezér. Ő az elnöke a nemrég megalakult „Névtelenek irodai,mi társasága“-nak. Zboray Ernő 21 esztendőis. Istenem! Huszonegyesztendős ifjú, telve hévvel, ambícióval, pompás, virágzó, szinte vagyont érő fűszerszámos boltja van, ahol kétszázhúsz koronáért méri a csécsi abált szalonnát és dekára méri a Santost, meg a Cubát, szép rimes sorokba szedi a borok százféle márkáját és valódi Bolls-ot ihatik, ha kedve tartja. Zboray Ernő, a költői lelkű fűszeres egy irodalmi társaság elnöke, vezére, aki hadat üzent a réginevű irodalomnak. Zboray Ernő a maga alacsony évszámával volt már a közélelmezési hivatal tisztviselője, a környék egyik-másik helyén szinte diktátori hatalma volt, majd a Huszár-féle nyomormentő akció titkáraként szerzett ihletet, közben pontosan 1500 grammnyi verset és novellát írt össze. Délelőtt fehér kabátban a pult mellett áll s kezeit csókolja a nagyságoknak, akik a várbeli úri lakásokból boltjába járnak vásárolni, este Levallier-nyakkendőt köt, sűrű haját lobogóéra fésüli s beül a Wenckheim-palotabeli elnöki székbe s biztatja, lelkesíti a boglyos, névtelen írókat. Boldog Zboray, akit az el nem ismertség, a névtelenség keserűsége sokkal kevésbbé érint, mint azokat, akiknek nincs fűszer-, bor- és csemegeüzletük, boldog költő, aki bánatában illatos butélia-bort öblögethet s édes csemegével enyhítheti az ajkára toluló keserű ízt. Micsoda bomlott táncot járhatnak a füstölt disznólábak, milyen bájos mosolyra fakad a barnapirosra patinált malacfej, talán hangos örömhimnuszt zengenek az olajos halak és a kelettengeri keringők is, ha egyszer Zboray mester másfélkilós kéziratcsomójából egy szonett a kaviárhoz, vagy egy dithirambus a kolozsvári teaszalonnáról megjelenik a sajtóban. ** " Bizony, mi is a névtelenek táborában állanánk, ha 'Zboray mester nem a komor Wenckheim-palotában, hanem az Úri utca 30. szám alatti ,,dolgozó“-szobájában tartaná az „el nem ismertek" gyűléseit s tartaná el híveit. . . Sréter köszönete Borniernek. Sréter István Honvédek és miniszter Burnier György kapitánynak, a nemzetközi Vöröskereszt budapesti kiküldöttjének, Budapestről való távozása alkalmából köszönőiratot küldött, melyben megt»á»S"loni páratlan, igazszivü buzgóságot és a szerbi 15% gyakran-a talán elvakított magyarok részére a jövőre is támogatását kéri.