Világ, 1921. október (12. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-14 / 229. szám

2 1921.­­október 11. VI­LÁG Briand számára tehát kényelmes álláspont volt azt hirdetni, hogy az angol ellenállás hiúsította meg a­­francia■ javaslatok érvényesülését. Azonban ennek a formulának megvolt az a hátránya, hogy egyre élesebb hangulatot támasztott Anglia ellen a fran­cia közvéleményben és ez azután meghozta a ter­mészetes visszahatást Angliában. Lloyd George-ot­ pedig egyre idegesebbé tették a francia sajtó­támadások, amelyek végül a „nagy beszámíthatat­­lan“ gyanánt beszéltek róla, és a goromba táma­dásokra igen goromba válaszokat kezdett adni az angol premier. Emberileg teljesen érthetőek vol­tak Lloyd George kemény visszavágásai, de poli­tikailag nem voltak nagyon bölcsek, mert még inkább alátámasztották az Anglia ellen kialakult áramlatot Franciaországban. A németgyűlölet már megszokottá lett és így unalmassá kezdett válni, ellenben az Anglia ellen megindult propaganda az újdonság varázsával halott és egyre szélesebb kö­röket hódított meg. Ez volt az érzelmi, a szenti­mentális előfeltétele a francia külpolitikában be­következett fordulatnak. De a szentimentális ok mellett vannak nagyon reális motívumok is. Most augusztusban, több mint két évvel a bé­keszerződés aláírása után, a jóvátételi kérdés vé­gül megérett odáig, hogy az entente-hatalmak kö­zött megindulhattak a tárgyalások, az első mil­liárd aranymárka felosztására nézve. A London­ban tartott konferencia döntése igen kedvezőtlen volt Franciaországra nézve, amennyiben Anglia előtérbe tolta saját jóvátételi igényeit. Így végül az az eredmény alakult ki, hogy az első egymil­­­­liárd aranymárkát Anglia és Belgium osztották fel­­ egymás között, míg Franciaország üres zsebbel tá­vozott, sőt már előre megterhelték­ 240 millió aranymárkával Franciaország részesedését az 1922. évben esedékes német jóvátételi törlesztés­ből. Ugyanis Anglia javaslatára kimondották azt, hogy jóvátételnek számít Franciaország javára a Saar-vidék szénbányáinak a békeszerződés értel­mében Németország részéről történt átengedése, és a bányák értéke, a londoni becslés szerint, 240 millió aranymárkával haladja meg azt az össze-­­­get, amely Franciaországot illetné meg idén a né-­­­met jóvátételből... Briand kénytelen volt engedni­­ az angol álláspontnak, mert tisztában volt azzal, hogy Lloyd George a jövőben még sokkal kevésbbé támogatná a francia köve­teléseket Németországgal szemben, ha Anglia távozik üres zsebbel az első milliárd fel­osztásától. Viszont a londoni konferencia kel­lemetlen döntése, amely egyébként csaknem állásába került a Briand-kormánynak, megterem­tette az alapot annak az idáig mindig visszautasí­tott német ajánlatnak elfogadására, hogy a jóvá­tételnek, vagy legalább a jóvátétel nagy részének törlesztése természetben történjék német szállítá­sok által, ne pedig aranymárkákban. Amit Német­ország természetben fog szállítani, az csakugyan és teljesen Franciaországnak jut majd, míg az aranymárkákra nézve nem csupán az angol igé­nyekkel kell számolni, hanem a kisebb szövetsé­gesek követeléseivel is, nemkülönben azokkal az igen kényelmetlen elsőbbségi jogokkal, amelyeket a békeszerződés biztosít Belgiumnak. A londoni konferencia döntése adta meg az alapot Rathenau és Louc­eur wiesbadeni tárgyalásainak eredményes kimenetelére. Most már Briandnak nem kellett at­tól félnie, hogy ellenfelei a sajtóban és a kama­rában túlságos nagy engedékenységgel fogják megvádolni a németek iránt, mert a wiesbadeni tárgyalások úgy tűntek föl, mintha kijátszásai vol­nának az angol igényeknek, és Anglia kijátszása most népszerű politika Franciaországban. Már-már úgy látszott, hogy lassanként kezd a normális felé fejlődni a viszony Franciaország és Németország között, ami alapot adott annak a reménynek, hogy nemsokára kikapcsolódnak a német gazdasági újjáépü­lés akadályai. Azonban a felidézett szellemektől nem lehet többé szaba­dulni és most a tegnapnak egy ilyen kísértete talán felborít minden haladást és fejlődést, amely egy-két hónapja fokozatosan kibontakozott. A tegnapnak ez a kísértete Felső-Szilézia. Francia­­ország nem engedte eldönteni a felsősziléziai kér­dést a németek javára, úgy, amint azt Lloyd George tervezte és javasolta. Hiszen az angol mi­niszterelnök néhány formális engedménnyel sze­rette volna kielégíteni a lengyeleket és Felső- Szilézia értékes indusztriális területeit javarészt Németországnak akarta meghagyni. Ez az angol terv annak idején meghiúsult a francia ellenállás következtében és már-már nyílt szakításra került a sor a két szövetséges között, amikor felmerült és elfogadása talált az a kompromisszum-javas­lat, hogy a népszövetségi tanács döntsön Felső- Szilézia sorsáról. A népszövetség bekapcsolódása a felsősziléziai kérdés eldöntésébe nem váltott ki osztatlan lelkesedést Németországban és ennek megvolt a maga oka. A felsősziléziai kérdés ugyanis egyike azok­nak, mikor a summum jus summa injuria. A felső­sziléziai indusztriális kerületek nagy része tisztán jogi alapon Lengyelországot illeti meg, mert a városokban, az iparkerületek centrumaiban né­met volt ugyan a többség, de a kerületekben egé­szében lengyel. A gazdasági ok­ok imperatívan azt parancsolják, hogy az indusztriális kerületek tovább is német birtokban maradjanak, mert­­ Lengyelország nem volna képes fenntartani a gazdasági termelésnek ott kialakult kereteit és még kevésbbé tudná kiaknázni a felsősziléziai bányavidékek szinte korlátlan lehetőségeit. A felső­sziléziai iparvidék elvesztése azonfelül újból élére­­ állítaná a jóvátételi kérdést, mert Felső-Szilézia­­ nélkül Németország csakugyan képtelen teljesí­ti fenn a magára vállalt jóvátételi kötelezettségeket. Nem is szólva arról, hogy Németország talán ki­hevert kereskedelmi hajóhadának, külföldön in­vesztált vagyonának, a vastermelés háromnegye­dének, a kálimezők felének elvesztését, de ezen­felül még Felső-Szilézia indusztriális vidékeinek elvesztését már aligha heverheti ki. Ha ezek is el­szakadnak most, akkor a német terület csak­­­­ugyan szűkké lesz a hatvanmillió német számára , és minden valószínűség szerint összeomlik a né-­­­met gazdasági élet struktúrája, magával sodorva a német kultúra nagyszerű építményét. Ezek olyan szempontok, amelyeket méltányol­hatott volna és erkölcsileg köteles lett volna mél­tányolni a legfelsőbb tanács, amikor döntés alatt volt Felső-Szilézia sorsa. Ellenben a népszövetség bajosan helyezkedhetett szembe mindjárt az első alkalommal a népszavazás statisztikai eredményei­vel. Ami politikai kérdés volt a legfelsőbb tanács számára, az jogkérdéssé lett a népszövetség előtt és a népszövetség igen félszeg helyzetbe kerül, ha most, amikor először került döntése alá egy ilyen fontos kérdés, gazdasági szempontok alapján félre­tolja a plebiszcitum eredményét. Ha a felső­sziléziai kérdést ma tárgyalja a legfelsőbb tanács, akkor bizonyára sokkal kevésbbé merev ellenzést fejtett volna ki a francia kormány a nyáron föl­merült megoldási tervekkel szemben. Azonban a felső-sziléziai népszavazás és a népszavazás ered­ményeinek tárgyalása a legfelsőbb tanács által megelőzte a német-francia viszony legutóbb leját­szódott megjavulását és a legfelsőbb tanácsnak ma bajos revideálnia a népszövetség döntését. Pedig a német politika főleg azért hozott olyan jelenté­keny áldozatokat az elmúlt hónapok alatt, hogy így megjavítsa Németország esélyeit a felsőszilé­ziai kérdésben, és ha most ezek a számítások nem hozzák a várt eredményt , akkor alapjaiban inog­y meg Wirth kancellár egész politikája. A helyzet végleges kialakulása attól függ, hogy félhivatalo­san milyen mértékben érvényesítik az entente miniszterelnökei, kétségkívül igen súlyos befolyá­sukat a népszövetség tanácsában. Egyelőre úgy látszik, hogy éppen a legfontosabb területi kérdé­sekben a népszövetségi tanács a plebiszcitum eredményéhez híven, Németország ellen döntött, de azzal a fenntartással, hogy egyelőre gazdasá­gilag egységes marad Felső-Szilézia, és a döntés csak fokozatosan, évek múltával lép érvénybe. A jogkérdésnek és a gazdasági posztulátumoknak ez az áthidalása pillanatnyilag talán célszerű, de a jövőre nézve csakugyan igen súlyos kompliká­ciókkal fenyegeti egész Európa rendjét, békéjét , és stabilizálja a gazdasági bizonytalanságot. A népszövetség jövő fejlődésére nézve pedig nem­­ szerencsés fordulat az, hogy teherpróba gyanánt , éppen azt a vitális kérdést kellett eldöntenie, amelynek eldöntésére legkevésbb ő volt alkalmas. (L g.i -a> Q> <0 & <3- © © •© © ® © <3V C ® Qé O® ® ö <2> <9 <£ C- © © <© ®> © <£> sok. tedig valamennyi tárgyaláson jelen volt, noha tudta,hogy a per folyamán tanúként ki fogják hall­gatni­. A tárgyalásról állandóan gyűlölködő és ferde beosztású tudósításokat írt. ■ A bíróság nem hallgat­hat­­ meg az ilyen tanú­­vallomását! Thot biró ennek ellenére elrendelte Klasek- Sogodi kihallgatását, aki elmondta, hogy Persián kor­mány­biztossága idején Szombathelyen lapszerkesztő volt — Mikes püspök elfogatásáról az a meggyőződé­­sem­ hogy Persián ... Persián (idegesen fölugrik és az asztalra üt): Ne a m­eggyőződéséről beszéljen! Tényeket adjon elő! Mégs abszurdum, hogy meggyőződésekkel jön itt elő,, mi sem vagyunk az ön meggyőződésére kiváncsiak! biró csenget, mire Klasek-Somodi igy folytatja vallomását:­­— Úgy hallottam, hogy Persián már Esztergom­ban animozitással viseltetett Mikes püspök iránt­ Mikes elleni vádpontok nyilvánvalóan tarthatatlanok voltak. Ezt a püspök környezetétől tudom. A biró: Ne arról beszéljen, amit hallott, hanem amit közvetlenül tapasztalt. Erődi-Harrach: Arról beszéljen, hogy milyen volt a közvélemény Persiánék iránt és hogy kiket infor­mált Persián a szombathelyi sajtónál. Klasek-Somodi: Azt tudom, hogy Persián nem a keresztény sajtóval érintkezett, amelynek renegátja lett. Persián indulatosan közbekiált: Ilyeneket ne mondjon, tiltakozom ez ellen! Kérem a bíróságot, hogy védjen meg az ilyen inzultusoktól. Thot biró a tanúhoz: Tessék tovább folytatni! Klasek-Somodi: Persián Szombathelyen a szo­cialista sajtóval érintkezett, ennek munkatársaival tar­tott fenn szoros érintkezést, akik előtt kijelentette, hogy majd elbánik a Mikessel. A Szabária-hotelben lakott és azt hiszem, nagyon fájt neki, hogy nem köl­tözhetett a püspöki kastélyba. Hallottam, hogy a szállodában nagy dorbézolások folytak. Mikor Mikes püspököt internálták, Persiánék rögtön kapva-kaptak az alkalmon, betelepedtek a püspöki kastélyba, ahol épp­­úgy lakomáztak és dorbézoltak, mint a Szabá­­riában. Thot biró megkérdezi Persiántól, hogy intéz-e kérdéseket a tanúhoz? Persián: Ehhez a tanúhoz nincs és nem is lehet kérdésem. A bíróság ezután szünetet rendelt el, szünet után megállapította, hogy a többi beidézett tanú nem je­lent meg a tárgyaláson, ezért a tárgyalást félbeszakí­totta és folytatását holnapra halasztotta. Tanúkihallgatások a Persiám-per mai tárgyalásán (A Világ tudósítójától.) Délelőtt 10 órakor nyi­totta meg a mai tárgyalást dr. Thor László járásbíró. Persián Ádámot, épp úgy, mint tegnap, két fegyveres őr hozta le az ügyészség fogházából, akik az alig egy óráig tartó tárgyaláson végig Persián mellett marad­tak, a főmagánvádlói asztal mögött. Az első tanú Salomváry Jenő, a keresztény nemzeti egyesülés párt­jának főtitkára, aki a következőket vallotta: A selyemzsinór — Persián működésével kapcsolatban különösen egy eseményre emlékszem. Ez közvetlen az októberi­­ forradalom kitörése után történt. Persián fölment a­­ néppárt helyiségébe, ahol többek jelenlétében egy írást vett elő, egyeseknek megmutatta és kijelentette, hogy­­ gróf Batthyány Vilmosnak, a nyitrai püspöknek most­­ viszi a selyemzsinórt. Ez a levél, mint később meg-­­­tudtam, Batthyány lemondó levele volt. Persián: Tud-e arról a tanú úr, hogy mielőtt gróf Batthyányhoz elutaztam a „selyemzsinór“-ral, kivel tanácskoztam Batthyány utódjának kérdésében­? — Erről nem tudok. — Arról se tud, hogy­ Ernszt Sándorral megegyeztem az utód személyében? •— Nem tudok. A következő tanú, Baranyai Jusztin cisztercita ta­­nárképezdei igazgató, elmondta, hogy csak két alka­lommal találkozott Persiánnal, először a katolikus ta­nács ülésén, másodszor pedig azon az 1919 március 20-án tartott megbeszélésen, amelyet Vass József val­lásügyi miniszter hívott össze. Az értekezleten, ame­lyen részt vett Timon Ákos, Reiner János, Hanus Fe­renc, Kovács Gyula, Nagy Ferenc és ő, arról volt szó, hogy a főkegyúri jogot mi módon lehetne megment­­ teni a köztársaság számára? Persián működéséről­­ semmi részleteset nem tud, egyéb mondanivalója nincs. Tanú, akitől nem lehet kérdezni... A következő tanú Klasek-Somodi István, az Új Lap helyettes szerkesztője, aki a per eddigi folyamán mint hírlapíró állandóan jelen volt. Mielőtt belekez­dene vallomásába, Persián Ádám felugrik és a követ­kezőket mondja: — Tiltakozom am­ellep, hogy a tanur kihallgas­ Ki a zalai tévés­ szerzője? A Magyar Távirati Iroda ma a Zalaegerszegi Újság­ot idézve, azt írja, hogy a nagyatádi Szabó Istvánhoz intézett zalai levelet ,,Drozdy Győző, to­vábbá a kiviteli panamák miatt letartóztatva volt Marton János és a kommün alatti magatartásáért le­tartóztatott és rendőri felügyelet alatt állott Szabó Lajos írták és egyéni akciójukat a zalavármegyei kis­gazdapárt nevében követték el. Megállapítható, hogy Zala vármegyében a kisgazdapártnak — írja tovább a zalai újság — ilyen vármegyei szervezete nincsen. Vannak egyes egyéni csoportok, de ezek egyéni meg­győződésük és politikájuk tekintetében mind más irányt követnek. A nyílt levélhez a zalamegyei kis­gazdáknak semmi közük, sőt nem is azonosítják vele magukat, mert, mint értesülünk, a zalavármegyei kis­gazdák egységes határozatot fognak hozni a nyílt le­véllel szemben.*" Drozdy Győző nemzetgyűlési képviselő ezzel szemben a következő nyilatkozat közlését kérte tő­lünk : — Nem az első eset, hogy a Magyar Távirati Iroda a zalaegerszegi kurzuslap nyomán a valóság­nak meg nem felelő, teljesen hazug híreket terjeszt. Ez alkalommal a zalaegerszegi kurzusújság ama hír­adásának akar publicitást adni a Távirati Iroda, hogy a zalamegyei kisgazdáknak Nagyatádihoz szóló nyílt levelét én, Marton János és dr. Szabó Lajos fogal­maztuk. Erre vonatkozólag megállapítom, hogy ez az állítás szemenszedett hazugság. A valóság az, hogy én a zala megyei kisgazdapártnak ezen szándékáról előzetesen nem is tudtam, valótlanság tehát az, hogy ezen levél fogalmazásában részem lehetett volna. Teljesen valótlan Távirati Irodánk lapjának az az állítása, hogy Zala vármegyében a kisgazda­­pártnak megyei szervezete nincs. Ezt fölösleges ne­kem cáfolnom, mert ha a belügyminisztérium detek­­tív-osztályát megkérdezi a Távirati Iroda, amely a nyílt levél születésére vonatkozólag kutatásokat vég­zett, onnan azt a hivatalos információt nyerhette volna, hogy a zala megyei kisgazdapárt ez idő szerint a Keresztény-Keresztyén Földműves- és Kisgazda­­párt, legerősebb szervezete az országnak, ameny­­nyiben 79 községi szervezettel, 24.000 fizető taggal és Nagykanizsán központi irodával rendelkezik. Hogy ez a szervezet nem blöff, a pacsai választás fényesen bizonyította. • Távirati Irodáék hírforrása az egész zalai nyílt levél ügyét a mi egyéni akciónknak nevezi. Ennek megcáfolására szintén az államrendőrségi detektívek vannak hivatva, akik az intézőbizottságnak üléséről fölvett jegyzőkönyvből kétségkívül megállapították, hogy szabályszerű meghívó után, 48 pártszervezet megbízásából Karlovics József elnök, Pölöskei János, Kálóczi Ferenc és Kovács János közös indítványára hozták meg ismeretes határozatukat. Végül azt ígéri Távirati Irodánk hírforrása, hogy a zalai nyílt levélre majd megadják a zalamegyei kisgazdák a választ Szó sincs róla, Novák János re­negát ezerholdas kisgazda valamelyik zalaegerszegi kocsmában fogalmazhat olyasféle förmedvényt, mint amilyennel nagyatádi Szabót támadta meg két héttel ezelőtt, de az ilyen ezerholdas diszkisgazdáknak egyéni akciójával sem a Távirati Iroda, sem a kur­zus nem segít magán. Távirati Irodáék híradását te­hát közönséges rágalomnak minősítem. Drozdy Győző. Péntek"

Next