Világ, 1921. október (12. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-14 / 229. szám
2 1921.október 11. VILÁG Briand számára tehát kényelmes álláspont volt azt hirdetni, hogy az angol ellenállás hiúsította meg afrancia■ javaslatok érvényesülését. Azonban ennek a formulának megvolt az a hátránya, hogy egyre élesebb hangulatot támasztott Anglia ellen a francia közvéleményben és ez azután meghozta a természetes visszahatást Angliában. Lloyd George-ot pedig egyre idegesebbé tették a francia sajtótámadások, amelyek végül a „nagy beszámíthatatlan“ gyanánt beszéltek róla, és a goromba támadásokra igen goromba válaszokat kezdett adni az angol premier. Emberileg teljesen érthetőek voltak Lloyd George kemény visszavágásai, de politikailag nem voltak nagyon bölcsek, mert még inkább alátámasztották az Anglia ellen kialakult áramlatot Franciaországban. A németgyűlölet már megszokottá lett és így unalmassá kezdett válni, ellenben az Anglia ellen megindult propaganda az újdonság varázsával halott és egyre szélesebb köröket hódított meg. Ez volt az érzelmi, a szentimentális előfeltétele a francia külpolitikában bekövetkezett fordulatnak. De a szentimentális ok mellett vannak nagyon reális motívumok is. Most augusztusban, több mint két évvel a békeszerződés aláírása után, a jóvátételi kérdés végül megérett odáig, hogy az entente-hatalmak között megindulhattak a tárgyalások, az első milliárd aranymárka felosztására nézve. A Londonban tartott konferencia döntése igen kedvezőtlen volt Franciaországra nézve, amennyiben Anglia előtérbe tolta saját jóvátételi igényeit. Így végül az az eredmény alakult ki, hogy az első egymilliárd aranymárkát Anglia és Belgium osztották fel egymás között, míg Franciaország üres zsebbel távozott, sőt már előre megterhelték 240 millió aranymárkával Franciaország részesedését az 1922. évben esedékes német jóvátételi törlesztésből. Ugyanis Anglia javaslatára kimondották azt, hogy jóvátételnek számít Franciaország javára a Saar-vidék szénbányáinak a békeszerződés értelmében Németország részéről történt átengedése, és a bányák értéke, a londoni becslés szerint, 240 millió aranymárkával haladja meg azt az össze-get, amely Franciaországot illetné meg idén a né-met jóvátételből... Briand kénytelen volt engedni az angol álláspontnak, mert tisztában volt azzal, hogy Lloyd George a jövőben még sokkal kevésbbé támogatná a francia követeléseket Németországgal szemben, ha Anglia távozik üres zsebbel az első milliárd felosztásától. Viszont a londoni konferencia kellemetlen döntése, amely egyébként csaknem állásába került a Briand-kormánynak, megteremtette az alapot annak az idáig mindig visszautasított német ajánlatnak elfogadására, hogy a jóvátételnek, vagy legalább a jóvátétel nagy részének törlesztése természetben történjék német szállítások által, ne pedig aranymárkákban. Amit Németország természetben fog szállítani, az csakugyan és teljesen Franciaországnak jut majd, míg az aranymárkákra nézve nem csupán az angol igényekkel kell számolni, hanem a kisebb szövetségesek követeléseivel is, nemkülönben azokkal az igen kényelmetlen elsőbbségi jogokkal, amelyeket a békeszerződés biztosít Belgiumnak. A londoni konferencia döntése adta meg az alapot Rathenau és Louceur wiesbadeni tárgyalásainak eredményes kimenetelére. Most már Briandnak nem kellett attól félnie, hogy ellenfelei a sajtóban és a kamarában túlságos nagy engedékenységgel fogják megvádolni a németek iránt, mert a wiesbadeni tárgyalások úgy tűntek föl, mintha kijátszásai volnának az angol igényeknek, és Anglia kijátszása most népszerű politika Franciaországban. Már-már úgy látszott, hogy lassanként kezd a normális felé fejlődni a viszony Franciaország és Németország között, ami alapot adott annak a reménynek, hogy nemsokára kikapcsolódnak a német gazdasági újjáépülés akadályai. Azonban a felidézett szellemektől nem lehet többé szabadulni és most a tegnapnak egy ilyen kísértete talán felborít minden haladást és fejlődést, amely egy-két hónapja fokozatosan kibontakozott. A tegnapnak ez a kísértete Felső-Szilézia. Franciaország nem engedte eldönteni a felsősziléziai kérdést a németek javára, úgy, amint azt Lloyd George tervezte és javasolta. Hiszen az angol miniszterelnök néhány formális engedménnyel szerette volna kielégíteni a lengyeleket és Felső- Szilézia értékes indusztriális területeit javarészt Németországnak akarta meghagyni. Ez az angol terv annak idején meghiúsult a francia ellenállás következtében és már-már nyílt szakításra került a sor a két szövetséges között, amikor felmerült és elfogadása talált az a kompromisszum-javaslat, hogy a népszövetségi tanács döntsön Felső- Szilézia sorsáról. A népszövetség bekapcsolódása a felsősziléziai kérdés eldöntésébe nem váltott ki osztatlan lelkesedést Németországban és ennek megvolt a maga oka. A felsősziléziai kérdés ugyanis egyike azoknak, mikor a summum jus summa injuria. A felsősziléziai indusztriális kerületek nagy része tisztán jogi alapon Lengyelországot illeti meg, mert a városokban, az iparkerületek centrumaiban német volt ugyan a többség, de a kerületekben egészében lengyel. A gazdasági okok imperatívan azt parancsolják, hogy az indusztriális kerületek tovább is német birtokban maradjanak, mert Lengyelország nem volna képes fenntartani a gazdasági termelésnek ott kialakult kereteit és még kevésbbé tudná kiaknázni a felsősziléziai bányavidékek szinte korlátlan lehetőségeit. A felsősziléziai iparvidék elvesztése azonfelül újból élére állítaná a jóvátételi kérdést, mert Felső-Szilézia nélkül Németország csakugyan képtelen teljesíti fenn a magára vállalt jóvátételi kötelezettségeket. Nem is szólva arról, hogy Németország talán kihevert kereskedelmi hajóhadának, külföldön invesztált vagyonának, a vastermelés háromnegyedének, a kálimezők felének elvesztését, de ezenfelül még Felső-Szilézia indusztriális vidékeinek elvesztését már aligha heverheti ki. Ha ezek is elszakadnak most, akkor a német terület csakugyan szűkké lesz a hatvanmillió német számára , és minden valószínűség szerint összeomlik a né-met gazdasági élet struktúrája, magával sodorva a német kultúra nagyszerű építményét. Ezek olyan szempontok, amelyeket méltányolhatott volna és erkölcsileg köteles lett volna méltányolni a legfelsőbb tanács, amikor döntés alatt volt Felső-Szilézia sorsa. Ellenben a népszövetség bajosan helyezkedhetett szembe mindjárt az első alkalommal a népszavazás statisztikai eredményeivel. Ami politikai kérdés volt a legfelsőbb tanács számára, az jogkérdéssé lett a népszövetség előtt és a népszövetség igen félszeg helyzetbe kerül, ha most, amikor először került döntése alá egy ilyen fontos kérdés, gazdasági szempontok alapján félretolja a plebiszcitum eredményét. Ha a felsősziléziai kérdést ma tárgyalja a legfelsőbb tanács, akkor bizonyára sokkal kevésbbé merev ellenzést fejtett volna ki a francia kormány a nyáron fölmerült megoldási tervekkel szemben. Azonban a felső-sziléziai népszavazás és a népszavazás eredményeinek tárgyalása a legfelsőbb tanács által megelőzte a német-francia viszony legutóbb lejátszódott megjavulását és a legfelsőbb tanácsnak ma bajos revideálnia a népszövetség döntését. Pedig a német politika főleg azért hozott olyan jelentékeny áldozatokat az elmúlt hónapok alatt, hogy így megjavítsa Németország esélyeit a felsősziléziai kérdésben, és ha most ezek a számítások nem hozzák a várt eredményt , akkor alapjaiban inogy meg Wirth kancellár egész politikája. A helyzet végleges kialakulása attól függ, hogy félhivatalosan milyen mértékben érvényesítik az entente miniszterelnökei, kétségkívül igen súlyos befolyásukat a népszövetség tanácsában. Egyelőre úgy látszik, hogy éppen a legfontosabb területi kérdésekben a népszövetségi tanács a plebiszcitum eredményéhez híven, Németország ellen döntött, de azzal a fenntartással, hogy egyelőre gazdaságilag egységes marad Felső-Szilézia, és a döntés csak fokozatosan, évek múltával lép érvénybe. A jogkérdésnek és a gazdasági posztulátumoknak ez az áthidalása pillanatnyilag talán célszerű, de a jövőre nézve csakugyan igen súlyos komplikációkkal fenyegeti egész Európa rendjét, békéjét , és stabilizálja a gazdasági bizonytalanságot. A népszövetség jövő fejlődésére nézve pedig nem szerencsés fordulat az, hogy teherpróba gyanánt , éppen azt a vitális kérdést kellett eldöntenie, amelynek eldöntésére legkevésbb ő volt alkalmas. (L g.i -a> Q> <0 & <3- © © •© © ® © <3V C ® Qé O® ® ö <2> <9 <£ C- © © <© ®> © <£> sok. tedig valamennyi tárgyaláson jelen volt, noha tudta,hogy a per folyamán tanúként ki fogják hallgatni. A tárgyalásról állandóan gyűlölködő és ferde beosztású tudósításokat írt. ■ A bíróság nem hallgathat meg az ilyen tanúvallomását! Thot biró ennek ellenére elrendelte Klasek- Sogodi kihallgatását, aki elmondta, hogy Persián kormánybiztossága idején Szombathelyen lapszerkesztő volt — Mikes püspök elfogatásáról az a meggyőződésem hogy Persián ... Persián (idegesen fölugrik és az asztalra üt): Ne a meggyőződéséről beszéljen! Tényeket adjon elő! Mégs abszurdum, hogy meggyőződésekkel jön itt elő,, mi sem vagyunk az ön meggyőződésére kiváncsiak! biró csenget, mire Klasek-Somodi igy folytatja vallomását:— Úgy hallottam, hogy Persián már Esztergomban animozitással viseltetett Mikes püspök iránt Mikes elleni vádpontok nyilvánvalóan tarthatatlanok voltak. Ezt a püspök környezetétől tudom. A biró: Ne arról beszéljen, amit hallott, hanem amit közvetlenül tapasztalt. Erődi-Harrach: Arról beszéljen, hogy milyen volt a közvélemény Persiánék iránt és hogy kiket informált Persián a szombathelyi sajtónál. Klasek-Somodi: Azt tudom, hogy Persián nem a keresztény sajtóval érintkezett, amelynek renegátja lett. Persián indulatosan közbekiált: Ilyeneket ne mondjon, tiltakozom ez ellen! Kérem a bíróságot, hogy védjen meg az ilyen inzultusoktól. Thot biró a tanúhoz: Tessék tovább folytatni! Klasek-Somodi: Persián Szombathelyen a szocialista sajtóval érintkezett, ennek munkatársaival tartott fenn szoros érintkezést, akik előtt kijelentette, hogy majd elbánik a Mikessel. A Szabária-hotelben lakott és azt hiszem, nagyon fájt neki, hogy nem költözhetett a püspöki kastélyba. Hallottam, hogy a szállodában nagy dorbézolások folytak. Mikor Mikes püspököt internálták, Persiánék rögtön kapva-kaptak az alkalmon, betelepedtek a püspöki kastélyba, ahol éppúgy lakomáztak és dorbézoltak, mint a Szabáriában. Thot biró megkérdezi Persiántól, hogy intéz-e kérdéseket a tanúhoz? Persián: Ehhez a tanúhoz nincs és nem is lehet kérdésem. A bíróság ezután szünetet rendelt el, szünet után megállapította, hogy a többi beidézett tanú nem jelent meg a tárgyaláson, ezért a tárgyalást félbeszakította és folytatását holnapra halasztotta. Tanúkihallgatások a Persiám-per mai tárgyalásán (A Világ tudósítójától.) Délelőtt 10 órakor nyitotta meg a mai tárgyalást dr. Thor László járásbíró. Persián Ádámot, épp úgy, mint tegnap, két fegyveres őr hozta le az ügyészség fogházából, akik az alig egy óráig tartó tárgyaláson végig Persián mellett maradtak, a főmagánvádlói asztal mögött. Az első tanú Salomváry Jenő, a keresztény nemzeti egyesülés pártjának főtitkára, aki a következőket vallotta: A selyemzsinór — Persián működésével kapcsolatban különösen egy eseményre emlékszem. Ez közvetlen az októberi forradalom kitörése után történt. Persián fölment a néppárt helyiségébe, ahol többek jelenlétében egy írást vett elő, egyeseknek megmutatta és kijelentette, hogy gróf Batthyány Vilmosnak, a nyitrai püspöknek most viszi a selyemzsinórt. Ez a levél, mint később meg-tudtam, Batthyány lemondó levele volt. Persián: Tud-e arról a tanú úr, hogy mielőtt gróf Batthyányhoz elutaztam a „selyemzsinór“-ral, kivel tanácskoztam Batthyány utódjának kérdésében? — Erről nem tudok. — Arról se tud, hogy Ernszt Sándorral megegyeztem az utód személyében? •— Nem tudok. A következő tanú, Baranyai Jusztin cisztercita tanárképezdei igazgató, elmondta, hogy csak két alkalommal találkozott Persiánnal, először a katolikus tanács ülésén, másodszor pedig azon az 1919 március 20-án tartott megbeszélésen, amelyet Vass József vallásügyi miniszter hívott össze. Az értekezleten, amelyen részt vett Timon Ákos, Reiner János, Hanus Ferenc, Kovács Gyula, Nagy Ferenc és ő, arról volt szó, hogy a főkegyúri jogot mi módon lehetne megment teni a köztársaság számára? Persián működéséről semmi részleteset nem tud, egyéb mondanivalója nincs. Tanú, akitől nem lehet kérdezni... A következő tanú Klasek-Somodi István, az Új Lap helyettes szerkesztője, aki a per eddigi folyamán mint hírlapíró állandóan jelen volt. Mielőtt belekezdene vallomásába, Persián Ádám felugrik és a következőket mondja: — Tiltakozom amellep, hogy a tanur kihallgas Ki a zalai tévés szerzője? A Magyar Távirati Iroda ma a Zalaegerszegi Újságot idézve, azt írja, hogy a nagyatádi Szabó Istvánhoz intézett zalai levelet ,,Drozdy Győző, továbbá a kiviteli panamák miatt letartóztatva volt Marton János és a kommün alatti magatartásáért letartóztatott és rendőri felügyelet alatt állott Szabó Lajos írták és egyéni akciójukat a zalavármegyei kisgazdapárt nevében követték el. Megállapítható, hogy Zala vármegyében a kisgazdapártnak — írja tovább a zalai újság — ilyen vármegyei szervezete nincsen. Vannak egyes egyéni csoportok, de ezek egyéni meggyőződésük és politikájuk tekintetében mind más irányt követnek. A nyílt levélhez a zalamegyei kisgazdáknak semmi közük, sőt nem is azonosítják vele magukat, mert, mint értesülünk, a zalavármegyei kisgazdák egységes határozatot fognak hozni a nyílt levéllel szemben.*" Drozdy Győző nemzetgyűlési képviselő ezzel szemben a következő nyilatkozat közlését kérte tőlünk : — Nem az első eset, hogy a Magyar Távirati Iroda a zalaegerszegi kurzuslap nyomán a valóságnak meg nem felelő, teljesen hazug híreket terjeszt. Ez alkalommal a zalaegerszegi kurzusújság ama híradásának akar publicitást adni a Távirati Iroda, hogy a zalamegyei kisgazdáknak Nagyatádihoz szóló nyílt levelét én, Marton János és dr. Szabó Lajos fogalmaztuk. Erre vonatkozólag megállapítom, hogy ez az állítás szemenszedett hazugság. A valóság az, hogy én a zala megyei kisgazdapártnak ezen szándékáról előzetesen nem is tudtam, valótlanság tehát az, hogy ezen levél fogalmazásában részem lehetett volna. Teljesen valótlan Távirati Irodánk lapjának az az állítása, hogy Zala vármegyében a kisgazdapártnak megyei szervezete nincs. Ezt fölösleges nekem cáfolnom, mert ha a belügyminisztérium detektív-osztályát megkérdezi a Távirati Iroda, amely a nyílt levél születésére vonatkozólag kutatásokat végzett, onnan azt a hivatalos információt nyerhette volna, hogy a zala megyei kisgazdapárt ez idő szerint a Keresztény-Keresztyén Földműves- és Kisgazdapárt, legerősebb szervezete az országnak, amenynyiben 79 községi szervezettel, 24.000 fizető taggal és Nagykanizsán központi irodával rendelkezik. Hogy ez a szervezet nem blöff, a pacsai választás fényesen bizonyította. • Távirati Irodáék hírforrása az egész zalai nyílt levél ügyét a mi egyéni akciónknak nevezi. Ennek megcáfolására szintén az államrendőrségi detektívek vannak hivatva, akik az intézőbizottságnak üléséről fölvett jegyzőkönyvből kétségkívül megállapították, hogy szabályszerű meghívó után, 48 pártszervezet megbízásából Karlovics József elnök, Pölöskei János, Kálóczi Ferenc és Kovács János közös indítványára hozták meg ismeretes határozatukat. Végül azt ígéri Távirati Irodánk hírforrása, hogy a zalai nyílt levélre majd megadják a zalamegyei kisgazdák a választ Szó sincs róla, Novák János renegát ezerholdas kisgazda valamelyik zalaegerszegi kocsmában fogalmazhat olyasféle förmedvényt, mint amilyennel nagyatádi Szabót támadta meg két héttel ezelőtt, de az ilyen ezerholdas diszkisgazdáknak egyéni akciójával sem a Távirati Iroda, sem a kurzus nem segít magán. Távirati Irodáék híradását tehát közönséges rágalomnak minősítem. Drozdy Győző. Péntek"