Világ, 1922. február (13. évfolyam, 26-48. szám)

1922-02-01 / 26. szám

Szerd.: VILÁG 1922. február 1. ) Teljes lesz a béke Írországban A londoni parlament váratlan könnyűséggel ratifikálta azt a békét, amelyet Lloyd George kö­tött dr. Griffith-tel, az ír köztársaság alelnökivel. Az angol illusztrált lapok közölték a békeszerző­dés első és utolsó oldalát, amelyek teljesen a pá­risi minta szerint készültek, és Lloyd George alá­írása úgy áll dr. Griffith aláírásával szemben, mint például Clemenceau aláírása Brockdorff- Rantzau gróféval szemben a német békeszerző­désen Választók és képviselők Az angol közvéleményt nem zavarta ez a körülmény és az angol közvélemény megnyugo­dott Morley viscount szavában: Anglia akkor sze­rezte vissza Kanadát, amikor lemondott róla és most visszahódítja az elvesztett Írországot azáltal, hogy megadja a Zöld-szigetnek függetlenségét. Váratlanul simán jutott tető alá az angol-ír béke Londonban és váratlan nehézségekbe ütközött a ratifikálás Dublinban, ahol Griffith a hetvenhá­­rom, rendőrség által körözött, vagy erre az alka­lomra a fogházból szabadságolt sinnjein képvi­selő elé terjesztette a békeszerződést, hogy az Ír köztársaság parlamentje gyanánt adják meg hozzájárulásukat. De Valera, az Ír köztársaság elnöke, tudvalévőiig jogfeladást látott a békeszer­ződésben, amely az angol királyságból kiszakadt ír köztársaságot kötelezi arra, hogy belépjen a brit államszövetség ma már laza kötelékébe, és jogot ad az angol hadihajóknak az ír kikötők használatára. De Valera merev állásfoglalása meglepetés volt és még inkább meglepetés volt az, hogy a sinn-fein törvényhozás többsége min­den jel szerint De Valera álláspontja felé hajlott, noha többek között az ír hadsereg főparancsnoka, Collins is teljes súllyal latba vetette szavát a rati­fikálás mellett. A béke hívei végül kénytelenek voltak valóságos obstrukciót kezdeni és ezzel mó­dot adtak az ír közvéleménynek az állásfogla­lásra. Az ír választókerületek szinte kivétel nél­­­kül a ratifikálást és a békét sürgették. A nyomás alatt az engesztelhetetlenek egy része távolma­radt a döntő szavazástól és a ratifikálás hívei csekély többséggel győztek. Béke, amely nem béke De ez még nem biztosította az ír békét. Dub­lin békét kötött Londonnal, de tisztázatlan maradt Dublin és Belfast, Dél-Írország és Ulster viszonya. A hét ulsteri grófságban tudvalevőleg elég jelen­tékeny többségük van az odatelepített angoloknak és protestánsoknak, a régi ír és katolikus lakos­sággal szemben, és az ulsteri angolok fegyverbe sorakozása akadályozta meg a világháború elő­estéjén az angol parlament által akkor elfogadott ír önkormányzati törvény életbeléptetését. Az u­lsteri grófságok fegyverben állanak még ma is és az ír-angol fegyverszünet sem zavarta Belfast-ot abban, hogy néhányszor még megismétlődjön a katolikusok és a protestánsok véres harca Ulster fővárosának utcáin. Hiszen alig néhány hete, az egyik néhány ilyen utcai harcnak még hatvan­­hetven áldozata volt. Az ulsteri probléma bizonyult mindig újból az ir-kérdés megoldhatatlan elemének és Lloyd George most úgy segített magán, hogy Ulster til­takozása ellenére írta alá a békeszerződést. Ez elég kockázatos lépés volt, hiszen az ír-anyos béketárgyalások megkezdése előtt már életbe­lépett az az önkormányzati­ törvény, amely külön parlamentet, külön kormányt adott egyrészt Dél- Írországnak és másrészt Ulster­nek. Ulster csak­ugyan megválasztotta parlamentjét és Sir James Craig megalakította Észak-Írország kormányát, amely kezébe vette a hatalmat és törvényesítette a nyolc év előtt megszervezett védelmi csapatokat. Tehát az angol-ír békeszerződés kétoldali ratifi­kálása után még mindig voltak esélyek arra, hogy polgárháborúra kerül a sor Észak-Írország és Dél-Írország között, és Sir James Craig hadat üzen Arthur Griffith-nek. Winston Churchill, aki nagy szerepet játszott az ango­lr béketárgyalá­sok előkészítésénél, most vállalta a közvetítést a két, angol szempontból egyaránt törvényes kor­mány között. Hosszabb alkudozások után Chur­chill csakugyan bemutatta Sir James Craig-ot, Észak-Írország miniszterelnökét Collins-nek, Dél- Írország új miniszterelnökének és azután búcsút vett tőlük, hogy egymás között beszéljék meg a vitás kérdéseket. Ahol az 1867. évi kiegyezés a minta A találkozás több tekintetben gyorsan vezetett pozitív gazdasági eredményekhez. Collins felaján­lotta azt, hogy az elvi kérdések elintézéséig a dél-ír köztársaság felfüggeszti az észak-ír köztár­saság ellen erélyesen végrehajtott gazdasági boj­kottot, viszont ellenszolgálatul Sir James Craig kilátásba helyezte, hogy Belfast­ban újból alkal­mazni fogják­ az ír munkásokat. Ugyanis a belfasti protestáns gyárosok elbocsátották összes katolikus munkásaikat, tekintettel arra, hogy azok egy el­lenséges ország polgárai. Ez a kölcsönös megálla­­podás mindenesetre lehűti azt az atmoszférát, amelyben a tárgyalások fognak folyni. Az elvi kérdéseket is érintették a tárgyalás folyamán és Collins nyomban hajlandónak mutatkozott enged­ményeket adni a londoni béke határán túl, így­­ például a londoni béke szerint a dél-ir köztársa­ság független állam, amelynek semmi köze nincsen az ulsteri köztársasághoz. Collins viszont­­ ajánlatot tett arra nézve, hogy a dél-ir és az észak-ir parlament küldjön ki egy-egy bizottságot és ezek határozzanak az olyan kérdésekről, ame­lyek egyaránt érintik a két államot. Dr. Griffith, a dél-ír köztársaság feje, tudvalevőleg alaposan ismeri az 1867. évi kiegyezést és az osztrák­­magyar dualizmust. Hiszen egy évtized előtt, ami­kor még nem éleződött ki annyira az ir-kérdés, Griffith azt indítványozta egy könyvében, hogy Anglia és Írország közjogi viszonyát szabályozzák az osztrák-magyar dualizmus mintájára, vagy leg­alább biztosítsanak Írországnak olyan közjogi státust, amilyenben Horvátországnak volt része Magyarországgal szemben. Valószínű tehát, hogy a delegációk eszméje most szintén az 1867. évi kiegyezési törvény alapján merült fel az ir poli­tikában. " Ménesy, Giesswein és Szterényi az ipartörvényről A nemzetgyűlés mai ülésének elején Hegyeshalmy Lajos kereskedelmi miniszter benyújtotta a foszfor­ral való cukorgyártás eltiltásáról kötött berni egyez­mény becikkelyezéséről szóló javaslatot. Az ipartörvény reformjáról szóló javaslat részle­­­­tes tárgyalásánál az első szakaszhoz az első szónok­i báró Szterényi József volt. Méltatta a kisipart, amely erős tényezője a kultúrának és a nemzeti fejlődés­nek. (Grieger Miklós: Ezért akarják Matlekovitsék tönkretenni.) Matlekovits is képesítéshez akarta kötni a kisipart, a miniszter tehát Matlekovits álláspontját fejleszti tovább. Erélyes iparfejlesztési akció megin­dítását sürgeti, mert nem a kereskedelmi mérleg döntő, hanem a fizetési mérleg. Tiltakozik az ellen, mintha a liberális rendszer nem akarta volna tör­vénybeiktatni, a keresztény irányzat pedig törvénybe­­iktatja a kisipar támogatását. A liberalizmust és a keresztény irányzatot nem lehet egymással szembe­állítani. A liberalizmusnak is és a keresztény irány­zatnak is azok ártottak le­gtöbbet, akik szemet huny­tak a visszaélések előtt. Sokan úgy állították be őt, mint a szövetkezetek ellenségét. Ezzel szemben ő volt az, aki a kisipari szövetkezetek érdekében ak­ciót indított. A szövetkezeti alakulatoknak voltak ferde hajtásai is, mert nagyon sok üzem clak azért alakult át szövetkezetté, hogy támogatható legye­n. Ezzel indult meg a kisipari szövetkezetek diszkredi­­tálása, amely 7,8 millió kárt okozott az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, úgy hogy végül ezt az összeget az államnak kellett megfizetnie. Sajnálja, hogy a közszállításoknál nem részesítik a kisipart olyan támogatásban, mint a kárhoztatott liberális éra alatt. A hadsereg ruhaszükségletének szállítását a nagyipar kapta meg, ugyanígy a tisztek árérték utáni ruhaszükségleteit is. A vámőrök ruhabeszerzésénél elütötték a kisipar kedvezőbb ajánlatát. Mert a nagy­ipari vállalkozás posztója olcsóbb volt. A kapjaiban!s túltengése Az OKH hivatalos lapja, a Magyar Szövetkezés, azt írja, hogy a magyar közgazdasági politikában túl­tengett a nagyipar és a kereskedelmi vállalatok száz­milliókat szereztek arra a célra, hogy a monarchia nagyhatalmi politikáját szolgálják. A törvényhozás a nagytőke érdekeit tartotta szem előtt és most ezek­nek az érdekeltségeknek a törvényhozó testületben ülő tagjai részéről indultak ki a támadások, mert a kormány néhány morzsát juttatott a szövetkezetek­nek is. Ez kútmérgezés is igatás a régi kormányzat ellen. Visszautasítja ezeket a vádakat és követeli az OKH vezetőségétől, hogy adjon elégtételt a brutális támadásért. Igen túlságosnak találja a javaslatban foglalt képesítési kényszert. Veszedelmet jelent a rendeleti úton való intézkedések túltengése, amely kaotikus állapotokat fog hozni. Győzni fog a tisztul­­tabb liberalizmus, amely ment­­esz a liberalizmus túlhajtásaitól. Egyébként a kapitalizmus túlságos vé­delme és propagálása a liberális korszakban sohasem volt akkora, mint a keresztény irányzat alatt. (Breki Károly közbeszól.) Breki képviselő úr egyik beszédé­ben a pénzügyminisztert a kapitalizmus túltengése miatt támadta. (Breki Károly: Amiket ön csinált, arról beszéljen. Mi fogjuk megszüntetni azokat a monopóliumokat, amiket önök csináltak. Derültség a baloldalon ) Igazán kacagnom kell a képviselő úr tájékozatlanságán. (Ereki Károly: Micsoda beszéd ez.) Bocsánatot kérek, azt akartam mondani, hogy tudásá­nak ama nagy tömege felett, amit láttunk. (Ereki Károly: Ha személyeskedik, akkor ráfizet. Biztosítom, hogy épp olyan goromba tudok lenni, mint ön. Ki­kérem magamnak, hogy leckéztessen.) Ha bebizo­nyítja azt, hogy én miniszter koromban egyetlen monopóliumot, központot létesítettem és nem tettem meg mindent annak megszüntetésére, akkor bocsána-­­­tot fogok kérni. (Ereki Károly: Meg is fogom tenni, ön fog sírni!­ Kijelentem, hogy nem fogom zavarni a közbeszóló képviselő urat. Ezután további argumen­tumokat hoz fel egyes iparágaknak az engedélyhez kötött képesítése ellen, így külön engedélyhez kötött képesítés kell majd a fehérnemű tisztításhoz, a doboz­­készítéshez és a manikürözéshez. Az egész javaslaton végigvonul a numerus clausus elve. (Ereki Károly : Minden zsidó megtanulhatja a kovácsmesterséget, senki sem akadályozza meg) Nem látom be, hogy csak zsidó numerus clausus létezhessen. Tudtommal a numerus clausus nincs felekezethez kötve. (Ereki Károly: Csak fajhoz.) Az iparosság a képesítést kí­vánja, a tanoncoktatásnál azonban már túlzásnak mi­nősíti a törvény rendelkezéseit is. Elismeréssel van a javaslatnak a tanoncoktatásra vonatkozó része iránt. Egyéni jogfosztás a javaslatban nincs és a miniszter a "mai felfogás mellett liberálisabb javaslatot nem is terjeszthetett volna elő. A javaslatot elfogadja. Négy javaslat A beteg honvédelmi miniszter helyett Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter terjeszti be a hon­védségről szóló törvény egyes rendelkezéseinek kiegé­szítéséről és módosításáról szóló javaslatot, Kállay Ti­bor pénzügyminiszter a köztisztviselők anyagi hely­zetének javítására szükséges fedezet biztosításáról szóló javaslatot, Mayer János földmivelési miniszter az állami erdőőrök szolgálatának szabályozásáról szóló javaslatot és gróf Klebelsberg Kunó belügymi­niszter, az államrendőrség és esendőr­ség létszámkiegé­­szítési módjáról és felfegyverzéséről szóló javaslatot nyújtja be. Ki buktatta meg Korányit? A következő szónok Ereki Károly, aki a magyar közgazdasági politika súlyos hibájának rójja fel, hogy túlságosan szabaddá tette az ipart. Minden pályán megvédik az ottlévő embereket, sőt Korányi minisz­ter olyan javaslatot akart elfogad­tatni, amely lehe­tővé tette volna, hogy a pénzintézetek beleegyezése nélkül új bank alakulhasson. Meg is buktattam ezért — mondja — Korányit. (Csernyus Mihály: Kann, néni ön buktatta meg.) Hiába trillázik a képviselő úr, igenis én buktattam meg. Akkor nem hallottunk egyetlen szót sem báró Szterényitől. (Szterényi: De igenis, felszólaltam.) Megvédik a bankokat, a nagyke­reskedőket, csak a kisiparosság védelme a reakció. Aki lop, azt lecsukják, de ha egy volt fővárosi bi­zottsági tag milliókat akar aranyban kicsempészni, azt óvadék ellenében szabadlábra helyezik. Mindenütt a kapitalizmust és a kapitalistákat védik. Tiltakozik Szterényi kijelentése ellen, m­intha a monopóliumo­kat a keresztény irányzat teremtette volna meg. Hi­szen a központokat a háború alatt csinálták. (Ugron Gábor: Akkor háború volt, ma nincs, tehát nem kell monopólium. Ernszt Sándor: Háború van, gazdasági háború.) A keresztény irányzat nem engedi rátuk­­málni­ azt a vádat, hogy az hozta a monopóliumokat. (Szterényi: Azt én nem mondtam. Hassay: Csak kur­zus volt és üzlet volt.) Ne támadja őt Szterényi, mert ő a támadásokat tízszeresen vágja vissza. Ha Szte­rényi olyan sokat tett az iparért, akkor miért zül­lött le az mégis, hol van akkor Szterényi nagy okos­sága. Báró Szterényi József személyes kérdésben szólal fel és kijelenti, hogy ő csak azt mondta, hogy soha­sem tombolt úgy a kapitalisztik­us túlzás és sohasem grasszáztak úgy a monopóliumok, mint ma. A köz­pontokat ő vizsgáltatta és ellenőriztette és kezdemé­nyezte, hogy ezek megszűnjenek. Budavári László felszólalása után Mahunka Imre a tanoncoktatás fontosságát hangoztatta és sürgette, hogy a középosztály fiatalságát helyezzék el az ipari pályákon. Stesswein a szociális betudásért Giesuwein Sándor beszédében kifejti, hogy ennél az ipartörvénynél ugyanaz volt a helyzet, mint a vá­lasztójogi törvénynél, mindig emlegették, de sohasem valósult meg. Ez a mostani törvényjavaslat, amely itt fekszik előttünk, az 1848-iki ipartörvény revíziója. Nagy szükség van már új ipartörvényre, mert 1­991 óta lényegesen megváltoztak a szociális és gazdasági állapotok. Ezért honorálom a kereskedelemügyi mi­niszter úr törvényjavaslatát, dacára annak, hogy ez a javaslat nem elégít ki minden irányban. Helyesli Grieger Miklós indítványát, amelyet a miniszter is magáévá tett, hogy az ipartesü­­eteknek autonómiát kell adni. A kisipar helyzetét szociális és gazdasági szempontból kell figyelemmel kísérni. A liberális és keresztény gondolatot többször emlegették a m­ai ülé­sen. Tényleg sok hiba történt a múltban a liberális korszak alatt, amelyekkel szembehelyezték egymással a szociális törekvéseket. Franciaországban tíz évvel ezelőtt, amikor az otthoni munka védelméről beszéltek, azt állította egy liberális képviselő, hogy illiberális do­log az otthoni munka ellenőrzése, mert ez betolakodás a családi szentélybe. Ha valaki ilyen értelmet ad a liberalizmusnak, az tényleg nem m­ás, mint az erősebb szabadsága a gyöngébb elnyomására. Igen fontos, hogy otthon is lehessen dolgozni, ahol a családfő családjá­val többet is törődhet, gyermekeit jobban gondozhatja és nem kénytelen esetleg egészségtelen munkahelyisé­gekbe járni. Szeretné, ha általában a szociális szem­pontok nagyobb teret nyernének a törvényjavaslatban, ha tüzetesebben biztosítanák az egészségügyi szabályok fenntartását és szabályoznák az egészségre ártalmas anyagokkal dolgozók munkáját, különösen a fehér foszforral és ólommal dolgozók munkáját (Temesvári­ Imre: Üres szalmacséplés az egész. Rupert Rezső : Amikor emberiességről beszélnek, azt Temesvári­ üres szalnacséplésnek nevezi. Úgy­­ látszik, azért, mert en­nek megértéséhez intelligencia kellene.) Egyáltalán nem­ törődik azzal, hogy Temesváry képviselőtársa ezt üres szalmacsáplésnek nevezi, úgy látszik, — mondja —, hogy Temesváry úrnak dunsztja sincs erről az egész dologról. Különben elvárta volna az elnöktől, hogy ezért Temesváryt rendreutasítja. (Gaal Gaszton elnök Nem hallottam a közbeszólást. Kérdem : Temesváry képviselő úr, valóban mondotta ezt ? Temesváry Imre : Igen, mondtam. Gaal Gaszton elnök figyelmez­teti Temesváryt, hogy arra ügyelni, hogy valaki a témájánál maradjon, nem az ő, hanem az elnök kö­telessége.) Az amerikai parlament három vaskos kö­tetet küldött a magyar parlamentnek az ily irányú tár­gyalásokról felvett jegyzőkönyvekből. Ott komolyab­ban veszik ezt a kérdést, mint nálunk. Határozati ja­vaslatot nyújt be, amelyben kéri az otthon űzött ipari munka szabályozását is szociális­­ szempontból az egészségügyi szabályok betartására vonatkozólag a ja­vaslat kiegészítését. Szeretné, ha a szociális szempon­tok nemcsak azért érvényesülnének, mert ezt kívülről­­ követelik, hanem azért is, m­ert a magyar parlament

Next